KULTer.hu - Kovács Kristóf versei
61515
post-template-default,single,single-post,postid-61515,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Kovács Kristóf versei

Egy útra

minden találkozásunkhoz
tartozott egy vonatjegy,
ami megőrizte magát véletlenül.
a lejárt bérleteket neked adtam,
ezzel próbáltad látszatnak tettetni
a távolságot köztünk. ami végül sosem
fogyott el. sőt, két szeretkezés közt
kevésbé tudtam elviselni azt, amilyen vagy.
beutaztam önmagam, csak azt nem tudtam meg
pontosan, hogy te hol laksz.
mindig csak beszéltünk és beszéltünk valamiről,
de egyikünk sem mondta el, amit kezdetként
kellett volna, hogy alig leszel majd boldog,
ha már nem találunk több tökéletes alkalmat.
hogy lesznek majd más évszakok is, és hagyni
fogom sokáig kicsengni a telefont,
legalább kelljen várnod. vagy ilyesmi.
hogy az összes kínos slágerzenéről
te fogsz eszembe jutni, amíg tart bennem.
és majd nem marad más egy
rövid estéből, csak az útpára, a trágár buszok
késő menetideje a nedves aszfaltokon.
el kellett volna magyaráznom, hogy
ezekből nem lesz vissza. elfogadva azt,
hogy egyszer a dolgaink nálad vagy
nálam fognak maradni.
ahogy a tárcák mélyén megsárgult jegyek,
amiket végül nem dobtam ki,
pedig feltüntetve áll, hogy csak egy útra szólnak.

Random

A Karakum-sivatag közepén
negyven éve lángol egy
metánnal teli kráter. Meggyújtották.
Nem tudom, mi lehet azzal
a pólómmal, amit megtartottál magadnak,
már nem használtam.
Véletlenül bontottak meg
egy földalatti gázkamrát, ha
jól emlékszem a szovjetek.
Látványosan használom el
a ruháimat. Amit nem is olyan rég
elegánsnak tartottam az utcán, abban
már csak te alszol. Vagy már te sem.
Negyven év alatt sem tudott teljesen
elégni. Akkor ne mondd, hogy te
pár hónaptól vársz felejtést.
Már régóta nem túlélésre
játszom. Pedig mennyi minden
eltűnhetne vagy legalább megolvadhatna
ennyi idő alatt. Nem tudom, mi az,
ami ellenállhat. Lustán nagy volt
rád a pólóm. Szinte látom az izzadt türkmén
homlokokat. Ha már nem, remélem,
legalább meztelenül alszol,
azt talán még el tudom képzelni.
Nem tudják, mennyi van hátra belőle,
hasznosítani kellene, biztosan nincs rá mód.
Ezért nem. És amúgy is, ez az egész túl veszélyes
lehet. Felénk meg hirtelen történik minden.
Olyan, mint a pokol, azt mondják.
Túl sokszor alszom délután, csak ekkor
álmodom, mondjuk veled, de ez nem baj.
Olvasom, hogy a geológusok
csak találgatnak, mennyi még.
Vagy hogy mennyi idő alatt égne ki belőlünk,
egy végleges elszakadás fantom találkozásai.
Turisták ritkán érkeznek.
Mégsem egy gáztűzhely,
amit elzárok épp az ebéd alatt,
korán ebédelek, miközben elképzellek,
más ruhákban.
És kicsit beleborzongok,
hogy egyszerre van mindez.

Kovács Kristóf

szerző: Kovács Kristóf
honlap e-mail
Kovács Kristóf 1993-ban született Salgótarjánban. Jelenleg Budapesten tanul. 2012 óta publikál. Versei megjelentek többek közt a Liget, A vörös postakocsi és a Helikon folyóiratokban.

KULTprogramok

<< 2017. Júl. >>
hkscpsv
26 27 28 29 30 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum