KULTer.hu - Lassú, de feszes tempó
59756
post-template-default,single,single-post,postid-59756,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Lassú, de feszes tempó

Crowbar-koncert a debreceni Roncsbárban

Újra elő kellett keresni azokat a pallókat, amelyeken egykoron a cívisek közlekedtek a sáros Piac utcán, március 3-án ugyanis az amerikai sludge és metál banda, a Crowbar irtózatos zenei iszaptengert zúdított Debrecen belvárosára. Ott jártunk, s jóleső érzéssel mártóztunk meg benne.

Vidéki emberként mindig jó látni, hogy egy-egy külföldi zenekar nem csak és kizárólag Budapesten mer fellépni (a nyári fesztiválokon túl), hanem időnként más nagyobb városokba is ellátogat. Persze ennek legtöbbször praktikus okai vannak: a Crowbar legénysége például úgy gondolta, hogy Bécs és Bukarest között ezúttal nem a tavaly nyáron sokadszorra megrengetett fővárosunkban zúz egyet, hanem a román határhoz közelebbi Debrecenben. Azt hiszem, a Roncsbárban (amelyet aznap igazán átkeresztelhettek volna Crowbárra) megtartott koncerttel mindenki jól járt, egy kellemes és emlékezetes estén vagyunk túl.

A koncerten megjelenő budapesti ismerőseim csak annyit kérdeztek, mikor összefutottam velük a helyszínen, jó érzés-e, hogy végre nem nekem kell utaznom egy jó buliért, és meg is lepődtek rajta, mikor azt válaszoltam, sokat gondolkodtam rajta, egyáltalán eljöjjek-e. Immáron ugyanis harmadjára láthattam New Orleans egyik legjobb zenekarát, ám a legutóbbi élményem (a fentebb már említett, tavalyi, A38-on lezavart show) hagyott bennem némi rossz szájízt. Ezzel együtt arra is rá kellett döbbennem, hogy azóta nem is voltam metálkoncerten, s ez jól jelzi, hogy az utóbbi időben mennyire nem érzek erőt és lendületet magamban, illetve ebben az egyébként számomra kedves műfajban.

De koncentráljunk inkább az eseményre! Mint említettem, vidékiként az emberben mindig megvan a jóleső borzongás, ha szívének kedves zenészek majdhogynem a lakása ajtajáig jönnek el játszani, hiszen ez sajnos elég ritkán fordul elő. Mivel számtalanszor vettem már nyakamba a Debrecen-Budapest távolságot, így tényleg extra élvezet volt ezúttal a kezdés előtt nagyjából fél órával felugrani egy villamosra, pár percet zötykölődni, majd besétálni a Roncsbárba – ahol mindenki kedvenc Mikulás-imitátora, az énekes-gitáros-riffatyaúristen, Kirk Windstein feleségével karöltve már javában „osztogatta” a pólókat, egyéb kiegészítőket, s pózolt a rajongókkal egy-egy fotó kedvéért. Bizonyára örömmel konstatálta, hogy szépen gyűlik a többnyire középkorú, marcona, sörpusztító, kevés nőt, ellenben a helyi underground régi motorosai közül számos egyént soraiban tudó tömeg.

És valóban, a Crowbar zenéje nem épp a fiataloknak szól. Nyilván van egy-két ifjonc, akit már megcsapott ennek a muzsikának a zsenialitása, de azért serdülő bajszok helyett több őszbe hajló üstököt lehetett látni – élen egy konszolidált, ötvenes forma, kötött pulóvert, inget és szemüveget viselő úriemberrel, aki tipikusan annyira kilógott onnan, hogy az ember tényleg elgondolkodott rajta, vajon milyen történet lehet ittléte mögött. A komolyabb metálbulik hiánya miatt egyedül azt nem lehetett lemérni, vajon hány tényleges rajongó vett részt az eseményen (a szimplán csak szórakozni vágyóknak biztosan vonzó volt a baráti jegyár), de sokat elmond, hogy az ország távolabbi részeiről, de még Romániából is jöttek – a szervezők helyében erre a továbbiakban is komolyabban ráfeküdnék, lenne potenciál a hasonló megmozdulásokban.

A közönségre nem lehetett panasz, mindenki lelkesen és nagy élvezettel hallgatta a színpadon zajló műsort – bizonyára a korai kezdés és befejezés is elősegítette, hogy nem kellett kontrollálatlanul mozgó részegekkel megküzdeni headbangelés közben. Magában a koncertben és a szervezésben kevés kivetnivalót lehetett találni (az élőben mindig erős, hamarosan lemezzel jelentkező Blackhoney-t ezúttal nem láttam). Bár jártam már néhányszor ebben a teremben, eddig fel sem tűnt, mennyire alacsony a színpad: a keverőpultnál állva gyakorlatilag semmit nem lehetett látni (pedig nem vagyok alacsony), amihez persze illik hozzátenni, hogy Kirk amúgy sem túl magas fazon. Fotózni emiatt nem is nagyon tudtam, ám meglepő módon az egyik biztonsági ember a segítségemre sietett. Mikor kiszúrt a tömegben, jelezte (ahogyan másoknak is), menjek oda, álljak fel mellé fényképezni. Nem tudom, ez bevett szokás-e a Roncsban, mindenesetre kellemesen megleptek vele.

A csapat az elején kicsit aránytalanul szólalt meg (kevés gitárral), de hamar sikerült kiköszörülni a csorbát, s onnantól fejlerobbantó módon dörögtek a húros hangszerek – a Crowbar nem is élvezhető másképp. A legnagyobb hiányérzetem a setlisttel kapcsolatban volt: évek óta semmi meglepőt nem húznak elő a fellépéseiken, gyakorlatilag ugyanazt a tíz-húsz számot variálják. Ez csak azért szomorú, mert az immáron huszonhat évet felölelő pályafutás albumait végigböngészve simán lenne még ugyanennyi szerzemény, amelyet a hozzám hasonló rajongók (nyakat) kitörő lelkesedéssel fogadnának (Existense is Punishment; Leave It Behind; Above, Belove and Inbetween; And Suffer As One; New Man Born; I Feel the Burning Sun; Emtpy Room; Coming Down; Fall Back to Zero, illetve a legnagyobb hiányzó Like Broken Glass), ehelyett a négyesfogat inkább ujjgyakorlatként, megbízhatóan ugyanazokat a riffszörnyetegeket csalogatja elő a hangfalakból. Igaz, semmi gond nincs az olyan bivalyerős belassulásokkal, mint a The Cemetary Angels, a Walked with Knowledge Wisely, a New Dawn, a To Build a Mountain (amely szerintem az est egyik fénypontja volt), az All I Had (I Gave), a Planets Collide (a másik és örök katarzis), a Led Zeppelin-feldolgozás No Quarter vagy a ráadásban felcsendülő The Lasting Dose.

Közel hetven percet töltött a debreceni színpadon a világ egyik legsúlyosabb bandája. A nagy kérdés az, hogy lesz-e folytatása ennek az estének, vagy ez is elhal olyan egyszeri kísérletként, mint anno az Ignite, a Pro-Pain vagy a Kreator hajdúsági fellépései?

Crowbar-, Blackhoney-koncert. Roncsbár, Debrecen, 2015. március 3.

A képeket Vékony Zsolt készítette.

Vékony Zsolt

szerző: Vékony Zsolt
honlap e-mail
Vékony Zsolt 1985-ben született Debrecenben, jelenleg Budapesten él. Újságíró, cikkei korábban a Hajdú-bihari Naplóban, a Debrecen hetilapban, a Debreceni Disputában és a Mozinet magazinban jelentek meg. A Scriptum-Metallum blogon (és korábban a Heavymetal.hu oldalon) metálzenével foglalkozó, a Digitális Filmszalag blogon filmes témájú írásokat közölt. Jelenleg a Bors bulvárlapnál dolgozik.

KULTprogramok

<< 2018. Sze. >>
hkscpsv
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum