KULTer.hu - Dalok és beszélgetések
57445
post-template-default,single,single-post,postid-57445,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Dalok és beszélgetések

12. Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivál

Anilogue Nemzetközi Animációs FilmfesztiválAz animációs filmek lenyűgözően gazdag és változatos világába az év nagy részében a nagyközönség szinte kizárólag az interneten át nyerhet betekintést, hiszen a mozik csupán egy nagyon szűk, elsősorban az eladhatóság alapján összeállított programot kínálnak. A fesztiválok éppen azért ünnepi alkalmak az animációrajongók számára, mert ilyenkor olyan filmeket láthatunk, amelyeket egyébként alighanem elszalasztanánk.

A Budapesten minden év őszén megrendezett Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivál az egyik ilyen ünnepi alkalom – ahogy tapasztaltam, nem csupán a hazai, hanem a külföldi közönség számára is. Idén csak az Uránia Filmszínházban rendeztek vetítéseket, így nem kellett egyik helyről a másikra szaladgálni, ami nem csupán a szervezők, de a látogatók dolgát is megkönnyítette.

Is the Man Who is Tall Happy?

Mindjárt a fesztivál nyitófilmje rácáfolt egy széleskörűen elterjedt tévképzetre, tudniillik hogy animáció és fikció kéz a kézben járnának. A szóban forgó mű az Is the Man Who is Tall Happy?, a francia Michel Gondry riportfilmje, amely a világhírű nyelvész-filozófussal, Noam Chomskyval készített 2012-es interjún alapul. Gondry neve aligha ismeretlen a magyar néző számára, hiszen olyan alkotások fűződnek hozzá, mint az Egy makulátlan elme örök ragyogása vagy Az álom tudománya. Alighanem ennek a hírnévnek köszönhető, hogy – még az Anilogue népszerűségéhez képest is szokatlan módon – a díszterem zsúfolásig megtelt. A filmben részben a két résztvevő beszélgetését, részben a rendező kommentárjait hallhatjuk, amelyekben többnyire saját magára reflektál, de olykor a kész filmet is kommentálja. A kézzel rajzolt, színes filcvonalakat fényképekkel és élőszereplős felvételekkel kombináló kockák érzelmek, történetek, absztrakt koncepciók széles skáláját képesek kifejezni – noha aligha állítható, hogy egy laikus számára megfelelő bevezetés lenne a nyelvészetbe, kétségkívül szórakoztató, különösen miután volt időnk hozzászokni Gondry elbűvölően franciás angol kiejtéséhez.

Az apostol

Természetesen fikciót is láthattunk azért, nem is keveset. A nyitófilm után vetített stoptrükkprodukció, Az apostol a spanyol Fernando Cortizo rendezése, amely régi vágású, félig mesébe, félig anekdotába hajló kísértethistória. A részletgazdag, hatalmas műgonddal munkált díszletek és a már-már monokróm színvilág mesterien teremtik meg az elhagyott, sötét titkokat őrző falucska, Xanaz nyomasztó atmoszféráját. A filmben, horrortól szokatlan módon, egy – meglepően hatásos – dalbetét is található, amelyet a késő középkori, kora újkori fametszetek stílusát idéző, hagyományosan rajzolt képek kísérnek.

Megcsalás

Hogy a vizuális médiumnak nincsen feltétlenül szüksége szövegre, arról a rövidfilmek mellett a Megcsalás című amerikai produkció, Bill Plympton rendezése is tanúskodhat, amely egyetlen szó nélkül meséli el egy frissen házasodott pár fantasztikumba hajló, melodramatikus történetét. Féltékenység, bosszúvágy, szerelem tombol a vásznon, már-már parodisztikusnak ható szenvedélyességgel. Plympton humorral és együttérzéssel kezeli karikaturisztikus alakjait, és ezzel rámutat arra, hogy minden, amit megélünk, egyszerre világméretű és apró-cseprő, nevetséges és tragikus – csupán attól függ, honnan nézzük.

A kortárs darabok bemutatása mellett az Anilogue minden évben elővesz egy-egy klasszikusnak számító alkotót is. A főszerep ezúttal Jan Švankmajernek jutott, aki a cseh animáció egyik legjelentősebb és legismertebb képviselője. A képző- és színházművészeti irányból érkező Švankmajer autodidakta módon tanulta ki a filmkészítést – részben alighanem ennek köszönhető egyedi, szürrealistának címkézett stílusa. A retrospektív program keretében rövid- és egész estés filmeket egyaránt láthattunk tőle. A művész munkásságát bemutató kiállítást az Uránia Kávézóban lehetett megtekinteni – sajnos csak egy napig; hogy tovább miért nem, arra az egyébiránt rendkívül segítőkész és barátságos önkéntes szervezők sem tudtak válaszolni.

A túlon túl

A gyerekek is bőven találhattak kedvükre való filmeket. Az Anilogue egész estés fesztiváldíját elnyert dán-svéd A túlon túl a CGI-filmekbe lehelt új életet Johan, a nyúl történetével. Az ír-belga-francia – egyébként magyar művészeket is foglalkoztató – Cartoon Saloon, amely 2009-ben előrukkolt a hatalmas nemzetközi elismerést kiváltó Kells titkával, ezúttal még magasabbra tette a lécet, és gyönyörű, gyereket-felnőttet egyaránt megcélzó mesefilmmel lepte meg a közönséget. A tenger dala a fókatündérek mítoszán alapul. Megragadó allegória a gyászról és az elengedésről. A film szépséges képi világa és története nem maradt érzelmi válasz nélkül – legalábbis erre utal, hogy egy sírdogáló kisfiút, aki kijött a vetítésről, a folyosón kellett megvigasztalnia édesanyjának.

De a felnőtteknek is volt, hogy zsebkendő után kellett nyúlni. Hogy az anime nem csupán gyerektémákat dolgoz föl, aligha jelent meglepetést. Az igaz történeten alapuló Giovanni szigete a II. világháború utóhatásaival foglalkozik. A film 1945-ben indul, amikor is a japán Sikotan szigetét megszállja a szovjet hadsereg. A főszereplő fiút, Dzsunpeit családjával együtt kilakoltatják, majd internáló táborba viszik – ahhoz, hogy túléljen, minden erejére szüksége van.

A Cartoon d’Or a legrangosabb európai animációs filmdíj; az erre nevezett filmekből az Anilogue rendszeresen közöl válogatást. A Boles című német-szlovén bábanimációs alkotás két magányos ember története, akik kénytelenek előbb saját képzeletükbe, majd egymáshoz menekülni – de hogy melyikük csapja be saját magát, elsőre eldönthetetlen. A Kiki of Montparnasse, ahogy dukál, francia produkció, amely a 20. század elején élt modell és művész életét meséli el változatos, a gyerekrajztól a fényképmontázsig mindent bedobó technikával. A vetítést az üdítően bizarr Pánikfalva-sorozat legújabb tagja, a The Christmas Log zárta. A sorozat különlegessége, hogy úgynevezett puppetoon technikával készült, ami azt jelenti, hogy a forgatás során nem mozgatható bábokat használnak, hanem a figurákat minden egyes kockánál kicserélik egy másikra, amelynek megfelelő a pozíciója. A mozgás így rendkívül darabos lesz, ami természetesen nem minden célnak felel meg, esetünkben azonban remek vizuális humorforrásként szolgál. (Apró érdekesség, hogy a puppetoon magyar találmány: a Marczincsak Pál György néven született George Pal animátor fejlesztette ki már Amerikában töltött évei alatt.)

Pánikfalva

A rövidfilmprogram ismét bebizonyította, hogy az animáció jóval több, mint egy rajzokkal és szöveggel elmesélt lineáris gyerektörténet. A brit A galagonyásban izgalmas technikát alkalmaz: a háromfelé osztott képmező a három szereplő nézőpontját, gondolatait jeleníti meg, egymással párhuzamosan. Az I Love Hooligans, Jan-Dirk Bouw holland rendező műve interjú egy focirajongóval, aki biztonsága és barátai megtartása érdekében kénytelen eltitkolni melegségét, ennek következtében azonban élete magányba és elszigeteltségbe torkollik. A Virtuóz virtuális (eredeti címén Virtuoso Virtuell) nonfiguratív, narratívát csak minimálisan alkalmazó vizuális költemény, amely két- és háromdimenziós terek váltogatásával vonja be a nézőt a tintafoltok minivilágába. A lírai szépségű Hajnali szerenád Mauro Carraro alkotása, a háttér textúrásításával ér el különleges akvarellhatást, és teremti meg a napfelkelte impresszionisztikus, lebegő atmoszféráját. Az Oscar-díjra jelölt Fürdő a lengyel Tomek Ducki rendezése, amely széles, erőteljes, olykor fröcsköltnek ható ecsetvonásokkal, harsogó színekkel festi le a jobb napokat megélt úszóbajnoknő történetét. A rövidfilmkategória nyertese a német Sonja Rohleder Hölgy kutyával című műve lett, amely lábnyomokon keresztül jeleníti meg a forgalmas olasz város mindennapi életét.

Symphony no. 42

Bucsi Réka nem kevesebb mint huszonhét fesztiválon bemutatott, többek közt Oscar-díjra is jelölt rövidfilmje, a Symphony no. 42. alighanem az egyik leginkább várt alkotás volt, legalábbis a magyar közönség körében, és amint arról a közönségdíj tanúskodik, nem is okozott csalódást. A film állati és emberi, natúra és kultúra viszonyát boncolgatja egy sajátos alternatív teremtéstörténet keretében. A szürreális, hol mulatságos, hol nyomasztó jeleneteket – mint a rágógumizó Kerberosz vagy a konyha padlójában lebegő víziló – lazán összefűző alkotás. Egységes színfoltokkal és egyszerű formákkal operáló, körvonalakat nélkülöző, letisztult képi világa gyönyörűen érvényesült a mozivásznon.

Az alkotók közül is sokan tiszteletüket tették a fesztiválon. Priit és Olga Prän észt művészházaspár 2007 és 2014 között készült rövidfilmjeiből egy rövid válogatást láthattunk, valamint egy minikiállítást az Élet Gabriella Ferri nélkül című filmhez készült rajzokból, s Priit Prän tárlatvezetést is tartott. Elmondása szerint a film minden esetben csapatmunka; feleségével együtt már tudják, melyik feladatot melyikük tudja a leghatékonyabban elvégezni, így összehangoltan tudnak dolgozni. Pränék nem riadnak vissza a kísérletezéstől: a Pilóták hazafelé alapvetően aquatinta- és rézkarctechnikával készült, ezt azonban az indiai miniatúrákat és a japán akvarelleket megidéző képsorok törik meg.

A boldogság művészete

A fesztivál zárógáláján az olasz Alessandro Rak alkotását tekinthettük meg. A boldogság művészete megrázó, érzelmes, filozofikus történet egy tehetséges zongoristából taxisofőrré lett férfiról, aki képtelen földolgozni szeretett bátyja távozását, majd halálát. Miközben utasait hallgatja, maga is kénytelen újragondolni az életét, és eldönteni, mihez kezdjen vele. A közlékeny rendező elmondása szerint a film ötlete Luciano Stella producertől jött, aki egyfajta antológiát szeretett volna összeállítani az általa hallott igaz történetekből. A taxisofőr mint csomópont, vagyis centrális alak, Rak fejéből pattant ki, hisz olyasvalakiről van szó, aki rengeteg emberrel kerül kapcsolatba, és gyakran szolgál egyfajta gyóntatóként, miközben ő maga senkivel nem oszthatja meg a gondjait. A főhős bátyjának alakját Luciano Stella elhunyt fivére, Alfredo Stella ihlette, aki szintén producer volt, és akivel Rak korábban együtt is dolgozott.

A számtalan vetítés, valamint a Médiaművészeti Intézetben megrendezett, Juan Pablo Zaramella argentin művész által tartott mesterkurzus kimerítő hetet eredményezett mind a szervezők, mint a közönség számára. Kárpótlásul azonban kivételes élményben lehetett részünk – nem hízelgésből írom, hogy gyenge mű nem akadt az általam látott filmek között. Ha jövőre is ilyen jó dolgunk lesz, nem fogok panaszkodni az év többi részében tapasztalható pangás miatt.

 12. Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivál, Uránia Nemzeti Filmszínház, Budapest, 2014. november 19–23.

Evellei Kata

szerző: Evellei Kata
honlap e-mail
Evellei Kata 1988-ban született Budapesten. Verset és prózát ír; első szövegei a Szintézisben című antológiában jelentek meg 2006-ban. Jelenleg az ELTE BTK hallgatója magyar nyelv és irodalom, valamint irodalom- és kultúratudomány szakon. Rendszeresen publikál szépirodalmat és kritikát az Apokrif című folyóiratban, valamint a FÉLOnlineon; írásai ezenkívül a 2000, a Műhely, valamint a Napút című folyóiratokban olvashatók. Első verseskötete Álombunker címen jelent meg 2013-ban, a PRAE.HU-Palimpszeszt Kiadónál.

KULTprogramok

<< 2017. nov. >>
hkscpsv
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum