KULTer.hu - Kapcsolódj be, olvasó!
57590
post-template-default,single,single-post,postid-57590,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Kapcsolódj be, olvasó!

Interjú Tóth Krisztinával

_IGP6896Meghatározó olvasmányélményekkel, a tárcanovelláiról írott szakdolgozat megválaszolatlan kérdéseivel és a magam huszonöt évével izgatottan várakoztam a megbeszélt helyen. Egy nagy álom teljesült: az éppen negyedszázados írói munkásságát is ünneplő Tóth Krisztinával az Alföld-díj apropóján beszélgettünk.

KULTer.hu: Huszonöt éves irodalmi munkásság. Majdnem két tucat díj, amihez most már hozzásorolhatjuk az Alföld-díjat is. Ön szerint minek köszönhető, min múlik az irodalmi siker?

Nagyon relatív, hogy mit tekinthetünk írói sikernek. Köthetjük ezt a magas példányszámú eladáshoz, vagy ahhoz, hogy abból élek, amit a legjobban szeretek csinálni. Az utóbbi évek sikerének borzasztóan örülök. Viszont hogyha kizárólag a népszerűségre fordítjuk le a sikert, akkor vannak nálam sokkal olvasottabb szerzők is. Én nem úgy kezdtem el publikálni, hogy nagyon népszerű leszek. Egy költő eleve nem szokott nagyon olvasott lenni, ezért ez nem is volt szempont. Ahhoz képest, hogy ez szépirodalom, tényleg nagy példányszámban mennek el a köteteim. Ez egyébként gyanakvást is kelthet, hiszen a kortárs irodalomban nálunk rögtön finnyásan elutasítanak mindent, amint az az olvasóközönség körében is népszerű lesz. Ilyenek a reflexek, nincs mit csinálni ezzel.

kriszta3

KULTer.hu: Hogyan emlékszik vissza, milyen volt a rendszerváltás kori Magyarországon pályakezdő költőnek lenni?

Pályakezdőnek lenni soha, semmikor nem könnyű. Én személy szerint nem éreztem jól magam abban az időszakban. Ennek sok oka volt. Elsősorban az, hogy egyedül bolyongtam az egyetemi közegben. Ehhez még hozzátenném, hogy pályakezdő költőnőnek pedig még egy fokkal szarabb lenni, mint pályakezdő fiúnak. Emlékszem, nagyon sok leereszkedő, arccsipkedő megjegyzést kaptam. Ma már azért jobban visszafogják magukat az emberek. Akkoriban még csak nem is mertem arra gondolni, hogy az írásaim a szűk irodalmi körön kívül máshol is olvasóra találnak. De nem is ezért csináltam: tudomásul vettem, hogy a költészetet főleg a magam örömére művelem. Akkoriban maga a könyvkiadás is sokkal nehezebb volt, akár négy-öt év átfutása is lehetett egy könyvnek. Számítógép nem létezett, bonyolultabb volt a szerkesztés és minden egyes cserét írásban kellett kérni és megindokolni. Ráadásul ebben az időszakban alig volt munkám, fordításokból próbáltam valahogy fenntartani magam, de nem nagyon sikerült. Amikor lett munkahelyem, akkor a napi tíz-tizenegy óra munka mellett nem tudtam írni. Évekig nem voltam szabadságon és semmi energiám nem maradt arra, ami a legfontosabb lett volna.

KULTer.hu: A most megjelent Pillanatragasztó ennek a huszonöt évnek állít emléket (huszonöt novellát tartalmaz). Kezdettől megvolt Önben ez az emlékállítási törekvés (szerzői, esetleg szerkesztői ötlet volt)? Hogy érzi, valóban foglalata valamiképp a kötet ennek a huszonöt évnek?

Ez a szerkezet válogatása közben jutott eszembe. Mindig komoly dilemma, hogy mi kerüljön bele egy kötetbe, melyek azok a novellák, amelyek egybe tartoznak. Lehetett volna akár egy nagyon vastag könyvet is csinálni, de lehetett volna karcsúbbat is. Aztán arra gondoltam, hogy ha pont huszonöt éve jelent meg az első kötetem, miért ne lehetne akkor ötször öt írás? Hamar megtalálták egymást az összetartozó szövegek.

Huszonöt évnek talán az adhatná az összefoglalását, hogyha huszonöt év verseiből is válogattam volna. Huszonöt év prózáiból sem tudok válogatni, mert akkoriban nem írtam még prózát. Ilyen szempontból eleve nem lehet huszonöt év foglalata. De olyan szempontból igen, hogy a struktúra is halad valahonnan valahova. Az első és az utolsó novellában is huszonöt éves az elbeszélő, és máshol is fel-felbukkan a huszonötös szám. Szeretek szerkezetben gondolni, mivel szükségem van mindig valamilyen struktúrára. Ha egy kötetből hiányoznak a kohéziós elemek, úgy érzem, az csak szavak egymásutánisága.

1234818_5

KULTer.hu: Egy korábbi nyilatkozatában vallja, hogy az irodalom szerepe a korábrázolás. El tudja képzelni, hogy olyan fikciós művet alkosson, ami kevésbé saját világunkra reflektál, vagy kevésbé direkten teszi?

Mindenképpen beszűrődik az, amit a mostani világról gondolok. Horváth Viktor jutott eszembe, aki azt mondta, azért írt egy török kori Magyarországon játszódó történetet, mert nem akart a mai korra reflektálni. Úgy képzelem, hogy egy szándékoltan apolitikus mű éppen az elfordulással jelzi, miről nem kíván szólni. Így vagy úgy, mindenképpen belekerül a kor és közeg, amiben élünk. Ha más nem, az elfordulás gesztusa árulkodik róla.

KULTer.hu: A Pillanatragasztóban olvasható a Földlakó című novella, amely a szürrealitása miatt különleges. A novella arról szól, hogy a kulcsszerepet játszó nő képes szó szerint „elhagyni” vagy épp visszacsatolni a fejét. Ezentúl számíthatunk ehhez hasonló, szürreális történetekre?

Több ilyen történet is van a kötetben. A Plágium és Az álomrestaurátor című írásban sem kap az olvasó racionális választ a felmerülő kérdéseire. Igen, szeretnék még ilyen és hasonló megoldásokkal élni. A Földlakó például egy komoly és szomorú történet, de teljesen szürreális fordulattal ér véget, és hát közben is elég abszurd dolgok történnek, a főszereplőnek például lejár a feje a nyakáról. Amíg a Pixelben az elbeszélő közbekotyogása távolította a történeteket, jelen esetben ez a szürreális súrlófény a távol tartás eszköze.

KULTer.hu: Miért fontos, hogy meglegyen ez a távolságtartás?

Ha egy megrázó történetet írok, akkor annak az olvasót kell megráznia. A többféle minőség keveredése erősebb hatást tud kifejteni.

KULTer.hu: 1989-ben az Őszi kabátlobogás című verseskötetével debütált, 2004-ben jelent meg első novelláskötete, a Fény, viszony, 2013-ban pedig megjelent első regénye is, az Akvárium. Ön szerint miért van az, hogy a költőkből könnyebben lehet prózista, mint az írókból költő? Van az írásnak tipizálható fejlődéstörténete?

A Fény, viszony tulajdonképpen kísérlet volt. Első novelláskötetként a Vonalkódot tartom számon. A Fény, viszonyban történetdarabkákat írtam fotókhoz. Magát a műfajt egyébként nem szeretem: ritkán sül ki jó abból, ha felkérésre kell fotókhoz írni. De itt, ebben az esetben nagyon megtetszettek a képek, és arra gondoltam, lehetne úgy tekinteni rájuk, mint az elbeszélő tudatában felmerülő, különböző időkből származó emlékképekre. Hogy van-e fejlődés? Úgy érti, halad-e mondjuk a vers a történet, a novella, aztán a regény felé? Nem. Ez így nagyon egyszerű lenne. A szerző, mint a kisgyerek, először négykézláb mászik, gőgicsél (vers), aztán már ül, feláll (novella), és végül nekiindul, gyalogol! Képes már regényt is írni, mindenki tapsol! Nem, én ezt nem hiszem, ez valami téveszme, valami tévesen rögzült műfajok közötti hierarchia. Annak, ami éppen íródik, mindig van valami szépen lassan kialakuló természete, saját formája. Ha látom, hogy az már terjedelmesebb anyag, és sokkal több történetet mozdít meg bennem, mint azt eredetileg képzeltem, akkor elkezdem átalakítani a struktúrát. De nem azért, mert mondjuk regényt akarok írni. Ilyen szempontból én nem tervezek, figyelem az alakuló szöveg természetét.

KULTer.hu: Hogy érzi, megtalálta magát regényíróként?

Amikor az Akváriumot írtam, igazából nem éreztem magam sehogy, teljesen bele voltam süllyedve az alapanyagomba, és nem láttam ki belőle. Két évig szinte csak ezen dolgoztam, együtt éltem ezekkel a szereplőkkel, és figyeltem, hogy na, merre kanyarodik a történet. Folyton az járt a fejemben, hogy mi legyen a következő fejezet, kezdőmondat, hogyan szólaljanak meg az egyes figurák. Kicsit sajnáltam is, amikor a végére értem, mert jó érzés volt egyetlen szövegre koncentrálni ilyen hosszú ideig. Jó volt mindig újra és újra visszatérni ugyanabba a szerkezetbe, átolvasni és javítgatni az elkészült részeket.

BBB_1946a

KULTer.hu: Az utóbbi időben rengeteg tárcát publikált. Miért lett fontos Önnek ez a műfaj? Tudattalanul is valamiféle nyitás ez az újságírói világ felé? Vannak-e önben ilyen jellegű ambíciók?

Nincsenek ilyen ambícióim. A tárcának van valami műfajból adódó frissessége, amit egy hosszabb lélegzetű szövegben nem lehet produkálni. De nem szeretnék újságíró lenni, engem a napi aktualitások soha nem érdekeltek. Az viszont annál inkább, hogy hogyan lehet egy történetet úgy átemelni a napi hírekből, hogy az valami másról, többről, valahogy a világ állapotáról szóljon. Hogy én mit láttam, amikor itt éltem és körbenéztem.

A Nők Lapjában való publikálás úgy indult, hogy 2006-ban felkértek négy női szerzőt, írjanak havi rendszerességgel tárcákat. Az évek alatt a szerzőtársaknak teher lett a szigorú leadási határidő, így csak én maradtam. Ennek semmi köze nincs az újságírás és az irodalom közötti dilemmához, sőt nincs is semmiféle dilemma, egyszerűen arról van szó, én ezt szeretem és tudom csinálni. A sűrítés, a tömörítés érdekel: az, hogy négyezer karakternyi terjedelemben hogyan lehet megjeleníteni a világ egy szeletét, megmutatni a szereplőimet.

KULTer.hu: Egy korábbi nyilatkozatában olvasható: „a kimondással közelebb jutunk a megtisztuláshoz”. Hogy érzi, műveinek megírásával rituálisan egyre közelebb jut ehhez a megtisztuláshoz? Ez egyfajta terápia?

Ezt így közvetlenül nem mondanám. Szerintem csak azt lehet megírni, amivel az ember tisztába került. Nem gondolom, hogy az írás folyamata során történne meg ez a tisztázódás. Inkább előtte. Ha sikerül alapanyagként tekintenem a saját történeteimre is – mindenre, amit látok, tapasztalok –, akkor egy kicsit rendet rakhatok magamban. Hozzátenném azért, hogy soha egyetlen olyan történetet sem írtam, ami velem történt, viszont minden megírt történet kicsit rólam is szól, pontosabban arról, hogy mit gondolok a világ működéséről. Ebből persze következik, hogy tulajdonképpen mindegy, kivel történtek vagy nem történtek ezek. Én ezt láttam lényegesnek megírni, mert ezek a sztorik tükrözik leginkább a mai világot.

Ja igen, az írás gyógyító hatása. Amikor nagyon rossz lelkiállapotban vagyok, akkor nem tudok dolgozni, ahhoz erő kell és összeszedettség! Ha az ember maga alatt van, ahogyan Kosztolányi írja, békaperspektívából látja a világot. A beteg ember fájdalmának zsombékján üldögél. Az írás pedig munka, munka, és öröm is. Számomra a legnagyobb létező öröm. Arra vágyom mindig, hogy írhassak.

KULTer.hu: Az idei Könyvfesztivál díszvendégéhez, Sofi Oksanenhez szóló laudációjában hangzik el, hogy a jó irodalom inkább kérdez, mint válaszol, inkább elbizonytalanít, önvizsgálatra késztet. A korábrázolás mint írói törekvés akkor hiteles, ha valamiképp lebontja a meglévő képet a világunkról?

Szeretem, hogy nagyon sokféle szemszögből kell megmutatni a világot, mivel a szempontok váltogatása képessé tesz minket az empátiára, és arra, hogy mások nézőpontjával is azonosulni tudjunk. Például a Pixelben azt szerettem volna elérni, hogy amikor az olvasónak megmutatok egy szörnyű állapotban fetrengő, bekábítózott pasit a buszon, akkor azon a pillanatfelvételen túl lássa meg, gondolja végig az odavezető utat is. Nagyon fontos az állandó perspektívaváltás, a közelítés, a távolítás. Sok mindent megmutathat és megmagyarázhat, ha egyszerre lehet kívülálló és bennfentes az olvasó.

KULTer.hu: A Pillanatragasztóban olvashatjuk az Ez Milyen mozi? című történetet. Ebben egy író-producer vitájáról is szó van: a producer túl durvának, zaklatottnak, betegnek tartja az író forgatókönyvét. Előfordult Önnel is hasonló eset? Amikor túl lehúzónak, esetleg depresszívnek találták történeteit?

Igen, volt már olyan, hogy szemrehányást kaptam azért, mert nem vagyok elég szórakoztató. Sajnos mostanában sokan gondolják, hogy az irodalomnak szórakoztatnia kell, vagy olyan értelemben kell kikapcsolnia, mint például az operettnek. Vagy egy akciófilmnek. Azonnal érzésteleníteni, hipp-hopp. Persze hozzászokott a művelt publikum ahhoz is, hogy az írók, költők nagyon vicces emberek, már-már stand up comedy-színészek. Azt gondolom, hogy a kikapcsolódás az, hogy ha intenzíven bekapcsolódunk. (nevet) Ha valaki egy kicsit is ismeri a munkáimat, akkor biztosan nem könnyed, szórakoztató irodalmat vár. Különben meg nem gondolom, hogy ezekben a novellákban ne lenne humor.

KULTer.hu: Ön mit szokott mondani kreatív írást tanító íróként? Mire kell törekedni?

Mindenkinek mást szoktam javasolni, nincsenek aranyszabályok. Illetve nem igaz: vannak, persze. Az egyik például az, hogy tanulják meg a formát és a mesterséget, és hogy minél többet fordítsanak. Fordítással nagy gyakorlatra lehet szert tenni. Nagyon alázatos, hatékony módja a tanulásnak, ha az ember más mondatait próbálja átültetni magyarra. Gyakran látom azt is, hogy a hallgatók kitalálnak valamit, megvan az ötlet, aztán nekilátnak felduzzasztani. Pedig először mindig kell valami konkrét kép, amiből ki lehet indulni, amiből kisarjadhat a vers vagy egy novella. Erős, titokzatos, sugallatos kép, jelenet, párbeszéd, mindegy. Olyan történetet kell írni, ami a világ mintázatát, algoritmusát hordozza, ami önmagánál többről szól.

KULTer.hu: A szerkesztőkön kívül kinek ad a véleményére?

Olyan embereknek, akik képesek csak a szövegemre koncentrálni, és nem befolyásolja őket a hozzám való viszonyuk. A verseket korábban G. István Lászlónak és Schein Gábornak mutattam meg, akik kedves barátaim. Többnyire a férjem az első olvasóm, aki elég szigorú, konkrét képekre, kifejezésekre is rá szokott kérdezni. „Ezt itt hogy érted? Biztos, hogy ezt akartad mondani? Ezt hogy kell elképzelni?” Müller Péter Sziámi véleménye azért fontos, mert ő egyszerre képes irodalmári és szerkesztői, analitikus és holisztikus szemszögből olvasni, és mert nincsenek, kizárólag esztétikai szempontjai. Márton László is nagyon sokat segített a regényemben. Önzetlenül és vadul telejegyzetelte, hála érte!

KULTer.hu: Lesz-e még verseskötet vagy esetleg gyerekkönyv?

Szeretnék összerakni egy verseskötetet, de szükségem van még időre. Viszont – a kislányomnak köszönhetően – több gyerekkönyv is várható. Mesék.

KULTer.hu: Mit csinál a legszívesebben, ha éppen nem ír?

Akkor fejben írok, kirakózom. (nevet) Annál elengedettebb állapotot nem tudok elképzelni.

Herczeg-Szép Szilvia

szerző: Herczeg-Szép Szilvia
honlap e-mail
Herczeg-Szép Szilvia 1989-ben született Debrecenben. A Debreceni Egyetem Irodalomtudományok Doktori Iskolájának hallgatója, az Alföld folyóirat szerkesztőségi asszisztense. Kritikái, tanulmányai, tudósításai az Alföldben, a KULTer.hu-n, A Vörös Postakocsin, a KuK.hu-n és a Szkholionban jelentek meg.

KULTprogramok

<< 2017. nov. >>
hkscpsv
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum