KULTer.hu - Költészet popritmusban
56213
post-template-default,single,single-post,postid-56213,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Költészet popritmusban

Rájátszás-koncert az A38 Hajón

Milyen előadás születhet egy esten, ahol a vers, a zene és a humor a kohéziós erő? Egyáltalán megférnek ezek egymás mellett? A 2011-ben alakult Rájátszás minden fellépésén rácáfol a hitetlenkedők érveire. Legutóbb az A38 koncerthajó színpadán állt össze újból a kortárs költőket és az alternatív-populáris zene csillagait összefogó „formáció”.

Erdős Virág, Háy János, Grecsó Krisztián és Kemény István is helyet foglalt azon a színpadon, ahol később a magyar alter- és popszcéna legismertebb előadói játszották el a szerzők megzenésített szövegeit: Beck Zoltán és Sárközy Zoltán (30Y), Egyedi Péter (Óriás, Isten Háta Mögött), Kollár-Klemencz László (Kistehén), valamint Szűcs Krisztián (Heaven Street Seven) is dallamba fogott egy-egy kortárs verset. Ugyan nem volt jelen sem Szálinger Balázs, sem Závada Péter, de az általuk jegyzett szövegek is megkapták zenei köntösüket. Kezdetben hézagos volt a tánctér a lenti koncertteremben, de este nyolc előtt pár perccel belepték a rajongók a helyet. Meglepő, hogy leginkább két generáció képviseltette magát a koncerten: a középkorúak (35-50 éves) és a náluk jóval fiatalabb (16-20) korosztály. Azért érzem fontosnak megjegyezni ezt, mert a középiskolában nagyon elmaradott a kortárs irodalom oktatása, ennek ellenére sok gimis eljött, ami azt jelenti, hogy a Rájátszás talán képes kitölteni azt az űrt, amelyet a közoktatás nem vagy csak részben tud. A másik, ezúttal kellemetlen meglepetés az ülőhelyek hiánya volt. Mivel nincs tombolás efféle fellépéseken, azt hiszem, célszerű lenne a reform ezen a téren.

Háy János Aktmodell című szövegének feldolgozásával kezdődött az est. A verset eredetileg Beck Zoli zenésítette meg, de igazán, ahogyan a többi alkotás is, a koncertek során érett közös dallá. Ezt Grecsó Krisztián és Kollár-Klemencz Laci követte, akik a Szív, ha üt című közös szerzeményüket adták elő. A közönség nagy ovációval köszönte meg az előadást, ami nem csoda, hiszen egészen lebilincselő volt. Ezt követően Egyedi Péter Grecsó Legjobban nélküled című dalát játszotta el. Többek között ennek a dalnak (is) köszönhette kiemelkedő jelentőségét ez az este, mivel korábban még senki nem hallhatta a feldolgozást. A költő a szerelmet tematizálja, és az első néhány sorban megfogalmazottak alapján látja beteljesültnek ezt az érzést: „Legjobban nélküled vagyok veled / mert ha itt vagy csak rád figyelek”. Dalszövegként e vers sorai működnek a legjobban, efelől semmi kétség. Később végre Szűcs Krisztián is kivette a részét a „főelőadó” szerepéből: egy Szálinger Balázs szövegátiratot hallhattunk, amely a Heaven Street Seven Hol van az a krézi srác című dalára írt a költő. Kemény István és Kollár-Klemencz Laci közös produkcióját élvezhettük ezután a Kesztyű című vers feldolgozásával, majd Kemény volt a középpontban, aki A műanyag című művét adta elő. Ez kissé ambivalens érzéseket keltett bennünk: a közönség egyik része nevetéssel, a másik fele fintorgással fogadta az alkotást. Utóbbi viszonyulást talán a vers énjének elvont metaforikus közege keltette.

Az este egyik legérdekesebb momentuma Háy dorombon való játéka volt. A Nátriumbenzonát című feldolgozást hallhattuk tőlük, amit Beck crossover-popként definiált. A dalok közti szünetek biztosították a lehetőséget a viccelődésekre – ezek a pillanatok voltak azok, amelyektől úgy érezhette a közönség, hogy egy humorestet is kap az előadások mellé. A szokottnál is felszabadultabbak voltak a zenészek, s úgy vélem, ez magának a Rájátszásnak köszönhető. A repertoárt színesítette még a 30Y Szívemhez szorítom című dala is, amelyhez Háy János szerezte a szöveget. Ez a szám nem kifejezetten a Rájátszás-projektre készült, hanem a legújabb 30Y EP dalai közt foglal helyet.

Ezután pár perc erejéig csak Egyedi Péter és Grecsó Krisztián álltak a színpadon. Závada Péter Ahol megszakad című versét adta elő Egyedi, amely nagyon hatásos volt, mindenki csöndben ámult a melankolikus szöveg és dallamvilág hallatán. Főleg akkor fagyott meg a levegő, amikor a záró sort („tán nem szerettelek. Vagy nem eléggé.”) négyszer elismételte az előadó. Még mindig Egyedié volt a főszerep, hiszen az Óriás Helyet tudni című nótája – tudjuk, amelyikben a refrén az a bizonyos „előttem észak, mögöttem dél…” – dallamára Grecsó írt egy új szöveget Eső címmel. A háttérben üvöltöző fiatalság a Pápá, nyugodj békében című dalt követelte, s mintha megérezték volna, az következett. Erdős Virág és Kollár-Klemencz László közös szerzeménye ez a nagysikerű dal, ami a Legesleg című, ebben az évben kiadott hanganyag egyik remekműve és a Kistehén is játssza. Számomra jobban tetszett ez a verzió, mint a stúdiós: nagyon hatásos volt, ahogy Kollár beleélte magát, s a rekedtes, néhol elcsukló hang által is közelebb kerülhettünk a katarzishoz. Miután a hátam mögött lévők is kitombolták magukat a dalra, Szűcs Krisztián és Szálinger Balázs közös nótája következett. Kiderült, hogy Szűcs eredetileg életigenlő dalnak szánta ezt a szerzeményt, amelynek a Menni kell tovább címet adta volna, de a költő átírta azt, s így lett Meghalok. Egy külön élmény volt Kollár-Klemencz basszusgitárjátéka. Még soha nem láttam/hallottam őt mint basszer, aztán Szálinger Vigasztalós című megzenésített verse következett, amelynek a Rájátszásban csak Barna kislány a setlist-neve.

A Pont oda című Grecsó-vers volt az est másik fénypontja: a kicsit blues-os dallamvilággal kísért dalszöveget szinte mindenki kívülről fújta. Ugyan Egyedi és Beck közös munkájának gyümölcse ez a szerzemény, de a fellépésen az összes sztárvendég közreműködött. A legnagyobb slágerekkel, mint a francia Noir Désir zenekar slágerének Kistehén-féle átirata, az Elvisz a szél, vagy a Trabantfejű utolsó dala a szerelemről, az Ezt is elviszem magammal, illetve a Pont oda című dalokkal zárult a szeptember 18-ai Rájátszás. Mindenki üvöltötte a szöveget, s most érezték az előadók is, hogy bevonhatják a közönséget, így Kollár-Klemencz az ég fölé emelte a mikrofont. Az utóbbi, Pont oda című dalt nem ismertem korábbról, de most tetszett meg igazán, s olyannyira a fülembe mászott a refrén, hogy napokig ezt énekeltem.

Aki kilátogatott ezen az estén az A38-ra, nem bánta meg, hiszen felejthetetlen élményben lehetett része. Rendkívülinek tartom a kezdeményezést, amit a Rájátszás életre hívott, s azt, hogy egy légtérben lehetünk kedvenc költőinkkel és zenészeinkkel, akik összeállnak egy-egy dal erejéig egy ilyen közvetlen, barátságos közegben. Az emlékezetemben én mindenképp „elvittem magammal” ezt az estét. Remélem, a többiek is.

Rájátszás – költészet popritmusban, A38 Hajó, Budapest, 2014. szeptember 18.

A fotókat Fekete Csaba készítette.

Balogh Péter

szerző: Balogh Péter
honlap e-mail
Balogh Péter 1990-ben született Debrecenben, költő. A Debreceni Egyetem magyar szakán tanult. A LÉK irodalmi kör és a József Attila Kör tagja. Első publikációja a KULTer.hu-n jelent meg. Verseit publikálta még többek közt az Irodalmi Szemle, a Tiszatáj, a Palócföld, a Zempléni Múzsa, a Vörös Postakocsi és a Várad. 2013-ban a Várad verspályázatán megosztott első helyezést ért el, 2014-ben pedig a Debreceni Egyetem Határnyitás című verspályázatán a harmadik helyezésért járó díjat vehette át. 2014-ben a KULTer.hu gyakornoka volt.

KULTprogramok

<< 2018. aug. >>
hkscpsv
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum