KULTer.hu - Egy film mind fölött
58332
post-template-default,single,single-post,postid-58332,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Egy film mind fölött

A hobbit – Az öt sereg csatája

A hobbit – Az öt sereg csatája Ezzel a résszel lezárult Peter Jackson A hobbit alapján készült filmtrilógiája, de egyúttal megszületett a hiányzó láncszem, mely tematikusan és stílusában is A gyűrűk ura-filmekhez kapcsolja az új-zélandi rendező újabb nagyra törő vállalkozását.

Rosszul jár az, aki a regény vagy az első két rész ismerete nélkül ül be megnézni Az öt sereg csatáját. Ugyanis ott kezdődik a harmadik rész cselekménye, ahol az előzőé abbamaradt, akár egy folytatásos tévésorozatban. Az egyik jelenet végére odabiggyesztették a stáblistát, majd az azt szervesen követővel indult a mostani epizód. Míg az első két részt egy flashback dramaturgiailag jól elkülönítette, addig most egyszerűen csak folytatódik a tavaly megszakadt történetszál. Olybá tűnik, hogy az eredetileg két részesre tervezett film felduzzasztásának eredményét látjuk, mert minden bizonnyal a forgatás befejezte után született meg a trilógia ötlete, így nem álltak rendelkezésre olyan jelenetek, melyekkel a második és harmadik rész határát jelölni lehetett volna.

A hobbit – Az öt sereg csatája

Épp ezért rögtön egy nagyszabású és látványos akciószcénába csöppenünk, mely – mint később kiderül – csak egyfajta előjáték, bemelegítés a film hosszan elnyújtott csúcspontja, az öt sereg csatája előtt. Már az első két résznél látható volt, hogy Jackson szabadon kezeli az irodalmi alapanyagot, de ebben a filmben szinte teljesen elszakad Tolkien regényétől. A 3D-ben még látványosabb csatajelenetek közé habarcsként a korábban megjelent törpe-tünde szerelmi szál, a tóvárosi gyáva Alfrid humorosnak szánt cselekedetei, illetve Thorin – a könyvhöz képest eltúlzott – „betegsége” került. Egyik sem elég erős és eredeti ahhoz, hogy összetartsa a filmet, így a hollywoodi sablonok közé illesztett elsőrangú akciójelenetek kénytelenek a hátukon cipelni a teljes záró epizódot. Hogy sikerrel teszik-e ezt, arról megoszlanak a vélemények. Mindenesetre Zsákos Bilbó – akinek a jellemfejlődését már a Smaug pusztaságán is számon kértem – teljesen a háttérbe szorul, de ez történik az összes fontosabb szereplővel is.

Azért alakulhatott mindez így, mert a vékonyka történet szinte véget is ért a második résszel, és ahogy sejteni lehetett, lényegesen már nem halad előre, így valami pótlékot kellett a helyébe találni. Így esik nagyobb hangsúly a tóvárosi emberekre, akik között ott van a hősies Bard és családja, míg az érem másik oldalaként a kapzsi, gyáva és nevetséges Alfrid. Az ölébe pottyant hatalmas kincs bűvöletében él Thorin, akinek a józan ítélőképességét elhomályosító kapzsiságát a legostobább álomgyári pszichologizálással és túlzással ábrázolták, így pálfordulása és ellenfényben fényképezett visszatérése egyszerre patetikus és hiteltelen. Legolast is sokat láthatjuk erősen nézni, leginkább harc közben. Hozzá kötődik az erre a részre jutó nevetségessé váló egyik akciójelenet, melyben egy híd vízbe potyogó kődarabjairól lendületet véve éri el a túlsó partot. Kár, pedig maga az elképzelés és a kivitelezés addig a pontig lehengerlő volt. A másik, számítógépes játékokat megidéző túlzó esemény Bard kocsizása, mikor is gyermekei védelmére egy lejtős utcán nagy sebességgel szekerezik lefelé, hogy pont az utolsó pillanatban üsse el a kövér orkot, miközben a már irányíthatatlan jármű csemetéiben természetesen nem tesz kárt.

A hobbit – Az öt sereg csatája

A látványra persze nem lehet panasz: nagyszabású CGI-csatajelenetekben többezres seregek tizedelik egymást, de az egyéni párviadalok is remekül koreografáltak. Bolg és Legolas harcáról már ejtettem szót, melyben nem csak egymásra, de a mélységbe zuhanó építőkövekre is ügyelniük kell. A fő összecsapás Azog, az ork vezér és Tölgypajzsos Thorin, a törpök királya között zajlik. A befagyott vízen egymásnak feszülő halálos ellenségek (az első részben Thorin levágta Azog egyik karját) hosszú, de végig feszült küzdelme számomra a film egyik legemlékezetesebb része volt. Érdekesség, hogy míg a könyvben Bilbó az öt sereg csatája alatt szinte végig ájultan fekszik, itt csak rövid időre veszíti el eszméletét, és a nézőkkel együtt szemtanúja a hatalmas öldöklésnek.

A befejező rész igyekszik még több szállal kapcsolódni A gyűrűk ura-trilógiához. Galadriel most már nem csak hangban, de egy rövid jelenet erejéig hús-vér valójában is megjelenik, ugyanekkor Elrond és Szarumán is újra feltűnik, és ha nem is név szerint, de Aragorn is említésre kerül. Viszont a valódi közös nevezőt az adja, hogy Az öt sereg csatája pont annyira sötét tónusú, részleteiben borús jövőt jósoló film lett (hisz a befejezés a könyvvel megegyezően pozitív), amilyen hiánytalanul beleillik a bő egy évtizede vászonra varázsolt LotR-univerzumba. Peter Jackson vállalkozása – bár nem fényes bizonyítvánnyal, de – sikerült, és ezt nem csak a mozipénztárakban csengő dollármilliók íratják velem, hanem az is, hogy A hobbit méltó előzményfilmje lett a popkulturális mérföldkővé vált A gyűrűk ura-trilógiának.

A hobbit – Az öt sereg csatája (The Hobbit: The Battle of the Five Armies), 2014. Rendezte: Peter Jackson. Írta J.R.R. Tolkien könyve alapján: Fran Walsh, Philippa Boyens, Guillermo Del Toro és Peter Jackson. Szereplők: Martin Freeman, Ian McKellen, Richard Armitage. Forgalmazza: Fórum Hungary.

Váradi Nagy Péter

szerző: Váradi Nagy Péter
honlap e-mail
Váradi Nagy Péter 1979-ben született Nagyváradon, a KULTer.hu vizuálKULT rovatának szerkesztője. A Debreceni Egyetemen végzett magyar, illetve mozgókép- és médiakultúra szakon. Több mint egy évtizedig egy fővárosi iskolában tanított. Jelenleg a budapesti Bűvösvölgyben médiaértés-oktató. Írásai a KULTer.hu-n kívül a Magyar Nemzet, a Prae, a Szépirodalmi Figyelő, a Debreceni Disputa és a Hitel folyóiratokban, valamint a Hamlet.ro és a Magyar Játékszín oldalakon jelentek meg.

1 archív hozzászólás
  • Lapis József - január 26, 2015

    Bár (a sorozat szerelmeseként) szívesen megtenném, igazán hathatósan nem tudom megvédeni a filmet, tulajdonképpen egyet kell értenem a megfogalmazott hiányosságokkal és problémákkal (sőt, még gyarapíthatnám is a sort 🙂 ). De mindezek ellenére megnyugtató volt, hogy Jackson nem rontotta el úgy az univerzumot, mint Lucas a Star Warst a második trilógiával, a hibákkal együtt is nagyszerű az, amit Jackson összehozott – elsősorban a zsáner kedvelői számára. És ebben a filmben is inkább a néhány szebb pillanatra emlékszem.
    A remélhetőleg egy-két fehér foltot beszínező rendezői változatot még megvárom ebből is, de összességében az borítékolható, hogy A hobbit részeit nem fogom (annyiszor) újranézni, mint a GyU-t – talán A hobbit 1. első félóráján kívül, a hosszú útrainduló jelenet a vendéglátással nagyon feelgood. A 2-3. viszont már többször dark, mint epic.

KULTprogramok

<< 2018. Sze. >>
hkscpsv
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum