KULTer.hu - Mintha nem is lett volna szünet
60469
post-template-default,single,single-post,postid-60469,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Mintha nem is lett volna szünet

Interjú Bérczesi Róberttel, a hiperkarma frontemberével

A költészet napján, április 11-én Debrecenben koncertezik a hiperkarma, és ennek apropóján beszélgettünk a zenekar frontemberével, Bérczesi Robival a visszatérésről, Kubiszyn Viktorral való kapcsolatáról, a londoni útról, a Rájátszásról, a készülőben lévő új lemezről és a zenekar jövőjéről.

A magyar alternatív bandák palettáján a hiperkarma az egyik legmeghatározóbb, s végre ismét folytatják a zenélést, hiszen Robi – most már úgy tűnik, végleg – leállt a szerről.

KULTer.hu: Ismét aktívak vagytok. Elárulod, milyen érzéseket vált ki egy frontemberből, hogy újrakezdi a munkálatokat a bandájával? Hogyan értékelnéd a visszatérést?

Amikor elkezdtünk próbálni az október 31-ei lemezbemutató koncertre, akkor az első próbán az első dal, amelyet eljátszottunk a Királyok, síelők volt. Nagy megkönnyebbülés és öröm volt látni/hallani, hogy még mindig nem felejtettünk el együtt játszani. Könnybe is lábadt a szemem ettől, miközben énekeltem. Aztán október 31-e után nem játszottunk négy-öt hónapig, hiszen március 14-én indult a lemezbemutató turné, melynek az első állomásai Miskolc, illetve Szeged voltak. Azt kell mondanom, egyik jobb volt, mint a másik. Azonban nem csak a közönség miatt volt nagyszerű élmény, hanem azért is, mert jó volt azt érezni, hogy nem kalimpálok a gitárral, nem vagyok atomkészen. Odafigyeltem minden egyes gitárbontásra, tehát teljesen új minőségemben jelentem meg: nem „emberkedtem” (nem voltam az a tipikus „frontemberkedő”), hanem a gitározásra figyeltem inkább.

Miskolcon megfigyeltem, hogy a közönség nem őrült meg, nem pogózott, s ez valószínűleg azért lehetett, mert én sem őrültem meg. Becsuktam a szemem a színpadon, s láttam magam előtt, ahogy szépen fogom le az akkordokat. Ám a szegedi buli rácáfolt erre, mert még jobban befelé fordultam, s mégis eksztázisban volt a közönség; olyannyira, hogy az ötödik dalnál Pite, a menedzserünk odajött hozzánk, és megkért, hogy közöljem a közönséggel, hogy óvatosabban táncoljanak és vigyázzanak egymásra, mert kezd veszélyessé fajulni a hullámzós, lökdösődős pogózás. Még van öt állomás a turnéból: Sopron, Nagyvárad, Debrecen, Veszprém, illetve a Budapest Park. Sopron kapcsán el kell mondanom, hogy sosem voltunk annyira ismertek ott, de ez nem csak a hiperkarmára vonatkozóan van így, hiszen Nyugat-Magyarországon sosem volt akkora rock ’n roll feelin’, mint Kelet-Magyarországon.

KULTer.hu: Ha jól tudom, Kubiszyn Viktorral, a Drognapló című kötet szerzőjével nagyon jó kapcsolatot ápolsz. Hogyan ismerkedtetek meg egymással? Mesélnél arról, miben tudott támaszt adni számodra? Mi történt veled ebben az időszakban?

Utólag kiderült, hogy Viktorral már korábban felvette a kapcsolatot édesanyám, miközben én még eléggé keményen dizájner drogoztam. Ebben az időszakban már Viktor teljesen józan volt, s meglátogatott engem. Ő és az anyukája, illetve az enyém megpróbálkozott egy „beavatkozással”. Feljöttek hozzám, türelmes volt. Hozott nekem egy üveg vodkát annak ellenére, hogy ő már nem ivott/ihatott alkoholt. Azt mondta, legalább erről a kattogásról, fogcsikorgatásról álljak le, s hátha lenyugtat a pia. Megittam, de már annyi cucc volt bennem, hogy nem tudott lenyugtatni. Kicsit homályba vesztek az első találkozásaink, mert olyannyira nem voltam képben. Arra emlékszem, hogy mindig nagyon sokat beszéltem, ő pedig sokat hallgatott, és kedves volt. Aztán bekerültem a pszichiátriára, ott már teljesen az ellenkezője volt: mivel eléggé begyógyszereztek, aminek következtében csak nyálcsorgatásra voltam képes, inkább ő beszélt többet. Jó barátság alakult ki közöttünk, s megbeszéltük, hogy a felolvasásaira elkísérem őt akár nézőként is. Beleolvastam mind a két kötetébe is, s brutálisan őszintén ír a drogozásról. Nem azt akarom mondani, hogy kedve támad az embernek drogozni tőle, de nem igazán jó dolog egy drogfüggőnek olvasnia olyan könyveket, amelyek a cuccozásról szólnak. Sokan úgy vélik, hogy néhol túloz egy-egy történetben vagy esetleg kitalálja őket, de higgyék el az olvasók, hogy nem így van! Én átestem ezeken, ennél fogva pontosan tudom, hogy nem fikció, amiket elénk tár.

KULTer.hu: Úgy tudom, nyáron néhány hónapot Londonban töltöttél a pároddal. Sikerült feltöltődnöd, hogy bírni tudd a 2015-ös évet?

Sok mindenre jó volt a londoni út. Egyrészt rájöttem arra, hogy nem vagyok jó utcazenésznek. Akik kimennek a köztérre zenélni, azok kéretlen vendégek, pofátlankodók meghívó nélkül. Egyszer megpróbáltam játszani Londonban, és egy óra alatt összegyűjtöttem nyolc fontot, majd elzavart minket a parkőr. Másrészt a két hónapos „feltöltődés” megerősítette bennem azt, ami már korábban is mocorgott bennem: nem szeretek külföldre utazni, én Budapesthez tartozom. Többek között ezért is mentünk külföldre. Van egy angol mondás, amely az ő osztályrendszerükre reflektál: „Tudd, hogy hol a helyed!”. Én nem tudtam, s azt hittem, talán külföldön találom meg azt. Azonban realizáltam, hogy nem ott van, sőt, már az első napon honvágyam volt.

KULTer.hu: Tavaly október 31-én jelent meg legutóbbi albumotok, amely a Konyharegény címet kapta. Azonban a dalszövegek tekintetében mégsem nevezhető újnak, hiszen az egyes szövegeket már több éve megírtad. Miért döntöttetek úgy, hogy ezek a dalok szerepeljenek a lemezen, nem pedig a friss trackek? Egyáltalán vannak már számok az új időszakból? Esetleg a következő korongon is lesznek a korábbi években már megírt szövegek?

Korábbi szövegek, dalok még vannak az elmúlt tíz évből, talán egy féllemeznyi, azonban mivel az utóbbi másfél évben elkezdtem írni gitártémákat és szövegeket is, így már körvonalazódik a negyedik lemez. Nem vagyok már bepörögve, józan életet élek, s ez kihat a zenekarra is. Kevés nevetségesebb dolgot találok annál, mint amikor valaki megpróbálja eljátszani azt, hogy valamilyen szer hatása alatt áll. Én inkább annak örülök, hogy élek, nem vagyok drogos, s meg tudom tapasztalni a világot úgy, ahogyan van. Szóval egyszerű, hagyományos, belecsapongós rock ’n roll lesz a következő lemez.

KULTer.hu: Több dalból is létezett már stúdióverzió, de 2014 tavaszán elkezdted újravenni az anyagot. Milyen élményekkel gazdagodtál a munkálatok során? Hogyan zajlottak a felvételek?

Mindegyik szöveg és mindegyik dal össze volt párosítva egymással, s éppen ezért tartott tíz évig ez a munka: nem tudtam eldönteni, melyik legyen a végleges verzió. Még a stúdióban, a feléneklés napján a trolin is írtam az ötleteket, hogy miként kellene kiadni az anyagot. Talán lehetett volna jobb is a korong, ha például nem megyünk ki Londonba a keverési munkák kezdetén. A korábbi, drogos énemre nagyon jellemző volt a rossz döntések meghozatala. Akkoriban xanaxot szedtem. Ám mindent összevetve, nagyon jó volt felvenni mindent, s végre befejezni a harmadik munkánkat. Annak pedig különösen örülök, hogy a koncertműsorba bele tudtak simulni az új dalok, nem lógnak ki a sorból.

KULTer.hu: Három lemezetek van, s a dalok közül nagyon sok kötelező darabnak számít a rajongók számára. A koncertek során hogyan szelektáltok a lejátszandó trackek közül?

Igyekszem egyformán válogatni a három lemezről, de azért mégiscsak az első az, ami a kohéziós erejét képezi a koncerteknek. Az elsőről tíz dalt szoktunk kiválasztani, de gyakran megesik, hogy az egészet lejátsszuk. A másodikról hatot szelektálunk: itt kevesebb a „tipikusnak” mondható dal, hiszen van három instrumentális és két „minirockopera” is, amelyekkel nem tudunk mit kezdeni a fellépések során, továbbá rengeteg a hadarós track, amelyek szintén nagyon erős koncentrációt igényelnek. A Konyharegényről hetet választunk ki általában, ám igazából mind a tíz dal játszható a koncerteken.

KULTer.hu: Terveztek külföldi turnét a Konyharegénnyel?

Legfeljebb olyat tervezünk, mint amikor Londonban voltunk, s az ottani magyar közösségnek játszottunk. Úgy gondolom, ezzel a sűrű magyar szöveggel nem lehet érdekes a hiperkarma egy nem magyar ajkúnak. Azonban ha határon túli turnéra gondolsz, akkor a válaszom igen, tervezzük: ahogy már említettem, lesz egy nagyváradi fellépésünk is. Szívesen megyünk ezekre a helyekre. Korábban voltunk már Erdélyben és Szlovákiában is, s mind a két helyen szívesen fogadtak bennünket, úgyhogy örömmel mennénk ismét.

KULTer.hu: A Biorobot nevű zenekar egyik frontembere is te vagy. Mi a helyzet ezzel a projekttel?

A Biorobotban ketten voltunk frontemberek Nemes Andrással, aki a Plutó zenekar dalszerzője, gitárosa és énekese is egyben. A közös bandánkban együtt írtunk egy lemeznyi anyagot. Egyelőre úgy tűnik, ez egy egyszeri együttműködés volt. Ennek az az oka, hogy szeretnék minden erőmmel a hiperkarmára koncentrálni: az új szövegeket, amelyeket írok, inkább itt akarom kamatoztatni. Nagyon tetszik, amit András csinál, de hosszú távon nem működik köztünk az összhang. A közönség szóvá tette, hogy nem olyan jó a hangja, vagy például azt érezték, megpróbál művészkedni, s az volt a véleményük, hogy úgy tesz, mintha egy szinten lennénk. Ez a hozzáállás nagyon bántott engem, hiszen kedvelem őt, illetve azért is frusztrált ez a bánásmód, mert általában rajtam vezette le a dühét: úgy gondolta, nagyképű vagyok. Azonban arról van szó inkább, hogy míg ő a családjával foglalkozott, én szinte minden időmet a gyakorlásra fordítottam. Ha nekem is lenne három gyerekem, mint neki, akkor én is ekképpen járnék el. Mindent összevetve, ahogy említettem, hosszabb távon nem működik az összhang közöttünk, de én örülnék, ha ennek ellenére egy második lemezt összehoznánk, mert nagyon kedvelem Andrást, s úgy érzem, az első album dalainak megírása gördülékenyen ment.

KULTer.hu: Milyen a viszonyod az irodalommal? Nem gondolkodtál még verseskötet kiadásán?

Inkább prózát szoktam írni. Egyszer megpróbálkoztam összehozni egy filmforgatókönyvet is, amit később egy pályázatra el is küldtem, de nem nyertem vele. Egy olyan álomvilágról szólt, amelyben egy fiú és egy lány egymásba szeretnek, de a valóságban a világ két távoli pontján élnek. Minden elalvás előtt koncentrálniuk kell az egymásra való emlékezésre, hiszen az ébredést követően elfelejtjük a legnagyobb részét annak, amit álmodtunk. Egyébként nehéz szakma a filmírás, mert inkább a kép beszél, nem a szó.

KULTer.hu: Nagyon sok alternatív zenekar frontembere közreműködik a Rájátszás nevű projektben, s korábban te is bevonódtál ebbe. Elképzelhető, hogy a jövőben újra bekapcsolódsz a formáció működésébe?

Amikor a Rájátszás elindult, csak három páros volt: Beck Zoli Háy Jánossal, Kollár-Klemencz Laci Erdős Virággal és én Karafiáth Orsival. Sajnos abban az időszakban keményen ráálltam a drogokra: inkább pörgetőket szedtem, mintsem szívtam. Aztán Orsi is kilépett, de másfél évvel ezelőtt beszélgettünk a Rájátszásról, hogy ismét be kellene kapcsolódni. Egyébként úgy hallottam, kicserélődött a brigád, hiszen már Grecsó Krisztián, Kemény István, Egyedi Peti és Szűcs Krisztián is közreműködik a projektben.

KULTer.hu: Hogyan látod a hiperkarma jövőjét?

Olyan szereplések után, mint a miskolci és a szegedi, óvatosan, de bizakodóan gondolok a hiperkarma jövőjére. Ha egy-egy rossznak mondható fellépés becsúszik, nagyon meg tudok zuhanni, azonban azt látom, hogy az embereknek a zene a legfontosabb. Sajnos a zenészek hajlamosak ezt elfelejteni, s ők maguk nem is hallgatnak más bandákat. Ha én beteszek egy dalt a laptopon, s megtetszik, megpróbálom eljátszani a saját szám íze szerint. Nagyon jó ezzel a bandával zenélni, s most már, amikor lehullott rólam a drogos burok, sokkal jobban érzem őket: nem kalimpálok és engedem, hogy lepengjen az akkord, tehát hagyok levegőt a zenének. Koncertezünk, fesztiválokra járunk és élvezzük a zenélést: én ilyennek szeretném a jövőnket.

KULTer.hu: Végezetül, mit üzennél a rajongóknak?

Próbálják meg egészséges módon önmagukat szeretni a legjobban a világon, mert csak így lesznek képesek másokat is önzetlenül szeretni.

A képeket Bende Csaba és Szodorai Regina készítették.

(Az április 11-ei debreceni koncert Facebook-eseménye itt érhető el.)

Balogh Péter

szerző: Balogh Péter
honlap e-mail
Balogh Péter 1990-ben született Debrecenben, költő. A Debreceni Egyetem magyar szakán tanult. A LÉK irodalmi kör és a József Attila Kör tagja. Első publikációja a KULTer.hu-n jelent meg. Verseit publikálta még többek közt az Irodalmi Szemle, a Tiszatáj, a Palócföld, a Zempléni Múzsa, a Vörös Postakocsi és a Várad. 2013-ban a Várad verspályázatán megosztott első helyezést ért el, 2014-ben pedig a Debreceni Egyetem Határnyitás című verspályázatán a harmadik helyezésért járó díjat vehette át. 2014-ben a KULTer.hu gyakornoka volt.

KULTprogramok

<< 2019. máj. >>
hkscpsv
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum