KULTer.hu - Egy kezdő főszerkesztő vallomásai
68586
post-template-default,single,single-post,postid-68586,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Egy kezdő főszerkesztő vallomásai

Hosszú a közös történetünk. Sóvárgástól, szenvedélyektől és érzelmi viharoktól sem mentes viszony fűz hozzá. Még nem voltam gimnazista, amikor 1981 júniusában először megvásároltam az Alföld folyóiratot.

A külcsínben már akkor sem volt semmi vonzó, köztudott, hogy a lap máig legtartósabb imázsa: a többé-kevésbé ijesztő, vagy legalábbis nem delejező külső mögötti tisztes/jó/kiváló belbecs. 12 forintba került. Takács Zsuzsa vészjóslóan szép, jellemzően a bebocsáttatás nehézségeit, a Kékszakáll-misztériumot megidéző versével indult („jaj annak, aki a kulcsot keresi, / jaj annak, aki a kulcsot megtalálja, / Üveggömbbe pillant, látja magát halottan. / Belép a tizenkettedik szobába.”), majd Kántor Lajos Szabédi Lászlóról, Görömbei András pedig Sütő Andrásról értekezett. A szám minden betűjét elolvastam, s debreceniként igen büszke voltam, hogy ilyen folyóiratot szerkesztenek a városban. Verseket írogató kamasz-busongóként ez némi vigaszt is jelentett, s persze a vágyat, hogy egyszer majd én is köztük lehetek… Aztán a korai időkben,’83−84 táján be is léphettem a „szentélybe”: kedves magyar tanárnőm, Bun Zoltánné valahonnan ismerte Aczél Gézát, s egyre szaporodó verselményeimmel felkerestük a szerkesztőségben a mestert, aki – reálisan és bölcsen – azt javasolta, hogy olvassak sokat, főleg nyugatnémet költőket… Én akkor elvonultam olvasni, s aztán majd ’90 táján jelentkeztem újra, az akkoriban új szerkesztőnél, Mészáros Sándornál – értekezőként. Az első megjelent írásom Konrád György Kerti mulatság című regényéről szólt. Előtte már publikáltam a Határ című egyetemi lapban, de persze ez a közlés volt az igazi mulatság. Ha Szemle rovat végi kisded kritikám nem is tolta helyre a kizökkent időt, de még csak bizonytalan önértékelésemet sem egyensúlyozta ki, azért sokat jelentett. Oldódott a sokak által ismert írásgörcs, ráadásul, s ez volt korai irodalmár korszakom egyik nagy élménye: még pénzt is kaptam azért, amit szenvedélyből csináltam!

Ettől kezdve gyakran jártam a szerkesztőségbe: írásokat vállaltam és vittem, sokat beszélgettem a szellemi fénykorát élő és a fiatalokat nagy kedvvel istápoló Mészáros Sanyival. A mai emailes-chates világgal szemben a ’90-es években még a személyes találkozó volt az eszmecsere és együttműködés fő formája. Sokat időztünk együtt az akkor induló fiatal debreceni irodalmárokkal, tudóspalántákkal. Simon Attilával, Bónus Tiborral, majd Fodor Péterrel közös élményünk az a forgatag, amit a Csokonai Színházzal való közös esteken, az Irodalmi Napokon vagy az Alföld óévbúcsúztatóin megtapasztalhattunk. A Dialógus-esteken mások mellett Esterházy, Garaczi, Kukorelly volt a vendég, Horányi László és Csikos Sándor olvasott fel, aztán a fél éjszakát a Batthyány utca sarkán lévő színészklubban töltöttük – a kitárulkozó színészlelkek történeteit hallgatva és nem épp borongással. Társalgás szempontjából az Irodalmi Napok fénypontja a régi Kölcseyben tartott fogadás volt, ahol gyakran megjelent a mindig elegáns Térey-Poós-Szénási triumvirátus, s ahol a szerkesztőtárs, Keresztury Tibor aratott rendszeresen nagy sikereket jelentős átéléssel közvetített adomagyűjteménye révén. Az óévbúcsúztatón pedig felsorakozott a korabeli debreceni irodalmi élet színe-java, sava-borsa: Nádudvari Nagy János bácsi Veres Péter feleségéről mesélt, Tóth-Máté Miklós Adyt szavalt, Bálint Péter pedig az utóbbi érdekében csendesítette a társaságot. Micsoda múlt századi kavalkád!

Aztán elmúltak a ’90-es évek. Az irodalom művelése személytelenebb és profibb lett, vagy legalábbis magányosabb. Visszahúzódóbb, csendesebb, személytelenebb. Szerkesztőként egyre több lett az olyan szerzőm, akinek közöltem az írását, de személyesen soha nem láttam. Kevesebb lakoma, kevesebb adoma, valamivel több szakmaiság. A műsor leegyszerűsödött, de pontosabb lett. Az utóbbi másfél évtizedben az Alföld Stúdió vált a lap kitüntetett közegévé. Sok minden aggasztót tapasztaltam ez idő alatt, az olvasás mértékének visszaesésétől a kultúrafinanszírozási mizériákig, de az egyetemen és a Stúdióban felbukkanó fiatal költők, írók és értekezők igényességét, szorgalmát és kitartását látva mindig egy kicsit megnyugszom. Voltaképpen ez a mindig újra biztató közeg teszi folytathatóvá az Alföldet, mint szellemi vállalkozást. Van még tovább.

Szirák Péter

szerző: Szirák Péter
honlap e-mail
Szirák Péter 1966-ban született Debrecenben. Irodalomtörténész, az Alföld folyóirat főszerkesztője, a Debreceni Egyetem Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékének vezetője. Könyvei: Grendel Lajos (1995); Az Úr nem tud szaxofonozni (1995); Folytonosság és változás (1998); Kertész Imre (2003); Örkény István (2008); Ki említ megérkezést? (2016).

KULTprogramok

<< 2019. okt. >>
hkscpsv
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum