KULTer.hu - Őrült rohanás
61949
post-template-default,single,single-post,postid-61949,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Őrült rohanás

Mad Max – A harag útja (Mad Max: Fury Road)

fury road8Hányattatott sorsú franchise a Mad Max. Két egyaránt remek, kult státuszú, de egymástól gyökeresen eltérő atmoszférájú epizód után a Tina Turnerrel felturbózott harmadik rész kinyírta a sorozatot. Aztán eltelt 30 év, és talán pont ennek köszönhető, hogy az új Mad Max magasról tesz a korábbi részekre, és nem nevezhető sem rebootnak, sem remake-nek, sem folytatásnak.

A Mad Max – A harag útja önmagában is tökéletesen önálló darab, sem a színészek (Mel Gibsont Tom Hardy váltotta), sem a képvilág (a Hollywoodban elburjánzott narancssárga-kék fényelésnek hála) nem emlékeztet az előzményekre, amit pedig plot szinten tudni érdemes (történetesen hogy a világvége után vagyunk, és Max kicsit be van kattanva), azt az első percekben lezavarja a film. Mint franchise-nak, ezek inkább hátrányára válnak az új Mad Maxnek, de önálló filmként már rögtön az erényeivé. Ugyanakkor minek is ragaszkodnánk annyira az előzményekhez – főleg harminc év távlatából – egy olyan harmadik rész után, mint amilyennel Maxet megverte a sors?

Ezeket csak azért érdemes sorra venni, mert a régebbi részek rajongóiban könnyedén disszonanciát szülhet a tény, hogy a Mad Max – A harag útja egy a sok megkésett folytatás közül (pl.: Indiana Jones, Jurassic World), amit leginkább Hollywood brandmániája táplál, de még ez sem változtat a tényen, hogy szellemiségében több évtizeddel az első rész után se változott semmit.

fury road4

A karosszéria trendire fazonírozott, de a motor a régi. Ugyanaz a benzingőzös világvége hangulat, ugyanaz az eldeformálódott moralitás, kinézetükben és lelkükben is beteg figurák, szürreális autócsodák és ugyanazok a farkastörvények. Max ismét csak sodródik az árral, és csak a saját találékonyságának köszönhetően nem fullad bele, miközben nem érdekli semmi és senki. Nincs nyoma a filmhősöktől megszokott erényességnek, Max ugyanúgy a túlélésre játszik, mint körülötte mindenki más.

Ez önmagában nem lenne több az önismétlésnél, de Miller a tesztoszteronszagú világ apokaliptikus témával való okos összekapcsolásához meglepő módon nőket használt. A Mad Max világában a minimumra redukálódnak az igények, de az önfenntartás mellett ezúttal megjelenik a fajfenntartás kérdése is. Amíg a második részben hidegvérrel végeznek a megerőszakolt lánnyal, itt a nő a férfi legdrágább kincseként jelenik meg, amit még 120 km/h mellett is óvni kell. Ez a törődés azonban nem a nő lénye, hanem biológiai képessége, a gyerek kihordása felé irányul. A film hősei nem tudatosan ugyan, de az efféle kisajátítás és tárgyiasítás ellen küzdenek (Max maga is tárgyként jelenik meg, mint egyszerű vérzsák), s magáért a civilizációért – már ami megmaradt belőle.

FRD-09299.JPG

A film pedig megmutatja azt is, hogy mi történik e nélkül. Amíg a harcos öregasszonyok egy sivatagban szenvednek, miközben tele vannak termőmagokkal, amiket nincs hol elvessenek (elég direkt szimbolika), addig a férfiak uralta oázisban terror uralkodik, és abszurd módon az élet célja sem maga az élet, hanem a hatalom fenntartása. A „hadfiak” ugyanúgy puszta eszközök, mint a csodaszép ágyasok, bármikor feláldozható bábok, akiket a vallási fanatizmus által tartanak kordában az Istent játszó szörnyetegek.

A harag útjában az az igazán örvendetes, hogy ezeket a témákat egy kőegyszerű narratívába helyezi: egy kétórás autós üldözésbe. A karakterek motivációi, jelleme, mélyen megbúvó moralitása és humanizmusa (vagy éppen annak hiánya), illetve perverziói az akciók közben törnek felszínre, miközben továbbra is kíméletlenül naturalista az egész. A homokvihart leszámítva nincs tolakodó CGI, így az akcióknak súlya, feszültsége van, miközben tucatszámra hullanak a különböző szereplők, még azok is, akiket nem gondolnánk. Nem csak alibiből, hanem mert egy ilyen őrült világban tényleg sokan halnak meg.

Ehhez az eltorzult, beteg vízióhoz pedig a színészek is remekül asszisztálnak, Tom Hardynak és a Charlize Theronnak nem a dialógusokon, hanem az apró rezdüléseken keresztül kell kibontaniuk saját figuráikat, miközben kivételesen a gyönyörű modell hölgyekre sem lehet panaszunk, egyedül Nicholas Hoult tűnik kicsit unalmasnak, mivel már eljátszotta egyszer ezt a szerepet az Eleven testekben.

George Miller harmincévnyi várakozás után forgatott egy megalkuvást nem tűrő, a tömegfilmes elvárásokkal élesen szembemenő, vértől és benzintől csöpögő, jó alakításokkal dolgozó, a korábbi részekkel nem igazán foglalkozó, és a filmes trükköket jó ízléssel használó akcióbombát, ami minden erőszakossága és morbiditása ellenére több emberséggel bír, mint az álomgyár legtöbb blockbuster próbálkozása – egészen egyszerűen azért, mert egy zsánerfilmbe bújtatott őszinte szerzői alkotás.

Mad Max – A harag útja (Mad Max: Fury Road), 2015. Rendezte: George Miller. Írta: George Miller, Brendan McCarthy és Nick Lathouris. Szereplők: Tom Hardy, Charlize Theron, Nicholas Hoult, Zoë Kravitz. Forgalmazza: InterCom.

Dani Áron

szerző: Dani Áron
honlap e-mail
Dani Áron 1991-ben született Kolozsváron, 2010-től a Budapesti Kommunikációs Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakos hallgatója. Elsősorban a filmművészet iránt érdeklődik, de foglalkoztatja a képzőművészet és a sport is. Újságíróként a KULTer.hu-n debütált.