KULTer.hu - Az üledék álma
58029
post-template-default,single,single-post,postid-58029,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Az üledék álma

Lanczkor Gábor: Folyamisten

LG_3742webLanczkor Gábor regényét olvasva olyan érzésünk támadhat, mintha egy készülőfélben lévő vagy töredékben maradt, hosszabb lélegzetvételű elbeszélés vázlatfüzetét tartanánk a kezünkben.

A Folyamisten széttartónak tetsző fejezeteit, anarchikusnak tűnő architektúráját mégsem a posztmodern szövegképzés szándékosan visszaroncsolt szerkesztésmódja alakította, inkább egy olyan, alapvetően mitizáló alkotói akarat, amely „az új világkorszak küszöbén” már nem képes megteremteni az elbeszélhetőség látszatát sem. Milyen folyamat juttathatja el az olvasót mégis a könyv tudatalatti rendszerezési elvének megfejtéséhez?

„Csipesszel nyúlhatott a tengervízbe / Aki ezt az ostyát kihalászta / Magasba tarthatta sokáig / Míg a jeges szél / Az ázott lapocskát / Zsiletté dermesztette.” Az idézett vers szakrális kegyetlensége kifejezően viszonyul Lanczkor Gábor misztikus módon szekularizált regénynyelvéhez, amely többek közt az Erdély Miklós-féle poétikát is magába olvasztja, mint megannyi más irodalmi, zenei vagy képzőművészeti allúziót. Az egyéb kulturális képződményeket és történelmi tényeket is használó, három szálon futó fiktív történetvezetés mégsem ezektől a visszakereshető (többnyire valós) referenciáktól válik átélhetővé, bár az Anarchitecture Bandcamp oldalon elérhető – a szerző által a kötethez készített – hanganyag hangulata nagyban hozzájárulhat a szövegszinten is kialakított, erőteljes és felzaklató atmoszférához.

lanczkor-gabor folyamisten

A filmszerűen elvágott és egymás mellé illesztett jelenetek montázsa egy nyugtalanul kavargó mélystruktúrához – pontosabban annak szétzilált felszíni mintázatához – igazodva áll össze, amely leginkább az álmok tudatalatti működését és a hozzájuk kötődő, állandó átváltozásban lévő ősképeket idézi fel. Ezeken az egyszerre kiterjesztett és személyre szabott képzeteken keresztül pedig egy tágabb, jobb híján kultúrtörténetinek nevezhető kontextusba helyeződnek a fejezetek. „az álmok kollektív emlékezete sem szükségtelenebb, sem valószerűtlenebb, sem fiktívebb nem volna, mint magáé a történelemé. Már csak azért sem, mert emez folyamatosan át- és átüt az utóbbin; jobbára láthatatlanul, de ha itt és ott mégis valamiféle nyomot hagy, úgy rögtön azt a benyomást kelti, hogy kettejük közül az övé a folyamatos mély szólam.” Ezt a mély fekvésű szólamot igyekszik időről időre megszólaltatni a Folyamisten elbeszélője is, akinek történetteremtése éppen az üresen hagyott hiátusok és hézagok mentén tölthető fel tartalommal. Ezért azonban a befogadónak lépten-nyomon meg kell küzdenie, hiszen a formálódó „21. századi mítosz” multikulturális kulisszái mögött könnyedén eltévedhet és nyoma veszhet.

A homoszexuális és pedofil hajlamú Gellei János atya, a nemi erőszak áldozatául esett Esther, valamint a kallódó „vallásalapító” Ságvári László a nyugati világ útvesztőiben, komfortos magánpoklaiban élik mindennapjaikat, miközben mindhárman részesei lesznek egy titokzatos, álomszerű történetnek, amely számukra is megmagyarázhatatlan módon vezeti őket saját végzetük felé. A látszólag különálló, bizonyos pontokon mégis egymást érintő történetek, illetve azok a rejtélyes együttállások, amelyek összekapcsolják őket, legalább olyan felfejthetetlenek maradnak, mint a szóban forgó álomleírások. A regény fragmentált fogalmazásmódja sem könnyíti meg az olvasást, amely kivételes figyelmet, ugyanakkor egyfajta „elengedett” tudatállapotot is megkövetel. De talán pont ez az értelmezhetetlenség és középpont nélküliség lehet az irodalmi installáció interpretációjának alapja. A Folyamisten mélyben zúgó főszólama ugyanis túl van a szavak kulturális konnotációin; nem véletlen tehát az sem, hogy épp a zenei utalások vannak túlsúlyban a szövegben. Az említett, meghallgatható Anarchitecture-album indusztriális-pszichedelikus barkácszenéjében talán megformáltabban rakódik le az a fajta kontrollálhatatlan kultúrhordalék, amely a szaggatott elbeszélés folyamán felhalmozódott.

A vázlatosan felskiccelt, ugyanakkor nagyon is lélegző (bár fuldokló) helyszínek, Szeged-Róma-London-India tengelye jól érzékelteti azt az egymásba nyitott, határtalan labirintusrendszert, amelyet Lanczkor szereplői is bejárnak, és amelynek közepén nincsen semmi, csak a városok álomüledéke. „[A]z merült föl bennem, ugyan miért ne tekinteném a mindenkori társadalmat puszta fikciónak, sőt, koholmánynak, amit gyáva írók ötöltek ki, valahogy úgy, mint a kultúra fogalmát […] És hogy Társadalom, Természet egyként Chaos édesgyermekei, aki bár nem zabálta őket föl, mint Saturnus az övéit, mi mégis úgy jártunk, mintha megtette volna.” Ha Lanczkor Gábor regényét a képzelet kiméraszerű kultúrkollázsának tekintjük, talán megnyugtathatjuk magunkat. Egyéb esetben viszont sajnos „minden hiába, a mélyben, melynek sodra van, tovább örvénylik az álom.”

Lanczkor Gábor: Folyamisten, Libri Kiadó, Budapest, 2014.

Papp Máté

szerző: Papp Máté
honlap e-mail

Papp Máté 1987-ben született Kecskeméten, jelenleg Budapesten él. A Szegedi Tudományegyetemen, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen és a Pannon Egyetemen tanult magyar irodalmat, illetve esztétikát. 2010-től 2013-ig a Kultúra és Kritika portál zene rovatának szerkesztője, 2013-tól Az Új forrás folyóirat állandó munkatársa.

KULTprogramok

<< 2017. dec. >>
hkscpsv
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum