KULTer.hu - Klasszi(ku)sok között
58712
post-template-default,single,single-post,postid-58712,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Klasszi(ku)sok között

Alföld, 2015/01.

2015_01 alfold logoNéhány klasszikus, akikről olvashatunk a januári Alföldben: Vörösmarty, Kosztolányi, Karinthy, Barta János. Ha megfelelő perspektívából nézzük, már e négy névből is összeáll egy címkefelhő. Felsorolás helyett inkább kezdem az elején.

A legtöbb fogadalom nem érte el a szökési sebességet. Visszahúzza azokat a megszokásokból, mechanikusan ismételt tevékenységekből összegomolygó szigorú gravitáció, amely láthatatlanul terel ugyanazokba az ismerős, megunt medrekbe, amelyekben, ha nem is kellemes, legalább biztosított a korábbi tapasztalatokból kiinduló létünk csordogálása. Körülményeink efféle változatlansága segít felismerni azokat a rögzült cselekvéseket, amelyekre büszkék lehetünk, csak jótékony hatásuk eddig elkerülte figyelmünket. Így válnak strigulákká az erényességeinket felsoroló oszlopon, és lesznek olyan vonások, mint az aláírás a postai utalványon. Még működnek a régi reflexek, a mozdulatra emlékező kéz automatikusan a tavalyi évszámot vésné. A néhány pillanatnyi hezitálást a fehér címlap szünteti meg, szinte fejbe kólint: 2015/1. Itt az új Alföld-évfolyam. Szemlevételezés alább.

Idomulva a lap struktúrájához, először a szépirodalmi rovat darabjait pásztázom. Markó Béla Égei-tenger szonettjei egyszerre idézik fel a görög mítoszok világát és a teremtést, rögzítik az ettől mért távolságot. Otthonosság és kiűzetés egyszerre jelenik meg általuk, mely kultúránk ősi elbeszéléseivel találkozva gyakori befogadási tapasztalat – mindezt kortárs szövegben átélni üdítő élmény. Ehhez hasonlóan ambivalens érzésekkel viszonyulunk emlékeinkhez, gyerekkorunkhoz is; Krusovszky Dénes szövegeiben a gyerekkor képei és a jelen értelemkereső, magyarázó gesztusa rakódik egymásra, ahogy írja: „az idő rétegei összetömörültek”. A szomorúság mellett düh hatja át a verseket, mint a Nyári gyanta címűt, a személyes hangnem az önmagunkkal szembeni idegenséget inszcenírozza.

A személyesség az első prózai műből, Kiss Noémi történetéből sem hiányzik. Az énelbeszélő kizökken a jelen kórházi magányából és emlékei felkutatásába fog, miután Sáritól, az Amerikába vándorolt fiatalkori szerelmétől levelet kap. A leszbikus szerelmi történet végig a múltban játszódik, Sári és a narrátor újbóli találkozását már nem láthatjuk. A novella hátterében a rendszerváltás, a kivándorlás és egy zátonyra futott házasság jelenik meg, amelyek akár egy nagyobb lélegzetű mű számára is kellő témával szolgálnának. Solymosi Bálint prózaverseiben az utazó városokat látogat sorba, a séta motívumával összhangban laza asszociációk szervezik a megszólalást, a szép sorokat: „A megszabadulásnál tartunk, ott, hogy odébb kell álljunk”. Nyerges Gábor Ádám szövegei az önironikus hang, a távolságtartással kezelt mélabú miatt maradnak emlékezetesek: „Titokban azt játszom, hogy higgadtan nézek a dolgokra. / A végén még képes leszek kitalálni, hogy jól vagyok.” (Vakfolt)

2015_01 alfold borito

Lanczkor Gábor a Balaton–Szeged vonalon kijelölt új és régi otthon mementóit naplószerű vázlatokban fogja össze, sajátos mitikus teret hoz létre, melyet ellenpontoz a Pesty Frigyestől származó helynévösszeírási kérvény beidézése. Szkárosi Endre szövege pedig létmóddá avatja a kontaminációt; Az agár judíciuma verstani reprezentáció, az avantgárd találkozása az Isteni színjátékkal. A vers a ritmikai, hangzásalapú kapcsolatokra fókuszál, ennek érdekében felbontja a szavak tagolását, amőboid mozgással minden nyelvi megnyilvánulást szövegként értelmez és magába kebelez, a kontextus megváltoztatása pedig meghökkentő élménnyé avatja a befogadást. A szakmai szövegekhez jó érzékkel vezet át Wehner Tibor esszéje, melyben Almásy Aladár és Szemethy Imre grafikától festészetig tartó művészeti útját vázolja fel előttünk.

A következőkben biográfiai és szépirodalmi tárgyú tanulmányokat olvashatunk. Arany Zsuzsanna Kosztolányi életét feldolgozó kutatási eredményeit publikálja az Alföldben, immáron másfél éve. A kimeríthetetlenül érdekfeszítő Kosztolányi ezúttal publicistaként lép elénk, megismerhetjük, hogy mely orgánumoknak volt munkatársa, az áttekintést kiegészíti a korabeli folyóiratok profiljának bemutatása, s így képet kaphatunk az akkori lapkultúráról is. Imre László nagyszerű tanulmányban ismerteti a Barta János debreceni professzor eszméiben, gondolkodásában történt változásokat, hogy hogyan jut el a pályája korai szakaszát jellemző egzisztencialista hatásoktól és a romantikus metafizika kutatásától egészen a filozófiai kérdésköröket váltó esztétikai megismerés érvényre juttatásáig. A tanulmány alapossága és személyes hangvétele mellett tiszta, követhető nyelvezete érdemel figyelmet, mely elmélyült olvasásra hívja a befogadót. Tematikusan is szépen illeszkedik hozzá a következő cikk, ugyanis Milbacher Róbert A vén cigányt értelmezi, a szöveg recepciójára jellemző produktív félreolvasások helyett az elsődleges kontextust jelentő kortárs, 19. századi közegbe visszahelyezve azt. Érvelése szerint a vers a végtelen erőkkel szembesülő véges ember kettőséből kibomló romantikus humor, illetve az erre adott leggyakoribb válasz, a lázadás motívumán keresztül közelíthető meg. Úgy véli, hogy Milton Elveszett Paradicsom című eposza tekinthető a Vörösmarty-mű allúziós bázisának, például a pokolbéli zokogó malom képe Milton félrefordításából eredhet. Vörösmarty lázadásról alkotott elképzeléseiről is értekezik Milbacher, részletesen Prómetheusz alakjának kultúrtörténeti áttekintésére tér ki.

Füst Milánról írva jegyzi meg Angyalosi Gergely, „hogy egy olyan poétikai univerzumban, ahol a költő az egész világrend ellenében fogalmazza meg önmagát, fel kell sejlenie egy virtuális vagy lehetséges […] ellenvilágnak”, ezt nevezi Füst Árméniának. Angyalosi azon kérdések exponálását vállalja magára, hogy mikor bukkan fel a vizsgált szerző műveiben ez az utópikus tér, és miképp értelmezhetjük általa a szövegeit? Inkább ötleteket és egy esetleges kutatás kiindulópontjait lelhetjük meg itt, a részletes kifejtést egy másik tanulmánynak kell magára vállalnia.

Az irodalmi diskurzusok összetettségére mutat rá, ahogyan a soron következő szakirodalmi szövegek nyelvi működésmódjával szembesülünk. Balogh Gergő Karinthy Frigyesről ír, míg Kulcsár-Szabó Zoltán Kovács András Ferenc egy művét állítja vizsgálódása középpontjába. Előbbi a Palackposta című opus körültekintő, részletes retorikai olvasatát nyújtja, főleg a szöveg retorikai kérdésein és a benne működő irónia mibenlétén keresztül. Az izgalmas interpretáció egzakt irodalomelméleti értekező stílusa sok türelmet kíván meg befogadójától, azonban újra Karinthy verseire irányítja a figyelmet, ez pedig nagy érdeme. A KAF-tanulmány központi kérdései a szubjektum és a hang viszonya, illetve a „költői hang medialitása” köré szerveződnek. A szerző az Öninterjú lírai énjét az önmegszólítás felől vizsgálja, közben reflektálva arra is, hogy az olyan technomédiumok, mint a gramofon és a magnó, poétikailag milyen lehetőségeket nyitnak a szubjektum megszólalása számára.

Széchenyi Ágnes írt Bereményi Géza új könyvéről, a recenzens koncepciója szerint azt a teljes Bereményi-életműbe illesztve, vagyis írói-színházi-filmes tevékenységére vetítve. A generációs kérdések taglalása közben a Vadnai bébi műfaji sokfélesége mintha a kritikába is átszivárgott volna, az olvasás során kissé nehezen tudtam követni a gondolatokat. Bódi Katalin nem téved el a szöveglabirintusban, amikor Grecsó Krisztián regényéről értekezik. A Megyek utánad kevésbé sikerült voltát hangsúlyozza, ugyanakkor igyekszik többféle szempont szerint is megközelíteni a szöveget, őszinteségével és pontosságával könnyen nyeri el az olvasók szimpátiáját. E tekintetben rokon szellemiségűnek mondható Baranyák Csaba körültekintő kritikája, mely érinti a Százezer eperfa című Egressy-regény hibáit és erényeit egyaránt. Állításait meggyőző érvekkel támasztja alá, hiszen a poétikai következetlenség mellett hangsúlyozza a színvonalas nyelvi megformáltságot.

imre laszlo

Szakirodalmi szövegről kritikát írni külön műfaj, erről olvashatunk példákat az utolsó oldalakon. Vaderna Gábor a Kazinczy-kutatás újabb fontos állomásaként értékelhető monográfiáról írt, mely Bodrogi Ferenc Máté nevéhez fűződik. A monográfus a Kazinczy esztétika programjának egyik sarokköveként értelmezhető „csiszoltság” kategóriáját az angol kontextus, közelebbről Lord Shaftesbury munkássága felől közelíti meg. Vaderna inkább a témakörhöz kapcsolódó egyéb szakkönyvek és általában a Kazinczy-filológia jelenlegi irányainak áttekintését tekinti feladatának. Bodrogi könyvét egy nagyobb keretbe illeszti bele, s miközben e módszerrel a kritika tárgyát jelentő könyv fajsúlyosságát relativizálja, kevesebb érvvel érinti a Kazinczy arca, a csiszoltság nyelvét, amit a mérlegelő erőfeszítések hiányaként észlelhetünk.

A korábban tanulmányszerzőként már említett Imre László ezúttal maga kerül a műtőasztalra, pontosabban legutóbbi könyve, Az irodalomtudomány távlatai című tanulmánygyűjteménye. Szilágyi Zsófia a kötetről írva egyrészt laudációba fog, nem sajnálva a szót arra, hogy Imre László jelentőségét kiemelje, s e megállapításával sokunk véleményével egyező álláspontra jut. Imre László inspiratív és sokrétű életművét reprezentáló kötet relevanciáját néhány sajátosság fölmutatásával igyekszik bizonyítani, mint a műfajokban gondolkodás vagy az orosz irodalomelméleti orientáció. A legvégére ismét egy megszólalási módokat jól ötvöző írással szembesülünk. A dicséret után a gyász nehézségei települnek a sorokra: Varró Gabriella utolsó monográfiája Sam Shepard amerikai drámaíró életművét világítja meg összehasonlító elemzéseken keresztül, minderről Seress Ákos tudósít. A kötet összetett működésmódjának, gondolati ívének aprólékos bemutatása teszi ki a kritika nagy részét, elhelyezve a kortárs magyar és külföldi szakirodalmak között is a művet. A recenzió pedig bizonyíték arra, miképp élhetnek tovább gondolataink helyettünk.

Alföld, 2015/01.

Bihary Gábor

szerző: Bihary Gábor
honlap e-mail
Bihary Gábor 1989-ben született Vásárosnaményban, jelenleg Mátészalkán él, irodalomkritikus, a Szkholion szerkesztője. A Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karának magyar nyelv és irodalom szakos hallgatójaként végzett alap-, majd mesterképzésen, aztán ugyanitt az Irodalom- és Kultúratudományok Doktori Iskolába járt. Az Alföld Stúdió kritikai műhelyének tagja volt. Újságíróként a KULTer.hu-n debütált.