KULTer.hu - „A legtöbb ember középszerű, per definitionem”
63548
post-template-default,single,single-post,postid-63548,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

„A legtöbb ember középszerű, per definitionem”

Daniel Kehlmann: F

512Daniel Kehlmann legújabb művének karakteres címe igen faszcináló. „A cím dolga nem az, hogy megfegyelmezze, hanem az, hogy összezavarja az ember gondolatait” – jegyzi meg Umberto Eco A rózsa nevével kapcsolatban. Kehlmann címválasztásával, meglehet, a nagy szemiotikus is elégedett lenne.

Az ábécének e szerény eleme jóllehet semmiben sem különbözik többi betűtársától, egy könyv címeként, annak gerincén vagy fedőlapján azonban könnyedén magára vonzza az olvasó figyelmét. A maga egyszerűségével figyelemfelkeltő, gondolatébresztő, s rögtön maga után vonja a kérdést: kicsoda vagy micsoda ez a címbe emelt F?

Az író mindezzel kétségkívül a fordító, Fodor Zsuzsa dolgát sem könnyítette meg: ez az egy betű olyan asszociációkat kelthet a német olvasókban, amilyeneket a magyar olvasóban nem feltétlenül, így ők némiképp hátrányban vannak, már ami az interpretációt illeti. Az eredeti cím elvetése ennek ellenére szóba sem jöhetett: a történetben Arthur, az író regényének főszereplőjét hívják így, sőt ez az egy betű egy helyen a fátum jelölőjeként áll, mely fontos szerepet játszik Kehlmann művében. Ezzel együtt Fodor Zsuzsa igényes, dicséretes fordítást végzett, amit talán A szentek élete című fejezet példáz a legjobban.

daniel-kehlman-f

A regényben egy család férfi tagjainak, az édesapának, Arthurnak és három fiának, Martinnak, Ericnek és Iwannnak a látszólag tündöklő, de mégis félresiklott életét, a társadalomban és a munka világában betöltött hamis szerepét ismerhetjük meg. Arthur íróként kontár, apaként és férjként nulla, orvos felesége tartja el a családot. Az írói karrier reményében egy hipnotizőr hatására elhagyja családját, ami végül meghozza gyümölcsét: Nevem Senki című regényével ismertté válik, könyvei sikerlistákon szerepelnek. Talán még nagyobb hangsúly van a három fiú életén, amellyel a regény hat nagyobb fejezetéből három (A szentek élete, A szépségről és az Üzlet) tüzetesebben is foglalkozik. A három rész egyetlen nap, 2008. augusztus 8-a eseményeit mutatja be a három fiú szemszögéből, részenként váltogatva őket az énelbeszélő szerepében. A bemutatást néha-néha visszaemlékezések retrospektív szövegei szakítják meg.

A szentek életének énelbeszélője, Martin, a hit ajándékát még el nem nyert katolikus pap, aki maga sem érti az általa terjesztette igét, s mindazt, amit ő maga nem ért a katolicizmussal kapcsolatban, misztériumnak titulálja. Kövér, kicsinyes figura: a lányoknál sosem volt szerencséje, eszik gyóntatás közben, és a Rubik kocka a legjobb barátja. Az egész regény talán legötletesebben megírt része ez, mely iróniával és humorral szemléli az egyházat és a vallást. Ennek kitűnő példája, ahogy Kehlmann a katolikus miserend szövegét intertextusként alapul véve ötvözi azt a közben misét celebráló Martinnak a hívekre reflektáló, nem egy helyen ironikus és kisszerű gondolataival.

Eric, az Üzlet narrátora sem jár közelebb az önkiteljesítéshez, miközben üzletemberként próbál eleget tenni gyerekkori fogadalmának. „Eric nagyon korán eldöntötte, hogy ő más lesz, mint az apja. Ő pénzt akar keresni, hogy komolyan vegyék, nem akart olyasvalaki lenni, akit titokban lesajnálnak.” (15.) Mindezt a fátumnak köszönhetően látszólag sikerül véghezvinnie, ám senki sem tudja, hogy ő maga a csőd szélén áll, a 2008-as krach következtében számításai nem jöttek be, és már ügyfeleinek a pénzét is elvesztette. Ezen felül kényszerképzetei és az üldözési mánia terhelik meg mindennapjait. A regényben tehát senki sem az, aminek látszik: mindenki szerepet játszik, innentől fogva hamis, vagyis németül „falsch” oldalát mutatja a társadalomnak – és máris új értelmezést nyer a történet címe.

Das-Leben-eine-Fiktion_ArtikelQuer

Ez alól még Iwan, A szépségről énelbeszélője sem jelent kivételt, noha a helyzet mégis kicsit más. Iwan ugyanis nagy tehetséggel megáldott festő, akiről a világ mit sem tud. A regény világának egyik leghíresebb, rajongással körülvett festője, Eulenböck helyett készíti a képeket, majd rafinált módon értékesíti a hamisítványokat. Az olvasónak az az érzése támad, mintha Iwan nem tudná megfelelően kihasználni a sorstól kapott tehetségét. Jól látható, a könyv olyan kérdéseket boncolgat, mint hogy mit jelent középszerűnek lenni, képes-e beteljesíteni az ember a sors által rászabott feladatát, és mi történik, ha kudarcot vall – ahogy erre a fülszöveg is kitér. A történetnek ez a filozófiai mélységű, töprengésre hívó jellege Kehlmann munkájának véleményem szerint csupán egyik erőssége. Kehlmann humort és iróniát sem nélkülöző írói stílusa mellett az egyik legfontosabb jellemzője, hogy áthallásokkal, irodalmi utalásokkal eljegyzett regénye elsősorban a német nyelvű irodalom hagyományrendszerében gyökerezik, folyton előhívva és megmozgatva az olvasó korábbi irodalmi tapasztalatait. Egyetlen nap történéseit három különböző nézőpontból ismerhetjük meg – hasonló szerkesztési elv adja Christa Wolf Medea: Stimmen című regényének az esszenciáját is.

A történet eleje, amint Arthur gyermekeivel egy hipnotizőr előadására látogat, egyértelmű rájátszás Thomas Mann Marió és a Varázslójára. Kehlmann regénye mintha ott kezdődne, ahol Mann története véget ér, azzal a különbséggel, hogy a Varázslót nem lövik le, hanem hipnózisa révén az egyén teljes hátralevő életét megváltoztatja: Arthur a hipnózist követően, a „Varázsló” szavainak eleget téve hagy fel addigi életével, és hagyja el családját. Majd megírja a már említett Nevem Senki című regényét, és a sajtó arról tudósít, hogy néhányan a könyv hatására vetettek véget életüknek: mintha csak Goethe Ifjú Wertherének korabeli recepciótörténete elevenedne meg előttünk. Még itt sem ér véget az irodalmi „emlékezethelyek” sora: tipikusan Thomas Mann-i, ahogy Arthur egy polgári családban művészként próbál érvényesülni – nagy nehézségek árán sikerül is neki –, majd fia, Iwan, homoszexualitását nem titkolva festőként igyekszik kitörni a középszerűség börtönéből. A végén persze ő mégis elbukik – ami várható, hisz Iwan maga mondja: „a legtöbb ember középszerű, per definitionem” (88.).

zgbdc5-630j3eujtf57z1s1tn-original

A regény végezetül pedig műfaját tekintve tökéletes ápolója a német generációs regények tradíciójának (Generationenroman), melyekben egy-egy család sorsát kísérheti végig az olvasó több nemzedéken át. Olyan irodalmi tapasztalatokra hagyatkozhatunk itt, mint Thomas Mann A Buddenbrook ház, Günter Grass Ráklépésben vagy Melinda Nadj Abonji A galambok röppennek föl című regénye. Hovatovább a generációs családregények fő motívumát, az emlékezést is tematizálja Kehlmann műve, és ennek ellenére sem beszélhetünk teljesen hagyományos értelemben vett generációs regényről. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a Família című fejezet, mely ráadásul nem is feltétlenül képezi szerves részét a műnek. Arthur azonos című regényének egy részlete ez, egy könyv a könyvben, mely családjában huszonhárom generáció férfi tagjának életét mutatja be röviden: annyira sok ez, hogy az olvasó a fejezet végére már-már unja magát, a szeme átsiklik a tizenötödik, tizenhatodik férfisorson, és közben mégis élvezi a szöveget. Érzi, hogy itt ez az erős túlzás az írói szándék része: Kehlmann-nak sikerül a generációs regényeket oly módon megújítania, hogy közben ezeknek a német irodalomban nagy hagyománnyal bíró regényeknek egyszersmind a tökéletes paródiáját adja.

Ez utóbb említett tulajdonságok nélkül a könyv nem lenne más, mint egy érdekfeszítően megírt filozófiai traktátus a képmutatásról és a középszerűségről, mely – be kell látnom – nagyon fontos részét képezi e könyvnek. Ugyanakkor hiszem, hogy az irodalmi allúziók és a generációs regények ilyetén módon történő kicsavarása adja meg a regénynek azt a pikantériáját, mely miatt feltétlenül érdemes kézbe venni ezt a művet.

Daniel Kehlmann: F, fordította Fodor Zsuzsa, Magvető, Budapest, 2014.

Mikoly Zoltán

szerző: Mikoly Zoltán
honlap e-mail
Mikoly Zoltán 1992-ben született Szolnokon, jelenleg Debrecenben él. A Debreceni Egyetem Irodalomtudományi Doktori Iskolájának hallgatója, kortárs német nyelvű irodalommal foglalkozik. A Szkholion művészeti és szakfolyóirat olvasószerkesztője. Első publikációja a KULTer.hu-n jelent meg.