KULTer.hu - Átélhetővé tenni a történetet
58131
post-template-default,single,single-post,postid-58131,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Átélhetővé tenni a történetet

Interjú Péterfy Gergellyel

peterfyPéterfy Gergely Kitömött barbár című regényét többen a 2014-es év legjobb könyvének kiáltották ki. A szerző a tőle megszokott szenvedéllyel válaszolt a KULTer.hu kérdéseire, melyek többek között a fikcióhoz való viszonyára, személyes Kazinczy-élményére és jövőbeli terveire irányultak, valamint arra, hogyan élte meg könyvének sikerét.

KULTer.hu: Idén megjelent regényed, a Kitömött barbár jelentős kritikai sikert aratott, legutóbb a Magyar Narancs irodalmi sikerlistájának élén tűnt fel. Számítottál ekkora sikerre? Egyáltalán, a könyv írása közben gondoltál a majdani fogadtatásra?

Igyekeztem mindent megtenni, hogy olyan könyvet írjak, amely feltűnést kelt, megmozgatja az olvasókat és az irodalmi életet, azt azonban nem tudtam modellezni, hogy miképpen fog ez végbemenni és hol lesznek a határai. Viszonylag jó olvasó vagyok, és viszonylag jól ismerem a pályát, amelyen játszom, így aztán elég sok mindent előre ki tudtam számítani, de nem számolhattam azzal – főleg az elején −, hogy a politika eseményei ennyire aládolgoznak majd a regény kontextusba helyezésének, és hogy ennyire élénk diskurzus alakul ki a könyv körül.

PETERFY-G_Kitomott_barbar_COVER_1

KULTer.hu: A kritikusok majdnem egyöntetűen dicsérték a regényt, ám néhány ítész kritikus megjegyzéseket is tett, főleg a regény történeti anyagának a fikcionáltsághoz való viszonyával kapcsolatban. Szilágyi Márton és Margócsy István is írt erről: talán nem véletlen, hogy mindketten a felvilágosodás korának avatott szakértői. Nem titok, és ezt te is hangsúlyoztad, hogy a Kitömött barbár nem tényirodalom, hanem olyan fikció, ami történeti tényeken alapszik. Szerinted feltétlenül szükséges-e a regényesítés ahhoz, hogy átélhető, a mai olvasó számára is elérhető legyen a történet?

A regény, mint a világ többi regénye, és mint a művészet egyéb alkotásai is, ebben az esetben is metafora. Mégpedig in absentia. Ennek ellenére is vigyáztam arra, hogy ne csak azokat a vonásokat dolgozzam ki benne, amelyek a tertium comparationisban szerepet játszanak, tény azonban, hogy a történeti hitelesség pozitivista hevületét, amelyet a nevezett urak számon kérnek, nem tettem magamévá. Kevés embernek van kialakult Kazinczy-képe ebben az országban, és azok közül azoknak, akikből valamilyen megfoghatatlan okból hiányzik a fikció és dokumentum közötti különbségtétel képessége, ez az általam megrajzolt Kazinczy-kép érezhető sérelmeket okozott. Ezt én tulajdonképpen nagyon sajnálom, hiszen senkinek az érzékenységébe nem akartam belegyalogolni, bár való igaz, hogy nem is feltételeztem ilyen fokú naivitást senki részéről sem. Utolsó kérdésed pedig önmagában rejti a választ is: egy történetet csak a történetmondás eszközeivel lehet feltárni. A filológia vagy a filozófia vagy a szociológia nem tud történetet mondani, ezért ezektől nem is várhatjuk, hogy Angelo Soliman és Kazinczy különleges viszonyát, létezésük testi tapasztalatát, drámáját, a sorsukban kirajzolódó összefüggéseket s ezeknek a mi létünkben játszott elementáris jelentőségét ábrázolni tudják, jelenvalóvá, tapinthatóvá, tapasztalativá tegyék. Nekem nem lehetett más célom, mint hogy átélhetővé tegyem ezt a történetet – mert azt hiszem, hogy a prózaírásnak mégiscsak történetek elbeszélése áll, vagy fekszik a legjobban – a szó legerotikusabb értelmében.

KULTer.hu: A regény azért is hat olyan letaglózó erővel az olvasóra, mert könnyen átlátható, ki melyik oldalon áll, egyértelműen vannak jók és velük szemben vannak rosszak. Ez a romantikus regényekre emlékeztető struktúra nem anakronisztikus, nem inadekvát ma, a posztmodern narratológia és történetfilozófia belátásai után?

Erről sokat töprengtem, és azt válaszoltam magamnak, és most neked is, hogy egy olyan anyag esetében, amely a megalázásról, a test megalázásáról, a szabadság és a lét megrontásáról szól, ahol valakik elvesznek valamit valakiktől, és ezzel megrontják és megnyomorítják őket, amely a hatalom és az elnyomottak viszonyát beszéli el, a többértelműséget legalábbis etikai értelemben felfüggeszthetem. Sőt, kötelességem felfüggeszteni. Ezért is választottam egy olyan elbeszélőt, akit személyes indulatok fűtenek, s aki maga is pártosan viszonyul a történethez, szenvedéllyel, ellen- és rokonszenvek metszéspontjában. Választhattam volna másik utat is, ha mindentudó elbeszélőt, vagy több elbeszélőt használok, akkor azonban – tudom, mert kipróbáltam – nem hatott volna a könyv, mint fülemnek igen tetszően mondtad, letaglózó erővel, és akkor nagy valószínűséggel most ez a beszélgetés sem jöhetett volna létre, mert egy gusztusosan trendi, de tök érdektelen szöveg lett volna a végeredmény, amelyet legfeljebb udvariasan piszkálgatnánk. Én olyan könyvet akartam írni, amilyet mások nem írnak ma a magyar irodalomban, és az eddigi visszajelzésekből az látszik, hogy ez a tervem sikerült. Tudom, hogy ez kárhozatos kivagyiság és illetlenül tolakodó egoizmus, de ez a könyv akkor is személyes állásfoglalást vár el az olvasótól, mégpedig az olvasó saját, mai itt-és-most létezésével, hovatartozásával, gondolkodásával, előítéleteivel kapcsolatban. Ez a könyv bele akar szólni az olvasó jelenébe és meg akarja változtatni azt. Ezt a célt nem lehetett volna elérni másképp, csak egy ilyen frontális retorikával és proaktív, militáns esztétikával.

gOMfHIxC_2_700x460

KULTer.hu: A felvilágosodás mítosza, ami kultúrtörténetileg egyfajta vulgármarxista leegyszerűsítéssel vált végképp üressé, a huszadik század folyamán sokszorosan gyanúba keveredett. Hajlamosak vagyunk olyan konstrukciónak látni a felvilágosodást és benne a felvilágosodás emberét, mint ami a valóságban nem is létezett, puszta projekcióként tűnik fel. Mi az, ami az alapos-alaptalan posztmodern kételyek ellenére ehhez a korhoz vonzott?

Maguk a kételyek. Az a gyanú, amely a felvilágosodás projektet illeti, s amely engem is nyomozásra serkentett. Belülről akartam megnézni ezeket a figurákat, hogy miből indulnak és merre tartanak, melyek a motivációik és mi mozgatja a konfliktusaikat. Mi az, ami felé törekszenek, és közben milyen akadályokkal találják magukat szembe. Hogyan akarnak kitörni a partikularitásból és hogyan vélekednek arról az állapotból, amelybe kerülnek, ha kitörtek. Mi alkotja utazásuk, ismeretlenben tett kalandozásuk tétjeit. Ahogy ezen gondolkodtam, mint becsületes prózaíró, aki történetet akar kiteregetni az olvasói előtt, egyre jobban éreztem azokat az erővonalakat, amelyek rajtam is átáramlanak, engem is metszéspontjukba helyeznek és számomra is felvetik a létezésem és ismeretlenben tett kalandozásom tétjeinek kérdését.

KULTer.hu: Érdekes, hogy Angelo a bécsi Természettudományi Múzeum formálódó gyűjteményét rendezgetve ugyanazzal a fanatikusan katalogizáló, lajstromozó attitűddel szemlélődik, mint amivel őt magát is próbálják valamiféle kategóriába helyezni. Ugyanez a kettősség áll Kazinczyra és Török Sophie-ra is: megvetik azokat, akik őket/másokat barbárnak tekintik, de gond nélkül nyilvánítanak barbárrá például környékbeli parasztokat, némileg történelmietlen módon. Szerinted ez nem okoz feszültséget a figurák hitelességében?

Nem gondolom: ezek a fajta ellentmondások vagy önellentmondások épphogy a valószerűségüket növelik. Egy önellentmondás nélküli lény az nem élőlény, az nem keveredik konfliktusba, nem keveredik bűnbe, nem hibázik, nem téved, és nem bánja meg, hogy a világra hozták. A szobor, a preparátum az, amely teljesen azonos önmagával, azzal a végső értelmezéssel, amelybe helyezték, vagy amelybe önmagát helyezte.

angelo-soliman-800

KULTer.hu: A magyar olvasóknak elsősorban Kazinczy Ferenc személye miatt fontos ez a történet, hiszen a kutatóin kívül eddig vélhetően nagyságrendekkel kevesebb olvasót fűzött érzelmi viszony Kazinczyhoz, mint ezután a könyv után. De bizonyára az osztrák, a német olvasóknak is izgalmas lenne. Készül-e német nyelvű fordítás?

Készül, mégpedig a Nischen Verlagnál, 2016 első félévére tervezik, a fordító Buda György lesz. Épp a minap jártam Paul Lendvai és Lendvai Zsóka lakásán, felvittem az aláírt szerződést.

KULTer.hu: Noha Kazinczy Ferenc a(z egyik) főszereplő, az irodalmi munkásságáról keveset olvashatunk a regényben. Neked melyik a kedvenc Kazinczy-szöveged? Mit ajánlanál tőle egy olyan olvasónak, aki talán éppen e regényen felbuzdulva szeretne közelebb lépni hozzá?

Semmiképp sem a kimunkált, véglegesnek gondolt munkákat, inkább az önéletrajzi szövegeket, amelyek most már, a kritikai kiadás jóvoltából, épp a leglényegesebb sajátosságukat, az újra- és átírások rétegeit is megmutatják.

1257590165.3580

KULTer.hu: A regény megírását hosszas kutatómunka előzte meg. Személyesen is bejártad a Kazinczy-életrajz helyszíneit? Ha igen, milyen élmények kapcsolódnak ehhez?

Amikor Széphalmon egy Kazinczy-konferencián Kazinczy és a szabadkőművesség kapcsolatáról adtam elő – a megboldogult Borbély Szilárd is az előadók között volt – már kora reggel megérkeztem, és bejártam a környéket. A levegő illata, a föld tapintása és süppedékenysége, a terep kisugárzása érdekelt. Aztán a Magyar Nyelv Múzeuma mögött, ahol Ferenc egykori istállói omladoztak, felszedtem néhány méretesebb követ a kidőlt falból, ezek azóta a sziklakertemben pihennek.

KULTer.hu: Egy ekkora vállalkozás után sok írónál egyfajta „szülés utáni depresszió” figyelhető meg. Tegyük fel, hogy elengeded Kazinczy kezét, de maradnál a magyar történelemnél: kinek az életéről írnál újabb regényt?

Nem hagynak depresszióba süllyedni az újabb és újabb interjúk – meg egyébként sem vagyok hajlamos a búskomorságra, pontosabban az évek alatt megtanultam sikeres háborút vívni ellene. A történelmi szcénákat egy időre lezártam, a következő munkám legfeljebb a közelmúltig fog elmerészkedni.

Pogrányi Péter

szerző: Pogrányi Péter
honlap e-mail
Pogrányi Péter 1987-ben született, 2005 óta Budapesten él. 2010-ben esztétika-magyar szakon szerzett diplomát az ELTE BTK-n, 2010 őszétől ugyanitt PhD-hallgató. Kritikát ír, fő érdeklődési területe a XX. századi magyar próza és a kortárs verses epika.