KULTer.hu - A dráma elmarad
66631
post-template-default,single,single-post,postid-66631,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

A dráma elmarad

Hazai Attila: A maximalista (és más írások)

Hazai Attila korábban kötetbe nem rendezett, de neves folyóiratokban megjelent írásai töltik fel A maximalistát, amely – már csak amiatt is, mert ez a válogatás az életmű hosszmetszetét követi 1991-től 2009-ig – éppen azokat a reakciókat válhatja ki az olvasóból, mint a korábbi könyvei.

Abszurd egyszerűség, pofonegyszerű abszurd, gyermeteg novellahumor és a legsötétebb metafizikus mélység itatja át a szövegeket, melyek a komolyság és a komolytalanság határán billegnek.

A három éve tragikus módon elhunyt szerző körüli anomáliák jól mutatják, mennyire zavarba jöhet valaki A maximalista olvasása közben is. Németh Gábor a kötet előszavában (A javíthatatlan című, talán egy prózakötet elején kissé váratlan – ámde szép – egotripjében) bimbózó tehetségként emlékezik meg Hazai pályakezdéséről, míg korábban Bán Zoltán András szigorúan tépte darabokra a Budapest Skizot, és a szerző „kényszeredett infantilizmusáról”, „szellemtellen” „blődliségéről”, „írni nem tudásáról”, „boldog” és „naiv” tudatlanságáról értekezik.  Viszont leginkább a fülszöveget jegyző Garaczi Lászlónak lehet igaza vele kapcsolatban, mikor „a kortárs irodalom rakkendroll botrányhősének” nevezi Hazai Attilát.

Jellemzően tehát a naiv infantilizmus és a posztmodern irónia közti gyenge vonalon inognak a kötet szövegei. A novellai csattanót és a tragikumot is kinevető írásokról nehéz eldönteni, hogy szórakoztatni, tanítani vagy irodalmat olvastatni akarnak. A Viola esete a gólyafészekkel például két szálon készíti elő a történések baljós összefonódását, magyarán egy gólyafészek jelenetét és Viola esti szórakozásának eseményeit igyekszik szintetizálni, ám amikor a gólyafészek egyszer csak kibillen és a lány fejére esik, nem történik semmi: „Jaj – mondta Viola, majd hazament, és bebújt az ágyába.” (46.) Mi a baj ezzel? Az égvilágon semmi. Viola megmenekülése legalább annyira valóságos, csodálatos és fenséges, mintha csak agyoncsapta volna őt valami, és ott marad.

hazai-a_maximalista_1_lead_borito

Hasonlóan gyermeteg, vagy éppen szerencsés történet a Laci bácsi buszozik, melyben a címszereplő egyszer csak elalszik a volánnál, majd beleszáll a vágyai tárgyát képező lángosos Erzsi bódéjába. Laci erre bocsánatot kér, Petőfit szaval, Szűcs Juditot idéz, majd randira hívja Erzsit, akit végül a nőjévé tesz és boldogan élnek: „Milyen jó, hogy senki nem sérült meg, amikor beléd mentem – szokta mondogatni Laci bácsi Erzsikének, mióta együtt élnek.” (41.) Más esetekben, úgy mint a Nárcisz erkölcsei, avagy egy csekk becsülete című novellában, vagy épp a kötet címét is adó szövegben, A maximalistában már kevésbé mázlisták a szereplők.

Az olvasó egyfelől szakad a nevetéstől, de minimum elröhögcsél, másfelől viszont csendben és magában borzong, de lényegében nem tudja mire vélni ezt az egészet. Nevetséges, amikor Nárcisz beront a gyanútlan Tóthékhoz, miután megbírságolták fekete horgászat miatt, és ráordít Tóth Árpádra, akit a pecás a kaputelefonban még Karinthyval kevert: „Adjon kölcsön ötvenezer forintot.” (57.) Rögtön ezután leszúrja a karakán tulajdonost, aztán beáll a sorba a postán és befizeti a bírságról szóló csekket.

Hazai írása külön íz, bátor bolondozás, szépen és akaratosan gördülő szövegekben, melyek naivitása nyugodtan vehető esetlegességként, de tulajdonképpen natúr realizmusként is.

Bán Zoltán András mindenesetre még a Budapest Skizo olvasásakor veti fel, hogy ez a másfelől némileg önreferens szövegvilág – gondolva itt arra, hogy a Hazai-szövegek együgyűsége esetleg az írói pátosz lebontásának posztmodern kísérlete volna –, mely ezt a gyűjteményt tekintve is önismétlővé – esetleg megengedőbben: stílussá válik –, egy ponton túl kissé már unalmas. A sok hűhó semmiért esete az, ahogy Ági a férjét kicsinálta, melyet jó tíz oldalon át húz a szerző, míg végül úgy zárja le, mint több korábbi szöveget, egy megengedő ejnye-bejnyével. Az agresszor természetű Ági a fürdőszobába zárja, majd fokozatosan magára hagyja férjét, ám végül rajtakapják, felfüggesztett börtönt kap, megbánja tettét, és onnantól fogva higgadtan, a tanulságot levonva éli tovább az életét. Hazai pedig húzza az ember agyát, aki számít valami pofonra, drámára, de ha meg is kapja, az sem csattan akkorát, mert egy nagyon fontos tényezőt szinte az összes írásából kiiktat: az érzelmeket. A drámai szituációk, akár az óvodában, egy sarokba állítással elrendeződnek, kivéve persze, ha meghal valaki.

nap4-1hazaia

Nem könnyű eldönteni, hogy az amúgy tisztességesen megírt szövegek tehát magát az irodalomtól elvárt téteket, mondanivalót, erkölcsi állásfoglalást vagy valami hasonló fennkölt dolgot akarják-e elvitatni és kigúnyolni, és éppenséggel a legszigorúbb lebontását végzik el az irodalmi pózoknak, vagy arról van szó, hogy még egy teljesen ki nem forrt stílus kísérletei.

A kötet legjobb írásaiban mégis van valami szentimentális mélység, a szereplők már-már érinthetővé válnak, és többet érnek, mint pusztán leírt nevek, minthogy Ági, vagy Lacibácsi. Ilyen az Egy pad oldalai, ahol egy súlyossá tehető problémát jár körül a nyaraló költő, és éppen maga a kérdés elnagyolása teszi filozofikusan széppé, mégis briliánsan jelenetszerűvé és közhelyessé a sztorit: hány oldala lehet egy padnak? A Für Elise pedig éppen azért jó, mert tömör, mert rájön, hogy abban az érzelmi szituációban, amire rápillant, idegen az egyébként szórakoztató szócséplés, de a barokk szekrénybe beülő, félkegyelmű nagymama jelenete is képes szíven találni az embert (Nagyi a szekrényben).

A sötét, szinte traumatikus világfájdalomból és aggodalomból táplálkozó szövegek, mint a Négy nap vagy A maximalista mindemellett tragikus nyomorúságról adnak hírt. Előbbi performatív erőkkel lép fel, és így képes egy drognarratívára is hajazó ájulásjelenetet hitelesen, szemléletesen előadni, míg a címadó novella vészes képet fest a kételyeiben fürdő emberről: „A munka, a robotolás talán el tudja vonni az ember figyelmét a katasztrofális helyzetünkről, de akinek jut idő meditálni, hamar bekattanhat, nem gondolod?” (115.)

Ennek az ívnek a végén – és talán ez tudatos (másfelől kissé hatásvadász) szerkesztői lépés volna Berta Ádám részéről – szomorú ómenként zárja a novellák sorát a Gyuri találata című szöveg, melyben a főszereplő halálát, illetve lottó egytalálatosát jövendöli meg egy jósnő. Mintha csak ennyi volna az elmúlás: balszerencse – sugallják Hazai szövegei, melyek meg sem kísérelik, hogy élet és halál kérdését és küzdelmeit egy magasabb rendszerbe foglalják. De nem is biztos, hogy kell. A jóslat hallatán Gyuri is egyszerűen reagált: „a jósnő feledhetetlen tekintetére és csillogó fekete hajára gondolt, […] gyaloglás közben meglepődve vette tudomásul, hogy egyre jobb a kedve.” (131.) Mintha valóban semminek semmiféle tétje nem volna, mintha el lehetne viccelni az egészet. Talán jogosan inog a periférián az olyan szerző, aki így gondolkodik. Vagy talán csak be kell osztani őt és műveit.

Hazai Attila: A maximalista (és más írások), Magvető, Budapest, 2015.

Makai Máté

szerző: Makai Máté
honlap e-mail
Makai Máté 1986-ban született Veszprémben, jelenleg Budapesten él. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végzett magyar alapszakon, illetve irodalom- és kultúratudomány mesterszakon. Eddigi írásait az Alföld, valamint az ÚjNautilus portál közölte. Leginkább a kortárs magyar próza és az irodalomelmélet érdekli.

KULTprogramok

<< 2019. Júl. >>
hkscpsv
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum