KULTer.hu - Szávai Attila novellája
60100
post-template-default,single,single-post,postid-60100,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Szávai Attila novellája

Milyen szép az Isten

A dombra lustán felkanyarodó falusi műút barátságos ívekben kúszik a dombon túlra. Felületén itt-ott megolvadt az aszfalt, hason fekve jól látni, hogy csak remegve tudja tartani a ránehezedő izzó égboltot. Az úton egy fiú fekszik, a vibráló levegőt nézi megigézve. Ruhája piszkos ugyan, de ismert divatmárkákat visel. Ezeket a göncöket hordta bátyja is, és annak a bátyja is. A póló nyaka rojtosra kopott a hímzett pipa mellett gyufaszál-hosszúságnyi szakadás. Egy korábbi kerítésátugrás emléke, egy menekülésé. Most hason fekszik, élvezi, ahogy égeti a hasát a műút, diós tésztát ebédelt, ez a kedvence. Másra nem is nagyon futja mostanában. Hirtelen megcsörren a telefonja, a Lambada című régi popslágert csipogja a készülék. Feltápászkodik, sem ruháját, sem tenyerét nem porolja le, felveszi a telefont, anyja hívja, hogy azonnal induljon vissza, meg kell itatni az állatokat. A fiú mezítláb van, mint nyáron általában, bal lábára kissé sántít, beleléphetett valamibe. Anyja hangosan veszekszik vele a telefonban, a fiú kihangosítja, majd kissé eltartva magától a telefont, pofákat, grimaszokat vág a sipítozó hang forrása felé. Akkor közelíti csak ismét fejéhez a rikácsoló telefont, mikor elhúz mellette egy öreg teherautó. Egészen félre kell húzódjon, mert a faluba vezető műúton szinte csak egy autó, fér el, vagy teherautó, vagy a naponta kétszer közlekedő rozoga menetrendszerinti járat. Ha mégis szembetalálkoznak járművek, az egyiknek félre kell húzódnia.  A fiút dudálva kikerülő öreg járgány szénát szállít, a platóról magasan kibuggyan a rakomány. Minden zökkenésnél nagyot huppan a kupac is, az útra szénaszálak hullnak, közben vastag füstöt böfög fel a motor. A fiú felvesz egy szénaszálat, szájába veszi, úgy hallgatja a telefonban süvöltöző anyját. Fene az álmodozó fejedbe, azonnal idetakarodsz és megitatod a kurva állatokat, süvít a kopott, elhasznált, dohányos női hang. A fiú nem válaszol, csak magában morog valamit, majd elindul fel a dombon. Katicákat szed le a magasabb útszéli fűszálakról, zsebébe teszi az izgő-mozgó bogarakat, legalább kéttucatnyi van már a nadrágjában, húgának szedi, a másfél éves kislány imádja az apró, pettyes lényeket.

Lusta felhőcsordák tarkítják a mélykék égboltot, észak felé vonulnak csendes közönnyel. Lassít a fiú, miközben a domb tetejére ér, az út közepén megáll, hunyorog, hosszan szétnéz. A tikkadt, dombos táj a távolban apró falvakat rejt, itt-ott templomtornyok mutatnak az ég felé, mint különös mutatóujjak. A közeli kisváros már több ilyen tornyot ad a tájhoz. Egy városszéli benzinkút hatalmas cégtábláján még innen is tisztán olvasható a cég neve, a töltőállomástól nem messze patak kanyarog. A patak az állatvásártér déli határa. Állatvásárokat minden harmadik vasárnap tartanak, így a többi nap a kutyasétáltatóké és azoké, akik nem akarnak sokat vesződni autóparkoló kereséssel. Most azonban színes lakókocsik állnak a füves területen.

Van köztük kiszuperált cirkuszi kocsi, vagonszerű vontatható járművek, teherautók, nagy színes feliratokkal, mint „Las Vegas”, vagy „Fortune”. Némelyikre táncosnőt festettek, égnek meredő csálé mellbimbókkal, vagy épp oroszlánt, antilopot, a háttérben szavannai tájjal. Megint másikon szuperhősök repülnek, épp győzik le a gonoszt. Ahogy a fiú közelít, egyre hangosabb a divatjamúlt popzene, amit az egyik lakóautóból bömböltetnek, méterről méterre jobban érzékelhetőek a 25 éves hangszórók tompa, kásás hangjai. A vagonszerű, 6-8 méter hosszú járműveket egymás közelében parkolták le, messziről úgy festettek, mint egy kis falu. Két ilyen lakókocsi közül idősebb nő lép ki, kopott ruháján nagyméretű rózsák terpeszkednek, mellei mélyre lógnak, szinte eltakarják a hasát, a közeledő fiú a hatodik gyerek, ennyi szoptatástól érthető, hogy elveszti tartását a női mell, elhasználódik. Csípőre tett kézzel üvölt a közeledő fiú felé. Hát nem elég, hogy etetünk, itatunk, ez a hála, te átkozott! Öreganyáddal állítjuk a sátrat, amíg te sétálgatsz?! Azonnal takarodj inni adni a lovaknak és a kutyákat se hagyd ki, te ördögfattya, visít az asszony, néhány zsíros hajtincset arcába fúj a szél. A hangoskodásra az egyik befüggönyözött ablak mögött mozgás támad, majd egy apró lánykéz óvatosan félrehajtja az öreg, megsárgult függönyanyagot. A lakókocsik között, a kempingszékeken cigarettázó és beszélgető emberek némelyike az asszony irányába fordul. Megszokták már, hogy a nő indulatos és hirtelen természetű, így szeretik, öreganyja, és annak az öreganyja is ilyen volt és talán ugyanígy vissza az ősidőkig. Lábait szaporán szedve megy a fiú az anyjához, aki, miután odaér, tarkón legyinti, így indítja a feladatok irányába. Kiköpi a szénaszálat, majd az állatok irányába indul. Két lakókocsi nyújtotta hűvösben van kikötve a három ló. Búcsú alkalmával simogatni lehet azokat, vagy vezetőszáron körbe-körbe lovagolni velük. Szereti a fiú az állatszagot, nem érti, miért fintorognak a városi kislányok, ha megérzik a lovak illatát. A lovakat előbb megsimogatja, szereti tenyérrel érezni a szívverésüket, ahogy a szügyükhöz ér. Majd vizet önt a vályúkba. Négy kutya van, velük hamarabb végez, az állatok körbecsaholják, miközben vizet ölt az öreg, lepattogzott lábasokba. Fél kézzel az egyik lakókocsinak dől, egyik lábát keresztbe teszi, így nézi a mohón lefetyelő kuvaszokat. Barna haját egészen világosra szívta a nap. Már egészen hosszúak a szálak, úgy kell kikotorni az arcából, vagy széllel szembe tartani egy pillanatra, hogy az kifújja az arcából. Anyja két-, de sokszor csak háromhavonta szokta vágni a haját egy öreg szabóollóval, amit ilyenkor előtte megéleztet a fiú keresztapjával, aki egyben a karbantartó szerepét is betölti. A fogatlan, ráncos arcú férfi szereli a gépeket, a teherautókat, a körhintákat, javítja, olajozza a céllövölde légpuskáit, de edényfoltozáshoz is ért, eltanulta a régiektől.  Anyja utána kiált, vidd el a lovakat, járasd meg őket a réten, de igyekezzél, te mihaszna! A fiú lehajol, hogy a földbe vert vasrúdról eloldozza a lovakat. A vasrúd vége teljesen ellapult és szétnyílt a négy évtizednyi kalapálás miatt, szirmok egy különös fémvirágon. Egyszerre egy zömök férfi lép ki az egyik ló mögül. Miért hagyod magad te gyerek, kérdezi, miért nem véded meg magad az öregasszonytól, egészen a fejedre nőtt, mondja szétdohányzott hangon. Egyszer itt hagyom ezt az egészet, úgy is elmegyek és beállok a cirkuszba Pitya bácsi, állatidomár leszek és légtornász, sóhajt a fiú. Ekkorra ér oda anyja is, mintha hallgatózott volna, a járáshoz használt bottal veri hátba a gyereket. Tudod hová mész te taknyos, oda az állatok után, ha azokkal végeztél, akkor a céllövöldét takarítod, te semmirekellő, utána a körhintát fogod bezsírozni, fröcsögnek a szavak az asszony szájából. Mit képzelsz te pondró, ezért gürcölünk mi itt, hogy te majd elmenj innen, mi? Nem hallom…, nem hallom! beszélj te ótvar, nekünk jó itt, öregapádéknak is jó volt, meg az azok apjáéknak is jó volt, rángatja a gyereket az anyja. Neked is nagyon jó lesz itt, hörgi a gyerek fejére. Pitya bácsihoz lép a remegő fejű cigányasszony, mond meg neki Pitya, hogy jó itt nekünk, mondd meg a kurva életbe, hogy ez itt az életünk, mond meg a sátánfattyának, mond meg az istenit neki! Az ordítozásra az egyik kuvasz ugatni kezd. Hangosan szól a lakodalmas popzene, hamar elveszik benne, beleragad az emberi kiabálás és a kutyaugatás. Ugyanazok a számok szólnak órákon át, újra és újra. Évek óta.

baroque-5

Hetente vándorolnak, bontanak és építenek, hetente más falu- és városszélen. A szombat és vasárnap a legerősebb az „üzletben”, utána mihamarabb le kell bontani a gépeket, a körhintát, a dobálót, céllövöldét a halászó helyet, meg a többit. Életkorából fakadóan a fiú is egyre inkább ki tudja venni részét az építésből és bontásból, ügyesen mászik a vasszerkezetekre, nincs tériszonya, jól kezeli a villáskulcsokat, kalapácsot, svédfogót.  Pitya bácsi tanítja a műszaki fogásokra, tőle tudja azt is, hogy a gyors bontás nagyon fontos, mert akkor hamarabb tudnak indulni a következő búcsú helyszínére. Előtte persze ki kell gondolni, hol lesz a következő állomás, magyarázta Pitya bácsi, ott aztán irány a hivatal, területfoglalásit kell szerezni, sorban állni a folyosón a kabátszagban. Minél előbb érnek oda az új helyre, annál nagyobb az esély, bizonygatta az öreg, hogy a legjobb placcot foglalják el.

Nem ritka, hogy a fiú késő estig szereli a gépeket, hol szét, hol pedig össze, izzadt olajmaszatos arccal. Miközben a nagy csavarokat húzza, a láncokat zsírozza, magában énekel. A dalt saját maga költötte, szép, egyszerű dallamhoz a szöveg arról szól, milyen jó is a cirkuszi élet. Repülni a porond felett, szaltózni, forogni a levegőben, a tátott szájú, ámuló közönség felett. Óraműpontossággal érkezni és megragadni a lengőtrapéz fogantyúját és új lendületet venni a következő repüléshez. A fiú folyton erről álmodozik, zsonglőrökkel, cirkuszi zenekarral, bohóccal, állatidomárral, kellemes állatszaggal. Csodálatos táncos lányokkal, akik imádják őt és a művészetét.

Álmodozását hangos csörömpölés szaggatja szét, Pitya bácsi keresztfia, Jani rúg fel egy vödör alkatrészt. A csavarok, alátétek, vasak hangosan gurulnak szét, Jani káromkodik, láthatóan részeg. Gyere ide, kiáltja a fiúnak. Felrúg egy gépzsíros edényt, a massza nagy ívben repül a lakóautó oldalára, a csálémellű nő arcát kapja telibe. A fiú, mivel Jani 10 évvel idősebb nála és gyakran erőszakos, verekedős, nem szívesen megy közelebb. De azt is tudja, hogy Jani befolyással van az anyjára, Jani az anyja egyik kedvence, gyakran becézgeti, bármikor süt neki tócsnit, ha úgy van késő este is. Jóban kell lennie Janival. A részeg kamasz egészen közel van már, rágyújt egy cigarettára. A füstöt hosszan fújja maga elé, úgy mondja, miért nem jó neked itt köztünk, gyerek. Miért nem jó neked ez a fasza kis zárt világ, amiben élünk, kérdi egyre fenyegetőbben. A fiú határozottan lép a dülöngélő alak elé. Artistaképzőbe fogok járni, feleli magabiztosan. Városi cirkuszban fogok fellépni minden héten, nem ezekben a koszos sátrakban. Elegem van már, folytatja a fiú, hogy minden évben más iskolába járok, más fiúkkal és lányokkal, hogy nincsenek barátaim, hogy mindig csak utazunk, utazunk, mindig új falvak, csak a zene, amit játszunk a búcsúba, az ugyanaz. Jani megragadja a fiú pólóját, a másik kezét ütésre emeli, városi cirkusz, te kis görény? városi cirkusz? az ütés tompa zaját hamar elnyeli az este. Földre esik a fiú, onnan húzza fel Jani, miközben hörögve mondja, te kis geci, én még iskolába se járhattam, mit akarsz te városi cirkuszt? Jani hasba rúgja a fiút. A kuvasz ugatni kezd, Jani erre abbahagyja, attól tart talán valaki közeledik. Kissé hátrébb vonul a fiútól. Pitya bácsi lép a sötétből a félhomályba, kezében kislábas, a kutyáknak viszi a vacsoráról maradt csirkecsontokat. Mit csináltok itt? kérdezi Janit, közben a földre görnyedő fiút nézi. Semmit, fáj a hasa, feleli Jani, hányingere van valamitől, mondja részeg fél mosollyal. Az öreg hosszan nézi a fiút, ahogy az vért köpve öklendezik a sárban, majd Janira förmed: elég volt! menjetek aludni!

Másnap reggel a fiú Pitya bácsival reggelizik. Hagymás szalonnás rántottát esznek. Közben az öreg a régi időkről mesél a gyereknek, mikor még valódi értéke volt a búcsús létnek. Régebben, ötven-hatvan éve egész más világ volt fiam, szegi meg a kenyeret a férfi.  Nem jártunk iskolába és többünk nem kórházban született, hanem a szekér alatt, az árokparton, ilyesmi helyeken, a csillagok alatt, mosolyog Pitya bácsi, nem az orvos látott meg minket először, hanem a Jóisten. Félned kell az Istent neked is fiú, mert az Isten mindent lát. A fiú arra gondol, hogy akkor az Isten biztos azt is látta, hogy tegnap a Jani megverte. Az embereknek régebben több volt a pénze búcsúra, nem volt annyi pláza, meg tévécsatorna, kevesebb volt a szórakozási lehetőség, folytatja az öreg. Jani apja, úgy képzeld, alig győzte tölteni a légpuskákat a céllövöldébe, aztán éjjel hurkapálcázni a játékokat, a másnapi célokat. A körhinta egész nap forgott, nem győztük indítani a teli köröket, hajj, gyerek, más volt akkor, nagyon más, sóhajt az öreg. De ne félj, fiú, az Isten lát minket és ő tudja mi a jó nekünk, ha kell, majd biztos segít az életünkön.

Reggeli után Pitya bácsi dolgára indul, az autót kell megszerelnie, amelyikkel a falu utcáit járják majd, hogy hangosbemondóval tudassák a lakossággal, itt vannak, megjöttek a búcsúsok. A fiú, miután végzett az aktuális délelőtti feladataival, sétára indul. Egész közel megy a város határához. Onnan már tisztán látni a városi Dóm épületét, a nagy kupola tekintélyt parancsolóan magasodik a környező épületek fölé. Rövid töprengés utána a fiú úgy dönt, elmegy a Dómba, megbeszéli az Istennel a dolgokat. Mielőtt belép a hatalmas épületbe, leporolja ruháját, leveszi vászonsapkáját. Először félve néz körül, a freskók, szobrok, festmények alakjai ijesztőek számára, az a sok hosszú ruhás ember a glóriákkal, angyalokkal és a sok felhővel. Egészen eltátja száját, miközben a hatalmas főhajóban állva felnéz a közel negyven méteres magasságban lévő kupolafestményekre. Hallotta már korábban, hogy vannak ilyen, meg olyan szentek és, hogy vannak az angyalok meg az Isten, aki mindent lát, de nem tudta, hogy néznek ki ezek. Nem tudta, hogy ilyen szépek az angyalok, a szentek és nem tudta: milyen szép az Isten. Egészen elzsibbadt a nyaka a felfelé bámulástól, beül az egyik padsorba. Az öreg bútor fáradt nyikorgással fogadja magába a fiút, majd elmélyül a csend. Süket, néma csend. A fiú nagyon boldog. A szomszédos padsorban egy idős nő imádkozik, a fiú elnézi, lemásolja a nő mozdulatait, ellesi, hogyan kell imádkozni. Nagyon tetszik neki a helyzet, a nagy épület hűvöse, az öreg padsorok szelíd faillata, szemben az oltár, a csend, a festett üvegablakokon megszínezett napfény, ahogy megvilágítja az egyik mellékoltárt. Édes jó Istenem, add meg nekem, hogy cirkuszban tudjak élni, kezdi félénken a fiú, kissé idegen neki, hogy Istennel beszél. Add meg nekem kérlek, hogy ne kelljen tovább vándorolnom, ne kelljen az olajos gépeket szerelnem többet, add meg, hogy artistaiskolába járhassak, ahol szeretnek és megbecsülnek. Épp folytatná, de ekkor hirtelen egy kéz rángatja ki a padból, durva mozdulattal. Anyja az. Sziszegve mondja, hogy mit keresel te itt? Nem meg mondtam, te hálátlan, hogy nem mész sehová? Nem szeretünk, azt merted mondani, hogy nem szeretünk, nem becsülünk, te szemét? A kövér nő a szent helyen kezdi pofozni a fiút, a nő hangos károgása hosszan visszhangzik az öreg falak közt, nem érteni a szavakat. Kirohan a fiú az épületből, anyja sántikálva, súlyos bicegéssel igyekszik utána, tovább szitkozódik. A falakon a szentek tekintetében béke, szeretet és könyörület, egyikük pont arra az ajtóra néz, amelyiken kirohan a fiú.

Kiemelt kép: Flickr

Szávai Attila

szerző: Szávai Attila
honlap e-mail
Szávai Attila (Vác, 1978) író, szerkesztő. Tagja a JAK-nak, a balassagyarmati Komjáthy Jenő Irodalmi és Művészeti Társaságnak, egyik alapító tagja a rétsági Spangár András Irodalmi Körnek. A Palócföld folyóirat szerkesztője, a Váci Polgár havilap munkatársa. Eddigi kötetei: Mászóka (Kapu Könyvek, 2007), Fészercsend (Kapu Könyvek, 2008), Optikai tuning (Palócföld Könyvek, 2009), Hetedik emelet (JAK-füzetek, 2013), Huszonkettő (Palócföld Könyvek, 2016).

KULTprogramok

<< 2018. nov. >>
hkscpsv
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum