KULTer.hu - 2014 KULTkiállításai (TOP 10)
58293
post-template-default,single,single-post,postid-58293,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

2014 KULTkiállításai (TOP 10)

Az év legfontosabb időszaki tárlatai, amiket nem felejtünk el

kultkiallitas montazsHolokauszt-feldolgozás; militarizmus és médiafogyasztás; fiatal ösztöndíjas művészek; társadalom- és rendszerkritika Kínából; a legnagyobb közép-európai kortárs képzőművészeti vásár; magyar konceptuális művészet; (video)installációk és fotósorozatok; szürrealizmus és expresszionizmus; itáliai barokk és rokokó; hollandiai aranyévszázad – ezek az előző év legfontosabb tárlatait egybegyűjtő válogatásunk kulcsszavai.

10. A mi holokausztunk, FKSE Stúdió Galéria, Budapest, 2014. október 8. és­ 2014. november 14. között.

Amir Gutfreund 2013-ban magyarul is megjelent könyvének címét kapta a kiállítás, amely e regényhez hasonlóan a holokauszttúlélők leszármazottainak zsidó identitáshoz való viszonyával, a generációs szakadékokkal, a haláltáborok tapasztalatához való hozzáférhetőség kérdésével foglalkozott. A Fiatal Képzőművészek Stúdiójának szellemiségéhez igazodva a 35 év alattiak, tehát a Holokauszt utáni harmadik generáció trauma-feldolgozásban való szerepére koncentrál a tárlat. A legtöbb művész a képi és szöveges tartalmak együttalkalmazására építve teremtett meditációs platformot a történelmi tragédia egy-egy részjelenségének vizsgálatára, mégpedig igen szép eredménnyel. Sipos Eszter installációja, Horváth Csaba Árpád gyurmaanimációja, Klima Gábor Emlékezést elősegítő kifestőkönyve, valamint Szemző Zsófiának az univerzális nyelv kérdésével eljátszó Poliglott képes kisszótára különösen figyelemreméltó munkák. A holokauszt tragédiájának 70. évfordulója alkalmából a Ludwig Múzeum is megrendezte a maga emlékállítását, ám a [csend] – Egy Holokauszt-kiállítás a nemzetközileg elismert alkotók és a sokrétűség ellenére is darabos maradt, tapasztalatom szerint az előismeretekkel alig rendelkező látogatóban nem tudta elérni azt a revelatív hatást, amire az összehasonlíthatatlanul kisebb térben megvalósult, de tehetséges magyar fiatal művészeket mozgósító A mi holokausztunk képessé vált.

IMG_1151

9. Kicsiny Balázs: Elütni az időt IV., Inda Galéria, Budapest, 2014. szeptember 13. és 2014. október 31. között.

Az Elütni az időt IV. (Killing Time IV.) egyetlen multimediális installáció, és még csak monumentálisnak sem nevezhető, ám eredetiségével kitűnt 2014 hasonló szobakiállításainak munkái közül. (Még Csákány István Dioráma című, Trafós tárlatára érdemes itt utalni, amely szintén izgalmas volt.) Kicsiny művét 2012 óta világszerte több helyen is bemutatták már, de Magyarországon az Inda Galéria Projekt Room kiállítótermében installálták elsőként. A cím végi sorszám azt jelzi, hogy Saint Louis, New York és Turku után ez a negyedik hely, ahol egy kompozícióba kerültek ezek a térelemek. A koncepció szerint az Elütni az időt „a társadalom három közösségi funkcióját ábrázolja egy állóképben; a katonaságét, a cirkuszét és az étteremét. Mindháromban az embereket szolgálják vagy elpusztítják, szórakoztatják vagy nevetségessé teszik, táplálják vagy fogyasztóvá tárgyiasítják. A térberendezés négy figurája a Szakácsot, a Pincérlányt és a Gyászoló házaspárt jeleníti meg.” Eszerint a kamerák a társadalom elemeit jelentő emberek kulturálisan meghatározott cselekvési mintázatait képezik le. A késdobálóként feltűnő „Szakács” és a forgó felületre felfeszített „Pincérlány” alakja a „Gyászoló házaspár” két képernyőtányérján is megjelenik, így a mű a háborús mechanizmusok példázataként is értelmezhető. Az otthon nyugalma és a beavatkozásra való képtelenség áll szemben a mediálisan közvetített, de a résztvevők számára életveszélyes játékkal.

IMG_0511

8. derkó.pécsi.2014 – Derkovits Gyula képzőművészeti és Pécsi József fotóművészeti ösztöndíjasok kiállítása, Műcsarnok, Budapest, 2014. március 30. és 2014. április 27. között.

Az adott év művészeti ösztöndíjasainak tevékenységét reprezentáló tárlat 26 fiatal képzőművész és ezúttal további 9 fotográfus munkásságába is betekintést engedett, s bár az előző évi Derkovits-tárlathoz képest összességében minőségi visszaesést érezhettünk, akadtak kiemelkedő műcsoportok az anyagban, amelyek kiemelésre érdemessé tették azt az év fiatal képzőművészeket bemutató kiállításai közül. Tatai Erzsébet az Exindexes kritikájában nehezményezte, hogy a társadalmi helyzetre reflektáló „kritikai hang szinte teljesen hiányzik – de nagyon, nincs semmi magával ragadó, felháborító, kizökkentő, felbőszítő” a művekben. Bár nem gondolom, hogy ez volna a legrelevánsabb szempont egy csoportos tárlat minőségének megítélésekor, azt be kell látni, hogy a határsértés más formáiban sem bővelkedik az anyag, a kiemelkedő munkák is inkább technikájukkal, megcsináltságukkal hívják fel magukra a figyelmet. Koós Gábor Budapest Diary sorozatában a nagyváros sosem látott sötétségét manifesztáló fadúcokat és papírra került hatalmas linónyomatokat láthattunk. Szvet Tamás Rétegek című szériájának Időgép című része, valamint Rabóczky Judit Rita festett kábelszobrai szintén emlékezetesek, a fotóművészek közül pedig a tárlat tanulsága szerint leginkább Biró Eszter, Kasza Gábor, Pályi Zsófia és Szombat Éva képeire érdemes odafigyelni, ugyanis mind izgalmas, egységes sorozatokkal szerepeltek a kiállításon.

raboczky judit rita - kettos - 2012

7. Az új spektákulum – Kortárs kínai képzőművészet, MODEM, Debrecen, 2013. december 15. és 2014. március 30. között.

A  kínai képzőművészet élvonala  mutatkozott be Az új spektákulum című nagyszabású kiállításon. Tizenkilenc olyan művész nagyméretű munkáival ismerkedhettünk meg, akik mind a nyolcvanas években kezdték pályájukat és nyugaton is éltek-alkottak már, ez pedig alkotói attitűdjüket sem hagyta egészen érintetlenül, legalábbis erről tanúskodik, hogy sokakra jellemző a keleti és nyugati prezentációs technikák összekapcsolása. Ami elsőre bárkinek feltűnhetett, hogy hatalmas fotók, krétarajzok kaptak helyet a kiállítótérben, a címbe foglalt „spektákulum”, azaz „látványosság” így szó szerint is érthető, ám a szó „botrány” jelentéséhez is könnyű kapaszkodót találni az értelmezéskor, sok rendszerkritikus munka volt látható ugyanis a tárlaton. A nyugati világban legismertebbnek számító kínai művész, Ai Weiwei  saját letartóztatásának és fogva tartásának történetét játszotta és énekelte el a metállemezéhez készült werkfilmben, Zhang Dali munkája pedig a Mao Ce-tung idején manipulált fotókhoz társítja az archívumokban fellelhető eredeti képeket. De a nyugati mintára kiépült fogyasztói társadalom is megkapja a magáét, például Wang Qingsong lenyűgöző fotóin keresztül.

400-3

6. Art Market Budapest 2014, Millenáris B-C-D épületegyüttes, Budapest, 2014. október 9. és 12. között.

Az Art Market Budapest több mint kiállítás, sokkal inkább egy évről évre rendkívül dinamikusan fejlődő, színvonalában is nemzetközinek mondható képzőművészeti vásár, mégis helye van egy ilyen összeállításban, hiszen 2014-ben már mintegy 6.000 négyzetméteren teremtett lehetőséget a bemutatkozásra, összesen körülbelül 500 művész számára. Az eseménynek rendkívül fontos szerepe van a fiatal galériák és feltörő magyar tehetségek nemzetközi szakmai közönség előtt való bemutatkozásában, valamint a kortárs képzőművészet hazai népszerűsítésében is. A 2014-es kiállítók ötöde külföldi volt, s összesen majdnem 30 ország művészeinek munkáit láthattuk a standokon. A felhozatal rendkívül változatos, a festmények és grafikák mellett többek közt fényképek, installációk, üvegművek, plasztikák is nagy számban helyet kapnak minden évben. Csak egyetlen momentumot emelnék ki még az előző évi eseményről: a magyar figurális festők közül Sipos Barbara, Szász Sándor, Szolnoki Szabolcs festményei figyelemfelkeltő színfoltját jelentették a 2014-es vásárnak, csakúgy, mint az olasz Gian Piero Gasparini kisebb vászondarabokkal strukturált emberalakos figurális képei vagy a szintén olasz Corrado Spreafico és még inkább Marcello Gobbi különleges szobrai.

IMG_1033

5. 1, 2, ! ? „Itt jelentkezzen öt egyforma ember”, Paksi Képtár, Paks, 2014. március 28. és 2014. június 8. között.

A Konkoly Gyula 1969-es akciójának címét kölcsönkapó kiállítást eredetileg 1984-ben, a Magyar Nemzeti Galériában tervezték megvalósítani, ám akkor ez meghiúsult. A terv továbbgondolt, kiegészített változata lett ez a nagy volumenű, a magyar konceptualizmus 1965 és 1983 közötti megnyilvánulásait egységbegyűjtő, rendkívül színvonalas paksi tárlat, melyet a téma egyik fontos szakértője, Peternák Miklós rendezett. A „konceptualizmus” ez esetben kiterjesztett, általánosabb érvényű fogalomként volt használatos, így kerültek a kiállítótérbe a fogalmi alapú műalkotásokkal egyenrangúként a különféle szöveges, videó- és fotódokumentumok, tervek, vázlatok, akciófotók. Minthogy a kurátor maga állapította meg a témával foglalkozó munkájában, hogy erről a jelenségről nem lehet hitelesen írni – a konceptuális művészek ugyanis elvetik a kritikus közvetítői szerepét –, a tárlat kiállítási tárgyait sem kísérték magyarázó szövegek. Az anyag önmagáért beszélt, s még ha nem is kristályosodott ki pontosan minden eleme, voltak egészen magukkal ragadó részek. Jovánovics György, Erdély Miklós, Lakner László, Szentjóby Tamás, Altorjai Gábor, Galántai György munkái mellett rám különösen Bak Imre szöveges képei és konceptfüzetlapjai voltak nagy hatással, és még inkább a kiállítótér közepén installált Tüntetőtábla-erdő rekonstrukció, amely Pauer Gyula 1978-ban készített és elpusztított 127 szöveges elemből álló installációját idézte fel. Egy térbe kiterített verseskötet ma is elevennek ható szavakkal.

pauer gyula

4. Caravaggiótól Canalettóig – Az itáliai barokk és rokokó festészet remekművei, Szépművészeti Múzeum, Budapest, 2013. október 26. és 2014. február 16. között.

A 2009–10-es Botticellitől Tizianóig című kiállítás egyenes folytatásaként elgondolt Caravaggiótól Canalettóig kronológiai alapon, témák és műfajok szerint csoportosítva mutatta be azt a rendkívüli válogatást, amelybe bekerült majdnem az összes fontosnak tartott 17-18. századi olasz festő alkotása. Évtizedek óta nem valósult meg ilyen nagyszabású bemutatója ennek a korszaknak sehol a világon, így nem meglepő, hogy az olasz sajtó is lenyűgözve fogadta a megvalósult tárlatot, még ha a kezdeményezés nem is tehette céljává a legmeghatározóbb alkotók életművének vagy egyéni festői karakterének bemutatását. Egy olyan válogatásban, ahol 102 mester tűnik fel, ez nem lehetséges, az összesen 140 alkotás – köztük egészen monumentális, színvilágukban és az ábrázolt részletekben egyaránt túlburjánzó képek – tüzetes végignézése így is kimerítő élményt jelentett. A Caravaggiótól Canalettóig nem törekedett a barokk újszerű képszemléletének, az optikai hatáskeltés effektusainak kortárs képtudományok felőli újraértésére, s ezért írta róla kritikájában Rényi András, hogy „nagystílű, fényűző és nagyon ódivatú”, azt sugallva, hogy nem csak a koncepció egyszerűsége, de a nevek lajstroma is a minőség rovására ment valamelyest. Caravaggio szerepelt a kiállításon a legtöbb, összesen kilenc képpel, köztük a zseniálisan megfestett Keresztelő Szent Jánossal, továbbá a Gyümölcsárus fiú és a Gyíktól megmart fiú című kifinomult portrékkal, Canalettótól viszont csak négy kép került a Szépművészeti falaira, a többi fontos mester pedig még kevesebb alkotással jelent meg a tárlaton. Az arányoknak ez a felborulása a magyarázat arra, hogy miért nem ez a kiállítás áll a 2014-es kiállítás-toplistánk élén.

michelangelo_caravaggio_gyumolcskosaras_fiu

3. Erwin Olaf: Körhinta, MODEM, Debrecen, 2014. október 26. és 2015. február 1. között.

A holland fotóművész öt sorozata korántsem a maga teljességében látható a MODEM-ben, viszont annál izgalmasabb, egyedi körítéssel jelennek meg a képek. Az Erwin Olaf-fotók sajátságát adó sejtelmességen túl a sorozatokról való gondolkodás egyedisége, a térbeli viszonyok és a fényhatások által teremtett atmoszféra együttese teszi lenyűgözővé ezt a kiállítást. A fotónyomatok mellett ugyanis videóinstallációkat és az adott projektekhez szorosan kapcsolódó egyéb térelemeket is találunk a tárlaton. Az anyag tehát izgalmas értelmezői játékra hívja a látogatót. Erwin Olaf életképeket épít, többnyire egy-egy korszak miliőjéhez kapcsol társadalmi problémákat, melyek azonban korszaktól függetlenül érvényesek, így könnyen ráakadhatunk a saját társadalmunkat fenyegető jelenségekre is. A fotók többségét kitevő Berlin-sorozathoz kapcsolódik a kiállítás címét adó Körhinta: az installáció tengelyén magassarkú cipőt viselő bohócfigura térdel, kezében pecsételt levél, szemét rózsaszínű kötés takarja el. A körülötte lévő, egymás kezét fogó kis fejetlen alakok régi gyermekruhákba vannak öltöztetve, mint később a fotókról kiderül, a sorozat modelljei által is viselt, ehhez a projekthez készült kollekció darabjaiba. A hangszórókból pedig egy régi gyermekgyilkosság-sorozatot feldolgozó dal szól, melynek szüzséjében egy hentes kisgyerekeket öl meg és aztán szó szerint is fasírtot csinál belőlük. De megnyugtatok mindenkit, a tárlat nem ennyire horrorisztikus, mint a címadó installációba kódolt háttértartalom, szóval február elejéig még mindenképp érdemes ellátogatni a MODEM földszinti kiállítóterébe!

IMG_1861

2. Dada és szürrealizmus.  Magritte, Duchamp, Man Ray, Miró, Dalí + Átrendezett valóság. Alkotói stratégiák a magyar művészetben a dada és a szürrealizmus vonzásában, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 2014. július 9. és október 19. között

A Dada és szürrealizmus a jeruzsálemi Izrael Múzeum anyagából való ízléses válogatás eredményét, míg az Átrendezett valóság a két irányzattal kapcsolatos sajátos magyarországi megnyilvánulásokat, a dadaizmus és a szürrealizmus hazai hatását volt hivatott bemutatni. Két egymással szorosan összefüggő és összefonódó kiállításról van szó, az egyikből a másikba sétálhattunk át a szürreális és dadaista munkák kényszerű elkülönítése helyett az élményszerűség megélésére lehetőséget adó installáció bejáráskor. Bár a dadaista szellemiséggel szembemegy az a fajta muzealizálás, amit egy ehhez hasonló tárlat megkövetel – a tárgyak rögzítettsége, védelme és érinthetetlenné tétele által –, mégis rendkívül fontos eredményeket tudott felmutatni ez az anyag. A legjelentősebb alkotók – köztük Joan Miró, Kurt Schwitters, Marcel Duchamp, Man Ray, Max Ernst, René Magritte és Salvador Dalí – művei és/vagy a munkák maguk által reprodukált változatai kerültek a falakra és a posztamensekre, többször egészen formabontó elrendezésben. A falfeliratok és a sorrendiség mégis átláthatóvá tették a két irányzat által létrehívott új műfajok – a kollázs, az asszamblázs, az objekt, a readymade és a merzképek – sajátságait, az egyes életművek közötti párhuzamokat, valamint a két műfaj magyar művészek munkásságában való lecsapódásait, Kassáktól szinte egészen napjainkig. Szép és tekintélyes válogatást láthattunk tehát az MNG-ben, amely kényszeresség nélkül mutatta be, hogy a dadaizmus miképp kérdőjelezte meg a hagyományos esztétikai kategóriák érvényességét, a szürrealizmus pedig hogyan tett kísérletet a valóságfogalom kitágítására.

Rene' Magritte, Belgian, 1898-1967 Le Chateau de Pyrenees (The Castle of the Pyrenees), 1959 Oil on canvas, 200 X 145 cm The Israel Museum, Jerusalem Gift of Harry Torczyner, New York B85.0081

1. Rembrandt és a holland arany évszázad festészete, Szépművészeti Múzeum, Budapest, 2014. október 31. és 2015. február 15. között.

A XVII. századi holland festészet mestereinek munkáit lényegében témacsoportok szerint bemutató tárlat kétségtelenül az év egyik legnagyobb szenzációja. Még ha a csúcsélményekre, vagyis az ismerősen csengő nevekre kiélezett látogató el is vész a képek áradatában, s épp ezért siklik el a kisebb méretű, ám annál jelentősebb Rembrandt- és Vermeer-művek fölött, valószínűleg akkor sem mondja majd, hogy hiábavaló volt megnézni ezt a professzionálisan megszervezett és átfogó tárlatot, amely vallásos példázatokat, város- és tájképeket, polgári és paraszti életképeket, csoportképeket és csendéleteket egyaránt bemutat. Kortársai közül Rembrandt részint éppen azzal emelkedett ki, hogy mindezen területeken egyszerre volt tehetséges, és ennek köszönhető az is, hogy a szakma egyik legnagyobb mesterévé, továbbörökítőjévé is vált. A világon összesen számon tartott háromszáz körüli hiteles Rembrandt-festmény közül mintegy húsz kép látható a Szépművészetiben, ami akkor is hatalmas szám, ha közülük csak néhány tartozik a fontosabb munkákhoz. A műhelyéből induló tanítványi lánc behálózta a XVII. századi holland festészetet, s föltételezett tanítványai közül is sok név szerepel a kiállítók közt, mint amilyen Abraham van Dijck, Samuel van Hoogstraten vagy Christoph Paudiss. Ha nem akarjuk elszalasztani az apró, de rendkívüli fiatalkori Rembrandt-önarcképet, A geográfus vagy Az asztonómus című kisméretű Vermeer-vásznakat, melyek közül ez utóbbit 20 milliárd forintra biztosították, lassan, a sarkokra is figyelve sétáljunk végig a Szépművészeti Múzeum termeinek holland festészet aranykorát bemutató tárlatán! Nagy szerencsénkre február közepéig még van rá lehetőségünk.

johannes_vermeer_az asztronomus

Áfra János

szerző: Áfra János
honlap e-mail
Áfra János 1987-ben született Hajdúböszörményben, Debrecenben él. Gérecz Attila-díjas és Horváth Péter Irodalmi Ösztöndíjas költő, első verseskötete 2012-ben jelent meg Glaukóma címen, a második 2015-ben Két akarat címen. A KULTer.hu főszerkesztője, az Alföld szerkesztője, a JAK elnökségi tagja, óraadó a Debreceni Egyetemen.

KULTprogramok

<< 2017. jún. >>
hkscpsv
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum