KULTer.hu - Sötét lelkek, fehér pokol
68403
post-template-default,single,single-post,postid-68403,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Sötét lelkek, fehér pokol

Aljas nyolcas (The Hateful Eight)

Bizonyára számos mozinéző könnyedén össze tudna állítani egy Tarantino-szótárat: bosszú, bőséges és trágár beszéd, bűn, dögös zenék, egykori sztárok, emlékezetes figurák, erőszak, felborult időrend, fekete humor, idézetek más mozikból, műfaji keveredés, Samuel L. Jackson… A rendező kapcsán talán nem is az az érdekes, hogyan menti át filmről filmre ezt a viszonylag terjedelmes eszköztárat, hanem az, ahogyan mindig változtat a bevett formulákon.

Ha végigtekintünk az amerikai direktor eddigi munkáin, több irányváltását is megfigyelhetjük. Első két, férfiközpontú filmje után számos emlékezetes női karaktert helyezett főszerepbe, majd újabban ismét háttérbe szorítja a hölgyeket. A kortárs amerikai bűnszínteret előbb a Távol-Kelet, majd Európa kedvéért hagyta ott, három legutóbbi filmjével viszont már a jelennek is hátat fordított. Történetei hol csoportok (Kutyaszorítóban, Becstelen brigantyk), hol egyének (Jackie Brown, Django elszabadul) köré szerveződnek, de nem ritka az egyén és a kisközösség konfliktusa sem (Kill Bill, Grindhouse – Halálbiztos). Művei cselekményét előszeretettel tagolja fejezetekre, kedveli a flashbacket, de alkalmazott már ellipszist (a Kutyaszorítóban hiányzó rablásjelenete) hagymahéjszerkezetet (Ponyvaregény), A vihar kapujábant idéző több szemszögű mesélést (Jackie Brown), de legjobban a filmbeli ritmus-, műfaj-, és stílusváltást kedveli (Kill Bill, Halálbiztos, Django elszabadul, vagy az ő forgatókönyvéből készült Alkonyattól pirkadatig).

aljas8-6

Legújabb, immár nyolcadik filmje (melyről a továbbiakban enyhén spoileresen írok) szintén tud meglepetésekkel szolgálni. A tempó ebben a művében a leglassabb, a valós idejű jelenetek, a kis időbeli ugrások és az egy postakocsira, illetve egy útszéli fogadóra szűkített játéktér szinte mind a klasszicista dráma hármas egységének követelményeihez igazodnak. A színpadiasság sosem állt távol Tarantinótól, hiszen figurái majdnem mindig „szerepelnek”, vagyis a többi karakter elé is valamilyen szerepbe lépve adnak elő nagymonológot, mondjuk a Like a Virginről vagy épp egy emberi koponya szerkezetéről. A rendező most is megadja minden szereplőnek az önfelmutatás ilyenfajta lehetőségét, az általa írt jelenetek többsége eddig is megállta volna a helyét színpadon, de talán most a legkönnyebb elképzelni a film egészét teátrumi előadásként.

A nyolcas szám hangsúlyozása a címben akár Fellini előtti tisztelgésként is felfogható, hiszen az olasz rendező 8 és ½-je szintén életműbeli sorszámot jelez. Tarantino éppúgy eljátszik fikció és valóság viszonyával, mint Fellini, de nem követi az olasz mester film a filmben megoldását, hanem „csak” a történések egy részének státuszát hagyja meghatározatlanul. Míg a cselekmény adott pontjain a nyolcas több tagjáról is kiderül, hogy hazudott, addig néhány állítás igazságtartalma végig eldöntetlen marad. A film legfőbb feszültségét is az adja, hogy a figurák állításai kilétükről, foglalkozásukról, a polgárháborúban játszott szerepükről – bár szavaikat gyakran iratokkal támasztják alá – sokáig (vagy végig) kétségbe vonhatóak maradnak. Például a legelső flashback epizódja (amit a fekete őrnagy mesél a fehér tábornoknak) annyira gonosz történet, hogy gyaníthatóan csak az idős tiszt érzéseinek minél erősebb felkorbácsolása a célja. Épp ezért lehet hamis szinte mindenestül ez a visszaemlékezés.

aljas8-8

A saját filmjeiben epizodistaként gyakran felbukkanó Tarantino ezúttal a narrátor szerepét osztotta magára. Első megszólalásakor (a Domergue-nak van egy titka című fejezet kezdetén) olyan információt közöl a nézővel, amelyet az nem vehetett észre, viszont ez a többlettudás szükséges lesz ahhoz, hogy az újabb feszültségforrásként szolgáló suspense felépülhessen, illetve megértsük Domergue ezután következő dalának jelentését. A rendező itt tehát játékmesterként irányítja a nézői figyelmet, de az információadagolás kiszámítottsága a képi világban is megjelenik, amikor a kamera egy jelenetben vágás nélkül lép át egy másik, zárt helyiségbe. Az ekkor fellépő új szereplői viszonyrendszer készíti elő a film fináléját, bár előtte még egy hosszabb flashback eltüntet néhány (de nem minden) kérdőjelet.

A fent említett jelenetekben a rendező korábbi filmjeihez nyúl vissza ihletért, hiszen a hosszú monológgal kiprovokált erőszakos válasz az általa forgatókönyvíróként jegyzett Tiszta románcból ismerős, a falon átsikló kamerát pedig a Becstelen brigantyk nyitó beszélgetésében is láthattuk már. Az Aljas nyolcas az első esetben előadásmódban és vizualitásban is felfrissítve alkalmazza az egyszer már bevált eszközt, a második szekvencia viszont inkább csak önismétlésnek hat, és fantáziátlanabb megoldás is annál, mint ahogy az a korábbi műben megjelent.

quentin-tarantino-ennio-morricone-hateful-eight

A western műfaji jegyei a Django elszabadulban erőteljesebben érvényesülnek, mint a friss filmben. Ez nemcsak az utóbbi mű zárt szituációs cselekményének következménye, hanem annak is köszönhető, hogy a Djangóban a néző pozitív karaktereket is talál, és leginkább a rabszolgából pisztolyhőssé váló főszereplővel azonosulhat. Az Aljas nyolcas figuráihoz viszont (hiába jellegzetes vadnyugati alakok banditától a fejvadászig, kocsistól a katonatisztig), mivel szavaik igazában nem mindig lehetünk biztosak, távolságtartással viszonyulunk. A forgatókönyv erre azért fektet különös hangsúlyt, mert a hóvihar elől egy fogadóban rekedt társaság története így alakulhat a Tíz kicsi néger-típusú krimivé. Agatha Christie formabontó művében minden szereplő egyszerre potenciális áldozat, elkövető, gyanúsított, szemtanú és detektív – ahhoz, hogy a befogadó senkivel kapcsolatban ne függeszthesse fel kételkedését, a sztorinak a szereplők őszinteségét illetően végig meg kell őrizni valamiféle kételyt. Tarantino, ahogy említettem, él is ezzel az eszközzel, de filmjének cselekménye néhány leleplező jelenet után – a Kutyaszorítóban fináléjának mexikói felállásához hasonló – véres (és fekete humorú) patthelyzetbe torkollik.

aljas8-7

A rendező persze nemcsak a végjátékban idézi fel saját debütáló művét, hanem eleve ugyanabból az alaphelyzetből indul ki: egy önfelszámoló alkalmi kisközösségről mesél. Az Aljas nyolcas viszont teljesen feléli a színneveket használó gengszterek történetében még meglévő morális tartalékokat. A Kutyaszorítóban felmutat egy a társát el nem áruló rendőrt, vagy a barátja érdekében a főnökével is szembeforduló bűnözőt. Az Aljas nyolcas ennél sötétebb világképű alkotás (az életműből talán a Halálbiztos második fele mérhető hozzá), melyben az egyének értéke szinte csak pénzben tud kifejeződni, hiszen a legtöbbjük fejére vérdíj van kitűzve. A befejezés megcsillant ugyan valamiféle összebékülést Észak és Dél között, de mindez előbb számító latolgatáson, majd egy közösen végrehajtott gyilkosságon alapul. A film korábbi jelenetei említenek apai aggodalmat és testvéri törődést, de mindezek mellékletek csupán a hazugság, a pénzéhség és az erőszak vaskos katalógusában. Jellemző, hogy a filmben négy figura is joggal viseli, viselhetné a hóhér nevet, és nem biztos, hogy ők a legaljasabb alakok.

aljas8-9

A véres eseményekkel Tarantino minden műve szembe tud állítani valami, a szereplők számára felemelő, magasztos tárgyat, értéket. Ez lehet egy fetisizált, kultikus használati eszköz (aranyóra, szamurájkard, autó), vagy valamilyen esztétikai élményt nyújtó szöveg (King Billy rádióműsora, a Száguldás a semmibe című film, Brünnhilde és Siegfried története). A rendező istentelen, a Bibliát csak gyilkosságok felvezetéseként idéző (lásd: Ponyvaregény) világában ezek az értékek jelentik a kapaszkodót, a hit pótlékát. Az Aljas nyolcasban ilyen célt szolgálhatna a fenséges, hóborította táj, de arra a szereplők egyike sem, csak a film nézője tekint elragadtatással. A történetben többször előkerülő Lincoln-levél viszont egyszerre tölti be a fétis és a művészi szöveg szerepét: gazdája, az őrnagy szinte életbiztosítékként hordja magával, olvasóira pedig elérzékenyítő erővel hatnak az elnök sorai. A film végén a néző is megismerheti e levél tartalmát, addigra azonban olyan sokféle információ rakódik rá a szövegre, hogy a vele való találkozás egyszerre lesz megindító és ellenállhatatlanul ironikus.

A sokrétűen nyitott, mégis megjósolható végkimenetelű befejezés nem fest szívderítő képet az emberi természetről. Tarantino minden alkotása értelmezhető az erőszak körforgásáról szóló műként, talán nem merészség, ha a nyolcas számot e végtelenség szimbólumának tekintjük. Az Aljas nyolcas talán e jelképiség miatt sem lép döntően más útra, mint elődei, de a jól ismert eszközök alkalmazásával, azok esetenkénti izgalmas módosításával, többnyire érdekfeszítően mesél egy olyan világról, ahol Krisztus keresztjére minden ember már csak útjelzőként és nem útmutatóként tekint.

Aljas nyolcas (The Hateful Eight), 2015. Rendezte és írta: Quentin Tarantino. Szereplők: Samuel L. Jackson, Kurt Russell, Tim Roth, Jennifer Jason Leigh, Walton Goggins, Michael Madsen, Zoe Bell, Bruce Dern, James Parks, Channing Tatum. Forgalmazza: Fórum Hungary.

Vékony Gábor

szerző: Vékony Gábor
honlap e-mail

Vékony Gábor 1977-ben született Debrecenben, középiskolai tanár Hajdúnánáson. Írásai a Debreceni Disputában, az Iskolakultúrában, A Vörös Postakocsiban jelentek meg.

KULTprogramok

<< 2017. dec. >>
hkscpsv
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum