KULTer.hu - Itt van, pedig senki se hívta
63080
post-template-default,single,single-post,postid-63080,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Itt van, pedig senki se hívta

Enrique Vila-Matas: Dublineszk

1253281856_0Ha egy regénynek a címe megegyezik egy költő versének címével (jelen esetben Philip Larkinéval), akkor az olvasó minden bizonnyal izgalmas intertextuális utazásra készülhet, azonban Enrique Vila-Matas könyve ennél többet kínál.

De időzzünk el egy időre a címnél. Maga a „dublineszk” egyfajta stílust, sőt, stilizáltságot juttathat eszünkbe, különösen, ha elkalandozunk más, hasonló végződésű szavak irányába, amelyek közül érdekes módon jó néhány olvasható bele a regény szövegébe. Az „arabeszk” például a zenében – a Magyar értelmező kéziszótár meghatározása szerint – játékos hangulatú, kecsesen formált kisebb zenemű; hozzátehetjük, hogy a kecses formázás gyakran a motívumok szabad burjánzását, egymásba fonódását jelenti. A balettban viszont az a figura, amelyben a táncos fél lábon áll, és a másik lábát hátra nyújtja. De felmerülhet a „groteszk” szó is, ami valamely nevetséges, de egyben ijesztő, torz jelenségre vonatkozik, ugyanakkor a reneszánsz idején eredetileg a római kori maradványokra, romokra (üregekre, grottókra) applikált, gazdag motívumrendszerű díszítéseket jelentette. Persze megkerülhetetlennek tűnik a „pikareszk”, az utazó, kalandos regény asszociációja is.

Valóban, Vila-Matas regénye – Imrei Andrea rendkívül gondos, értő fordításában – játékos, gazdag szövésű, sűrű motívumhálóval borított szövet, egy kicsit groteszkül pikareszk jellegű szöveg. Talán még a stilizált tánc kifejezés is helytálló lenne: a főhős mintha tényleg egy balettpózba merevedne, fél lábon állva, másik lábát hátranyújtva, készülve a sokat emlegetett „angol ugrásra” (és utóbb végre is hajtva azt). Azonban a regény inkább egy benyomást, legfeljebb lassú folyamatot közvetít, mintsem a pikareszk regény epizódokban bővelkedő cselekménygazdagságát tárja elénk. A mű elején a főszereplő, a hatvan éves egykori könyvkiadó Lyonba utazik, ahol ahelyett, hogy meghívottként részt venne egy konferencián, a hotelszobájába zárkózva egy regényelméletet dolgoz ki. Ennek főbb pontjai: „az intertextualitás, a szöveg összefonódása a magas költészettel, szembenézés a romokban heverő morál helyzetével, a stílus elsőbbsége a cselekménnyel szemben és az a szemlélet, amely az írásra mint feltartóztathatatlanul előrehaladó időre tekint” (13.). Samuel Riba azt gondolja, hogy merő időpocsékolás elméletet kidolgozni azért, hogy egy regényt építs rá, de a Dublineszk tulajdonképpen pontosan megfelel a Riba által kidolgozott regényelméletnek.

covers_297466

A (külső) cselekmény szűkös: adott Riba, a szakmában harminc évet lehúzott, anyai ágon zsidó barcelonai könyvkiadó, akinek cége a csőd felé táncol. Házassága szenvedélyes, de feszült, gyerekekről nem tudunk. Szüleit rendszeresen, minden szerdán látogatja, s folyton úti beszámolókat kérnek tőle, valamint a „terveiről” érdeklődnek. Egy barátja minden páratlan nap délben felhívja. Mintegy két éve felhagyott az ivással. Kezd hikikomori üzemmódra berendezkedni, azaz a szobájába bezárkózva az interneten bújja a különféle oldalakat, neje, Celia nem kis bosszúságára. Majd megszületik benne az elhatározás: a nyomtatott könyvnek, a Gutenberg-galaxisnak leáldozott, ezért méltóképpen el kell azt temetni, stílusosan a Bloomsday-n, június 16-án, azon a napon, amelyen Joyce Ulyssesének cselekménye játszódik. Ez lenne szerinte „az angol ugrás”, a túlsó partra való átmenet. A cél érdekében összegyűjti három barátját, akik többé-kevésbé kötelességtudó módon eljátsszák vele Dublinban a Joyce-regény hatodik fejezetének fő epizódját, Paddy Dignam temetését. A szertartás valahogy lezajlik, inkább nevetségesen (groteszkül), mint emelkedetten, de ekkorra már nem is ez a lényeg. Riba „a tudati pókhálók szövögetése helyett” (199.) megtette a nagy ugrást, átment a túloldalra.

Valóban átment? A rengeteg irodalmi utalással, idézettel átszőtt regény telosza – nem nehéz kitalálni – nemcsak a dublini Bloomsday, a nyomtatott könyv temetése éppen a Gutenberg-galaxis egyik csúcsteljesítményének napján. Ezzel párhuzamosan megtörténik a hosszú hajú, ősz szakállú (legalábbis én így képzelem) Samuel Riba belső utazása, afféle sterni „érzelmes utazás”, csak éppen a leépülés, a becketti elszegényítés felé. Láncolatszerűen kapcsolódnak össze az egyes elemek a regényben – és ezen a ponton valóban érdekes párhuzamként szolgálhat a 18. századi Sterne, aki a szentimentalizmus mellett az asszociációs filozófia kritikáját vagy éppen paródiáját alkotta meg a Tristram Shandyben. Az elv hasonlóképpen működik a Dublineszkben is: Ribának szinte mindenről eszébe jut valami – idézet, filmjelenet, korábbi szerzői, olvasmányai.

Így feltehető az a kérdés, hogy az „ugrás” valójában átlépés-e valamibe, vagy őrjítő módon – a Riba által fetisizált Google-módszerhez hasonló elven – „linkek” végtelen megnyílása egymásból. Nagyon is kétséges ugyanis, hogy a balett-táncos az arabeszk pózból nem egy ugyanolyan testtartásba érkezik-e meg. Nagyon érdekesen fonódnak egybe ezek a „linkek” a regényben, és valójában ettől nem kényelmetlen ebben az irodalmi labirintusban való bolyongás, hiszen a feltárt összefüggések, egymásba kapcsolódások az olvasó számára egyfajta koherenciát sugallnak. Kezdhetjük a legnyilvánvalóbb párhuzammal: Joyce monumentális műve az ókori eposzt ismétli meg és forgatja ki, a négy barát (és világszerte rengeteg Ulysses-rajongó évről évre) viszont a legendás napot ismétli meg, a temetéssel a középpontban. A regényben többször említett Beckett barátja, Joyce életművét ismétli meg bizonyos szempontból, csak éppen fordított előjellel (a barokkos gazdagságtól a fokozatos kiüresítés felé haladva), és persze Vila-Matas regénye maga is Bloom nevezetes napjának egyfajta megismétlése, nem is szólva Philip Larkin azonos című verséről, amely egy idős dublini prosti temetéséről szól, allegóriát kínálva ezzel a nyomtatott irodalom Riba által elgondolt utolsó útjára kísérésére.

H28N2028

Azonban ettől még csak érdekes, már számtalanszor előadott posztmodern játék lenne a korábbi művek, idézetek erdejében való pikareszk utazás, a „minden mindennel összefügg” nem túl eredeti ötlete. Amitől Vila-Matas regénye számomra izgalmas, az a határok közötti elmosódás, illetve a kilépés-átlépés problematikája. Nyilvánvaló ugyanis a valóság/fikció egymásba játszása – a dublini temetés, illetve a Finnegan-rend megalapításával Riba éppen a kitalált Leopold Bloom szerepét játssza el, ugyanakkor valóban sor kerül egy esőkabátos, Beckettre kísértetiesen emlékeztető férfi temetésére. Eközben a főhős életét is keresztbe-kasul szövik a kitalált szövegek és személyek, és már nagyon nehéz megállapítani, hol kezdődik a valóságos, saját és hol a fikcióként felfogott élete. Nem válik ő is a több száz regényt elbíráló kiadó szereplőjévé egy cselekményben?

Hol kezdődik a kint és hol fejeződik be a bent egy szobájába begubózó hikikomori számára, aki ugyan ki sem mozdul, de az egész világ kitárul előtte? A regényben sokat emlegetett Edward Hopper-festmény, a Stairway, így alakul Riba életének allegorikus kifejeződésévé: egy lépcsősort látunk, előtte egy kitárt ajtóval, azonban a kép „paradox módon épp arra szólítja fel, hogy ne mozduljon onnan, ahol van” (269.).

stairway-at-48-rue-de-lille-paris.jpg

Sőt, a kint/bent, valóság/fikció, én/szerep ellentétpárjait is meghaladva az egyik legizgalmasabb kérdés a regényben a múlt/jelen, illetve az élők/holtak közötti átjárás. „A szerző a kiadó kísértete” – jegyzi meg egy szereplő (296.). Ugyancsak, kísértetek hálózzák be a regény terét, itt-ott felbukkanó rejtélyes alakok esőkabátban, Nehru-köntösben kísértik Ribát, rejtélyes francia alakok kaputelefonálnak fel hozzá az éjszaka közepén, hogy bejelentsék – adott esetben – a szerző halálát, sőt egy két évvel korábbi álom szinte szó szerint teljesül Dublinban. „Kicsi a világ. Mindig van, hogy valaki csak úgy megjelenik, az ember nem is álmodott róla” – hangzik el többször a műben. A Dublineszk valóban azt az érzetet kelti, hogy kicsi a világ. Ennek megfelelően Riba eredeti terve – az „angol ugrás” végrehajtása, a nagy lépés megtétele a túloldalra, a nyomtatott világ föld alá nyomása és rituális elbúcsúztatása – hiábavalónak bizonyul. Szembe kell nézni azzal a nyomasztó gondolattal, hogy az át- vagy kilépés egyben belépés vagy ugyanoda visszaérkezés is lehet, ugyanis valami vagy valaki mindig megkérdőjelezi az élet grandiózus, nagy gesztusait. Ribának, a szerzőt és a Gutenberg-galaxist temetni akaró kiadónak nincs szerencséje, ugyanis a szerző és a könyv (afféle, a T. S. Eliot-i kísértő „hagyomány” módjára) mindig megjelenik, hívatlanul, váratlanul. Nem marad más hátra, mint kísértetektől körülvéve emlékek, szövegek, szerzők labirintusában élni, és ez így is van jól.

Enrique Vila-Matas: Dublineszk, fordította Imrei Andrea, Magvető, Budapest, 2014.

Tukacs Tamás

szerző: Tukacs Tamás
honlap e-mail
Tukacs Tamás 1979-ben született Nyíregyházán. A Nyíregyházi Egyetem Angol Nyelv és Kultúra Tanszékén dolgozik docensként. A Debreceni Egyetem angol szakán végzett 2002-ben, majd ugyanitt szerzett doktori fokozatot 2010-ben irodalomtudományból. Fő kutatási területe a modernista angol regény, különösen a késő modern korszakban. Megjelent kötetének a címe: A megrekedt idő - Az emlékezet válsága a késő modern angol regényben (2014).

KULTprogramok

<< 2018. Júl. >>
hkscpsv
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum