KULTer.hu - Van még fantázia a garázsrockban
59129
post-template-default,single,single-post,postid-59129,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Van még fantázia a garázsrockban

Hanni El Khatib: Moonlight

Hanni El Khatib neve talán még nem cseng ismerősen a vájt fülű progresszív rock rajongók körében sem, pedig a filippínó származású kaliforniai rockzenész harmadik, Moonlight című albumával új lendületet lehel a garázsrock műfajába, és ez nem csak a szűk ínyenc rétegnek szól.

Az elmúlt évtizedek populáris zenéjének stílusbeli fragmentálódása olykor sajnálatos jelenség, mert egyes – egyébként bizonyos körökben népszerű – underground műfajokban alkotó zenészek a megérdemeltnél sokkal kevesebb figyelmet kapnak. Az utóbbi időkben vált észrevehetővé a tendencia, amelynek az a sajátossága, hogy két-három híresebb zenekar kisajátít egy „kategóriát”, amelyet kvázi egyeduralkodóként képvisel (például a blues alapú indie rock terén ilyen a The Black Keys, a Black Rebel Motorcycle Club vagy épp Jack White), ennek pedig sokszor az az eredménye, hogy a kisebb bandákat kevesebben ismerik (el). Körülbelül ez a helyzet a San Franciscóban született gitáros-énekes Hanni El Khatib esetében is, akinek január végén jelent meg Moonlight című nagylemeze, amely eredendően bluesy rock and roll és garázsrock hagyományokat ötvözve – talán nem kockáztatok, ha kimondom – megüti az említett bandák által képviselt színvonalat.

A korábban reklámügynökségeknél tevékenykedő zenész Los Angelesbe települése után 2011-ben már letette a névjegyét az amerikai rockpiacon. Nem váltotta meg a világot sem a Will The Guns Come Out című első lemezével, sem a 2013-as Head In The Dirttel, de – a közben az igen nívós kaliforniai rockzene egyik underground büszkeségévé avanzsált – El Khatib számait jó pár reklámban és televíziós sitcomban is felhasználták. Hallható volt többek közt a Nike télisport kampányában, valamint a népszerű Californication című sorozat epizódjaiban is. Ezek az elismerések is jól mutatják a zenéjében rejlő lehetőségeket.

Érdemes egyébként megemlíteni, hogy a zenész második albumát Dan Auerbach, a fentebb említett The Black Keys nevű banda énekes-gitáros frontembere producerálta. Erre már többen felkapták a fejüket, és El Khatibnak is jó ajánlólevél lehetett Auerbach támogatása, bár véleményem szerint túl erős volt a jelenléte, mert a stílusában ugyan példásan egységes, letisztult Head In The Dirt néhány száma szinte megelőlegezte a The Black Keys tavalyi, Turn Blue című nagylemezét, legalábbis ami a fülledt, poposabb verzéket, illetve a fel-felcsendülő szintetizátoros refréneket illeti.

Nem lepődnék meg azon, ha a Moonlight számait is visszahallanám különböző tévés vagy filmes produkciókban, amellett, hogy El Khatib vélhetően nem fog szert tenni globális ismertségre új lemezével sem. Ez a korong inkább műfaji sajátosságai miatt jelentős. A garázsrock alapvető jellemzői mellett blues, rock and roll és folk motívumok tarkítják a repertoárt, kialakítva így egy nyirkos, visszhangokkal teli, ütemében hullámzóan zaklatott, dögös hangzást.

Talán éppen a változatosság az oka annak, hogy mégsem csupán az ínyencek számára fogyasztható könnyen ez az album. Minden rockzenekedvelő találhat benne élvezni valót, kiváltképp, aki a kétezres évek elején induló új progresszív rockhullám zenekarain (White Stripes, The Strokes, The Black Keys, Kings Of Leon, Franz Ferdinand) szocializálódott, vagy legalábbis figyelemmel követte zenei tevékenységüket. Az új album készítésénél saját útját járta El Khatib, ami érezhetően az előző lemezre jellemző letisztultság rovására ment, de talán pont ennek köszönhető a Moonlight izgalma. Nem a hangulati és stílusbeli egységesség e negyvenkét perc legfőbb erénye, de legalább nem fogunk egykönnyen beleunni az anyagba.

Az albumnak címet kölcsönző dal, a Moonlight az egyik legerősebb felütés, amit valaha hallottam. Mi is holdfényben furikázó rossz fiúk leszünk a számot hallgatva, miközben ijesztően kéjes és gonosz dolgok jutnak eszünkbe. A számok szövegei El Khatib korábbi munkáihoz hasonlóan itt sem akarnak túl sokat elmondani nekünk. Szerelmi szenvedély, bűnösség, otthontalanság, valamint számos rockzenéhez társítható frázis hangzik el a mindennapok pokoljárásáról, melyek szervesen kapcsolódnak a zene vitalitásához.

Garázsrockról lévén szó, továbbra is az erős, nyers gitár riffek a leghangsúlyosabbak El Khatib dalaiban, a már említett színes stíluspaletta pedig felszabadítja a markáns gitárzenét saját korlátai alól, és előremutató fantáziát csöpögtet a Moonlightba.

A stílusbeli többrétegűséget és azt a bizonyos pluszt olyan szerzemények jelentik a repertoárban, mint például a stoner rock beütésű Teeth, az indokolatlanul diszkós hangzású, hegedűvel megspékelt Two Brothers vagy a Dance Hall visszhangos, minimális hangszerelésű R&B slágere. Ne felejtsük el továbbá a Chasin’ című funkos alapú számot sem, amelynek hatására a neves Beat Junkies Dj-je, J. Rocc egy közel félórás mixet hozott össze.

Az album legszexibb dala címre a Melt Me pályázik a legnagyobb eséllyel a csúcspontra szerkesztett torzított gitárszólójával, ami egyébként a legtöbb dalban nagyon el lett találva (Mexico, Servant). A korábbi, Dan Auerbach-féle Head In The Dirtre egy-két dal (Home, Worship Song [No. 2]) emlékeztet csak, és ez feltehetően Hanni El Khatib függetlenedési törekvései miatt alakult így. Az új irányokat még nem lehet kiforrottnak nevezni, mindenesetre sokkal magabiztosabban lép az egyes stílusok határterületeire, és teremt izgalmas szintéziseket a zenész.

Az album tehát igen változatosra sikerült, amellett, hogy vannak olyan elemek is benne, amelyek összekapcsolják az amúgy különböző tövekből sarjadó dalokat. Ennek első számú hangulati fokozója – a címadó Moonlighton kívül – a Mexico című dal. Ahogy El Khatib személyében, úgy a kortárs rockzene világában is van valamiféle határfeszegetés, határátlépés, illegalitás, és ez burkoltan, de olykor szövegszinten is megjelenik a lemezen, amit először legszívesebben egy lerobbant terepjáróban, egy recsegő rádión keresztül hallgattam volna meg valahol a sivatag közepén.

Hanni El Khatib: Moonlight, Innovative Leisure, 2015.

Énekes András Előd

szerző: Énekes András Előd
honlap e-mail
Énekes András Előd 1993-ban született Egerben, a Keret Blog főszerkesztője. A Debreceni Egyetem magyar nyelv és irodalom alapszakán végzett, jelenleg az ELTE kommunikáció- és médiatudomány szakának mesterképzéses hallgatója. Főként a kortárs populáris zene és a sportmitológia érdekli.

KULTprogramok

<< 2017. jún. >>
hkscpsv
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum