KULTer.hu - Szolcsányi Ákos verse
61397
post-template-default,single,single-post,postid-61397,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Szolcsányi Ákos verse

Temet

(Brahms: Német requiem)

Már megint ő oldotta meg.
Mint kifestőkönyvet felnőtt,
unalmában ezt a szájat
világoskékre színezte,
bőrét szinte érintetlen
hagyta. Mindebből már semmit
nem tudnak meg: lakkfekete,
utcakő súlyú urnában.
Körülötte félkörben a
virággal kifizetettek
és fekélyükkel fizetők.
Tanárt temetnek, jegyzi meg
suttogva a virágárus,
kérdezed vagy mondod?, kérdez
vissza bennük, aki meghalt,
majd fizetnek, gyertya és a
gyertyán két jel, kezdet és vég.
Három búcsú, pap, család és
szakma, meggyőző fedésben.
Állnak, súlytalanul, szürkén,
mint egy sor ceruzás egyes,
míg a mondatok utáni
fülzúgást kitöltik közös
ügyeikkel, hogy hagyták ott
Zánkán tizenegyben, ért el
mégis elsőként a házba;
melyik könyvet kapták tőle
kölcsön, később a szokásjog
milyen szóvirága győzte
meg, hogy nekik adja végleg;
min is vesztek össze, hogy sírt;
hogy rontotta el a bushos
viccet, amitől majdnem jó
vicc lett; hogy beszélt németül,
olvasott fel, hogy gépelt, írt;
hogy figyelt. Ez tiszta, ennél
állnak meg, később majd innen
indulnak, ha emlékeznek.
Szétszórtan a sírnál. Látni
nem látják az apró urnát,
elképzelik, hogy vasból van,
mint a szertárban az inga
doboza, mások tűnődnek,
igazából miből állnak
a hamvak, hányban született,
kik kötöttek békét akkor,
alkatuk, szakjuk szerint így
töprengenek, vagy harmincan,
elkülönülve sötétlő,
puha rücskök a temető
dermedt, sáros, gödrös combján.

(Burnley: I’ll Fly Away)

némán csillogó trombiták
tikkadt délelőtti hőség
emlékeznének ha a pap
nem ugyanarról beszélne
szó gombostű a múlt tömör
gömbjében pont azt takarja
el amiről szólna és az
ének sem más csak becsvágyóbb
égi part és tűnő árnyak
rácsok vasbilincsek vége
ez a kétely tervezetlen
áldatlan interregnuma
felelős legyőző nélkül
meg tudnak ragadni vagy nem
valamit magukban arról
akiért ma összegyűltek
szinte mindegy legalábbis
nem ettől ér véget ez az
állapot valaki ellép
valaki mellől a banda
rákezd egyszerű ha könnyű
már nem is lehet de ekkor
már folyékonyabban sírnak
ahogy egy zár enged egyre
tágabb holtjátékot ajtón
mint torokból szabadul fel
egyre bővebben váladék
pirosán hangján lassan csak
orvos ismer betegségre
mire feltűnik a sírkert
és a gyászkocsi sofőrje
megszokásból indexel a
jobb kis íven gátlás túlzás
nélkül mosolyognak lábuk
hátsójuk törzsük mint bölcső
hinta függőágy mozdul ring
mint levélhullás szabályos
túl a gyávaság szemérmén
igaz lassú izgalomban
mint nős férfi férjezett nő
néznek össze búcsúzóul
süllyed döccen a test hallják
sírásó fojtott nyögését

Szolcsányi Ákos

szerző: Szolcsányi Ákos
honlap e-mail
Szolcsányi Ákos 1984-ben született, költő, az Universidad de Salamanca PhD-hallgatója, kutatási témája García Lorca magyarországi recepciója. Legutóbbi kötete: A felszínről (Kalligram, 2012).

KULTprogramok

<< 2018. Júl. >>
hkscpsv
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum