KULTer.hu - Lélekfogak
63642
post-template-default,single,single-post,postid-63642,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Lélekfogak

Kiss Noémi: Sovány angyalok

kiss_noemiRitkán gondolunk arra, hogy amiről nem vagy csak keveset beszélünk, arra nincs is megfelelő nyelv. Abban bízunk, hogy a megszólalás majd létrehozza, és utána csodálkozunk, hogy a szavakból mennyi minden ismerős, és mégsem ugyanaz.

A Sovány angyalok végig erős szöveg, bár az elején a fentebb említett megszólalás még nem zökkenőmentes. A nyelv érzelmektől túlfűtött, az emlékekből és reflexiókból teremtett világ kaotikus. Az eseményeket generáló tett az egyes szám első személyű elbeszélőn keresztül ijesztő közelségbe kerül. „Szeretek ölni, nekem jó volt, nekem nagyon jó volt. Selymes, finom.” (37.) Felmerülhet a kérdés az olvasóban, hogyan lesz ebből egy történet? Jót mond-e az elbeszélő, és legfőképpen: jól mondja-e?

Kiss Noémi könyve a fiatal magyar traumairodalom sorába illeszkedik. Korábban Karafiáth Orsolya Kicsi Lilije és Czapáry Veronika Megszámolt babákja mutatta meg a bántalmazottak világának egy-egy szegmensét. Ez utóbbi kapcsán Czapáryt az a vád érte, hogy a traumát irodalmasítja, holott az ő szándéka épp ellenkező volt: „Fikcionalizált szövegről van szó, sokat dolgoztam a hangon, talán túlságosan is fegyelmezetten írtam és koncentráltam. Végig ki akartam tartani a hangot, és féltem, nehogy önsajnálatba csússzon át a szöveg. Nehéz erről a témáról úgy írni, hogy éreztessem a borzalmat, de meglegyen a távolság is, azaz elmondjam azt, ami elmondhatatlan.” Kiss Noémi a családon belüli nőbántalmazás és a meddőség témáját helyezi a középpontba, de nem általánosít, nem vitatja el, hogy az ábrázolt korszakban mások jobban érvényesülhettek.

kiss_sovany_cimterv

Kiss Noémi regényének első fejezeteiben a szerkezet erősen inog. A nézőpont egyre önvádlóbb lesz, önmaga körül forog, lassan, nehézkesen mozog az idősíkok között. Mintha a főhős, Lívia nem tudná, hol kezdje el történetét, mert kérdéses, hol kezdődött. (Itt a Czapáry által is említett hangkeresésnek lehetünk tanúi.) Líviát középiskolás éveitől követhetjük a jelenig, negyven éves koráig. Amit tett, arra nincsen mentség, mégis a fejezetekben előrehaladva kikristályosodik egy sors, lekerül a glazúr a körülményekről, pőrére vetkőztetett vágyak tombolnak a felszínen. Minden tiszta és fájdalmas, mint egy mély seb felnagyított fotóján.

Kiss Noémi rátalál a hangra, és az megteszi a hatását. Sodró, lendületes szöveg jön létre, melyben a lírai képek erős érzelmi tónussal árnyalják az elbeszélést. Lívia eleinte mindig ugyanoda tér vissza, a megváltoztathatatlan tetthez. Végig hangsúlyos a kitörés lehetetlensége, hogy ő egy szem volt a láncban, és súlyos, generációs örökséget is kapott. „Hallottam, ahogy verekednek, aztán szeretkeznek. Ordibálás után jött a sikítás. Apám tenyere csattogott anyám fenekén.” (44.) A szülők sorsának elbeszélésében egymás bántásán kívül hangsúlyos lányuk érzelmi elhanyagolása. Az újramesélés végtelenítő hatást kelt, úgy tűnik, mintha Lívia még hordaná asszonyi sorsának kényszerű keresztjét.

A külvilág, a mikrokörnyezet szereplői azonban tudatosítják benne, hogy valóban megtörtént az elképzelhetetlen. A kerettörténet helyszíne egy kórház. Lívia szívrohamot kapott a gyilkosságot követően, és a tárgyalásig ápolásra szorul. Ebben a szimbólumban mintha a társadalom most kényszerülne segíteni, hogy valamiképpen pótlásra kerüljön, amit hosszú évtizedeken keresztül nem kaphatott meg. Egyetlen fejezet erejéig lépünk ki innen, miután feltűnik Kati, a középiskolai rivális osztálytárs és egy régi barátnő, Sári, aki a tett hírére Amerikából utazik haza. A szöktetés, majd a kávéházban eltöltött délután azonban erőltetett dramaturgiai fogás, egyedül arra jó, hogy a rossz egészségügyi viszonyokat érzékeltesse. „Sári angolul beszél, jó hangosan. A portásnak fogalma sincs, ki beteg, ki nem, átjáróház az osztály, semmi rizikója nem volt a szökésemnek. Jönnek-mennek itt hálapénzzel a zsebükben az emberek.” (198.)  A barátnők felelevenítik azokat a részleteket, amelyekben ők is érintettek, de a történet szempontjából egyik sem releváns.

kiss noemi

Az elbeszélés a teljesítményorientált nyolcvanas évekkel kezdődik. Öcsi, a férj élsportoló, atléta. Lívia elvégzi a tanítóképzőt és boldogan-öntudatlanul dolgozni kezd, ami egyet jelent a teljes alárendeltséggel és a személyiség fokozatos eltorzulásával. A két életpálya eleinte megfelel a szocializmus által támasztott elvárásoknak, azonban egy ponton a fogaskerék csikorogva megáll. Mivel Lívia meddő, a házasok élete lassan felborul. Öcsi csak a szerepe szerint tud viselkedni, és egyre kevesebb empátiát mutat a felesége iránt. Lívia magát okolja és a válságot megpróbálja karrierépítéssel elfedni. A munka és a magánélet összecsúszása azonban csak egyengeti az utat az eljövendő tragédiához. Az igazgató kikezd Líviával, majd épp azokkal az előnyökkel zsarolja meg, amelyeket a viszony kezdetén fölkínált számára. A nő kilép ebből a romboló viszonyból, ám rádöbben, hogy az abból fakadó lelkiismereti válságot nem tudja feldolgozni. Külföldre menekül, eleinte a jobb élet reményében, de hamarosan ugyanúgy a kiszolgálógépezet része lesz, mint itthon volt.

Lívia az üres has, a csontvázérzés jelzőit aggatja magára. Egy terméketlen, ezért furcsa, sőt, gyanús istennő, aki előtt nem áldoz senki, hanem hagyják, hogy elégjen az önfeladás máglyáján. A tűz szimbóluma többször megjelenik a szövegben, egyszerre jelenti a megtisztulást és a megsemmisülést. Hihetetlenül pontos kép, miszerint a társadalmi hasznosság azokban az időkben egyben önmeghatározás is volt. Mintha a nő tanítónőnek, a férfi sportolónak született volna, hiszen a politikai rendszer által kreált kasztok eleve meghatározhatták az identitást.

A sovány angyalok sovány vigaszt nyújtanak, a transzcendensbe való kapaszkodás időleges. Lívia nem tud beletörődni a terméketlenségbe, de több segítséget sem kér, hanem a folyton újratermelődő haraggal a szívében megpróbálja újrakezdeni az életét. A düh az emlékek őrzéséből fakad, vélhetően soha nem tudja elengedni. A történet elején még „selymes, finom” jelzőkkel illetett ölés a végén már megbocsáthatatlan tett. Egy olyan áldozat, melynek jogossága vitatható. Mert el lehet-e venni egy ember életét? Van ez a kifejezés, hogy erős felindulás, de elég indokot gyűjt-e össze Lívia a kórházban, az ügyvédje kérésére írott naplójába, hogy magyarázatot találjon és önmaga előtt felmentést nyerjen?

A nő kiszolgáltatott történelmi-társadalmi helyzetéről szól Szabó Magda regénye, A Danaida is, melyet Kiss Noémi egy interjúban az angyalok egyik előképeként említ. Főhőse, Katalin mindig mások akarata szerint cselekszik, emiatt „hiába él”, innen a lyukas korsóban vizet hordó görög királylány mitológiai párhuzama. A saját sors azonban nem önmagában való, hanem az identitás megteremtődésének folyamatából következik, és napjainkban vannak olyan pozitív változások, amelyek lehetőséget nyújtanak a nők számára, hogy életüket ne pusztán mint a gyengébbik nem képviselői éljék. Legalább már lehet beszélni – és ez felszabadító.

Kiss Noémi: Sovány angyalok, Magvető Kiadó, Budapest, 2015.

Jassó Judit

szerző: Jassó Judit
honlap e-mail
Jassó Judit 1977-ben született Budapesten. Író, költő, a FISZ tagja. Korábban a Kulter, a Képírás, A Vörös Postakocsi és az Apokrif Online, valamint a Holmi és a Zempléni Múzsa közölte írásait. 2013-ban a Narraton elbeszélésversenyen, mely a visegrádi országokban került megrendezésre, első helyezést ért el Potozky Lászlóval közösen. Díjazott írásának címe: Budapest Noir.

KULTprogramok

<< 2017. jún. >>
hkscpsv
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum