KULTer.hu - Eljutni a poszthumánig
58760
post-template-default,single,single-post,postid-58760,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Eljutni a poszthumánig

Vári György Az emberiség végnapjai című előadása

A Híd Kör Egyesület legújabb, Olvasatok néven debütáló projektjét Patócs László programszervező konferálta fel az újvidéki Forum-ház 4. emeleti tanácstermében. Az előadássorozat keretében aktuális társadalomtudományi témák kerülnek terítékre, Vári György az első, éveleji alkalomhoz vészjósló címet választott az emberiség végnapjainak poétikai szempontú körüljárására.

Bevezetőjében hangsúlyozta, egy világszemléleti problémáról kíván beszélni, melynek poétikai és szövegformálási következményei egyaránt vannak, és mivel témája nagy történeti korszakot ölel fel, kénytelen bizonyos történeti apróságokat figyelmen kívül hagyni. A kezdetek az I. világháború tapasztalatáig nyúlnak vissza, ami a magyar szépírókat (is) arra kényszeríti, hogy az emberfogalom normatív jellegével próbáljanak valamit kezdeni: a nyugatos szerzők nagy, emblematikus verseiben érhető tetten az embertelenség megmutatkozása, amely után mást kellett gondolni arról, hogy van-e az embernek eszménye. Legélesebben a humanista világszemlélet és poetológia nagy alakjának, Babits Mihálynak az életművében mutatkozik meg az a szakadás, melyet a világháború tapasztalata eredményezett. Két válaszlehetőség van: ha az ember eszménye nem univerzális, ki kell tartatni mellette és normaként fenntartani, vagy valamiképp szembe kell fordulni a korral és hinni, hogy egy jövőbeli felmentő sereg helyreállítja az univerzálisnak hitt eszményeket. A Jónás könyve olyan élettörténeti elbeszéléskonstrukciót tesz lehetővé, amely által az idős Babits az erkölcsi felelősség tudatában felülbírálja saját korábbi szerepét – vagyis a fiatal, esztétista költőt, aki szerint az irodalom nem erkölcsvezérelt – Jónás figuráján keresztül: számára ekkor nyilvánvalóvá válik, hogy nem lehet kitérni az erkölcsi felelősségvállalás elől. Babits arra hivatkozik, hogy az ember fogalmából eredő továbbiak lényegileg időfelettiek, Jónás az egyes ember, aki kicserélhető, a történelem pedig indifferens, amíg be nem teljesedik a megváltásban. Ez a végső válasz az antropológiai tapasztalatokra, melyekkel Babits szembesülni kénytelen, mikor a barbárság rázúdul Európára.

DSC_0040

Vári szerint fontos azonban jelezni, hogy a költő Európa-fogalma végtelenül erős és kizáró, amellyel csak Balkán-képzete áll szemben. Egyik esszéjében Fogarast a civilizált világ margójára helyezi, a civilizáció Pannóniában ér véget, ennek limesén túl pedig már csak a sötét Balkán van. Ahogy a történeti Magyarországról beszél, a kultúrfölény-elmélet teljes mértékű revizionista átélése sokszor megmutatkozik Babitsnál, azonban életművének szigorúan poetológiai jellegű inspirációjánál sokkalta radikálisabb volt a kassáki, a füsti vagy a József Attila-i életmű. Öregségére rendkívül konzervatív, emellett végtelenül intézményesített figurává vált. A magyar kritika történetének legjobb szövegei ebben az időben Babits köteteiről szólnak: a Halálfiairól Szabó Dezső írt Filozopter az irodalomban címmel gonosz és éles nyelvű kritikát, amely markáns jobboldali bírálata a konzervatív Babits törekvéseinek. A másik szöveg József Attila az Istenek halnak, az ember éljéről szóló kritikája, aki Magad emésztő megírásával beépül az irodalmi kibékülés-narratívákba. Az újbarbárság diadalmasan előretörő pillanata a nácizmus és a második világháború, majd a sztálinizmus felfalja a nagybetűs Európát. A polgári-demokratikus irodalom irányvonala, Rába György, Nemes Nagy Ágnes, Németh G. Béla, Balassa Péter műveiben ekkor kezdődik meg Babits figurájának mitizálása, ami elsősorban a Jónás könyvéből és a Pajzzsal és dárdávalból táplálkozik, s úgy tekintettek rá, mint egyfajta erkölcsi ikonra.

15

Bizonyos világnézeti és poétikai kérdések nem voltak felvethetőek Nemes Nagyék költészeti forradalma számára, melyre Vári által két kivételesen rossznak titulált vers, a Fák és a Mesterségem című Nemes Nagy-szövegek derítenek fényt. Nemes Nagy számára egyfajta fenomenológiai látás nyilatkozik meg abban, ahogy megkísérel leírni, költészete tele van rigid erkölcsi előírásokkal, felszólítások mutatkoznak meg benne, a magyar irodalomban így válhat páratlanul dominánssá költészetének imperatív jellege. Mit jelenthet erkölcs és rémület között létezni? Ez a határzóna a költészet terepe: erkölcstelen lenne tehát a rémület? Hihetetlenül erős imperativitásról van szó, ami úgy tudja igazolni magát, hogy kizárja az eszményi emberit, mert félni erkölcstelen, a költészet feladata a félelemmel szemben erkölcsösen meg- és felmérni a világot. A világban meg kell teremteni a rendet a költészetnek, így szinte természettudományossá válik a megfigyelés. A rémület, az ösztönvilág elszabadulása, ami Babits számára az első világháború volt, az Nemes Nagy számára a második, a tapasztalatok azonossága pedig megteremti a hasonlóságokat. Nemes Nagy választása merőben erkölcsi döntés, hiába hivatkoznak a köztük levő tárgyiasság azonosságára. Kései prózaverseinél viszont már egészen más történik, mint a korábbi szövegeiben. „Ne mondd soha a mondhatatlant, / mondd a nehezen mondhatót” – ez az ismeretlentől való félelem szervezi a kizárások rendjét költészetében, de a Weöres poétikájával szembeni bizalmatlanság tükröződik ebben a kijelentésben. A rettegés és kizárásigény mutatja azt, hogy milyen kérdéseket nem lehetett feltenni az ember jelenségével kapcsolatban, és milyen poétikai árat kellett fizetni ezért.

Ez a makacs hagyomány igazán radikálisan az utóbbi 20 évben kezd megtörni. Borbély Szilárd lírája volt ebben a legkövetkezetesebb és legradikálisabb, a prózában a változás viszont előbb kezdődött. Ennek az antropológiának az érvényessége a Sorstalanságban szakad meg, melynek lényege a humanitásszemlélet poétikai következetességgel történő kíméletlen lebontása. Ez az az előkép, amelyhez Borbély Szilárd szövegei kapcsolódnak, a legutolsó drámákban pedig tovább is viszik egyfajta társadalomkritika felé. Alapvető tapasztalata más emberképhez nyúlik itt vissza: az emberré váló és emberként szenvedő isten képe ez. Borbély Szilárd ezzel a testképpel szemben mutatja fel a versben megmutatkozó test és a szövegtest fájdalmát. A téren és időn kívüliként elgondolt transzcendencia valamiképp tér- és időkoordináták közé kerül, ez lenne a megtestesülés: az ige testté lőn. A Míg alszik szívünk Jézuskája nyomon követhetően átveszi Jónás tapasztalatát, vagyis arra mutat rá, hogy a magyar katolikus költészeti tradíció elgondolásai gyökeresen ellentmondanak annak a tapasztalatnak, amit hangsúlyoznak, vagyis az ige testté válásának.  A nyelvrombolás a dadogáson keresztül a szövegtestben is megjeleníti ily módon a testi szenvedést. Borbély Az olaszliszkai című drámája a cigány kislány elütéséről szóló történetet írja át, ebbe helyezi bele az olaszliszkai csodarabbi idősíkját és az egykor ott élő zsidóságot is. Nyelvi törmelékek bukkannak fel ebben a szövegben, feltűnnek benne az öszödi beszéd elemei, de a haszidizmus is nyelvi törmelékként mutatkozik meg, nincs nyelv, nincs drámai cselekmény, sem hősök, mert ez egy történelem előtti vagy utáni hely, hiszen a tárgyaláson bebizonyosodik, hogy a jog nyelve is humanista fikció. Borbély ilyen drámáihoz nincs kulcs, mert fel sem merül, hogy bármiféle jó vég lehetne.

DSC_0033

Vári György végezetül néhány mondat erejéig beszélt a kortárs magyar irodalom humanitás-képzeteiről: Tóth Krisztina valamiféle újholdas hagyomány hangzásvilágából jutott el a jelen pillanatig, alapvetően prousti ihletésű, az a fajta reduktivitás jelenik meg szövegeiben, amely az emberit az érzéki benyomások pillanatról pillanatra összeálló gócából alakítja ki. Térey János már a kezdetektől programszerűen embertelen versekkel lép fel, a Paulusban nincs humanista állásfoglalás, a dolgoknak nem az a tétje, hogy morális ítéletet mondjon a karakterei felett. Itt is az a rémület jelenik meg, hogy vajon mi található az embertelen megmutatkozásának határai mögött. Bartók Imre pályakezdése az utóbbi évek egyik legérdekesebb indulása, apokalipszistörténeteiben vegetatív és gépi-mechanikus életformák váltják fel az emberit, ezzel pedig megjelenik a poszthumán a magyar irodalmi horizonton.

Azt, hogy az emberi nem tűnik el, csak átalakul, örömmel nyugtázta a közönség, majd oldott hangulatú beszélgetés keretében még a pravoszláv újév alkalmából is koccinthattunk Gyurival.

Vári György Az emberiség végnapjai című előadása, Forum-ház, Újvidék, Híd Kör Egyesület, 2015. január 13.

A fotókat Brenner János és Maletaski Krisztina készítették.

Fehér Dorottya

szerző: Fehér Dorottya
honlap e-mail
Fehér Dorottya 1990-ben született Zentán, Újvidéken él, kritikus. Mesterfokozatos diplomát szerzett az Újvidéki Egyetem BTK Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékén 2015-ben. A Híd Kör és a FISZ tagja, 2014-ben a KULTer.hu gyakornoka volt.

KULTprogramok

<< 2019. Sze. >>
hkscpsv
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum