KULTer.hu - Csalódás díszcsomagolásban
70074
post-template-default,single,single-post,postid-70074,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Csalódás díszcsomagolásban

Carol

Még jóval a cannes-i díjszezon előtt a látóterembe került a Carol című film. Születését a média részéről nagy érdeklődés és várakozás övezte a szereplők, a kor és a téma, részemről pedig leginkább Kyle Chandler miatt, aki a Friday Night Lights óta hatalmas kedvencem (és gyanítom, nem csak nekem). Aztán a cannes-i filmfesztiválon a Carol egyike volt annak a kevés filmnek, ami abszolút uralta a médiát, és majdnem egyöntetűen pozitív kritikai visszhangot kapott. A probléma itt kezdődik.

Ha egy film ilyen gyorsan ekkora sikert arat, és mást sem lehet hallani, mint hogy zseniális, a néző hajlamos arra, hogy tényleg valami rendkívülit, elsöprőt várjon. A Carol azonban nem csak a felfokozott várakozások miatt hagy keserű ízt a szájban. De ennek megértéséhez tényleg a mélyre kell látni, hovatovább gondolkodni a filmről, és nem hagyni, hogy a csodálatos külsőségek áradata elsodorjon.

(L-R) KYLE CHANDLER and CATE BLANCHETT star in CAROL

Todd Haynes nem az én rendezőm, pedig lehetne. Rajongása az 50-es évek iránt teljesen egyértelmű, és valóban profi szinten teremti meg filmjeiben ezt a miliőt. A Carol azonban nem az első példa arra, hogy ezen nem tud túllépni. Nem lehet szó nélkül elmenni Hayes mostani és korábbi filmje, a Távol a mennyországtól közötti hasonlóságok mellett. Mindkét alkotás erősen melodrámába hajló (utóbbi vállaltan Douglas Sirk filmjeinek stílusában készült), mindkettő az 50-es években játszódik női főszereplővel, akinek az életében van valami, ami a kor elvárásai szerint nem csak szokatlan, de teljesen elfogadhatatlan is. A Távol a mennyországtól hősnőjének életét férje homoszexualitása borítja fel, míg a Carol főszereplője leszbikusságát helyezi a középpontba az 50-es évek stepfordi feleségekkel és tökéletesen nyírt gyepekkel övezett Amerikájában.

Pedig a Carolban ott a potenciál arra, hogy tényleg nagyot szóljon, és mondjon valamit. Már ha akarna. A cselekménye nem kimondottan csavaros, az egyszerű, életszagú, életből kiragadott történetek egyike, amikért máskülönben rajongok. Carol gazdag, nagyvilági nő egy válás közepén. Bár férjhez ment és szült egy kislányt, nem csinál titkot abból, hogy ő igazából a saját neméhez vonzódik. Férje is tisztában van ezzel, de annyira szereti az asszonyt, hogy képes lenne kifarolni a válásból, ha a nő is azt akarná. Persze férfiúi egójának nem csak azzal kell megküzdenie, hogy a neje hűtlen, de azzal is, hogy hűtlenségébe a közmegítélés szerinti természetellenesség is vegyül (ne feledjük, hogy az 50-es évekről van szó!), Carolnak azonban esze ágában sincs elodázni a válást. Nagy lábon él férje pénzéből, gyanúsan szoros kapcsolat fűzi gyerekkori barátnőjéhez, aki egyben a lánya keresztanyja is, de mindez nem gátolja meg abban, hogy egy karácsonyi vásárlás során lecsapjon a nála jóval fiatalabb eladólányra, Therese-re.

carol_17

Carol személyiségének ez az egyik legerősebb, legszembetűnőbb jegye: ő egy ragadozó. Meglátja a lányt, és kétséget sem hagy afelől, hogy érdeklődik iránta, mindent bevet, hogy megszerezze. Therese hozzá képest tapasztalatlan, szürke, anyagi tekintetben jóval Carol alatt áll. És most józanul gondoljuk végig, ha Carol karaktere férfi lett volna, egy olyan szokványos szerelmi történetet kapunk, ami ellen egyre inkább kikelnek az igényes filmnézők. Az idősebb, gazdag, házas csábító és a fiatal, ártatlan elcsábított képlete egyre kevésbé szalonképes. Mit sem számít, hogy mind a két szereplő nőnemű, hiszem a fentebb említett jellemző egyike sem kifejezetten női vagy férfi attribútum. A legnagyobb probléma az, hogy a film nem mond semmit sem az 50-es évek társadalmi viszonyairól, sem arról, hogy ebben a korban milyen volt a tiltott szerelem, vagy arról, hogy mik voltak egy önmagát vállaló, válás küszöbén álló nő vívódásai és lehetőségei az életben. A szép kosztümök, kellemes zenék önmagukban nem bírnak társadalmi referenciaértékkel.

carol_04

Sőt, van néhány olyan momentum, amely bár Carol motivációját hivatott megvilágítani a néző számára, inkább csak kérdésessé tesz mindent. Arra a jelenetre gondolok, amikor Carolt férje, Harge a nő régi szeretőjénél, Abbynél keresi, miközben az asszony már rég Therese-zel utazgat keresztül-kasul Amerikán. Abby Harge képébe vágja, hogy a házasságuk és az egész helyzet azért alakult így, mert Harge úgy alakította a dolgokat, hogy ő legyen az egyetlen hivatkozási pont Carol életében. Nem tudom hangsúlyozni, hogy ez az 50-es évek, és egy felső középosztálybeli nőnek valóban csak ennyi juthatott. A szerepek le voltak osztva: férj – családfő – kenyérkereső; feleség – anya – háziasszony. Másfelől Carol nyilvánvalóan nem azért fordult a nők felé, mert unalmasnak találta a házaséletet. Ez a fajta mai szemlélet, amikor a karakterek szájába jóval modernebb mondatokat adnak, mint indokolt volna, a legtöbb kosztümös film rákfenéje.

A Carol tehát korrajznak nem jó, de sajnos szerelmes filmnek sem kielégítő. Fogalmunk sincs, ez a két ember miért szeretett egymásba. Igazából nem tudunk meg róluk semmit, de ők sem egymásról. Rendkívül beszédes az a jelenet, amikor Carol Therese furcsa hangzású neve után érdeklődik, és mikor a lány elkezdené mesélni, hogy ez egy cseh név, de igazából megváltoztatta, Carol végig sem hallgatva félbeszakítja, és másra tereli a szót. Nincsen kapcsolat, nincsen fogódzó, amiért a néző megszerethetné ezt a két embert, de hogyan is lehetne, mikor azt se tudjuk, kik ők. A film pontosan azt a hibát követi el, mint amit manapság is oly sokan, megelégszik azzal, hogy a szereplők szexuális beállítottsága lesz a fő jellemvonásuk, holott ez csak egy kis szelete egy ember személyiségének. Carolnak és Therese-nek igazából csak körülményeik vannak igazi személyiség helyett.

Minden, ami a film mellett szólhatna, pusztán technikai jellegű: operatőri munka, zene, kosztümök és Rooney Mara alakítása, ami egészen kiváló, még jobb is, mint Cate Blanchetté. Mindez azonban sajnos nem elég. Todd Haynes filmje kiábrándítóan konfliktuskerülő, szép képekbe öltöztetett, gyönyörű zenével körbeölelt illúzió, ami nagyon könnyen becsaphatja a megvezethetőségre hajlamos nézőt.

Carol, 2015. Rendezte: Todd Haynes. Patricia Highsmith regényéből írta: Phyllis Nagy. Szereplők: Cate Blanchett, Rooney Mara, Kyle Chandler, Sarah Paulson. Forgalmazza: Vertigo Media Kft.

Duplakritikánk másik fele itt olvasható!

Talapka Borbála

szerző: Talapka Borbála
honlap e-mail
Talapka Borbála 1988-ban született Orosházán. A Szegedi Tudományegyetem filmelmélet, filmtörténet szakán tanult. Az elmélet mellett a gyakorlatban is filmezéssel foglalkozik. Kisfilmek gyártásvezetője és rendezőasszisztense, dolgozott Pálfi György Az Úr Hangja című filmjében és az Origo filmstúdióban is. Érdeklődési körébe leginkább a sorozatok, a mozifilmeken belül pedig a film noir és a neo-noir tartoznak. Írásai eddig a Sorozatjunkie.hu-n jelentek meg.

KULTprogramok

<< 2019. Sze. >>
hkscpsv
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum