KULTer.hu - Ragyogó emlékek és komor sorsok Texasban
64681
post-template-default,single,single-post,postid-64681,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Ragyogó emlékek és komor sorsok Texasban

Nic Pizzolatto: Galveston

dt.common.streams.StreamServerNic Pizzolatto regényét aligha kell különösebben ajánlani azoknak, akik követték a szerző A törvény nevében (True Detective) című sorozatát, hiszen az HBO filmcsatorna által készített  produkció minden idők egyik legszínvonalasabb televíziós noir alkotása – legalábbis az első évadot tekintve.

Bevallom, én is főképp ezért olvastam el a könyvet. A külföldi recenziók alapján felkészültem arra, hogy a regény nem lesz annyira kiforrott munka, mint a sorozat forgatókönyve, hiszen Pizzolatto első, megjelenésekor kisebb sikereket arató, de aztán jórészt elfeledett művéről van szó. Ezen elvárásom be is igazolódott: időnként klisékbe forduló, emiatt némiképp felejthető történetet vázol fel a fiatal amerikai szerző. Ugyanakkor egy jól olvasható, hangulatos, elgondolkodtató, hús-vér szereplőket felsorakoztató, érzelmes – ám korántsem giccses – könyvön rághatja át magát az olvasó, akár pár óra alatt.

covers_314877

A könyv az ún. southern gothic vagy southern noir műfajába sorolható. Mit takar ez a kifejezés? Dashiel Hammett, Raymond Chandler és Ross Macdonald hardboiled, azaz keménykötésű krimijeinek a kétszeresen mutálódott alműfajáról van szó. Először is, már a 30-as évektől kezdve – tehát Chandler és Hammett műveivel egyidőben – elkezdett terjedni a krimik azon válfaja, melyekben a legfontosabb szereplőt nem a detektív adja, hanem a bűnbe süllyedt, ártatlanul megvádolt kisember (David Goodis: Dark Passage [1946]), kisstílű csaló (Jim Thompson; Svindlerek [The Grifters; 1963]), alkalmi tolvajjá váló munkásember (Cormac McCarthy: Nem vénnek való vidék [No Country for Old Men; 2005]), szerelmes biztosítási ügynök (James M Cain: Dupla vagy semmi [Double Indemnity; 1943]) vagy feltörekvő hobo (James M Cain: A postás mindig kétszer csenget [The Postman Always Rings Twice; 1934]). Mint Varró Attila írja: „Cornell Woolrich, David Goodis és mindenekelőtt a vezéralakot jelentő Jim Thompson bűnügyi regényei gyakorta nyomozástörténetek, de a lehető legritkább esetben nyomozó-történetek: esendő, gyenge vagy akár teljesen kiüresedett átlagember-protagonistáik egyre mélyebbre süllyednek a bűn örvényébe és saját belső pokluk köreibe” (19.). Ezeket a regényeket sokszor adaptálták filmvászonra, többnyire a film noir és a neo-noir stílusában – innen a (roman) noir név. Fontos volt új nevet találni, mivel ezeket a könyveket már nemigen lehet detektívirodalomnak tekinteni, hiszen vagy szinte teljesen hiányzik belőlük a detektív, vagy csupán mellékszerepet kapnak. (A némileg átfogóbb thriller vagy krimi kategóriájába szokták még sorolni ezeket a szövegeket.) Másodszor, az utóbbi évtizedekben egyre többször fordul elő, hogy az eredetileg majdnem mindig Kaliforniában, esetleg New Yorkban játszódó történetek helyszíne átkerül az USA déli államaiba – ezeket a könyveket és filmeket hívják southern, azaz déli noirnak.

An oil refinery is pictured 22 September

A törvény nevében első évadához hasonlóan Pizzolato korántsem eredeti történetét elsősorban a déli államok tájainak szimbolikus atmoszférájú, ám egyben realisztikus megjelenítése menti meg. A nagyvárosi káosz helyett baljós, kísérteties, természetfölötti jelentést kap a kihalt, egykor jobb napokat látott, már-már posztapokaliptikus helyszín. A regény nagy része Galveston szigetén, Texas némiképp elfeledett, recessziók és hurrikánok által sújtott turistaparadicsomában játszódik. A történet egy szláv származású gengszter, Stan Ptitkonak dolgozó behajtó, Roy Cady egyes szám első személyű elbeszéléséből bontakozik ki, aki legalább olyan érzékletesen festi le a mocsaras louisianai-texasi régiót, főképp annak white trash, azaz fehér, kevésbé művelt, alsóközéposztálybeli részét, ahogy Philip Marlowe teszi Chandler regényeiben a kaliforniai villákkal, kaszinókkal, bárokkal és utcákkal. Stan vélhetőleg egy szerelmi háromszög miatt el szeretné tenni láb alól a főhőst, ezért bérgyilkosokat küld rá. Roy kiszabadul a kelepcéből, menekülni kényszerül, és találkozik Rockyval, egy 18 éves prostituálttal, akihez fokozatosan közelebb kerül. A történet folyamán mind saját, mind a lány gyermekkori traumáival szembe kell néznie, és a múlt emlékeivel közösen kell megküzdeniük.

Niz-Pizzolatto-True-Detective-850x560

A jól megrajzolt helyszínek mellett két további aspektusát érdemes még kiemelni a regénynek. Az egyik a széthulló családi viszonyok, szemben álló nemzedékek és személyes tragédiák részletekbe menő,  realisztikus, meggyőző leírása. Ezzel a szöveg a film noir hagyományokat követi, ahol – részben a második világháborút követő illúzióvesztés miatt – sokszor szerepelnek pusztulásra ítélt és önpusztító családok. Híres példaképp szokták említeni a kritikusok a Gyilkos vagyok (Double Indemnity; 1944), a Mildred Pierce (1945), a Vörös utca (Scarlet Street; 1945), a Férfiszenvedély (The Lost Weekend; 1945), a The Locket (1946) vagy A sanghaji asszony (Lady from Shanghai; 1947) című filmeket. Royról már a szöveg elején megtudjuk, hogy halálos beteg, ám senkije nincs, akivel megoszthatná problémáit: legnagyobb szerelme, Loraine évekkel ezelőtt hagyta el, s jelenlegi barátnője is éppen most szakít vele.  Később az is kiderül, hogy árvaházban nőtt fel, mivel édesanyja öngyilkos lett. Rockyt megerőszakolták gyerekkorában, teherbe esett, gyermekét, Tiffanyt megpróbálja felnevelni, de pszichikai traumái miatt ez nem történhet meg sikeresen. Egyedül Tiffany generációja kezdhet súlyosabb lelki terhek nélküli életet, Roy és Rocky önfeláldozásának köszönhetően.

A másik az emlékezés, a flashback használata. „Azt hiszem, nagyon óvatosnak kell lennünk abban, hogy használjuk az emlékeinket” (165.) – vallja egy helyütt a főhős, s ezt a szemléletet Pizzolato is észben tartja: remekül alkalmazza a flashbacket a A törvény nevében első évadában, és itt sem teszi ezt másként. A múltba való visszarévedés  természetesen szintén a noir gyakori elemének számít. Sok esetben a főhős múltjában rejtély, gyilkosság, rablás vagy más bűneset lappang, melynek felszínre kerülése indítja el a nyomozást vagy az újabb bűnök sorozatát. A flashback másik szerepe viszont az lehet, hogy a szereplő múltjába való fokozatos bepillantásunk a karakter lelki mozgatórugóit, személyiségét fesse le – kiváló példa erre A gyilkosok [The Killers, 1946] című film. (A hollywoodi filmek nagy klasszikusát, az Aranypolgárt [Citizen Kane, 1941] e tekintetben a műfaj egyik alapvető forrásának szokták tekinteni.) A Galvestonban is ez utóbbi történik: a 1987-ben játszódó történetet 2008-ból visszatekintve adja elő a narrátor, viszont az 1987-es események alatt is sokszor emlékezik vissza – tehát többszintű flashback technikát alkalmaz a könyv, hasonlóan pl. az e technikáról híressé vált The Locket című filmhez. Roynak főként gyermekkora, fiatalkori évei, kemény fizikai munkával töltött napjai, szeretői, elsősorban Loraine jár az eszében, illetve az asszonnyal töltött galvestoni napok. Az egykor népszerű, ám hurrikánok által pusztulásra ítélt kisváros és tengerpart is az emlékezést segíti, mivel a „múlt ezen a helyen folyton leleplezi magát” (103.).

True-detective-1x02-7

Roy narrációja szenvelgés és giccs nélkül érezteti, hogy a főhős szenved, hiányik neki egykori szerelme. Emlékei átveszik az uralmat a kalandok leírása felett, s így a bűnügyi történet inkább csak alkalommá válik arra, hogy Roy nosztalgikus világa elénk kerüljön. Minderre eképp reflektál a narrátor: „épp most volt szeptember 11-e hetedik évfordulója, és a bolt ablakán kis felirat hirdeti: SOHA NEM FELEJTÜNK. Azt hiszem, mi ilyesmikkel ütjük el itt az időt. Ücsörgünk, és nem felejtünk. […] Történeteket mesélni jövünk ide, hogy meg tudjunk birkózni a múlttal anélkül, hogy felfalna minket.” (84., 86.)

Loraine természetesen már évekkel korábban túllépett a kapcsolaton. Amikor Roy kérésére rövid időre találkoznak, könnyedén hárítja el a férfi közeledését, s kimondja a regény egyik legemlékezetesebb mondatát: „A múlt nem valós” (163.). Ez természetesen élesen szemben áll a regény narrátorának életszemléletével, aki – az amerikai irodalom nagy klasszikusának, A nagy Gatsbynek (The Great Gatsby, 1925) főhőséhez hasonlóan – a regény utolsó pillanatáig a múlt jelenbeemelésében hisz: „Egyes élményeket nem élhetünk túl, és utánuk nem létezünk teljesen, még ha nem is sikerült meghalnunk. Minden, ami 1987 májusában történt, még mindig történik, csak időközben eltelt húsz év, és ami történt, csak egy történet” (77.).

Összefoglalva elmondható, hogy a Galveston nem alkalmazza, illetve újítja meg olyan tökéletességgel a noir elemeit, mint ahogy azt A törvény nevében első évada tette, mivel nem hoz létre annyira összetett történetet és emlékezetes karaktereket. Mindazonáltal sokkal meggyőzőbb a sorozat második, csalódást keltő évadánál. A többszintű flashback technika, a szétesett családi állapotok ábrázolása és a louisanai-texasi régió alsóközéposztálybeli rétegének megjelenítése mindenképp fontos és élvezetes könyvvé teszi.

Nic Pizzolatto: Galveston, fordította Roboz Gábor, Gabo Könyvkiadó, Budapest, 2014.           

Klapcsik Sándor

szerző: Klapcsik Sándor
honlap e-mail
Klapcsik Sándor Budapesten él, főképp angolul publikál. A Debreceni Egyetemen végzett angol és magyar szakon. Finnországban, a Jyväskyläi Egyetemen szerezte doktori fokozatát 2011-ben. Az Egyesült Államokban jelent meg Liminality in Fantastic Fiction: A Poststructuralist Approach című könyve 2012-ben.