KULTer.hu - Restauráció
67539
post-template-default,single,single-post,postid-67539,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Restauráció

Star Wars – Az ébredő Erő (Star Wars: The Force Awakens)

Miután az utolsó késők is elfoglalták helyüket, kéretlenül is értékes pillanatokra vonva el figyelmünket a vászonról, a régi Star Wars-rajongót elfogó első érzés minden bizonnyal a megnyugvásé: talán ezúttal nem kell átélnie azt a keserves csalódást, mint ami az előzménytrilóga során, mindenekelőtt a Baljós árnyak közben érte. Csak ezután mer fölengedni valamelyest merev testhelyzetéből, enyhén hátradőlni, s élvezni a képsorokat. (Írásomban kerülöm a spoilereket.)

Sokáig hálás voltam George Lucasnak azért, hogy megajándékozott a Mesével, amely nem egyszer átsegített kamaszkorom kevésbé napfényes óráin. Jó pár évvel később biztos voltam benne, hogy sosem leszek képes elfeledni neki Jar-Jart és a droidhadsereget, ám az új epizóddal eljött a megbocsátás ideje: elengedte az univerzumot, és az olyan kezekbe került, amilyennel érdemes volt hozzányúlni. J. J. Abrams egy másik sci-fi klasszikus, a Star Trek újragondolása után végül beadta a derekát a Lucasfilmet 2012-ben megvásároló Disney-nek, hogy megrendezze a Csillagok háborúja hetedik epizódját. Nem könnyen ment bele, mert rajongóként legszívesebben maga is ott ült volna az első sorokban a premier éjjelén. De ugyanez mondható el magáról Lucasról is, aki mindvégig csak egyetlen dolgot sajnált igazán a Star Wars-zal kapcsolatban: hogy sosem nézhette azt meg úgy, ahogyan a rajongók. Mivel a jogok átadása után lényegében kiszállt a történetből, most neki is megadatik az élmény.

640375

A Csillagok háborúja VII. – Az ébredő Erő professzionális munka lett. Úgy látszik, hogy tulajdonképpen képes megvalósítani azt, ami miatt a The Walt Disney Company átvette a franchise-t: hozza (s lehetséges módon túl is szárnyalja) a várt számokat, kielégíti a régi rajongók igényeit, de új nézők számára is vonzóvá tudja tenni a mítoszt. Megpróbálja elérni (nem kis mértékben a hype kondicionáló hatásának köszönhetően), hogy a „Star Wars-élménnyel” eddig leginkább másokon keresztül kapcsolatba kerülő, fogékony új néző azt érezze, mintha 1977-ben ülne ott az első vetítés alkalmával. (De a filmre beülő szkeptikusok vagy távolabbról érdeklődők is egy jól felépített, látványos, pörgő popcorn-mozit kapnak – ha ennél nem is feltétlen többet.) Hogy mindezt elérje a film, ahhoz egy tudatosan végiggondolt és mozaikról mozaikra kidolgozott koncepció profi megvalósítása volt szükséges (épp annyi hibával és kétes megoldással, amennyi ahhoz kell, hogy kellő vitatémát szolgáltasson az eltérő mértékben bevonódott nézők számára).

chewbacca

A Disney, mi tagadás, alaposan felépítette a mozi promócióját. A jól sikerült, feszültségteli trailerek és teaserek adagolása megfelelő várakozást keltett, találgatásokra adott okot, s ezek már önmagukban elindították a várható ellentmondásos reakciókat is, elég pusztán a fekete rohamosztagos látványától majdnem szívszélhűdést kapó, Abrams munkáját fehérellenes propagandának nevező rajongók bojkottra való felhívására gondolni. De a karakterplakátok bemutatása is úgy történt, ahogyan az a nagy könyvben meg van írva: az új szereplők mellett idővel kiderült, hogy nemcsak Harrison Ford (Han Solo), de Carrie Fisher (Leia hercegnő) is szerepelni fog a filmben, ám azt sikerült lebegtetni és homályban tartani, hogy Mark Hamill (Luke Skywalker) vajon feltűnik-e valamikor a vásznon. A film felvezetéséhez kapcsolódott például az is, hogy az Agymenők (The Big Bang Theory) sorozat aktuális epizódja a premier körüli felhajtásról szól, maga is használja a Star Wars kliséit (a főcímtől kezdve a főszereplőnek szellemjediként megjelenő „amerikai Öveges professzorig”), a geek tudósok orgazmikus élményt élnek át az opening nighton, és még a filmre beülő haverjuk, Wil „ez csak egy film” Wheaton („önmagát” alakító egykori Star Trek-színész) is tulajdonképpen jól szórakozik.

storm-troopers-10-was-star-wars-prequels-improve-series

De nem csak a marketing tett ki magáért, a filmkészítők is láthatóan elkövettek mindent azért, hogy ne érje csalódás egyik nézői réteget sem, de legkevésbé az elkötelezett rajongókat. A Star Wars-hívek igényeinek kielégítése azonban lehetséges, hogy túlságosan is közvetlen szándék; időnként – kis túlzással – úgy éreztem, mintha az Episode IV (Csillagok háborúja – Egy új remény) újraforgatott verziója előtt ülnék, hiszen mind a dramaturgia, mind a karaktertípusok és a cselekményváz is kísértetiesen idézik az ősmunkát. Ez a hatás akár zavaró is lehetne, ezúttal azonban mégsem válik azzá, alapvetően két ok miatt: az egyik, hogy az első film narratívája olyan okosan és mesterien megkomponált konstrukció, amely maga is erőteljesen csatlakozik rá a népmesei felépítésre (tudjuk, hogy George Lucas szakdolgozatát Propp mesemorfológiájából írta, de ezen túl is használt hasonló forrásokat). Tulajdonképpen ahogyan a Büszkeség és balítélet a romantikus történetek paradigmatikus alapszerkezetévé vált, úgy a Csillagok háborúja-minta az űr-fantasy műfaját alapozta meg (de ez többek között a Mátrix mélyén is megtalálható). Ezzel együtt egy minta követése önmagában sem nem érték, sem nem hiba, s itt kell említenem meg a másik okot, amely miatt működik az (időnként fan-service-i szintű és jellegű) rátapadás a korábbi film(ek)re: ez pedig a hangsúlyos önreflexió jelenléte.

maxresdefault

A két film közötti távolság ugyanis több szempontból is látványosan mérsékelt, nemcsak történetmozzanatok, karakterpozíciók, cselekményszálak ismétlődnek meg, hanem vizuális elemek és megoldások, rövid képi jelenetek idézik meg újra és újra az ősepizódot. Ez a fajta vizuális játék egészen széles spektrumon mozog: a jelenetek közötti emblematikus váltásoktól kezdve emlékezetes „képkockák” szerepeltetésén át a helyszínek berendezéséig terjed. Ha a második trilógiával (Episode I–III) vetjük össze a mostani filmet, akkor komoly különbséget vehetünk észre például a CGI-használat milyenségében: bár maga a technológia is nyilván fejlődött az utóbbi másfél évtizedben, ez nem magyarázat arra, hogy ami például A klónok támadása (Episode II) arénajelenetében megvalósul, az bizony erősen a B-kategóriás mozikat idézi, nagyobb részben a szörnyek egyszerre öncélúan bombasztikus és fantáziátlan megalkotása és filmes kidolgozása, kisebb részben a jelenet dramaturgiai fogásai miatt.

Latest-The-Force-Awakens-Trailer-Description

Efféle kínos pillanatokat ezúttal nem élünk át, a CGI az én avatatlan szemeim előtt igényesnek tűnik, de ami fontosabb, hogy nem a (rosszul értelmezett) retró irányába fordultak a készítők, hanem az hommage-t úgy igyekeztek végrehajtani, hogy többször jelzésszerűen utalnak az eredeti filmek képi világára, formakultúrájára. Ez jelenti a vizuális relikviák felvonultatását (a valóban ereklyefunkcióba kerülő, megégett Vader-sisaktól kezdve a technikai eszközök, járművek és gesztusok – Han Solo hangsúlyosan felvillantott félmosolya – szerepeltetéséig), a tájak ismerős kialakítását (a Jakku sivatagja a Tatuin mása, de stiláris párhuzamként felbukkan a Hoth „hideg jégvilága” és az Endor burjánzó erdeje, ekképp vonultatva föl a teljes eredeti trilógia settingjeit), a belső terek berendezését (Maz Katana kastélyának zsúfolt kantinja például egyértelműen a Mos Eisley-i csehót idézi, még a zenekar újratöltött verzióját is megkapjuk) és egy-egy rövid vágás beszúrását (emlékezzünk a támadó flotta hazarepülésére az akció után, de számos hasonlót lehetne említeni). Azt, hogy mindez tudatos rájátszás, erőteljesen jelzi, hogy a szereplők időnként reflektálnak a szituációk ismétlődő voltára – leggyakrabban Han Solo tesz efféle ironikus megjegyzéseket (felelevenítve az első trilógia egyik első számú humorforrását, a Han és Leia közötti évődő-zrikáló replikákat is). A Galaktikus Birodalom szerepét az Első Rend (First Order), a lázadókét az Ellenállás (Resistance) tölti be, és megismerjük a (színészválasztással hangsúlyozottan) Gollam-szerű új sötét nagyúrt, valamint a Vader-rajongó és magát azzá maszkírozni igyekvő tanítványt, Kylo Rent (Adam Driver) is.

Star-Wars-Force-Awakens-display-costumes-props

Az új és az ősfilm viszonykijelölését tehát az is meghatározza, hogy a fiatalabb generáció tagjai hangsúlyosan szinte mitikus színben látják a régi karaktereket és a hozzájuk kapcsolódó „történelmi” eseményeket – harminc év telt el ugyanis A jedi visszatér zárómomentuma után. Elsősorban a Rey nevű roncsvadász lány (Daisy Ridley) érzi és érti a legendát, aki remek technikus és pilóta (az ágya mellett narancsszín pilótaegyenruhás babát tart), és egy sivatagi bolygón éli mindennapjait mindaddig, amíg az Erő és a gyorsan eszkalálódó események ki nem rántják addigi életéből – ezen alaphelyzet és minta előképeként ismerhető föl mind Anakin Skywalker (Episode I), mind Luke Skywalker (Episode IV) sorsa, s persze a markáns folytonosság mellett a trükk ezúttal is a különbségekben áll(hat) majd. A Star Wars-univerzum azon sajátossága, mely szerint a repetitív képletek nem jelentenek teljes azonosságot, s a narratíva értelmezésében az apró (és időnként kifejezetten szellemes, csavaros) elmozdulásoknak különleges jelentőségük van, jelen film esetében (éppenséggel a sokszorosan aláhúzott linkek és jelölt referenciák miatt) hatványozottan érvényes.

Star Wars: The Force Awakens Ph: Film Frame © 2014 Lucasfilm Ltd. & TM. All Right Reserved..

Az új folyam első részének fényében például úgy tűnik, hogy Luke Skywalker – a többi szereplő elbeszéléseiből megismert – sorsának megértésekor nem pusztán az apja (Anakin–Vader) történetének összefüggéseire hasznos figyelni, hanem egyebek mellett mindkettejük mesterének (Obi-Wan Kenobinak) a döntései és (adott esetben) hibái által kijelölt viszonyrendszerre is. De minderről az új trilógia lezárultával lehet majd csak érdemben beszélni. Annál is inkább, mert a Disney rövid időn belül kánonon kívül helyezte a Lucas által addig elfogadott/megtűrt ún. Kiterjeszett Univerzumot (Expanded Universe: a hat mozifilm és a Star Wars: The Clone Wars című animációs film keretein túlmutató elbeszélések, könyvek, képregények, játékok stb. világa), így leginkább csak találgatni lehet(ett) arról, hogy mi fog ezekből beépülni az új kánon szövegeibe, alkotásaiba.

letöltés

Érdemes szót ejteni egy másik új karakterről, a Finn névre elkeresztelt (eredetileg FN-2187) kiugrott rohamosztagosról is (John Boyega), aki a leginkább újszerű, nagyjából előkép nélküli szálat fémjelzi. Azzal együtt, hogy a figura megalkotásában (talán épp a „mintaidegen” volta miatt) érzékelhető valamennyi hevenyészettség és gyökértelenség, meglátásom szerint hatékony, néhol pimaszul felforgató elemként működik az elbeszélésben, és olyan „lyukat” jelent a mesei történet falán, amelyen keresztül valamelyest belátást nyerünk a másik oldal színfalai mögé is. Míg az Episode I–II droidhadserege családbarátabbá tette a háború ábrázolását azáltal, hogy nem élő emberek mészárlását mutatták be, a mostani rész nem pusztán visszatér a (még csak nem is klónokból, hanem újoncozott és pszichológiailag-harcászatilag kiképzett emberekből) álló rohamosztagokhoz, de Finn alakja (és története) által úgy is emberarcúbbá teszi a sisakok és páncélruhák csapásmérő eszközeit, hogy ő éppenséggel különbözősége okán válhat a hősök egyikévé. Tetteinek motivációit a film egyébként nem elsősorban a lélektani háttér kimunkálásával kísérli meg létrehozni, hanem a képi anyag által: az első percekben látható rövid csatajelenet felidézni igyekszik az újabb (leginkább Steven Spielberghez köthető) háborús mozik ritmusát, káoszát, s abban a harcos helyét (és egyben helynélküliségét, elveszettségét) – hogy mennyire sikeresen és erőteljesen, azt ki-ki ítélje meg maga.

Star Wars: The Force Awakens Ph: Film Frame ©Lucasfilm 2015

Az ébredő Erő képi világát feltűnően uralják a (gépi alapú) romok. A Jakku homokjába fúródó, pusztuló, óriási csillagromboló lenyűgöző látványt nyújt, hasonlót, mint amit Shelley versének (Ozymandiás) vándora – a költemény olvasója is – tapasztal a múlt dicső monumentumainak maradványaira bukkanva a sivatagban. Nem minden jelképiség nélkül való, hogy ez a roncs lesz a színhelye az egyik olyan akciójelenetnek, amely vizuálisan szintén párbeszédre hívja a korábbi filmek egyik-másik jelenetét. A maszk mögé bújó régi színészek is magukra öltik újra a szőrös vagy csillogó jelmezüket, s a legújabb film felvonultatja az eredeti trilógia árnyait, emberi és tárgyi rekvizítumait, de mindeközben galvanizálja, életre is kelti a mítoszt, és új összefüggésrendbe helyezi, újrafunkcionalizálja az elsőre pusztán nosztalgikusnak tetsző elemeket. S miként nem tudhatjuk, Kylo Rennek sikerült-e felnőni a nagy Darth Vader példájához (talán maga sem tudva még, mit is jelent majd ez a példaérték), úgy azt sem láthatjuk még, az új filmek hogyan lesznek meghatározhatóak a korai trilógia tükrében, s hogyan találnak önmagukra. Az ébredő Erőben összességében talán túl sok a tisztelet az előd iránt ahhoz, hogy igazán felnőttként tekinthessünk rá, de az enyhén cliffhangeres zárlat azt is előre vetíti, hogy érdemes tovább várni.

[Hadd álljon még itt a végén egy személyes zárlat: általános iskolás koromban minden követ megmozgattam a kisvárosban azért, hogy láthassam végre az addig részben édesapám, részben az osztálytársaim elbeszéléseiből, illetve egy-két szakadozott képregényből megismert, de töredékeiben is roppantul vonzónak tűnő filmet. Falakba ütköztem. A helyi videókölcsönzőben nem volt meg, s amikor egy nem annyira közeli haveromhoz csöngettem – számára láthatóan nem annyira kellemes meglepetésként – be egy fülledt nyári délután, úgy emlékezve, hogy ő bír a kazettával, csak a Harc az Endor bolygón című alkotásig jutottam. A nagypapám „parabolájával” véletlenül befogott SAT1-es német adás élvezeti érteke elenyészően csekély volt, hiába figyeltem szájtátva a fantasztikus filmeffektusokat. Mikor végre sikerült egy napra hozzájutnom, és videón meg is tudtam nézni, jobb híján magnókazettára rögzítettem a hanganyagot, s hallgattam később újra és újra a recsegő-ropogó felvételt, míg szinte kívülről fújtam a dialógusokat és a zenéket (apropó: a filmzene terén Az ébredő Erő is remekül teljesít). Mára életem akkori szereplői jórészt eltűntek, s a nem szűnő hiányérzet közepette talán nem meglepő, ha a Csillagok háborúja főcímzenéje nem csak egy másik alkotást, de egy másik világot és életet is megérzékít számomra. Mindezt természetesen csak azért jegyzem le, mert bizonyosan nem vagyok egyedül ezzel a tapasztalattal.]

Star Wars – Az ébredő Erő (Star Wars: The Force Awakens), 2015. Rendezte: J. J. Abrams. Forgatókönyv: J. J. Abrams és Lawrence Kasdan. Szereplők: Daisy Ridley, John Boyega, Harrison Ford, Carrie Fisher, Mark Hamill. Forgalmazza: Fórum Hungary.

Lapis József

szerző: Lapis József
honlap e-mail
Lapis József 1981-ben született Sárospatakon, jelenleg Debrecenben él. Kritikus, irodalomtörténész, a Prae és az Alföld folyóiratok szerkesztője, a FISZ Hortus Conclusus sorozatszerkesztője. Elsősorban modern és kortárs magyar irodalommal kapcsolatos tanulmányokat, recenziókat publikál. Könyvei: Az elmúlás poétikája (2014); Líra 2.0. - Közelítések a kortárs magyar költészethez (2014). 2015-ben Móricz Zsigmond irodalmi ösztöndíjban részesült.

KULTprogramok

<< 2017. nov. >>
hkscpsv
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum