KULTer.hu - Mikor beköszönt a nyugalom
68139
post-template-default,single,single-post,postid-68139,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Mikor beköszönt a nyugalom

Slayer: Repentless

Kell még nekünk Slayer-lemez? A Repentless megjelenése előtt a válaszom az album kapcsán egyértelműen az volt, hogy: nem. Leginkább azért, mert a Slayer a gitáros Jeff Hannemannal együtt volt az, ami, s a szőke hajú húrnyűvő 2013-ban bekövetkezett halála után én már nem tudtam hinni az egyre joviálisabb, öregapó kinézetű, szabadidejében a farmján traktorozgató, gyerekműsorokban is szereplő basszusgitáros-énekes Tom Arayának, illetve a vadászkutya küllemű (és annak kitartásával bíró) gitáros, Kerry King pénzszagú nyilatkozatainak.

Nyilván egy Metallica sem azért működik még mindig, mert a tagok annyira élveznék egymás társaságát (lásd az ezt taglaló Some Kind of Monster című dokumentumfilmet), és a Motörhead sem azért próbálkozott azzal, hogy Lemmy mestert közelmúltban bekövetkezett, sajnálatos haláláig estéről estére színpadra támogassa, mert ez ma is örömet okoz a tagoknak, hanem csakis azért, mert ebből tudják csak kifizetni a számlákat (igen, csak mi magyarok tudtunk eredményes harcot folytatni a rezsidémon ellen). Lényeg a lényeg, a Slayer fogta magát, és nem csak a koncertezést nem hagyta abba, de a lemezkészítéssel sem állt le, így 2015. szeptember 11-én megjelent a csapat legújabb, tizenegyedik albuma Repentless címmel.

A fenti, számomra renomévesztő momentumok ellenére egyedül az villanyozott fel kissé, hogy az első számú tékozló fiú után visszatért a bandába a második számú tékozló fiú. Habár a legutóbbi két anyagon a banda eredeti dobosa, Dave Lombardo játszott, végül ő pénzügyi viták miatt újra kiszállt a zenekarból, s helyére a korábban már szintén Slayer-tag, Paul Bostaph ült be – nem mellesleg szerintem vele készült az utolsó igazán jó lemez, a hiperagresszív God Hates Us All. Utóbbi miatt bíztam benne, hogy a kvartett a Christ Illusion és a World Painted Blood retrográdabb megszólalása után visszatér a modernebb hangzásvilághoz, de végül ebből kevés valósult meg: vastagabban szólnak a gitárok, minden tökéletesen a helyén van, de azért ezt inkább nevezném retro-, mintsem neothrashnek.

A dalok elsőre nem is fogtak meg különösebben, egyet kivéve. Az az egy viszont aztán segített abban, hogy végül a lemez egészét megkedveljem, főleg amiatt, mert az anyag mértani közepén helyezkedik el. Félreértés ne essék, a Repentless egyáltalán nem ér fel a banda olyan klasszikus anyagaihoz, mint a Reign in Blood vagy a Seasons in the Abyss, de azért ügyes és tisztességes munka.

A When the Stillness Comes már-már közelíti a Dead Skin Mask vagy a Seasons in the Abyss című, „balladisztikus” klasszikusok szintjét. Ez volt az a tétel, amely már elsőre is megfogott akkordbontós kezdésével, középtempós vonulásával, majd záró begyorsulásával. Ereje pedig abban rejlik, hogy visszafogottsága ellenére a szöveg témája a lehető legdurvább (ahogy anno a Dead Skin Masknél is így volt), egy gyilkos lelkivilágába enged bepillantást. Az utolsó sorok („Hands around your neck your senses numb / Staring into your eyes when the stillness comes”) és az abból kibomló zárlat hidegrázósan katartikus.

Emellett kellően erős még a pörgős, a banda hazáját, vagyis az Egyesült Államokat erősen kritizáló („Why call it the land of the free? / Political banter – If you ask me”; „I can say / We’re not the answer to the world’s decay”) Take Control című dal is. A Chasing Death az alkoholizmusról alkot negatív képet (utalva ezzel arra is, hogy Hanneman korai halálát feltehetően alkoholproblémái is elősegítették), a remek riffekkel felvértezett Piano Wire pedig amiatt érdekes, mert ezt a szerzeményt nagyrészt az elhunyt gitáros jegyzi. Ehhez mérten kellően színvonalas és kimunkált tételről van szó, mivel mindig is Hanneman írta a komplexebb, agyasabb számokat az együttes számára.

Hogy szükség van-e Slayer-albumra 2015-ben/2016-ban, továbbra sem egyértelműen eldönthető kérdés. Azt mondhatjuk, hogy a Repentless egészen erősre sikeredett, ha figyelmen kívül hagyjuk, hogy semmilyen évek múltán is hivatkozási pontnak tekinthető momentumot nem tesz hozzá a thrash műfajához, de a zenekar munkásságához sem (kivéve talán a When Stillness Comes-t). Érdemes tehát próbálkozni a meghallgatásával, de talán az lenne a legméltóbb, ha a négyes szép lassan szögre akasztaná véráztatta hangszereit.

Slayer: Repentless, Nuclear Blast Records, 2015.

Kiemelt kép: Tim Tronckoe

Vékony Zsolt

szerző: Vékony Zsolt
honlap e-mail
Vékony Zsolt 1985-ben született Debrecenben, jelenleg Budapesten él. Újságíró, cikkei korábban a Hajdú-bihari Naplóban, a Debrecen hetilapban, a Debreceni Disputában és a Mozinet magazinban jelentek meg. A Scriptum-Metallum blogon (és korábban a Heavymetal.hu oldalon) metálzenével foglalkozó, a Digitális Filmszalag blogon filmes témájú írásokat közölt. Jelenleg a Bors bulvárlapnál dolgozik.

KULTprogramok

<< 2018. nov. >>
hkscpsv
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum