KULTer.hu - Élet, ami a telepen zajlik
55984
post-template-default,single,single-post,postid-55984,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Élet, ami a telepen zajlik

Kiss Tibor Noé: Aludnod kellene

IMG_9720Nagy érdeklődéssel és egy kis elfogultsággal vártam Kiss Tibor Noé újabb kötetét. Első regényének, az Inkognitónak a megjelenését fontos lépésnek tartom kortárs irodalmunkban, és reméltem, hogy a rendkívül izgalmas transgender tematikán kívül mást is olvashatunk majd a szerzőtől.

A várakozásoknak megfelelően az Aludnod kellene szakított az első kötet tematikájával, ugyanakkor megtartotta a már az Inkognitóra is jellemző szikár prózanyelvet, narrációs technikát, illetve tovább is finomította azokat. Az új kötet illeszkedik a magyar irodalmi trendekhez, amennyiben egy mikroközösség bemutatását olvashatjuk, ezáltal megismerve addig nem látott, ismeretlen világokat, de ugyanígy a perifériára szorultak helyzetének, a mélyszegénységnek és a múlt jelenbe írásának kulcsfontosságú szerepe sem előzmény nélküli. A szociografikus elbeszélés atmoszférája Tar Sándor, Bodor Ádám vagy éppen Bódis Kriszta egyes szövegeit is az olvasó elé idézi, a tematika és a kötet szerkezete Borbély Szilárd Nincstelenekjével rokonítható, de a perifériára szorultak világa megidézi a Potozky László első novelláskötetében lévő írásokat is – természetesen a sor sokáig folytatható lenne. A mélyszegénység, a homályos, kis közösség életét bemutató titkok már önmagukban érdekesek tudnak lenni: ezzel nem nagyon lehet manapság mellélőni. A kérdés csupán az, hogy Kiss Tibor Noé kötete vajon biztonsági játék, vagy tényleg hozzá tud a már eddig olvasottakhoz adni annyit, hogy az elvitathatatlan szociológiai értéke mellett a szépirodalomban is megállja a helyét.

kisstibn

Az Aludnod kellene egy fővárosközeli, a rendszerváltáskor magára hagyott településről nyújt látleletet anélkül, hogy azon bármit is szépítene. A vég nélküli, mozdulatlan jelenbe beleíródik a múlt, ami egyértelműen azt az időszakot jelenti, amikor még történt valami. Ám mintha minden csak annak az állapotnak a létrejöttét segítette volna elő, amelyben az újabb történések (kezdve az intézetlakók megmérgezésétől, a szomszédasszonnyal létesített szexuális aktuson át egy idős asszony saját fia általi meggyilkolásáig/halálba segítéséig) már nem számítanak; a létrejött fásultság és az abban megragadt emberi viszonyok azok, amelyek ezt a mikroközösséget egyben tartják. A regény elején az egyik szereplő az élet értelmén gondolkodva a következőre jut: „ami a telepen zajlik, az nem élet” (30.). Ez a mondat kulcsfontosságú. Egyrészt a szereplő, Pék Laci, mintha reflektál(ni tud)na saját és a körülötte lévők életére (attól tekintsünk el, hogy ennek a cselekményre, a történésekre semmi hatása nincsen), másrészt pedig leírja azt az alapszituációt, ami az olvasónak is saját belátása lehet: hogy amit olvas, az nem lehet élet. A fragmentumokból összeálló kötet azonban mégiscsak életeket mutat fel, a telep szinte minden lakóját és a telepen működő intézet betegeit is többé-kevésbé megismerheti az olvasó. A fokozatos tényfeltárás, a nagyon erősen szociografikus jelleg, az egyetlen történetté összeálló regény egy közösséget tár elénk.

Egy olyan közösséget, amely magára hagyott, ilyen módon a saját törvényei és kompromisszumai által válik irányítottá. Az itt élő emberek legfőbb jellemzője, hogy hiányzik valamijük. Ha éppen a lábuk, a feleségük, a gyermekük vagy a szemük meg is van, olyan alapvető dolgokkal nem rendelkeznek, mint a más településekkel való kapcsolat, iskola, munkalehetőség. Ezek nélkül pedig nincs más választás, mint élni úgy, ahogy lehet. Aki nem tudja megkötni ezt a kompromisszumot és nem tud alkalmazkodni a kényszerűség szülte játékszabályokhoz, az vagy öngyilkos lesz, vagy egy sötét Volkswagenbe ülve menekül el egy másik férfihoz, vagy szökni próbál. A telep állapotát elnézve pedig egy percig sem kérdéses, hogy valószínűleg ők döntöttek jól. Utánuk csak a csend marad, amivel talán a legnehezebb megküzdeni: „Ha Margit nem felelt, a tárgyak beszéltek helyette, aztán ezek is eltűntek.” (49.)

Mivel ebben a közösségben semmi nem történik, vagy ami történik, az tökéletesen beleillik abba a szabályrendszerbe, amit a közösség a kvázi fennmaradáshoz kialakított (ilyen például, hogy a piros kupakos ásványvíz igazából vodka, amiről mindenki tud, de senkit sem érdekel, vagy hogy a telepen lévő asszonyok a többségben lévő férfiak számára a szexuális vágyaik kielégítésére szolgálnak, függetlenül attól, hogy a saját feleségeik vagy sem), ezért nem meglepő, hogy a közösségről írt szövegben is a leírások, az állapotok körülírásai dominálnak. Jelentőségteljessé válnak olyan dolgok, de legalábbis megemlítendővé, amelyekkel általában nem szokás törődni. Ilyen a napszakok, az évszakok váltakozása, az időjárási körülményekről történő folyamatos beszámolás, de olyan mindennapi cselekvések és történések válnak az egymástól csillaggal elválasztott történetfoszlányok kezdőmondataivá, amelyek csak ráerősítenek az atmoszféra monotonitására. Csak az első fejezetből (Csak ez a Mucsa) néhány példa: „A macska a fűben ugrándozott. Megtalálta az ünnepségről visszamaradt színes szalagokat, a szájába vette, ráncigálta őket.” (7.), „Gulyás Feri rendben tartotta az udvart.” (10.), „Tatár Pista az asztalfiókban kotorászott.” (12.), „Irénke egész este a verandán cigarettázott.” (14.).

020(2)

A közösségen belül található egy még kisebb közösség, a magára hagyott telepen belül egy általuk is megkülönböztetett csoport, az intézetiek. A szöveg egyértelművé teszi, hogy a telepiek és a telepen működő intézet lakói közt van átjárás, a két közösség párhuzamba állításával erősítve az egymásnak megfeleltethetőséget és magának a telepnek is a periférián való létezését, ám mintha ez a dolog csak eddig a pontig lenne fontos. Az intézetiek közül nem ismerünk meg mindenkit, leginkább csak a telepről származó ápoló (aki munkája miatt vesz részt az intézet életében, tehát inkább telepi, mint intézeti) és a balesete előtt Harangozó Pál nevet viselő, azóta, az intézetbe kerülésével és lába elvesztésével identitását és korábbi nevét is elvesztő Féllábú történeteit olvashatjuk. Ezen kívül még akkor válik érdekessé a telep ezen jellemzője, amikor a telepiek és intézetiek összetűzéseiről esik szó, de az intézetiek részletesebb bemutatása sajnos elmarad. Véleményem szerint ez a hiányosság a kötet kárára válik.

A rengeteg leírás közé ékelődnek a telepen lakók történetei. Az elveszített láb, az elveszített feleség titkára is fény derül. Már ha a fragmentumokból összeálló, elég homályos történetekre való utalások rengetegét és az ezeknél jóval kevesebb számban előforduló konkrét, múltbeli események elmesélését nevezhetem így. A jelenben Szandra menekülési kísérlete az egyetlen olyan szál, amelynek a végkimenetelében nem lehetünk biztosak, bár a könyv végére érve igazából ezen se lepődünk meg, ennek ismeretében sem hihetjük azt, hogy megváltozik bármi is. A köteten végigvonuló monotóniát a leírtak olykor érthetetlenségig vitt homályossága töri meg. Még a könyv vége felé is érezheti úgy az olvasó, hogy egy-egy rész elején nem tudja, hogy kiről van szó. Ez lehetne egy zavaró hiba, ám második olvasásra, mikor már a közösség titkait hallottuk, teljesen egyértelművé válik, ahogy az is, hogy egy-egy attribútum vagy félmondat kire vagy milyen múltbeli történésre utal. Köszönhető ez a szöveg mindentudó elbeszélőjének, aki mintha a közösségen belülről érkezve mondaná el a történeteket, ezáltal fenntartja az egyértelmű távolságot az olvasó és a leírt világ között, de rávilágít egy közösség működési mechanizmusának alapjaira, a közösen átélt tudás rendszerezésének kívülállók számára érthetetlen sajátosságaira is.

A telep világa rendkívül ingerszegény: „Könnyebb volt összeszámolni azokat a dolgokat, amiket láttak” (40.). A monotonitás, az egyik napról a másikra történő létben a múló élvezeteket nyújtó tevékenységek (alkohol, szex, szerencsejáték) azok, amelyek kibillentik a telep férfitagjait ebből a statikus állapotból – még ha csak pillanatokra is. Ilyen tevékenység még, mikor egymást ugratják a szereplők. Bár a vicces vagy legalább csak mosolyra ingerlő részekben nem bővelkedik a könyv, éppen az egyik ilyen résznél hangzik el a kötet második kulcsmondata: „A házsor felől Gulyás Feri közeledett. Leült melléjük, a kaszáját törölgette. Végighúzta a pengéjén a nedves rongyot, nem akarta, hogy rászáradjon a föld. Rég kicsorbult már az a kasza, morogta valaki, nevettek. Néha el lehetett hinni, hogy élet az, ami a telepen zajlik.” (103., kiemelés tőlem: T. É.) Hiszen ez a mondat visszautal a már említett, a kötet elején szereplőre, felülírva azt. Míg a regény világán belül a mozdulatlan, kilátástalan, de mégis létező életekre utal, addig azon kívül pedig arra a kettősségre/eldönthetetlenségre, hogy vajon ezek a történetek le lettek írva, mert léteznek, vagy léteznek, mert le lettek írva. Kiss Tibor Noé kötetében ez az eldöntetlenség végig megmarad, aminek köszönhetően fikcióként, szépirodalmi műként is megállja a helyét. Innentől az olvasón múlik, mihez kezd majd vele.

Kiss Tibor Noé: Aludnod kellene, Magvető Kiadó, Budapest, 2014.

Takács Éva

szerző: Takács Éva
honlap e-mail
Takács Éva 1990-ben született Győrben, jelenleg Budapesten él. 2012-ben végzett az ELTE BTK magyar szakán, ahol az irodalom mellett művelődéstudománnyal és szerkesztői ismeretekkel is foglalkozott. Jelenleg ugyanitt folytatja tanulmányait, irodalom- és kultúratudomány mesterképzésen. Kritikái különböző folyóiratokban 2011 óta jelennek meg.

1 archív hozzászólás
  • Baranyi Gergely

    Baranyi Gergely - október 15, 2014

    Részletes, és a teljesség igénye nélkül is mindenre kiterjedő bemutatóját adtad a kötetnek. A könyv megjelenése óta az a benyomásom, még nem volt hozzá szerencsém, hogy az általad is említett kortárs irodalmi művek mellett Krasznahorkai Sátántangóját is megidézi annak atmoszférája, illetve témája, kezdve ott, hogy egy isten háta mögötti, elszegényedett telepen játszódik. Viszont eddig egyik recenzióban sem találkoztam ezzel a párhuzammal. Ez ennyire evidens, és azért nem hivatkozik erre senki, vagy csak első látszatra tűnik magától értetődőnek? A bemutatásod is azt erősíti meg bennem, hogy igen is szerves lehet a kapcsolat.

KULTprogramok

<< 2018. máj. >>
hkscpsv
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum