KULTer.hu - Kötet előtti fiatal költők, akiket ismerned kell
56663
post-template-default,single,single-post,postid-56663,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Kötet előtti fiatal költők, akiket ismerned kell

(R25) A rendszerváltás után született generáció a magyar lírában

r25 montazsA rendszerváltás 25. évfordulója alkalmából készítettünk egy vitathatóan reprezentatív összeállítást, amely a határnyitás után született költőgeneráció már aktívan publikáló tagjainak legtehetségesebbjeit hivatott bemutatni, akik kötettel ugyan még nem rendelkeznek, ám verseiket olvasva csak remélni lehet, hogy ez mielőbb megváltozik.

Balogh Péter 1990-ben született Debrecenben, de Mikepércsen nőtt fel. A Debreceni Egyetem magyar-történelem alapszakán tanul, a József Attila Kör és a LÉK irodalmi kör tagja, a KULTer.hu gyakornoka. A Várad folyóirat 2013-as verspályázatának megosztott első helyezettje. Formálódó lírájának érdekességét a környezetérzékelés finoman hangolt leírása, az érzékek működésére utaló költői képek halmozása, a közös tapasztalatok másképp értéséből adódó feszültség megjelenítése jellemzi. Ebben a vállaltan alanyi költészetben a narratív szövegrészekhez szervesen kapcsolódó szentenciaszerű kijelentések vagy metaforák adják a versek csúcspontját.

balogh peter

Balogh Péter: Redőny és Csend

„Hangszálakat és színeket feszítünk ki reggelente”

mindig szürkület voltam
a hátad mögött az ágyon
ahogy a panelházak
pislogtak majd buszra
szálltak
a korai elmélyülésbe
mi széttárt lábakkal
joghurtos kanalakat
nyalogattunk
aztán egymásba aludtunk
bár én sosem igazán

figyelnem kellett
téged
hogyan nyitod ki orrlyukad
a lerúgott takaró
mindig a válladig érjen
és törvényszerűen hagyjam
a kezem hátul

(Megjelent: Szkholion, 2013/1.)

Baranyi Gergely 1989-ben született Keszthelyen. Jelenleg a Debreceni Egyetem magyar nyelv és irodalom mesterképzéses hallgatója. 2010 óta publikál, a JAK, az Új Hormon csoport és a debreceni LÉK irodalmi kör tagja, a KULTer.hu gyakornoka. A Baranyi-szövegek beszélője általában a kapcsolatokból, a másikkal való közös cselekvésekből adódó mikrotörténések tanulságait, tapasztalatait sűríti egy-egy rövid, kvázi narratív szövegbe. A szerző utóbbi években írt verseinek visszatérő formulája a „hajócska” motívum, amely ennek a történetépítésnek a legmeghatározóbb formulájává vált, ám álljon itt most mégis inkább egy hajócska nélküli vers, amely a megismerés és a felejtés kettőséből adódó feszültség érzékeltetésével hat az olvasóra.

IMG_4102

Baranyi Gergely: amikor elbúcsúztunk

kétszer kellett nekem bemutatkoznod.
először hallgattam, majd hónapokkal később
(pontosan nem tudom), amikor találkoztunk,
csak annyit tudtam megmondani, hogy
honnan biztosan nem jöhettél.

átláttunk egymáson, mint a sáros fényen.
tudtuk, hogy mi következik egy zavart
szemüvegigazítás után, vagy akkor,
amikor elsimítottad a homlokodon
az összeérő ráncokat.

amikor elbúcsúztunk, akaratlanul is
hátra néztem. nem számítottam rá, hogy
másodszorra foglak utoljára látni.

(Megjelent: A Vörös Postakocsi Online, 2013. december 18.)

Bende Tamás 1990-ben született Győrött. Jogot tanult a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen és a Université Paris-Sud ösztöndíjas hallgatójaként. Jelenleg Budapesten él, a Radnay és Virág Ügyvédi Irodában dolgozik, továbbá az Ambroozia online folyóirat versrovatának társszerkesztője. Tagja a József Attila Körnek, a Fiatal Írók Szövetségének és a Hermaion Irodalmi Társaságnak. Bende egy csendélet kellékei címen 2011-ben, az AmbrooBook-nál kísérleti jelleggel megjelent e-bookja igen kevés figyelmet kapott, ma ugyanis az induló költők számára még a kézbe vehető kötet jelenti az igazi mérföldkövet, s ez a tárgyközpontúság feltehetően hosszú ideig meg is marad még. Bende új publikációi viszont már egy újabb, szép kötetet előjeleznek, amiben többek között E/2-ben megszólaló szerelmes verseket olvashatunk majd, s a megszólító jelleg még azokba az írásaiba is beszüremlik, ahol nem a kapcsolati kérdések vannak a középpontban.

bende tamas - horváth bernadett foto

Bende Tamás: Nem fordulsz vissza

Néha félálomban újra látom, ahogy a napba nézel és elmosolyodsz.
Minden veszteség felmorzsolódik egyszer,
majd megbújik a lábujjak között, és sebesre dörzsöli a bőrt.

Nem felejtem el, hogy valamikor befogadtad a bennem nyüszítő állatot,
amely éjjelente szétnyílt gerinccel járta az árteret,
ahol fájós lábú apák szánkón húzták szeretetre éhes gyermekeiket.

Sosem mesélem el, hogy mit tettél velem, bár jogod volna tudni,
mióta nem láttalak, hányszor gondoltam arra, hogy meghalok.
Minderről azonban tényleg nem beszélhetek.

Lehunyt szemmel a fogkefe után nyúlsz, leülsz a kád szélére,
és összerezzensz a hideg érintésétől. Aztán felöltözöl,
mondasz valamit, amit hosszú időbe telik megértenem.

Nem fordulsz vissza, amikor távozol.

Az ajtóhoz lapulok és lélegzetvisszafojtva számolom,
hány emelettel lejjebb szűnnek meg lépteid.

(Megjelent: Új Forrás, 2014/október.)

Biró Krisztián 1994-ben született Miskolcon. Jelenleg az ELTE magyar szakos hallgatója, Budapesten és Kurityánban él. Folyóiratokban 2012 óta publikál, a Műút Szöveggyár táborok líraszemináriumainak tagjaiból 2013-ban alakult Gömbhalmaz csoport tagja, aki 20 éves korára mindkét magyar fiatalirodalmi szervezetbe, a JAK-ba és a FISZ-be is felvételt nyert. Verseiben erősen érezhető az utóbbi tíz évben divatossá vált, hirtelen logikai ugrásokra építő, szabad asszociációk mentén szerveződő poétika hatása, melynek pl. Gál Ferenc írásaiban is megtalálhatóak a gyökerei. Az időérzékelés szubjektív tapasztalata által keltett feszültség, az ehhez kapcsolódó motívumok szervezik ezt a líranyelvet, s a tudatos építkezés nyomai azt sejtetik, hogy néhány éven belül egy a bergsoni időfilozófia belátásaitól is inspirált, letisztult kötettel debütál majd a szerző.

biro krisztian2 - radics dorottya fotoja

Biró Krisztián: Eldorádó ostroma

Te már otthont érzel a vonatútban,
én még csak hangosodó fékeket
a vállaimban. Mindketten évekre
csomagoltunk, és hagyjuk, hogy pár
kopott községtábla döntsön helyettünk.
Azt mondod, itt tisztább a levegő,
de szerintem a legtöbb tüdőlebeny
ugyanúgy tűpárna, mint otthon volt.
És ez is egy pontosan olyan város,
ami a halottairól lett híres.
Itt leszállhatsz. Én a következő
megállónál huszonéves leszek,
és még sehol nem láttam Európát.
De hát mi így tanultuk: darabonként
hagyni el azt, ami eltört, táskánkat
szorongatva utazni mindig a
rossz irányba.

(Megjelent: Műút, 2014/046.)

Borda Réka 1992-ben született Szegeden. A JAK és a Gömbhalmaz tagja. Nem csak a költészet, de a médiaművészet területén is járatos, az ELTE és a MOME hallgatója egyszerre. Több kortárs irodalmat népszerűsítő kezdeményezés köthető a nevéhez: a nagy figyelmet keltett Búspoéták blog szövegekkel kísért irodalmi portréinak alkotója, valamint a versrészleteket népszerűsítő InstaVers című projekt egyik elindítója. Sok szövegében eltárgyiasítva találkozunk a személyes traumákkal, csalódásokkal, a családtörténet apró részleteivel, valamint a család tagjain és ismerősökön át megörökölt, esetleg közvetlenül is megélt történelemmel. Más-más versbeszélők tűnnek fel Borda verseiben, akik jellemzően E/2-ben szólítják meg a közös élmények lírai felidézésében megképződő alakokat.

borda reka

Borda Réka: A hitetlenség megkísértése

Mint véletlen gyilkos a halottjához,
úgy félek hozzád érni. A köldököd a pulóver
alatt sandán néz rám azzal a barna színű,
ráncos szembogarával. Most kéne nyelvünkkel
egymás járataiba nyúlnunk. Az a szép
szüzesség leszakadt rólunk rég,
elvetéltük és kimostuk lábaink közül.
Mégis félek levetkőzni a családneved,
mintha keresztkérdéssé válnék,
mialatt te annyit szólítanád istent,
hogy elhinné, létezik.

(Megjelent: Zempléni Múzsa, 2014/Tavasz.)

Hevesi Judit 1990-ben született Hódmezővásárhelyen. 2011-ben a Szegedi Tudományegyetemen német alapszakos diplomát szerzett, majd az ELTE interkulturális pszichológia és pedagógia szakán mesterdiplomát. Jelenleg az ELTE Pszichológiai Doktori Iskolájának hallgatója. 2012-ben kezdett verseket publikálni, a JAK tagja, ám ezen kívül nem csatlakozott semmilyen alulról szerveződő irodalmi csoportosuláshoz. 2013 nyarán ösztöndíjasként a jeruzsálemi Jad Vashemben kutatott, aminek élménye kétségtelenül nyomott hagyott szövegein. Verseiben elsősorban azok a kérdések foglalkoztatják, hogyan lehet az egyéni emlékezeten keresztül megérteni és elbeszélni a kollektív traumákat, s egyáltalán lehetséges-e. Szikáran ír súlyos kérdésekről. Főként a zene, fotók és dokumentumregények inspirálják. Első kötetének megjelenése 2015 tavaszán, a Magvető Kiadónál várható.

hevesi_judit

Hevesi Judit: otthontalan

kézzel áshatnánk sírt neked
és az emlékeidnek hogy ne higgyék
csak egy mama voltál a millió közül
aki azt remélte
hazatér
pedig soha nem lett már otthona
hiába számolja a megállóban várakozó embereket
elfelejti számukat és nem érti
miért hiszik hogy tartanak valamerre
de te csak számolod tovább a lépcsőfokokat
és nem lépsz soha többé semmilyen vonalra
mert még véletlen észrevennék a kezed remegését
tudod pedig jól hogy vannak hallgatag bűnösök
de te még így is gondosan ügyelsz arra
hogy a melletted lévővel egyszerre lépjél

(Megjelent: Bárka, 2014/2.)

Horváth Imre Olivér 1991-ben született Hajdúböszörményben, jelenleg Debrecenben él. A Debreceni Egyetem anglisztika szakán végzett, a Debreceni Egyetem Irodalmi Kör tagja, valamint a csoport által szerkesztett Amúgy online irodalmi folyóirat szerkesztője. A Várad folyóirat 2013-as verspályázatának megosztott első helyezettje, valamint a 2014-es I. Debreceni Slam Poetry Verseny különdíjasa. Az utóbbi időben főleg a versbeszélők sajátos averzióit feltáró drámai monológokat ír, a Robert Browning által továbbfejlesztett szöveghagyományra építve. A viktoriánus kori angolok és a mai magyarok társadalmi szintű félelmei között von párhuzamokat, mint amilyen a degeneráció vagy a nemi szerepek felborulása okán érzett aggodalom. Az erősen narratív versek mellett ugyanezekkel a problémákkal filozofikusabb, enigmatikusabb, nehezebben felfejthető gondolati költeményeiben is foglalkozik. Feltehetően e két megszólalásmód váltakozásának ritmusa teremti majd meg első, erősen koncepcióelvű könyvének ritmusát.

horvath_imre_oliver

Horváth Imre Olivér: Kísértethistória

Hát így néz ki a világ nappal. Az eső
felszárad, fejeden megjelenik a kalap.
A Vauxhall Walkon sétálsz vissza apád keze közé.

Szerepem nincs még. Csak kis kezem fonja
az ókori katona szőttesét, sisakkal a fején, talpig
páncélban. Az ajtón belépve jól látható
a közfalon, mellette seprű, a törmeléknek.

Borongós az idő. Alig létezem, szívem
azbeszt, bőröm halovány damaszt.
Kicsit a zongorán játszom, majd
a fiókban kajtatok aszpirin után,

felteszem a teát főni. Résnyire
nyitom az ajtót. Enyém az utcán az utolsó fény.
Te ott állsz a túloldalon, kalap nélkül,
bőrig ázva. Sípszóra várok.

(Megjelent: Irodalmi Jelen Online, 2014. március 13.)

Juhász Tibor 1992-ben született Salgótarjánban. 2012 óta publikál, az Apokrif irodalmi lapnál indult, jelenleg pedig a debreceni LÉK irodalmi kör tagja. Egészségügyi szakközépiskolába járt, majd a Miskolci Egyetemre, jelenleg a Debreceni Egyetem hallgatója. Versei különös figyelemről árulkodnak, így az elsőre erősnek látszó alanyiság a hétköznapi emberek nem hétköznapi problémáinak megértési kísérletévé transzformálódik szövegeiben. Juhász Tibor versei narratívak, rímtelenek, többnyire strófákra tagoltak, különleges gonddal megkomponáltak és sejtelmesek, de a legfontosabb jellemzőjük az a fajta szociális érzékenység, amellyel hatni tudnak az olvasóra, s képesek hozzájárulni, hogy olyan helyzeteket is átérezzünk, amelyeket személyesen nem éltünk meg. Ha a Fiatal Írók Szövetsége és az Apokrif most induló közös könyvsorozatának pályázatát támogatja az NKA, 2015-ben már kezünkbe is vehetjük az első Juhász Tibor-kötetet.

juhasz_tibor

Juhász Tibor: Mennyei Megtévesztés

A váróterem egy telikarcolt
padján ült, és ráncos hallgatóságának
beszélt Krisztusról meg értékekről.
Hogy a legmocskosabb munkásoktól
is lehet tanulni, a hithez szükséges
kitartást például, amit egy nehéz
világ hétköznapjaiban tanúsítanak.

Két festékes ruhájú férfi lépett be,
vele szemben foglaltak helyet,
a rendszert és egyik ismerősüket
szidták. Ahogy megvetően elfordult
tőlük, elképzeltem: ők ketten
a Mennyei Megtévesztés dolgozói,
hogy miatta jöttek, személyesen neki
kurvázzák az Istent, de úgy tesznek,
mintha nem érdekelné őket
a környezetük, különösen
az ő jelenléte.

Egy monoton női hang
mondta be a buszindulásokat,
együtt álltak fel a civilekkel,
és szitkozódva indultak jelentést
tenni, indultak a fél heteshez.

(Megjelent: Apokrif, 2013/Ősz.)

Kemény Zsófi 1994-ben született Budapesten. Az ELTE hallgatója. A Sárvári Diákírók és Diákköltők Országos Találkozójának résztvevőjeként indult, mondhatni, a családi hagyomány továbbvivőjeként, azonban ő inkább a szövegírás humoros, előadóműfajként sokkal szélesebb körben népszerűsíthető változatában találta meg magát. Lehengerlő sebességgel. Az általános iskola óta testvérével, a szintén költő Kemény Lilivel együtt viszik a Kisszínes Duó nevű alternatív zenekart. A Slam Poetry Magyarország rendezvényeinek üdvöskéje, aki számos slamverseny díjazottja is egyben. Elsőképp a Mika Slam Klub első helyezését szerezte meg 2012-ben, mindössze tizennyolc évesen, az I. Egyéni Országos Slam Poetry Bajnokságon pedig különdíjas lett. Hogy nem csak a könnyedségük ellenére is zavarba ejtő intelligenciáról árulkodó slamek miatt érdemel figyelmet Kemény Zsófi, azt az is igazolja, hogy Sárváron 2011-ben és 2012-ben is Arany Oklevelet kapott líra kategóriában, továbbá 2012-ben a Deákpoézis középiskolai verspályázaton első, 2013-ban pedig harmadik helyezést ért el, ez utóbbit az alább olvasható, vidámnak éppen nem nevezhető szerelmes versével érdemelte ki. Nem mellesleg: a Tilos az Á Kiadónál hamarosan megjelenik első ifjúsági regénye Én még sosem címmel.

Kemény Zsófi: Lobogás

Amíg jó volt, addig nem csináltam semmit,
csak a jóságot elemeztem.
Most majd apránként siratok el mindent,
ami eltűnt veled.
Kezdem magammal.
Aztán jön a házad, a kutyád, a családod.
Most viszont még nem tudom elkülöníteni,
hogy miért sírok.
Talán hogy zászlóként a szívedre tűztél,
és meghagytad, hogy lobogjak; legyek feltűnő.
És én lobogtam és feltűntem,
nem hoztam rád szégyent,
de te csak tartottál engem, a zászlót,
és a zászlórúd takarásában ásítottál.

(Megjelent: Műút portál, 2013. április 27.)

Kovács Kristóf 1993-ban született Salgótarjánban. Budapesten él, a Zöld Kakas Líceumban tanult, jelenleg pedig az ELTE magyar szakos hallgatója. A Kertész László Örökében 2014 verspályázat első helyezettje, aki 2014-ben részt vett a III. Hajdúböszörményi Írótábor költőszemináriumán is. Érzékeny alanyi költészet az övé, versei személyes hangon szólnak, többségükben sallangoktól mentesen. Lényegre törő megfogalmazás, pontosság, tiszta, érzékletes és olykor egészen érzelmes képek jellemzik szövegeit. Kovács Kristóf verseiben gyakran fordulnak elő grammatikai törések, félbehagyott vagy rövidre zárt mondatok, melyek megállásra késztetnek, jelezve az érzések megfogalmazásának nehézségeit. Az egyszerű, de annál élesebb költői képek is azt mutatják, hogy egy könnyen érthető és átélhető líranyelvvel van dolgunk, amely a közhelyek elkerülésére is képes.

kovacs_kristof (1)

Kovács Kristóf: De az már

Sosem tudtam sétálni, mármint úgy rendesen,
mindig sietek.
Ezt mondják.
Valami ismeretlen rohanás diktál.

És most mégis. Nyugalom van, benn. Egy ideje.
Még meleg van, és jönnek a felhők, mennek.
Esőre állt, de nem esett.

Egyre fakóbb fehér van belül.
Ahogy mentem, végig akartam simítani a falakat,
az összest, mint régen.
Mint egy kisgyerek, aki még nem tapintott elég felületet.
Mint én, ezeket a kékes-szürke
háztömb oldalakat.

Szerettem volna,
mert tényleg régen éreztem bármit is.

De aztán nem.
Nem, mert nem az ujjak a lényeg.
Valami más,
de az már nincs velem. Nélkülem is elég koszos.

Most már csak ülök, egy órája, mondjuk egy órája.
Nyárfalevelek zörögnek, csukott szemmel, olyan, mintha esne.
Csak bőröm érzéktelen.

És így, visszagondolva, már nem is
tűnnek kékes-szürkének a falak.
Csak fehér.

És fehérebb.

(Megjelent: Liget, 2013/11.)

Polák Péter 1995-ben született Miskolcon, az ELTE biológia-matematika tanár szakos hallgatója. A Gömbhalmaz tagja, s máris számos díjjal jutalmazták eddigi munkásságát: a 2013-as és 2014-es Deákpoézisen egyaránt első helyezést ért el, 2013-ban a Sárvári Diákírók és Diákköltők Országos Találkozójának Arany Oklevelese lett, és az első Málik Roland-díjat is ő nyerte el. Külön érdekesség, hogy Ongán nőtt fel, ahol a díj névadója, a tragikus balesetben fiatalon elhunyt költő és író született. Mégis egészen más út a Poláké, hiszen Málik lírájától sokkal szikárabbak, sűrűbbek – természettudományos érdeklődésről is árulkodó – szövegei, kevesebb bennük a személyesség, nagyobb hangsúly van az átgondoltságon, a költői képek jól súlyozott halmozásán, ami leginkább Pilinszky János lírájához köti őt.

polak peter2 - varga daniel foto

Polák Péter: anyajegyeink
1.
rajtad minden elindulás eltévedés
is egyben. köldöködből kiinduló
labirintusaidban bolygómozgás vagyok,
puszta egyensúlyozás céltalan sodródás
és világgámenés között. lábnyomaink
hóba taposott galaxisok, testeink összes
rángása kagylóba szorult tengerdorombolás.

2.
beszélek neked. olyanokat mondok, hogy
néma torony a gerincoszlopod. torkomban,
mint macska gubbaszt a hiány. nézz ránk:
egymást cirógató örvények vagyunk, ragyogó
spirálkarok, amik pörögnek a lefolyó körül.
köröttünk a fény puhán hajlik, akár ujjbegyek.
anyajegyeink összeköthetetlenek.

(Megjelent: Műút portál, 2014. április 26.)

Stermeczky Zsolt Gábor 1992-ben született. Jelenleg a PPKE esztétika szakán tanul és Rákospalotán él. Hogy mennyire különböző hangok vannak jelen a Gömbhalmaz csoportban, azt jól mutatja, ha egymás mellé rakunk pl. egy Polák- és egy Stermeczky-verset. Ez utóbbi személyessége sokkal nyilvánvalóbb, kevesebb a költői kép, sokkal erősebb a narratív jelleg, néhol némi laza terjengősség is jellemzi ezeket a szövegeket, ami talán nem választható el Stermeczky dalszövegíró, énekes és slammer voltától sem. Történetek épülnek félmondatokból, középpontban a családdal, s a szabadversekben érezhető személyesség szinte mindig elvezet bennünket valami általánosabb érvényű igazsághoz is.

Stermeczky Zsolt Gábor: az utolsó után

a születés- és névnapokat
a család mindig közösen ünnepelte.
a karácsony a jézuska születésnapja
volt, és nagyanyám névnapja.
ilyenkor lehetett politizálni, pedig
annál undorítóbb dolog nincsen,
a leves pedig sótalan volt,
vagy sótlan, attól függően,
hogy ki panaszkodott rá.
most pünkösd van, a jézuska
mennybemenetele.
a politikánál undorítóbb dolog
még mindig nincsen, a leves
pedig már csak sótlan lehet.

(Megjelent: Apokrif Online, 2013. december 3.)

Szabó Márton István 1993-ban született Budapesten. A Slam Poetry Budapest és a JAK tagja. Szigetszentmiklóson és Kispesten nőtt fel, most a Józsefvárosban él. 13 évet járt a Kispesti Waldorf Művészeti Iskolába, jelenleg a Forrai Magániskolában tanul divat- és stílustervező szakon. 2011 óta publikál, s máris egész gyűjteménye van különdíjakból: 2010-ben a Kortárs Drámafesztivál „Itthon vagy Budapesten” gála különdíjasa, 2011-ben a Sárvári Diákírók és Diákköltők Országos Találkozójának különdíjasa, 2011-ben pedig a Deákpoézis országos verspályázaté, de azért vannak más eredményei is, a 2013-as Banksy Slamen például első helyezést ért el. 2014 közepén egy verses lemeze is megjelent, Kiss Benjámin zenei közreműködésével, Nem alszol címen, ami a YouTube-on is elérhető teljes egészében. Bár Szabó néhány korai publikációja a formaversek iránti vonzalomról tanúskodik, a lemezen már a szabad versek uralkodnak. Szép anyag. Hallgatni ér.

szabo marton istvan

Szabó István Márton: Nem alszol

Ismerem még a házatok szagát.
Ahogyan főztök – az ízét az olajnak.
Hogy az előszobátok nem szellőzik át.
Délután vaksötét minden ablak.
Mint egy visszatérő rossz rémálom.
Elaludni megint nem tudok.
A nappalit most is élesen látom.
Bőrömbe égtek a szófa-kárpitok.
A lakásom üres: maradtam magamra.
A karjaim ütköznek lassan a falakba:
Nem lehet ma éjjel velem semmi más,
csak az, hogy tudom, a városban, valahol
egy ágyon fekszel, ébren vagy nem alszol –
téged is kísért egy szűk legénylakás.

(Megjelent: Mozgó Világ, 2014/1.)

Szenderák Bence Miskolcon született 1992-ben. A Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karának magyar nyelv és irodalom alapszakára jár. A JAK, a Gömbhalmaz és az Orka Csoport tagja. Tanulmányai mellett olvasószerkesztőként dolgozik. A fény-árnyékhatások és mozgásviszonyok, a térbeli kapcsolatok és anyagszerű tulajdonságok megjelenítése határozza meg az eddigi Szenderák-verseket. A traumatikus tapasztalatok és elfojtott indulatok csak átsejlenek a szövegeken, de nem épül ki narratíva. Történeteket nehéz volna rekonstruálni az írásaiból, csak jól szervezett, feszültségkeltő képek, megidézett eseményfoszlányok, történettöredékek vannak.

szenderak_bence2 - foto bach mate

Szenderák Bence: rend

ünnep minden hiba a DNS-ívekben,
ahogy forgalomszámláláskor
a lapszéli négyzetben a biciklis strigulája.
a láger a legtermészetesebb közeg,
utópia a gyermekparalízis,
minden életképtelen mutáció.
tulajdonképp legegyszerűbb
semmit nem megmondani,
elmenni valameddig, az élet végéig,
kikerülni a járdán elszórt faleveleket,
vagy mint fejbelőtt anya szoknyája alatt
a kislány, feküdni a dermedésben.

(Megjelent: Élet és Irodalom, 2014. február 21.)

Zilahi Anna 1990-ben született Pécsett. A budapesti Corvinus Egyetem nemzetközi tanulmányok szakán tanult, majd a Magyar Képzőművészeti Egyetem intermédia szakos hallgatója lett, s a párizsi Sciences Po-n is tanult ösztöndíjasként. Körhinta Körösként indult, s a József Attila Körnek is tagja. Az utóbbi időben keveset publikál, de versei különös figyelmet érdemelnek és igényelnek, hiszen gyakran bonyolítja és teszi izgalmassá a megértést a központozó elemek elmaradása, ahol csak a sortörések tagolják a szöveget, ez sajátos ritmust ad az olvasásnak. A Zilahi-verseknek tehát részint a szavak egymásba áramlása kölcsönöz valamiféle enigmatikusságot, másrészt pedig az elhallgatások és a versbeszélő saját testi érintettségét hangsúlyozó, mégis hideg, érzelmesnek legalábbis nem mondható leírásai. A lenti versben például mintha már nem is a testiség, hanem a testen túliság nézőpontja érvényesülne, s a metafizikai dimenzió érzésem szerint egyébként sem áll távol Zilahi írásaitól.

zilahi_anna

Zilahi Anna: Hallgatás

az örökös csend megutáltatja magát de azt is
aki végül megtöri fekete combharisnyák lógnak
a karfáról tegnap levedlett bőreim ha számot
kellene adnom arról amit elhagyok de benne
ébredek ezen a hajnali vonaton tenném amit épp
kihúznak aztán vissza ketten ülnek a helyemen
a közlekedőn várom hogy mindenki hallgasson
a szellőzőcsatornából és véletlenül bekapcsolva
hagyott hangszórókból már ne legyen elérthető
a bennem felszakadó gyereksírás hogy én ölelem
és csókolom azt aki egész éjjel nincs itt és nem
hagy aludni keresem azt aki látott engem kiabálni
üvölteni ordítani hogy elmesélje jól csináltam-e
mert azon gondolkozom újrakezdem

(Megjelent: Jelenkor, 2011/10.)

A következő hetekben jönnek az interjúk a fent bemutatott 25 év alatti költőkkel!

Áfra János

szerző: Áfra János
honlap e-mail
Áfra János 1987-ben született Hajdúböszörményben, Debrecenben él. Gérecz Attila-díjas és Horváth Péter Irodalmi Ösztöndíjas költő, első verseskötete 2012-ben jelent meg Glaukóma címen, a második 2015-ben Két akarat címen, harmadik 2017-ben Rítus címen. A KULTer.hu főszerkesztője, az Alföld szerkesztője, óraadó a Debreceni Egyetemen.

KULTprogramok

<< 2018. jan. >>
hkscpsv
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum