KULTer.hu - A nincsből a van felé
58095
post-template-default,single,single-post,postid-58095,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

A nincsből a van felé

Bajtai András: Kerekebb napok

bajtaiA Kerekebb napok egy túltelített világ. A szavak és a képek már az első néhány sor után bekebelezik azt, aki közel kíván férkőzni hozzájuk: a motívumok és trópusok vizuálisan és verbálisan is bedarálják az olvasót. De félreértés ne essék, ezek a szövegek – bármennyire is furcsának hasson ez a kifejezés – pozitív értelemben gázolnak át rajtunk.

Ahogy a szerző a világirodalom különleges költeményeit felsorakoztató blogján is írja, olyan verseket keres és ajánl olvasásra, melyek látomásos, titkos szépségű szövegek, mindegyikük sajátos világokat nyit meg. E titkos szépségű költemények lenyomata ott munkál a Kerekebb napok verseiben is, melyek ugyancsak egy olyan világra nyitnak kaput, melyet érdemes megismerni. A nyelvi és képi telítettségen túl az érzelmi telítettség az, ami tisztán kiviláglik a versekből: a magány, a melankólia, a magára hagyottság és a hiány, valamint az ezeken való túllépés kísérlete. Annak az állapotnak az első állomása, amikor a nincsből a van felé indulunk.

kerekebb napok

Bajtai András új kötetét olvasva a következő szavak jutnak először eszembe: arányosság, fegyelmezettség, megszerkesztettség, tudatosság. Ezek a hívószavak persze a régebbi, Az átlátszó város és a Betűember című kötetekre is érvényesek. A Kerekebb napok versei szépen illeszkednek a korábbi költemények nyelvi-poétikai univerzumába, de túl is mutatnak azon. Ahogy korábban, úgy itt is a kontraszt mint nyelvi és képi eszköz az egész kötet legfeltűnőbb vonása. Fényesség-sötétség, nappal-éjszaka, hideg-meleg, kint-bent. A ciklusokon végighaladva egy komplex nyelvi világ tárul elénk, melyet versről versre egyre jobban megismerünk, idővel talán magunkévá is tesszük az elsőre furcsának ható kép- és képzettársításokat, különös nyelvi megoldásokat. Kis túlzással talán azt is állíthatnánk, hogy többszöri újraolvasás után kezd otthonossá válni a cyberszecessziónak is titulált nyelvi és képi közeg. Nem véletlen, hogy e két minőség (nyelviség és képiség) minduntalan egymás mellett említődik meg, hiszen ezek Bajtai verseiben kibogozhatatlanul összefonódnak, folytonos kölcsönhatásuk, örökös dinamikájuk az, ami ezt a poétikát működteti.

A kötet dramaturgiája a szakítás utáni gyászmunka stációit veszi sorra. A Kerekebb napok ciklusait (Remények állatkertje, Felesleges ostrom, Bőkezű sötét) akár az egyszervolt szerelem egy-egy stációjaként is olvashatjuk. A várakozás, a megélés és a búcsúzás lehetnének az egyes ciklusok kulcsszavai. Itt újfent meg kell említeni a kötet szerkezetének arányosságát, ugyanis igaz bár, hogy a szakítás és a szerelem meggyászolásának lírai narratívája az elsődleges szövegszervező elv, mégsem csupán a kedves elvesztésének keserű és fájdalmas tapasztalata szólal meg a versekben. A szerelemgyász mellett egy sajátos átalakulás- és fejlődéstörténet is beleíródik a szövegekbe, melyek lezárásaként a kötet egyik utolsó – s egyben egyik legsikerültebb – darabjában, a Második születés című versben egy eddig ismeretlen férfialak mered vissza a tükörből. Annak a tükörmotívumnak az egyik formájából, amely egy a kötet visszatérő elemei közül: a tüköré, amely olykor vezeti az embert; a tüköré, amelyben tisztán látszanak fény és árnyék határai; a tüköré, amely egyszer felfed, másszor felöltöztetett alakjában elzár és eltakar. De ott van még az éjszaka, a vér, a kő, a sötét, a sár, az évszakok és a napszakok mint visszatérő képek és motívumok: Bajtai képnyelvének útjelzői, sarokpontjai ezek. Így a Kerekebb napok, amellett, hogy egy szerelem meggyászolásának lírai dokumentuma, egy sajátos új létállapot kialakulásának lenyomata is.

A kötetcím már rögtön az időre, annak múlására ás változására irányítja az olvasó figyelmét. Mágikus és misztikus tér- és időkezelés jellemzi a verseket. Ahogy más motívumok estében, itt is a szélsőségek dinamikája tartja mozgásban a szövegeket. Hideg és meleg, tél és nyár, nappal és éjszaka, külső és belső terek a lírai beszélő bolyongásainak helyszínei: „A kerekebb éjszakákon / a bűntudat megbontja az együttalvók / geometriáját, és a lelkiismeret / raklapjai elmozdulnak, / ha a konyhában dobolni kezd / az öröm a lefordított tányérokon” (Kerekebb napok). Az egyes versekben flashback-szerűen megjelenített, egykoron ismerős és megszokott, valóságos teret (pl. a Mária utcai lakás a Ne me quitte pas című versben) egy másik szövegben már a testre íródott és abból megszülető mitikus tér váltja fel (Felesleges ostrom), sőt, a test akár meg is semmisülhet a köréje írt térben (Panír).

479791062_640

A fent említett kontrasztos szövegépítkezés, az ellentétező és dinamikus motívumhasználat amellett, hogy a kötet, sőt Bajtai lírájának fő erénye, olykor mégis túlcsordul a sorokon. Némelyik szöveg esetében (például a Rengeteg, az Évszakok vagy A sötét útitárs című verseknél) a képek szétfeszítik a megjelenítésükhöz segítségül hívott nyelv kereteit, s így sem egyik, a képi, sem pedig a másik, a nyelvi oldal nem képes a más szövegeknél oly szembetűnő és bravúros plasztikussággal hatni. Persze itt korántsem arra gondolok, hogy a nyelvi és képi réteg legyen minél áttetszőbb vagy éppen minél könnyebben felfejthető, hiszen a kötet olvasása közben a fent említett verseket a számomra legkedvesebbek közé soroltam be. Ezek a szövegek inkább arra kiváló példák, amikor a nyelv ténylegesen működésbe lép és önmagát kezdi írni. A kötet három ciklusa azonban bővelkedik olyan költeményekben, melyekben a nyelvi és a képi sík bravúros összhangban van, többek között ilyen vers a címadó Kerekebb napok, a Sziámi, A madár, a Bőkezű sötét, Az utolsó elégia vagy a már korábban említett Második születés.

A Kerekebb napok nem a könnyed kötetek közül való. Az olvasására fel kell készülni, időnként le kell tenni, majd újra felvenni, és elölről kezdeni. Bajtai András egyedi nyelvi és képi világa megragadja olvasóját és nem ereszti. A szövegeken végighaladva, napok és évszakok múlása közben egyszerre valóságos, mégis szürreális tájakon, a versek beszélőjével karöltve bolyongunk. Olyan szövegekben, melyek nemcsak a szellem, hanem a lélek, s különösen a szív útvesztőibe is hosszas bepillantást, mi több, elidőzést engednek. Kegyetlen költészet lenne? Ezt már ki-ki döntse el maga.

Bajtai András: Kerekebb napok, Kalligram, Pozsony, 2014.

Varró Annamária

szerző: Varró Annamária
honlap e-mail
Varró Annamária 1988-ban született Tihanyban. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem bölcsészkarán szerzett magyar nyelv és irodalom szakos diplomát 2012-ben. Jelenleg az Irodalomtudományi Doktori Iskola végzős hallgatója ugyanitt. Irodalmi, zenei és színházi témájú írásai többek között a Kortárs Online-on, a Szépirodalmi Figyelőben, az Irodalomismeretben és a Credo folyóiratokban jelentek meg.

KULTprogramok

<< 2019. máj. >>
hkscpsv
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum