KULTer.hu - A közös szeretet elágazásai
55870
post-template-default,single,single-post,postid-55870,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

A közös szeretet elágazásai

Ayhan Gökhan: János és János

debrecen02 másolata„Kötetversek” – szól Ayhan Gökhan második verseskötetének alcíme. A János és János szövegeit kétségtelenül együtt a legjobb olvasni. Hasonlóan működnek, mint tárgyuk, az Újszövetség versei: önmagukban is értelmezhetők, idézhetők, tanulmányozhatók, együtt azonban olyan komplex szöveget adnak ki, amely kétségtelenül több a részek összegénél.

Az elülső borítón (nem minden irodalmi előzmény nélkül) az „és” szó van vörössel kiemelve. A hátsó borítón szintén visszatér a vörös folt; mindkettőt a szerző homályos, megkettőződött arcképe kíséri. Mindez természetesen már azelőtt alkalmat ad bizonyos következtetésekre, hogy egyáltalán kinyitottuk volna a könyvet. Gökhan megkettőzött arca arra mutat, hogy a szövegek beszélője bizonyos szempontból azonos a címszereplő Jánosokkal – azaz a kötet egyfelől a szent és a hétköznapi vagy profán kapcsolatait kutatja, másfelől ezek lehetséges megnyilatkozásait egyetlen személyiségen belül. A vörös, a köztük lévő kapcsolat olyasvalami, ami mindkettejükön kívül áll, így összefűzheti őket anélkül, hogy egyikükbe vagy másikukba olvadna. De mit mondanak erről maguk a versek?

covers_277895

Míg a Fotelapa a múltra és az egyéni történetre fókuszált, az új kötetben a személyiség föloldódása, fragmentálódása, áttűnései vannak középpontban. A bibliai ihletés már első olvasatra nyilvánvaló. Gökhan jellegzetesen lecsupaszított, egyértelműnek tűnő, már-már prózába hajló versnyelven ír, csak néhol csap át archaikusan kattogó ütemhangsúlyba vagy lendületes rímekbe. A többnyire rövid, olykor egysoros szövegek is a bibliai versdefiníciót idézik. A szerző saját elmondása szerint az Újszövetség egyes passzusait, illetve más tradicionális keresztény műveket és műfajokat kívánt újraértelmezni saját szemszögéből. (Helyenként a klasszikus mitológia is fölbukkan, a Hagyományban pl. a Prométheusz-mítosz.) A kötet élvezéséhez elengedhetetlen ezeknek az alapszövegeknek az ismerete; szerencsére azonban Gökhan jobbára tényleg csak alapszövegekkel dolgozik, olyan művekkel, amelyek közismertek a keresztény kultúrkörben. A Biblia mint kiindulópont mellett olvashatunk zsoltárparafrázist (Foltnyi Jézusfejek), de az Ómagyar Mária-siralom is fölbukkan, méghozzá érdekes szerepcserével: a kötetet keretező két Ajánlásban a fiú beszél az anya szenvedéseiről. A nyitóvers szülőanyaként hivatkozik az archaikus szövegre, és elsősorban a beszédre készülődő fiúra összpontosít; a záró versben ugyanez a fiú mondja ki a nyelv bűntudatát, hogy végül az utolsó sorokban a felejtésnek adja át a beszédet.

A kettős, ellentétes, tükrös fölépítés rendkívül erős szervezőerővé válik a könyvben. A János és János számos, kisebb-nagyobb szimmetriából épül fel, amelyek a kötet egészén átívelő kettősségnek rendelődnek alá. Az egyes szövegek, a kötet megjelöléséhez illőn, valóban többletjelentést nyernek a helyük által; akár azt is mondhatnánk, a hely itt fontosabb, mint a cím. A négy ciklusnak még külön címe sincs (hasonlóan az evangéliumokhoz), és a ciklusok nyitóversei is cím nélküliek. A névtelenség, a névtelen mű motívumát hangsúlyozza az a gesztus is, hogy számos szöveg ugyanazt a címet viseli, így egymás visszhangjaivá, változataivá válnak; utakká, amelyek ugyanazon kiindulópontból futnak szét, mintegy a véletlen nyomán. Ciklus éppúgy akad közöttük, mint párvers; az előbbire példa a Feketerigó, illetve az azt megelőző szöveg, a Rigókirály. Ez nem a mese című vers, amelyek együttesen adják ki a kötet harmadik részét. A feketerigó sajátos szimbóluma a hat rövid szövegen át értelmeződik újra és újra, miután az első, eltérő című szöveg mintegy bevezető narrációként elmesélte a rigókirály és a fiú történetét. A tüskéktől átszúrt feketerigóban nem nehéz fölismerni az ártatlan Megváltót – az állat bűntelensége ez, amely tudja, mit jelent vétkezni. A halott szem vissza-visszatérő motívuma Jánosra, a megfigyelőre utal, aki tanítómesterének élettelen testét nézi; a két szem egymást tükrözi. A testbe varrt fiú története, több más költeménnyel (Hagyomány, valamint a 2. és a 4. ciklus nyitóversei) újabb tematikai réteggel gazdagítják a kötetet: a keresztény hagyományok folklórban továbbélő, gyakran más mitológiák maradványaival összekeveredett aspektusaival, mint a halottakhoz fűződő mágikus hiedelmek vagy Kőmíves Kelemen balladája.

gökhan

A párversek közé tartozik többek közt a Foltnyi Jézusfejek vagy az Apostolok cselekedetei. Az előbbi Vigasztalan, illetve Vigasztaló ének alcímet viselő újkori zsoltár, amely egymástól kölcsönöz sorokat. Az utóbbi ugyanazt a figurát veszi szemügyre két eltérő szemszögből. Először a magányos apostol töprengését olvashatjuk, majd a másik személyiség szólal meg, hogy elmondja: Jánossal csak a saját neve maradt, amely senki máshoz nem tartozik. Intertextuális párversre példa a már említett (intratexuális szövegekként is működő) nyitó- és záróművek mellett A boldogtalanság következményei, amely Izsó Zita A boldogság következményei című költeményének (a Tengerlakó című kötet nyitóversének), ha nem is tükörképe, de egyértelműen rezonál rá: az öröm és a túlélés képzetének ellentétére épül föl.

Hogy János és János kicsoda, részben alighanem egyértelmű, részben azonban rejtély, amelyet a szövegek maguk csak töredékesen világítanak meg. Az apostol egyben evangélista is, azaz egyszerre cselekvő és beszélő; saját cselekvéseinek potenciális (noha nem föltétlenül tényleges) krónikása. Ez a kettősség a gyakran egyetlen szövegen belül is váltakozó perspektívában is megnyilvánul. A János című versben kurzívval kiemelt és állóval szedett sorok váltogatják egymást: a külső narrátor és a belső átélő próbál párbeszédet folytatni egymással, végső soron sikertelenül. Keresztelő János is fölbukkan a Váli Dezső: A sírkamra című szövegben (egy festmény ihlette versben), amely a Megváltó és az őt megkeresztelő János között von párhuzamokat („mert te is jó vagy!”). A halottak lényegében egyformák: a lepel alól kilóg a meztelen láb, amely összeköti őket.

A kötet címadó verse a végsőkig megy el az értelmezésben, ez azonban nem jelenti, hogy tálcán kínálná nekünk a megoldást. Inkább olyasféle érzésünk lehet, mintha középkori misztikusok szövegeit olvasnánk. Ahogyan a Heltai Jenőtől kölcsönzött mottó szól: mit ér a legjobb magyarázat? Nem magyarázni kell, hanem érteni; a nyelv tehetetlensége a szövegekben egyre nyilvánvalóbbá válik. János és János a nyitósor szerint „a közös szeretet két elágazása”, „egyikük a másik gyenge puszta váza” – hogy melyikük melyik, nem tudhatjuk, de nem is fontos. Ugyanazt a testet lakják, csupán szavaikban különböznek, a szavakat azonban a száj, a test külvilágra nyíló kapuja zárja magába. A verset első ránézésre szokatlan, bokorrímes fölépítése is kiemeli környezetéből. A ragrímek nem csupán archaikus ízt kölcsönöznek a szövegnek, de egyfajta folyékony monotóniát is; mintha kántálást hallanánk, különösen, hogy a rímek mind a négy strófán keresztül szinte azonosak. A gördülékeny sorokat csak a második és a negyedik versszakban töri meg egy-egy belső rím (szakadva-tartva), amely lassításul, fölvezetésül is szolgál a végső levezetéshez. A visszatérő sorok visszhangszerű hatást idéznek elő, és sajátos ikerstrófa-szerkezetet építenek föl, amely ikonikusan is rezonál a vers és nagyobb léptékben a kötet tematikájára: az egymástól külső szemmel megkülönböztethetetlen, mégis önálló személyiségek rejtélyére. (Az ikerstrófák már az első rész Kettő című szövegében is megjelentek, amelyben a haláltól elmetszett két élet – egyetlen élet két oldala? – tükrözte egymást.)

Enigmatikus kötet lett a János és János, amely a csalókán közérthető nyelvezet ellenére nem adja meg magát könnyen. Hogy vesszük-e rá a fáradságot, attól függ, mennyire sikerül belezökkennünk a kifejezetten hermetikus szövegvilágba, amely saját törvényeit követi. Az időnként zavaró modorosságok, különösen a kötőjeles összetételek („nem-megértett-bűn-súlyú tömörség”) ellenére a szövegekre az elegáns takarékosság jellemző, amely azonban egy idő után töménnyé válhat. Annak ellenére, hogy a kötet egészként értelmezhető a legjobban, érdemes megadni neki a bibliai bánásmódot, és lassan, részleteiben ízlelgetni.

Ayhan Gökhan: János és János, Kalligram, Pozsony, 2013.

Evellei Kata

szerző: Evellei Kata
honlap e-mail
Evellei Kata 1988-ban született Budapesten. Verset és prózát ír; első szövegei a Szintézisben című antológiában jelentek meg 2006-ban. Jelenleg az ELTE BTK hallgatója magyar nyelv és irodalom, valamint irodalom- és kultúratudomány szakon. Rendszeresen publikál szépirodalmat és kritikát az Apokrif című folyóiratban, valamint a FÉLOnlineon; írásai ezenkívül a 2000, a Műhely, valamint a Napút című folyóiratokban olvashatók. Első verseskötete Álombunker címen jelent meg 2013-ban, a PRAE.HU-Palimpszeszt Kiadónál.

KULTprogramok

<< 2018. Sze. >>
hkscpsv
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum