KULTer.hu - Íjak, bajszok, pofonok
53915
post-template-default,single,single-post,postid-53915,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Íjak, bajszok, pofonok

A török képregények világa

Suat Yalaz: KaraoğlanHa képregényről van szó, nyugaton úgy tűnik, leginkább az amerikai szuperhősök és a fantasy világa hódít. Ám ha kissé keletebbre orientálódunk, történetesen Törökország felé, meglepődve tapasztaljuk, hogy a népszerűséghez (és esetenként a nemzetközi elismeréshez) szuperképességek és szörnyek helyett inkább némi szarkazmus, egy íj vagy néhány jól irányzott pofon szükségeltetik.

Őszintén szólva – bár egész otthonosan mozgok a közel-keleti terepen, mondhatni hazai pálya – a törökök ez idáig többé-kevésbé kívül estek a látószögemen. Így elsőre a török konyha, Erdoğan meg a Hagia Sophia jutna róluk eszembe, de hogy világhírű képregényalkotóik is lennének? Szégyen, nem szégyen, eddig fogalmam sem volt róla, pedig – mint kiderült – Törökországban már több évtizede nagy keletje van a képregénybiznisznek. Kiváltképp a történelmi hősöknek és politikai szatíráknak.

Több mint száz publikált képregénnyel kétségkívül Salih Memecan Törökország egyik legbefolyásosabb kortárs politikai képregényrajzolója, lassan már két évtizede. Az 1952-es születésű művész az ankarai Közel-Kelet Műszaki Egyetem mesterszakán végzett építészként, majd ugyanezen a pályán később Fulbright Ösztöndíjasként az amerikai Pennsylvaniai Egyetemen doktorált 1983-ban. 2010 óta a Török Média Szövetség elnöke.

Salih Memecan
A művész már húsz éve minden reggel korán kel, hogy a legfrissebb hírekből ihletet merítve megrajzolja aktuálpolitikai karikatúrájának (Bizimcity) aznapi részét Törökország egyik legnagyobb napilapja, a Sabah címlapjára. Majd miután végzett, másik nagy sikerű képregényének (Sizinkiler) következő epizódját veti papírra, mely a napilap legutolsó oldalán szórakoztatja az olvasókat. Emellett az Aktüel Magazinnak is heti rendszerességgel rajzol. De Memecan nem csak hazájában örvend nagy sikernek. Többek között olyan neves lapok publikálták már a rajzait, mint a The New York Times, a The Washington Post, vagy a The San Francisco Chronicle. Úgy tűnik, az alkotó politika iránti érdeklődése feleségére is nagy hatással volt (bár meglehet, hogy éppen ez a közös pont hozta össze őket), ugyanis Mesude Nursuna Memecan a jelenleg kormányon lévő Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) parlamenti képviselője.

„Törökország olyan, mint egy vadnyugati város, és mi ennek tükrében kezeljük a dolgokat” – mondta Memecan a Pennsylvania Gazettne-nek adott interjújában, még néhány évvel ezelőtt. De nem csak mondja, le is rajzolja. Ugyanis a Sabah címlapján már 1991 óta megjelenő népszerű Bizimcity helyszíne pontosan egy ilyen elképzelt vadnyugati város, melynek napirendi témái között Törökország legégetőbb kérdései szerepelnek, úgymint korrupció, gazdasági válság, emberi jogok és tömeges tüntetések, vagy éppen az EU-csatlakozási törekvések. A sorozat szereplői pedig – hogy, hogy nem – az éppen aktuális politikusokra hasonlítanak. S ha már egy vadnyugatszerű törökországi városba kalauzol Memecan, milyen más nevet is adhatott volna képregényének, mint Bizimcity – a török ‘bizim’ és az angol ‘city’ szó kombinációjából – ami magyarul annyit jelent: a mi városunk. A széria népszerűségét egyébként az is jól tükrözi, hogy a hasábok mellett 30 másodperces animált változat is készül belőle, amit a török állami ATV sugároz minden hétköznap főműsoridőben, már 1994 óta.

Bizimcity, 2014. február 26.
Az alkotó elmondása szerint saját véleménye helyett inkább a török politikai helyzet különböző szegmenseinek (objektív?) elemzésére törekszik, ám ennek ellenére karikatúráit nem kevés kritika éri. Legutóbb például akkor kavart nagy port, amikor állítólag a nevezetes isztambuli Gezi park tüntetőin és a rendőrökkel való véres összecsapásokon gúnyolódott.

Másik említett képregénye, a Sizinkiler (szó szerinti fordításban „a te embereid”, angolul Limon és a család néven fut) ugyancsak benne van a korban. A Bizimcityvel egy időben, 1991-ben indult, és mára az elmúlt évtized legnépszerűbb képregényévé nőtte ki magát Törökországban, több mint másfél millió eladott példánnyal. Egy baromficsalád életének komikus mindennapjait mutatja be, mely elsősorban a gyerekek körében örvend nagy népszerűségnek. Limon és Zeytinék (Citrom és Olivabogyó) között, ahogyan egy átlagos, emberi családban, nem telik el nap konfliktusok nélkül, amit a humor fegyverével próbálnak feloldani. A Sizinkiler varázsa abban rejtik, hogy olyan alapvető példákkal él, melyek a világ bármelyik famíliájában megtörténhetnek, így üzenete univerzális marad. Természetesen a Sizinkiler sem maradhatott csak a papírlapokon: Limon és Zeytin izgalmas kalandjainak animációs változata 2012 óta Çatlak Yumurtalar (Repedt tojás) címmel fut a TRT Çocuk gyerekcsatornán, a 4-8 éves gyerekek legnagyobb örömére.

Sizinkiler
Bár Memecan az egyetemességben látja a török képregények sikerét, amit maga is szeretne tökéletesíteni az elkövetkezendő években, a historizáló történetek ideje még korántsem járt le Törökországban. Sőt! A „dicső” török történelem és a tradíciók életben tartása még mindig töretlenül meghatározó szerepet játszik a török képregények világában (is). Az egyik remek példa erre Suat Yalaz és világhíres képregényhőse, Karaoğlan.

Suat Yalaz
Yalaz 1932-ben született Çiçekda városában, diplomáját az isztambuli Szépművészeti Akadémián szerezte. 16 éves volt csupán, mikor első rajzai megjelentek az Erciyes Post című lapban. Bár pályafutása során számos rövid életű képregényt alkotott, mint például a vadnyugaton játszódó Ringot, elsöprő sikert mesterműve, a Karaoğlan hozott neki 1962-ben, melynek első darabjait az Akşam napilap publikálta. Egy évre rá, 1963-ban önálló kötet jelent meg belőle és egészen 2002-ig – amikor Yalazt az év török képregényrajzolójának választották – újabb részekkel bővült.

A történet szerint a 12-13. századi Közép-Ázsiában járunk, az általunk is jól ismert Dzsingisz Kán uralkodása alatt. Illetve nem is mi, hanem a művész nomád főhőse, Karaoğlan, egy 23 éves ujgur török kalandozó, aki felderítőként szolgált a kán hadseregében. Kalandvágytól égve bejárja egész Eurázsiát Kínától Indiáig, Konstantinápolytól egészen Szibériáig útitársával, a mongol hadsereg exkapitányával és egyben hű barátjával, Balabannal. (Tisztára J. F. Cooper indiánregényeire emlékeztet.) Mivel egyik klasszikus történet sem lehet kerek főgonosz nélkül, Karaoğlannak is szembe kell nézni egyel. Ő Camoka, a mongol bandita, aki csapatával városról városra járva fosztogat.

Karaoğlan

Ám a képregényt nemcsak a kalandok teszik érdekessé, hanem maga Karaoğlan személye is. Édesanyja törzsi vérbosszú áldozata lett, édesapjának, Bayborának pedig el kellett menekülnie fia születése után nem sokkal, ám pár évvel később végül egymásra találnak. Karaoğlan így egy favágó házában nevelkedett. Mivel apja eltűnésével hivatalosan sohasem esett át a névadási rituálén – mely az akkori kor tradíciója volt –, a favágó fekete fiúnak, (Karaoğlannak) nevezte el, hosszú fekete haja miatt. Annak ellenére, hogy az alaptörténetet tekintve talán iskolás olvasóközönségre számítanánk, ne felejtsük el, hogy a képregény eredetileg egy napilap hasábjain kezdte pályafutását, így különösen a korai történetek mind felnőttes témákat érintenek, mint háború, politika vagy éppen (számomra) meglepő módon az erotika.

Yalaz tehát összegyúrta a török történelmet és folklórt – hűen rekonstruálva az akkori kor nyelvezetét és mindennapjait –, vegyítette azt a hatvanas-hetvenes évek szociális és politikai viszontagságaival, majd egy csipet humorral is megszórta, hogy végül kisüsse Karaoğlan lebilincselő történetét. A sztori olyan megkapóra sikeredett, hogy Karaoğlanra Törökországon kívül is felfigyeltek. A művész 1970-ben Párizsba költözött, ahol Karaoğlan hét éven át először havonta, majd kéthetente, Kebir (arab nyelven azt jelenti „nagy”) címmel jelent meg. (Yalaz képregényeit egyébként az 1980-as években sokszor Jimmy Toro vagy Gi-Toro néven publikálta számos francia magazin.) Franciaország után aztán a török rajzoló meghódította Európa és Kanada összes francia ajkú régióját, majd eljutott Észak-Afrika arab országaiba, többek között Algériába, Tunéziába és Marokkóba. A francia nyelv után angolra, arabra és oroszra is lefordították. De Karaoğlan sikere itt még nem állt meg. Ha már lúd, legyen ugye kövér.

Suat Yalaz: Karaoğlan

Úgy látszik a törökök (is) imádnak képregény-adaptációkat készíteni, ugyanis Karaoğlan kalandjai több ízben is filmvászonra kerültek. (Minisorozatként még a TV képernyőjére is, 2002-ben.) Legelőször 1965-ben, a szerző rendezésében, amit nyolc másik saját rendezés követett. Ezzel Yalaz elindította a történelmi és kalandfilmek korszakát Törökországban, melynek fénykora közel tíz éven át tartott. A legújabb Karaoğlan-film tavaly került a török mozikba, Kudret Sabanci rendezésében.

Kifigurázott miniszterek, vicces állatok, középkori kalandor. De mi van a modernkori szuperhős figurájával? Természetesen az is akad a török comics-univerzumban. Hogy is maradhatna el, elvégre Törökországnak is szüksége van egy olyan hősre, aki ugyan nem röpköd a levegőben vagy tekeri körbe a gonosztevőket pókfonállal, de harcol az igazságért és megvédelmezi az elesetteket – amolyan törökösen. Ő a négy éve elhunyt rajzoló, Turhan Selçuk figurája, Abdülcanbaz.

Turhan Selcuk
A Török Képregény Alkotók Szövetségének alapítója, Turhan Selçuk 1922-ben látta meg a napvilágot, Muğla városában. Első rajzait 1941-től publikálta a Türk Sözü (Török Világ), később más isztambuli napilapokban is megjelent, egészen 1948-ig. Különleges, sorok között megbújó humoros stílusának köszönhetően – melyre különösképpen a háború utáni rajzfilmek és a neves amerikai képregény rajzoló, Saul Steinberg voltak nagy hatással – 1949-ben a Yeni Istanbul (Új Isztanbul) vezető illusztrátorává avanzsált. 1951-ben megrendezte első önálló kiállítását. Bár kivételes humorérzékének köszönhetően a legnagyobb török képregényrajzolóként említik és világhírnévre is szert tett, hazájában karikatúráit elismerés helyett legtöbbször per követte. Többszöri felmentés után az 1971-es katonai puccsot követően már nem sikerült megúsznia a börtönt, ahonnan később törött bordákkal távozott. Mint mondta: „a török emberek – a nyugatiakkal ellentétben – sokszor túl komolyan veszik a viccet. Így röviden maradjunk annyiban: a török humor komoly biznisz.”

Habár számos művet publikált, mint a Turhan 62 vagy a Hiyeroglif, mesterműve kétségkívül a török bajszos hős, Abdülcanbaz, aki 1957-ben a nemzeti Milliyet hasábjain mutatkozott be a nagyközönségnek. Abdülcanbaz kalandjai 1972 és 2001 között 55 kötetben jelentek meg. A művész 1992-ben utolsó munkájának – Emberi Jogok (İnsan Hakları) – kiállításával ünnepelte ötvenedik születésnapját, majd a következő években világ körüli útra indult, megjárva a legnagyobb városokat. Pályafutása során Selçuk több mint 15 díjat zsebelt be, köztük az olasz Bordigherai Nemzetközi Humorfesztivál Arany Pálma Díját 1956-ban, valamint az Elnöki Művészeti és Kulturális Nagy Díjat (Presidental Grand Awards in Art and Culture) 1997-ben.

Abdülcanbaz
De ki is ez az Abdülcanbaz, akinek kalandjait eddig közel 11 nyelvre fordították le, és még az Ipad App Store-ban is megtaláljuk? Piros sipkás hősünk – pontosabban a törököké – egy isztambuli gentleman, vagy más néven a „félelmetes török”, aki, mint minden szuperhős, erejét bevetve segít az elnyomottakon és harcol az igazságért. Jóképű (már akinek ugye bejönnek a bajszos török fickók), bátor és őszinte, szellemes és okos, vállán acélizmok duzzadnak. Ám mégsem nyugati szuperhősről van szó: Abdülcanbaz személyisége sokkal mélyebb és összetettebb, az élet komoly problémáit analizálja, majd végül mindig elgondolkodtató válasszal szolgál. Kezdetben egyedül járta a világot, ám ahogy idővel jelleme erős személyiséggé fejlődött, úgy kezdték el körülvenni barátok és ellenfelek. (Néhány ledér ruhát viselő, vagy egyenesen meztelen női figura például mindig feltűnik mellette.) Két fegyvere van: éles esze és a „híres török pofonja”, amivel a zsarnokok ellen küzd. Kalandjai túlmutatnak tér és idő határain: van, amikor a jelenben teljesít küldetést, van, amikor az Oszmán hadsereg katonájaként tűnik fel. Hol tündérmesébe csöppen és gonosz óriásokkal viaskodik, hol a török függetlenségi háborúban harcol. Turhan mesterien szövi össze a dimenziókat, következtet múltbéli eseményekből a jelenkor és a jövő társadalmi problémáira, mindezt a már említett egyedi humorával megspékelve. Történetei mindig olyan általános kérdéseket vetnek fel, amelyek mindenhol, minden korszakban jelen vannak, mint például küzdelem az igazságtalanság ellen, kiállni az emberek jogaiért vagy felfedni a kizsákmányolók cselszövéseit.

Nem hiába övezi Abdülcanbazt ekkora siker mind a mai napig. A hagyományos népi irodalom növekvő népszerűsége mellett Turhan egyedi kifejezésmódja, művésziessége és vizuális pontossága az, ami miatt azóta is emberek tucatjai rajonganak az izmos hősért. A siker betetőzéséhez már csak az a bizonyos filmadaptáció szükségeltetik.

Csányi Timea

szerző: Csányi Timea
honlap e-mail
Csányi Timea 1991-ben született Kerepestarcsán. Négy évig Kairóban élt, ahová az Al-Azhar Egyetem ösztöndíjasaként került ki. 2013 óta az AboutIslam.net angol nyelvű internetes portál család és társadalom rovatának szerkesztőjeként dolgozik. Mellette pszichológiát tanul, illetve különböző magazinok és weboldalak számára ír angol és magyar nyelven.