KULTer.hu - Rövid(ebb)en, tömör(ebb)en
54751
post-template-default,single,single-post,postid-54751,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Rövid(ebb)en, tömör(ebb)en

A Down, a Junius, a Sleep és a The Cutthroats 9 idei EP-iről

Manapság egyre inkább leértékelődnek a nagylemezek: mindenki rohan, a figyelem megoszlik, kevesen veszik a fáradtságot, hogy leüljenek és csak a zenére koncentrálva töltsék az idejüket, ezért egyre több zenekar dönt úgy, hogy párszámos anyagot ad ki, hiszen ezzel továbbra is fenn tudja tartani az érdeklődést, csak néhány percet ellopva a hallgatótól…

Jelen írás négy banda (Down, Junius, Sleep, The Cutthroats 9) idén megjelent EP-jéről értekezik, amelyek között akadnak jobb és rosszabb próbálkozások is.

Down: Down IV – Part 2

A Down addig volt jó, amíg a tagoknak nem ez jelentette a fő elfoglaltságot. Phil Anselmo (ének) Dimebag Darrell halála okán már nem tudja régi bandáját, a Panterát összerakni, Pepper Keenan (gitár) meg a hitegetések ellenére sem vágyik vissza régi zenésztársaihoz a Corrosion of Conformitybe; e két tényező alapjaiban határozta meg az eredetileg csak örömzenélésnek induló New Orleans-i gárda sorsát. Bár eddig megjelent három nagylemezük továbbra is kellemes hallgatnivaló, ám a 2012-es Down IV – Part 1 már jelezte, kezd fáradni a sludge-doom alakulat. Ezt megérezhette a másik gitáros, Kirk Windstein is, aki úgy döntött, mégiscsak az elmúlt években kissé mellőzött, eredeti csapatát, a Crowbart viszi tovább, s kilépett. Helyét a gárda addigi gitártechnikusa, a nevetséges szakállszerkezettel bíró Bobby Landgraf vette át, játéka már hallható is az idén kiadott új dalokban.

A hatszámos EP (amely a négyrészesre tervezett sorozatból a második etap) esetében már az is vicces kicsit, hogy kislemeznek hívjuk azt. Majdnem negyven percnyi a játékidő, a hetvenes években ez már bőven kiadott egy komplett albumot. Félidőben járva nagyon az érződik, hogy a további két EP is tele lesz olyan töltelékekkel, amelyeket ha kihajigálnánk, pont kijönne egy ütős és feszes anyag. De mindegy is, lássuk, mit rejt a Part 2! A dobhangzás ezúttal is fájdalmasan rossz, a pergőhangzás roppant erőtlen (hol van már a NOLA őserejű dobsoundja?), és ez nagyban nehezítette a számokkal való megbarátkozást. Sőt pár próbálkozás után simán el is temettem a művet, csak most, a cikk megírása miatt vettem újra elő, a pihentetés jót tett neki. Továbbra sem mondom, hogy elementáris ez a hat tétel, a legtöbb riff és téma nemhogy már a Black Sabbath-tól, de még a Downtól is unalmas. Ennek ellenére a Steeple Trouble-ös zakatolása, a Conjure epikussága (bár azért röhej a nyolc és fél percnyi játékidő), a Sufferer’s Years felemelőbb első fele után érkező betonozása ott van a szeren. A We Knew Him Well a húzós groove-ok ellenére is simán csak rossz, a Hogshead/Dogshead is ezerszer hallott fáradozás, a kilenc perces Bacchanalia meg jól indul, majd kicsit elfárad, az akusztikus lezárásnál pedig rezeg a léc: hol tetszik, hol nem (olyan, mintha Anselmo részegen próbálná a szöveget énekelni). Hosszú évekig a Down volt számomra az első számú kedvenc, de az utóbbi években rendesen megtépázták ezt a pozíciójukat. Jót tenne nekik egy hosszabb szünet.

Junius: Days of the Fallen Sun

A Junius Magyarországon talán kevéssé van megbecsülve, pedig valójában megérdemelné. A bostoni banda túl van már jó pár nagylemezen és további kisebb kiadványokon, többször körbeturnézták az Egyesült Államokat és Európát (nálunk még nem jártak), s nem érdemtelenül szeretik őket egyre többen. Idei, Days of the Fallen Sun című EP-jük jól meg is mutatja erejüket. A nyolc dalból négy csak átkötő szerepet tölt be, kettő már korábban megjelent (a The Time of Perfect Virtue a Juarezzel, A Day Dark with Night a Rosettával közös spliten), ám a Battle in the Sky és a Forgiving the Cleansing Meteor teljesen friss művek.

A csapat egyébként post-rockot játszik, tehát szép, dallamos, melodikus, visszafogottan zúzós a stílusuk. Ami eléggé egyedivé, new wave-es hangulatúvá teszi számaikat, az Joseph E. Martinez hangja, amely sokban hasonlít a Joy Division-ös Ian Curtis orgánumához. Valójában már ez elég ahhoz, hogy az ember beleszeressen a zenekarba, hiszen egyszerre tudnak rádióbarát módon fülbemászóak és koncertélményért kiáltóan karcosak lenni. Az itt hallható szerzeményekben Martinez szokás szerint nagyszerű melódiákkal, refrénekkel operál, amelyet a zene hol visszafogottsággal, hol harsánysággal emel ki. Érdemes próbálkozni a többi anyagukkal is.

Sleep: The Clarity

A Sleep igazi legenda a stoner rock műfajában. A gárda 1990-ben alakult, nyolc év leforgása alatt megírt három lemezre való dalt, majd 1998-ban feloszlott. Ezek a felvételek azonban olyan mély nyomot hagytak a füstös, belassult, jammelős, Black Sabbath ihlette muzsikák hívei körében, hogy manapság is alapvető himnuszoknak számítanak az olyan dalok, mint a Dragonaut, a The Druid, az Aquarian vagy az önmagában is elképesztő, hivatalosan csak 2012-ben megjelenő, közel hatvannégy perc hosszú Dopesmoker. A csapatot 2009-ben érte el az újjáalakulási láz, s bár eleinte csak koncerteket adtak (2012-ben hazánkba is eljutottak), az elmúlt időszakban már felröppentek hírek egy esetleges új albummal kapcsolatban is. Ezzel együtt azonban teljesen váratlanul jelent most meg a The Clarity című, egyszámos kislemez, amelyet a banda az Adult Swim tévécsatorna zenei rovatának felkérésére dobott össze.

A majdnem tíz perces tétel fület gyönyörködtető annak, aki kedveli az efféle muzsikákat: húzós, vaskos riffek, betorzított röfögő basszusgitár, feszes dobjáték, hangulatos gitárszóló, hosszan ismételt témák, delejező énekhang. Ahogyan az a stílustól elvárható, a dalszöveg a drogfogyasztásról szól (eléggé ars poetica-szerűen megfogalmazva), amely szokás természetesen a tagok körében sem ismeretlen elfoglaltság. (A gitáros Matt Pike egyébként pár évvel ezelőtt elvonóra ment, hogy kezeltesse szenvedélyét.) Maga a szerzemény amiatt emlékezetes, mert kellően letisztult, s némiképp ötvözi a két eredeti tag, Al Cisneros basszer-énekes, valamint Matt Pike külön zenekarainak világát is: Cisneros az OM-mal éteri, epikus és meditatív világokba viszi el a hallgatókat, Pike a High On Fire-rel pedig egy zajosabb, karcosabb, a pillanatot jobban megragadó élményt nyújt, s ez jól egybeforr a The Clarityben.

The Cutthroats 9: Dissent

Az elmúlt esztendők egyik legjobb lemezét produkáló Unsane gitáros-frontembere, Christ Spencer addig sem unatkozott, amíg a kétezres évek elején legendás noise rock-formációja szüneteltette működését, hiszen életre hívta a The Cutthroats 9 nevű projektet (amely egy spanyol westernfilm után kapta nevét). Az Unsane ismételt beindulása azonban nem jelentette ennek az együttesnek a végét, Spencer időről-időre visszatér a „Kilencek”-hez: idén egy EP erejéig, amelyen hét friss dal várja, hogy hallójárattól hallójáratig nyiszálja az óvatlanok torkát.

Az efféle zenekarokban az a fura, hogy a dalokat figyelemmel kísérve az embernek rögtön az a kérdés kezd motoszkálni a fejében, hogy vajon Spencernek miért van szüksége arra, hogy más név alatt is olyan muzsikát szabadítson a világra, mint amilyet az Unsane-nel is szokott alkotni? A Dissent dalait hallgatva nehéz eldönteni, mi jelentett motivációt ahhoz, hogy ezúttal The Cutthroats 9 legyen a lemezborítóra írva Unsane helyett. Igaz, ettől az alkotótól szinte mindent öröm hallgatni, ezek a zseniálisan szétcseszett, sípoló-vijjogó, groteszk szerzemények valahogy csak az ő tolmácsolásában hatnak hitelesnek (a borítókép igen árulkodó). Csak amiatt lehet megbocsátani ennek a műnek, mert amúgy nagyon jók a rajta hallható számok: dolgozik rendesen a slide gyűrű (Trouble, Eraser, Hit the Ground, Dissension) és a tremolokar (We Could), felcsendül a szájharmonika (We Could), röfög a basszusgitár (Induction, Hit the Ground), az ének pedig szintén a megszokott torzított üvöltés.

Down: Down IV  Part 2, Down Records, Independent Label Group, 2014. Junius: Days of the Fallen Sun, Prosthetic Records, 2014. Sleep: The Clarity, Adult Swim Singles Program 2014, Williams Street Records, 2014. The Cutthroats 9: Dissent, Lamb Unlimited Records, 2014.

Vékony Zsolt

szerző: Vékony Zsolt
honlap e-mail
Vékony Zsolt 1985-ben született Debrecenben, jelenleg Budapesten él. Újságíró, cikkei korábban a Hajdú-bihari Naplóban, a Debrecen hetilapban, a Debreceni Disputában és a Mozinet magazinban jelentek meg. A Scriptum-Metallum blogon (és korábban a Heavymetal.hu oldalon) metálzenével foglalkozó, a Digitális Filmszalag blogon filmes témájú írásokat közölt. Jelenleg a Bors bulvárlapnál dolgozik.

KULTprogramok

<< 2018. nov. >>
hkscpsv
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum