KULTer.hu - Identitások a kifutón (1. rész)
63837
post-template-default,single,single-post,postid-63837,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Identitások a kifutón (1. rész)

Spektákulum-nosztalgia a New York-i divathéten

NYFW1415LOGO1A New York-i divathét 17-én Marc Jacobsnak a bemutatójával zárult. Annak a Marc Jacobsnak, akinek tíz tervezői díj van a birtokában, aki 2014-ig volt a világ legértékesebb luxusmárkájának, a Louis Vuittonnak a tervezője, s aki most amiatt is az érdeklődés homlokterébe került, mert két almárkáját összevonta, hogy a high end kollekciójára fókuszálhasson.

„Ami van, arról nem érdemes beszélni.
(Guy Debord: Kommentárok a spektákulum társadalmához)

A bemutató rögtön másnap első helyre került a Vogue New York-i kollekciókat hierarchizáló listáján, pedig most a párizsi helyszínről New Yorkba átkerült Givenchy bemutatón Riccardo Tisci Marina Abramović-csal és a 9/11 megidézésével megpróbált eleve nagyon magasra törni. A divathetet nyitó Tisci emlékezetkollekciója azonban egy erősebb és konceptuálisabb Amerika-fogalomra cserélődött a bemutatók sorát záró Marc Jacobs-show kapcsán.

A show szót itt írtam le először, a divatbemutatóra gyakran használjuk ezt a kifejezést is. A Marc Jacobsé azonban valóban show volt a szó nemes, komplex és genealógiai értelmében. „It’s entertainment, baby!”mondta a tervező a sajtónak a bemutató után. Olyan szórakoztatás, amilyet a New York-i Ziegfeld Theater szinte százéves látványhagyománya garantál. Jacobs először változtatott korábbi bemutatói helyszínén, és elvitte klientúráját Manhattan legnagyobb egyképernyős mozijába, az 1927-től a párizsi Folies Bergère revüműfaját Amerikában meghonosító Ziegfeldbe, ahova a New Yorkban felnőtt Jacobs gyermekkorában mozizni járt. Az a szórakoztatóipar, mely Horkheimer és Adorno szerint egyformasággal sújtotta a kultúrát, a termelés egységéhez igazította, fetisizálta és mitizálta a szavakat, miközben jelentésüktől eltávolította azokat, alapvetően történelem- és emlékezetellenesen működött, itt vágyott, nosztalgikus és autentikus hagyományként idéződik meg.

Az európai társadalomtudósok nagy generációja által érzékelt állapotból zavarbaejtő Amerika történelem lett, vágyott aranykor. A felvevőkészülék előtt álló, elidegenített színész, akinek elsorvadt aurája Benjamin szerint a termelői gépezetben örlődött fel, arcát adja ehhez az aranykorhoz. Jacobs kollekciójában Maria Callas és Janet Leigh arca kerül köpenyekre és nagytérfogatú anyagokra, a mitológiákba burkolt modellek pedig egyenletesen, méltósággal sétálnak e teherrel hátukon. Képesek viselni és elviselni.

A show-jellegre ráerősít az is, hogy a kifutó a színházi és mozilátványosságok megmutatására szánt tér, melybe a modellek úgy jönnek be, hogy előbb a vörös szőnyegen mennek végig, az épületen kívülről indulnak és lépnek be – a popcornt és üdítőt kínáló előtéren át a moziterembe. Ők a látványosság és a látványéhes néző is, akinek „régi tapasztalata, hogy a kinti utcát az éppen otthagyott játékfilm folytatásának érzékeli, minthogy maga a film szigorúan a mindennapi észlelés világát akarja visszaadni”. Lépteiket a vetítővászon alatt elhelyezkedő zenekar kíséri. A játszott akkordokban tudjuk azonosítani a Marc Jacobsra jellemző cselt. A tervező ezzel a századfordulós némafilmkíséretet biztosító csapattal a New York Dolls Trash című számát játszatja a végtelenségig. A hatásvadász képzettársítás működik, mert Marc Jacobs – sajnos előre láthatóan – eklektikusabb annál, hogy egy referenciamezőre bízza magát. Kell neki New York-i fiatalkorának grunge szubkultúrája is, a Fiorucci és a Studio 54 világa, ahol gyakorlatilag a hetvenes-nyolcvanas évek New York-i klubkultúrája beöltözött. A folyamatosan újrafelfedezett Elsa Schiaparelli-örökség és a grunge globalizálódása.

COVER-MJacobsSS16-2

A partyk név nélküli látványhierarchiája működteti a hatvanegy ruhakompozíciót, a modellek – köztük a platinaszőke Beth Ditto fehér selyemruhában – azzal a tudással, tudatossággal és közömbösséggel vonulnak végig a termen, amivel a hetvenes-nyolcvanas évek partykultúrájának hercegnői: mint akik a csodálatból élnek, miközben e csodálatra nincs szükségük. Az Irina Shayk viselte bő szoknyán ott van J. R. Eyerman klasszikus fotója az 1952-es 3D vetítés elegáns közönségéről, az Alek Wekre adott alkalmi ruhán pedig a Fiorucci-logó egyik angyalkája, míg Isabella Emmackén csípőjén a rúzsos, érzékien nyitott reklámajak az alkotó madmenektől.

page

Marc Jacobs azt mondja, ha a művészet és a divat kapcsolatára van szükség, legyen ez a művészet végre és egyszer legalább a populáris látványvilágok nemes amerikai hagyománya; helyettesítsük Francesco Vezzolit Alfred Hitchcockkal, Piet Mondriant Florenz Ziegfeld Jr-ral! A tömeglátványosságok által közösséggé kovácsolódó Amerika kezdje el a saját emlékezetpolitikáját viselni, mutassa meg, mennyire szép a szemete! 

És ez itt mind a múltnak a kútjából került elő.

Marc Jacobs divatbemutatója a New York-i divathéten, New York, 2015. szeptember 17.

Keszeg Anna

szerző: Keszeg Anna
honlap e-mail
Keszeg Anna 1981-ben született Tordán. A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetemen, a párizsi Sorbonne Paris IV-on és az École des Hautes Études en Sciences Sociales-on, valamint a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen tanult. Jelenleg a Debreceni Egyetem és a kolozsvári BBTE kommunikáció szakának oktatója. A divat mint rendszer foglalkoztatja.