KULTer.hu - Kitaszítva, sehol sem
64877
post-template-default,single,single-post,postid-64877,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Kitaszítva, sehol sem

Pierce Brown: Arany háború

14171089708_b1b4451cd1_bDarrow a Vörös lázadásban megtette bosszúja első lépéseit mint Aranyba bújt Vörös. Az Intézetben forradalmat kirobbantva, nemcsak társai tiszteletét – és féltékenységét – vívta ki, hanem a számára leginkább gyűlölt ember, felesége gyilkosának figyelmét is felkeltette. Az őt kísértő kételyek azonban még inkább elhatalmasodnak rajta, hiszen ráébred: egyik világba sem tartozik már bele.

„Én magam kerülöm a tükröket, legszívesebben örökre elfeledném az arcom helyén viselt maszkot, amelyen a világot a Merkúrtól a Plútóig uraló Aranyak ferde hege virít. Én is Páratlan Sebhelyes vagyok az emberiség legkegyetlenebbjei és legokosabbjai közé tartozom.” (9.) Az Arany háborúban az olvasó ismét olyan fordulatokkal találkozhat, amelyek egyik pillanatról a másikra az addig elképzeltek radikális megkérdőjelezésére késztetik. Az izgalmas cselekményvezetés és a magát folyton elemző főhős szövegfolyamának kettőssége lebilincselő és elgondolkodtató regényritmust teremt, miközben folyamatos átértékelésre hív fel.

Darrow állandó mozgásban van, kikerülhetetlenül az események sűrűjébe keveredik, és éppen ezért válik központi kérdéssé az önértelmezése. Úgy is mondhatjuk, hogy identitásválságát, amely testi átalakításából, majd lelki átalakulásából, végül pedig abból fakad, hogy a Társadalom legeltérőbb kasztjaiba kénytelen tartozni egyazon időben, az is súlyosbítja, hogy képtelen értelmezni helyzetét a világban. Valójában nincs ideje tisztába kerülni énjével, mindezt az is nehezíti, hogy az Arany háborúban ténylegesen szembe kell néznie szerelmeivel, szeretteivel. Meggyilkolt felesége, Eo emléke folyton üldözi: nem csupán elméjében, hanem a körülötte lévő, tapasztalható, látható világban is szembesülnie kell vele, hiszen kivégzése folytán a lány mártírrá, kísértő hőssé vált. A róla készült felvételek, falfirkák, amelyekkel Darrow találkozik, amikor az AljaSzínek szintjeire vezeti útja, nem hagyják nyugodni. Ugyanakkor számára is észrevétlen módon megbomlik a benne létező határ Vörös és Arany közt, így Musztáng – a vezető rétegbe tartozó lány, aki már az első kötetben is jelentős szerepet kapott – iránti vágya olyan dilemmához vezeti el, amely nem csupán a létét, hanem küldetését is megkérdőjelezi. Miután Arany testében hazatér, és találkozik édesanyjával, szembesül félelmeivel, amelyekről diadalittas vagy megalázó csatái közben megfeledkezett. „Okosabb lett volna az emlékeimben megőrizni ezt a helyet. Vajon Eo is nagyobb biztonságban van ott, ahol nem láthatom? Ha most viszontlátnám, megint ugyanolyan heves szerelemre gerjednék iránta? Akkor is olyan tökéletesnek látnám?” (477.) Felmerül a kínzó kérdés, hogy ha Darrow ösztönzői átalakulnak vagy elvesznek, mi értelme küldetésének – ezzel pedig lénye is értelmét vesztheti.

pierce-brown-arany-haboru-b1-webshop

Darrow énje töredezett – egyedül célja az, ami egyben tartja. Ezt követi makacsul, de mindeközben egyre inkább belekeveredik kimunkált szerepeinek és tekervényes hazugságainak hálójába. „Eo egyszer azt mondta, hogy az emberek hallgatni fognak rám. Hogy van bennem valami különleges képesség, hogy a lényem reményt ad. Én ezt általában nem érzem, ahogy most sem. Csakis a rettegést érzem, egy dühödt, makacs, önző, bűntudatos, szomorú, magányos kisfiú rettegését, és mégis mindenki rám néz. Nem kellene sok, hogy a reménykedő tekintetek súlya összezúzzon, kis híján már úgy is megsemmisít, és majdnem könyörögni kezdek, hogy valaki találjon ki valami jobban, és hárítsa el most ő a veszedelmet. Mert én képtelen vagyok rá.” (210.) A kiválasztottság általi kételyek folytonosan ott kísértenek Darrow-ban. A könyv bravúros módon mutatja be egy olyan lélek dilemmáját, ami folytonosan ki- és elemelődik környezetéből, ezáltal izolálttá válik. A magány sebezhetővé teszi a főszereplőt, egyúttal kiélezi belső csatáit, hiszen folytonosan hazudni kénytelen, és értékelnie kell a körülötte lévőket, ez pedig lassanként felemészti. Mindemellett izgalmas felfejteni az egy-egy figura legbelsőbb motivációját megmutató szálakat: a főhős belső monológjai egy jól kidolgozott figura lelki vívódásaiba engednek bepillantást.

A bizalom fogalma az Aranyak világában egyébként is kétséges: már az előző kötetnél is szóba került, hogy társadalmuk a Római Birodalom mintájára épült. A Vörös lázadás trilógiája mindazon politikai csatározásokat, családi szálakat, összeesküvési bonyodalmakat mutatja be, amelyek egy alternatív, sci-fibe és fantasybe ágyazott Római Birodalmat hoznak létre.

A kötetben fény derül Arész kilétére is, ami a korábbiakban nem történt meg. A vallomás – a korábbi történetvezetéshez híven – nagy csattanóként hat, és sok feltételezett dolgot kénytelen átértékelni a befogadó. A trilógia kidolgozottságát megerősíti, hogy tökéletes háttérmagyarázatot kapunk a Társadalom rendjét megdönteni akaró Arész motivációjára. „Én nem láthattam őt meghalni, egyetlen Arany se lépett a világomba, hogy látványosan porrá zúzza. Én csak a rendszer jéghideg kattogását hallottam, ahogy a fogaskerekek kíméletlenül maguk alá gyűrik és megsemmisítik azt, akiért éltem.” (440.) Az Arész által elmondottak elvezetnek ahhoz az elvhez, amely a háború kirobbantását segíti elő, és amelyben nagy szerepet kap a felosztottságon alapuló, felelősségvállalásra rábírhatatlan, totális rendszer elleni lázadás. Nem véletlen a párhuzam, amely Arész és Darrow élete között mutatkozik meg: a személyes veszteségek általi bosszú.

Brown-Pierce

Ahogy a Vörös lázadás meghatározó részét, úgy a második regény hányadát is a harcok részletes leírása adja. Emellett behatóbban bepillanthatunk a többi Szín világába is. A korábbiakban részleteiben megismert világ egyre inkább kitárul az olvasó előtt. Ezzel egyenes arányban az Aranyak gondolkodásmódját is mind jobban kiismerhetjük. A regény egyik legdinamikusabb tényezőjét a karakterek folytonos átértékelődése jelenti. Az Aranyak világa telítve van politikai játszmákkal, árulással, hűtlenséggel és ésszel fel nem fogható kegyetlenséggel, melynek mintáját az ókori római világ jelenti. Ez nem csupán a megszólításokban, nevekben mutatkozik meg, hanem a működésében is. A „patrícius-önkép”, ami olyan alapvető cselekvésekben is jelen van az Aranyaknál, mint a táplálkozás, megmérgezi elszigetelt világukat, ezáltal az egész Társadalmat is: egy beteg vezetői réteg csak romló világot teremthet. A gyermekgyilkosság, értelmetlen öldöklés, meggyalázás olyan súlytalan cselekvés egy nemes Arany számára, amit Darrow képtelen ésszel felfogni.

A kötet jeleneteivel előrevetíti az első regényben vágyott lázadás eljövetelét. „Sokan elhullanak. De a dühöngés felütötte a fejét az AljaSzínekben, elszabadultak. Nem érdekli már őket a halál, érzem, ahogy a lázadás szikrája fellobbant bennük, azzal, hogy engedélyt kaptak tőlem, hogy megtegyék, amire valójában mindig is vágytak. Mert ott lakott bennük a vágy, még ha eddig fel nem is lobbanhatott, de a szabadság és az önálló identitás utáni vágy ott él bennük.” (231.) Az Arany lázadásban Darrow ismét olyan dolgokat tesz, amelyek egyik pillanatról a másikra okozhatják a vesztét. Ennek alapja, hogy felismeri azt az igazságot, amelynek akceptálása magát a megsemmisülést jelenti ebben a kasztrendszerben: nincs különbség az egyes Színek között, csak az ember (a humanitás) létezik, minden, amelyet ezen túl megnevez, csak árnyalat.

Darrow, minden átalakítás és kísértés ellenére Vörös marad, ezért nem is tud változtatni az önképen, noha szenved a hazugságoktól, mégis képtelen felfogni, hogy bár minden más Színkaszt hasonlóképp vagy épp ugyanígy vélekedik, az igazi Aranyak nem fogják elengedi kitüntetett és egyedi pozíciójukat, legyen szó barátságról, szerelemről, hűségről, tartozásról. Ez a világnézeti különbség pedig lehet, hogy a démonjaival küzdő főhős és lázadásának életébe kerül majd. A kötet utolsó oldalai, még inkább záró mondatai, kétségek között hagyják az olvasót – okosan előkészítve a folytatást. A trilógia befejező kötete Morning Star címmel jövő év januárjában jelenik meg.

Pierce Brown: Arany háború, fordította Török Krisztina, Agave Könyvek, Budapest, 2015.

Somoskői Beáta

szerző: Somoskői Beáta
honlap e-mail
Somoskői Beáta 1986-ban született Salgótarjánban. A Debreceni Egyetem magyar, történelem, etika szakán tanult, a Pálffy István Színháztudományi Szakkollégium tagja volt. Írásai megjelentek a Szkholion, a Zempléni Múzsa, A Vörös Postakocsi lapjain.

KULTprogramok

<< 2018. feb. >>
hkscpsv
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 1 2 3 4

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum