KULTer.hu - Jelenkori látogatók
60771
post-template-default,single,single-post,postid-60771,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Jelenkori látogatók

Jelenkor, 2015/4.

jelenkorA jelértelmező vágtáját a papíron többnyire összekacsintások, kapcsolatok keresése irányítja egyik szöveghelytől a másikig. Ha paripánkat az áprilisi Jelenkor lapjain futtatjuk, akkor a felemelkedő porfelhőkben az emlékezet, trauma és a képzőművészet szavai válnak olvashatókká. Emellett egy az űrérzékenység mibenlétéről folyó érdekes eszmecserébe is bepillantást nyerhetünk.

Két próza majdnem azonos címmel szerepel a folyóiratban. Szvoren Edina Látogatók című elbeszélése az író által teremtett világokra jellemzően nyomasztó, depresszív hangulatú, s benne szinte minden családi kapcsolat tragédiával vagy szorongással terhelt. Az elbeszélő elvált, gyermekét egyedül nevelő nő, anyjával él, akihez komplexusok kötik. A késleltetett, illetve körkörösen kibomló cselekményvezetés képes fenntartani a novella feszültségét, az autóbaleset és a tárgyalás körülményeinek részletezése talán azért is fontos, mert ez lett volna az egyetlen kiút a hétköznapok poklából. A végén őrültként szólal meg az elbeszélő, s talán az olvasóhoz címzett kiszólás kissé megbillenti a szöveg egyenletességét, feleslegesen teszi szájbarágóssá a zárlatot, az olvasói aktivitás működése közben egyébként is megképződhet hasonló értelmezés. Grecsó Krisztián A látogató című novellájában egy nyomozásba csöppenünk, a tanár-elbeszélő gyanús örökséget szerez egy gyilkostól. A történet elbeszélésmódja ironikus belső monológokkal tűzdelt, a frusztrált és kifáradt Dániel Máté reflexiói hordozzák a szöveg egyik erényét. A másikat pedig a hatalmi játszmák kimunkálása tartogatja, ahogy a nyomozó és az igazgatónő közösen kikérdezik Dánielt. Traumaszövegekből egyébként nincs hiány ebben a számban, de Hidas Judit és A. Kelemen Anna szövegeinek esztétikai színvonalát illetően kicsivel több kétségem támadt, mint az előbb részletezett alkotások esetében.

jelenkor 2015-4

Versek közül Szabó T. Anna ciklusa meghálálja az olvasói figyelmet, az Égéshő darabjai a szeretkezést, a másik bekebelezését, a másikkal való összeolvadás vágyát nyelvileg képezik le. A zaklatott sorokban a másik hiányát, illetve talán a vágyak megfogalmazásával kapcsolatos szkepszist is kihalljuk: „Ha egyedül, a szem még felparázslik. / Az aszott testből láng csap ki megint. / Szét, felnyílik, nyers, lüktet, mint a seb, / felnyüszít, liheg, nem bírja tovább. // Dől ki magából, szakad ki a száján.” Gáti István rímes, ritmusos szövegei szintén magával ragadóak, a könnyed forma nagy kérdéseket képes játékos komolysággal magába olvasztani: „Most megvan a bérlet, / De nincs ide busz. / Most duzzad a léggömb, / De elfogy a szusz. // Most megvan az élet, / De nincs a halál. / Még száll a golyó, / Ami célba talál.” A dallamív, a zeneiség Meliorisz Béla alkotásaiban is a poétikai eszköztár része, a visszafogott melankólia akusztikai stimulusa. A másik hiánya itt is meghatározó, akár a Nélküled, akár az Egy évszak megoldásaira gondolunk, a Vendégjátékra című vers pedig már a kezdéssel befészkeli magát az elmébe: „naplemente friss műtéti hegekre emlékeztető / horizont közeli vörös csíkokkal”. Mohácsi Balázs személyes hangú pályarajza hasznos bevezető e poétikai térbe. Tőzsér Árpád szövegei emlékezésre, időszembesítésekre épülnek. Egyrészt a gyerekkorra emlékezik az ugróiskola (vagy ahogy a versbeszélő mondja, „ickezünk”) játékszabályainak és élményeinek felelevenítésével, a vers tördelésében adja vissza a játék jellegzetes formáját. A Phlegethón avagy 8 és ½ csapósügér című szöveg a Fellini-film értelmezéséből indul ki, majd átfordul a fiatalkorra, az első szerelemre való emlékezésbe. Az ötvenes évek egyszerre fojtogató és parodisztikus a visszaemlékező én számára, mutatják ezt az antikvitásból vett gyakori mítoszi kiszólások, melyek ironikus távolságba utalják az emlékeket. A kommunizmussal, a közös múlttal küzd az én: „Köpi a szót, s nem sikerül kiköpnie, amitől szabadulni akarunk, a szavak üres atomjai összecsörrennek árnyékszemélyiségünk szájában, de a szónak talán épp az a feladata, hogy ürességét megmutassa.”

Egy nyári beszélgetés szerkesztett változatában András Csaba, Kisantal Tamás és Szolláth Dávid vesézik ki Havasréti József Űrérzékeny lelkek című regényét. A Vilmos Eszter moderálásával zajlott diszkusszió érinti a regény magyarországi (Szerb Antal), de főképp világirodalmi párhuzamait (Eco vagy Pynchon regényei), illetve elsősorban műfaji kérdéseket exponál. Így vetődik fel, hogy mennyire bírja el a viszonylag egyszerű történet a rengeteg kulturális, művészeti utalást, s a résztvevők konszenzusa szerint épp a zsáner teszi lehetővé mindezt. Ahogy a kissé sablonos női karakterek is a sci-fi és a krimi műfaji alapvetéséből kiindulva érthetők meg. A szöveg iróniát előlegező kódjaira, valamint a szerkezeti megoldásokra, a lassú, több szálon elinduló történetvezetésre helyeződik hangsúly a beszélgetés során, ám az ítéletek, miképp erre a résztvevők is reflektálnak, esetlegesnek bizonyulnak akkor, ha a kötetnek lesz folytatása.

kiefer_lilith

Földényi F. László tanulmányának elsődleges tárgya, ahogy a cím is mutatja, a kortárs német képzőművész, Anselm Kiefer melankóliája, azonban a műalkotások megértéséhez szükséges kulturális ismeretek fölhordása mikroszinten felfedi a melankólia történetét, így jóval többel ajándékoz meg ez a szöveg, mint azt várnánk. Hiszen Dionüsziosz Areopagita misztikus tanaitól Dürer metszetéig, a Melencolia I. híres poliéder alakzatának későbbi továbbélésén át filmek, vagy Caspar David Friedrich képeinek elemzéséig sok mindenről közöl információt a szerző, értelmezői figyelme azonban mindig visszatér Kiefer művészetének magyarázásához. Hiszen az magába olvasztja, és másként mutatja fel ezeket a művészettörténeti jegyeket, az említett poliédert például egy ólom vadászrepülőgép szárnyára illeszti, amit angyalként, akár a halál angyalaként is érthetünk, vagy a múlttal való szembenézésként, hiszen német világháborús gépről van szó. Ahogy Földényi írja: „Kiefernél a melankólia a világot ellenkező perspektívából engedi látni. Ez a halál perspektívája. Pontosabban az életet folyamatosan átitató halálé, amely, mint a vízjel, átüt mindenen, ami él. Minden esetben a teremtés visszavonásáról van szó. Dekreáció, aminek eredménye egy negatív univerzum.” Hasonló érzékenységről tanúskodik Fehér Dávid esszéje, aki Szíj Kamilla rajzkönyvébe tekintésének ürügyén beszél a művész stílusjegyeiről és a hozzá kapcsolódó alkotókról. Így kerül szóba a konceptualista irányzat, Erdély Miklós és az INDIGO csoport esztétikája. Ennél is fontosabb azonban a rajzolás mibenléte Szíj művészetében, mint Fehér írja, rajzolói stratégiái „a variált ismétlésre, a variálás során bekövetkező hibákban rejlő produktív potenciálra éppúgy építenek, mint a hagyományos képi kompozíció lebontására és a finom elcsúszások, megbicsaklások poétikájára.”

A bemutató, részletes kritikák közül Sipos Balázs György Péter könyvéről írott gondolatainál horgonyzok le. A hatalom képzelete. Állami kultúra és művészet 1957–1980 között című kötetnek az a fő tézise, hogy a Kádár-rendszert nem mint „az explicit tiltások és engedmények politikáját, hanem a korszak implicit esztétikai ideológiáját mint kulturális előítéletek rendszerét érti és tárgyalja. A hatalom önlegitimációjának ugyanis kitüntetett terepe volt a kultúra, arra alapozva kívánta megvalósítani az önazonosságához tartozó e(szté)tikai célt, a szocialista ember megteremtését.” A könyv narratív építményét, azaz a hermeneutikai közösségek összeomlásáról szóló fejtegetéseket, és a „központi metaforát, az idegenné-válás”-t azonban Sipos félrevezetőnek tartja, mert nem tükrözi a hagyományok továbbélését. A narrációt György Péter egy korábbi művével, az Apám helyett megoldásaival állítja párhuzamba, de mint Sipos fogalmaz, itt kissé „túldemonstrálja magát”. Ennek rendelődik alá a műfaji jellemző, ami Sipos szerint leginkább az esszével írható le. A kritikus bemutatja azt az ajánlatot, amivel György Péter él a vizsgált időszakot illetően, de jól érvelve hoz szóba másfajta szerzőket, olvasói kódokat, egy másképpen elbeszélt Kádár-rendszert, mint amit György Péter választ. Köztük, mint a legtöbb esetben, a párbeszéd képes hidat verni.

 Jelenkor, 2015/4.

Bihary Gábor

szerző: Bihary Gábor
honlap e-mail
Bihary Gábor 1989-ben született Vásárosnaményban, jelenleg Mátészalkán él. A Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karának magyar nyelv és irodalom szakos hallgatójaként végzett alap-, majd mesterképzésen. Az Alföld Stúdió kritikai műhely tagja. Újságíróként a KULTer.hu-n debütált.

KULTprogramok

<< 2018. jún. >>
hkscpsv
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 1

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum