KULTer.hu - Egy egyszeri tanársegéd naplója
70128
post-template-default,single,single-post,postid-70128,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Egy egyszeri tanársegéd naplója

1. rész – Egyetem

A történet minden helyszíne és szereplője, az elbeszélőt is beleértve, az írói fantáziaműködés szüleménye. Bármely hasonlóság valamely élő vagy elhunyt személlyel, netán helyszínnel, kizárólag a fatális véletlennek tulajdonítható.

2024. február 8., hétfő, 14 óra

Megint a telefonom csipogása riasztott. Gyorsan lenyomtam még egy tízperces szundira, így épp a referátum végére ébredtem fel. Hirtelen nem tudtam, hol vagyok, de szerencsére nem kezdtem el automatikusan reggeli tevékenységeim végezni. Az órán Térey A Legkisebb Jégkorszakáról beszélgettünk, megjelenésekor még disztópiaként olvastuk, ma már kisrealistának tűnik, idealizáló részletekkel. Mindenki bundában ült a teremben, a szokottnál is nehezebb volt az óra megtartására koncentrálni – téli hideg van, a félévkezdést előrehozták a balatonpesti olimpia miatt, az épület elavult fűtési rendszere viszont már lerobbant, a felújításra persze egy árva EU-rubel sincsen.

Óra után sietve csatlakoztam a kollégákhoz az épület előtt. (A Sportpalota felől mindeközben hangos 3D-s play-stationözés hallatszott – ott még nem ért véget a tanítás.) Elnézést kértem a többiektől, és megkínáltattam magam cigivel, sajnos az enyém már az előző szünetben elfogyott, a beígért Flórián-utalványokat pedig idén még nem kaptuk meg. Kellemetlen incidens zavarta meg lazító füstös sziesztánk, amikor a tanszékvezető egy kisebb jeges széllöket nyomására egyik lábával véletlenül a főépület öt méteres körzetén belülre lépett. Azonnal rávetette magát az NDK (Nemzeti Dohánykommandó) két tagja. Csuklya a fejre, vitték is le az alagsorba, a napi fenyítés céljára fenntartott klimatizált helyiségbe. Az egyetem új HR-politikája szerint a parkolópályára került oktatókat képzik át verőlegényekké és verőleányokká. Ez a munkakör persze alacsonyabb fizetéssel jár, ugyanakkor biztosabb, tartósabb megélhetést jelent. És ne feledjük az alagsori zárkák családias hangulatát sem – azon professzorokat, akik szakmai okok miatt esetleg húzódoznak az átképzéstől, azzal kecsegtetik, hogy ha szerencséjük van, a tudományterületükhöz közel eső kollégát kell majd megdolgozniuk, és ütlegelés közben nem tilos szót váltani komoly szakmai problémákról sem. Akár kérvényeket is le lehet adni a tanulmányi osztályon, ki kivel dolgozna együtt szívesen.

Miután a kommandósok felszívódtak a főnökkel, kissé tanácstalanul álldogáltunk a szitáló havasesőben. Jól esett a friss levegő, mégis bánatosan utánanyúltam a tanszékvezető szájából kisodort, még füstölgő csikknek. A régimagyaros munkacsoport vezetője fölvetette, hogy új vezetőt kellene választanunk. Mivel csaknem a teljes intézet lenn kortyolgatta a szójakávéját, kihasználva az enyhe mínusz 16 fokot, ezt hamar, kő-papír-ollóval megoldottuk. Aki legtöbbször veszít, azé a poszt. Ezúttal még megúsztam.

A régimagyaros kolléga – immár az új tanszékvezető – búcsúzott is, kezdődött a levelezős évfolyam-előadása az irodájában, és még szinkronizálnia kellett a videoskype-ot. Lassan nekem is indulnom kellett szakdolgozati konzultációra. Az egyik hallgató még tegnap elküldte a tervezett témáját: A 13. kritika-vita mint a neo-blogköltészet ezüstkora. Igyekszem lebeszélni róla, agyonkutatott témáról van szó.

Aznap, este 8 óra

Hazaindulás után jutott eszembe, hogy fennhagytam a mappám az irodámban. A feketét. Menetrendszerűen bosszús leszek, ha vissza kell mennem érte, de abban tartom a fontosabb szakmai iratokat: az ebédcsekket és az utazási kedvezményes papírt. A lifthez indultam, amikor észrevettem, hogy az egyetemi HÖK-vezér is arra tart, úgyhogy inkább a lépcsőt választottam. A hátsót. Hirtelen bűntudatom lett, hogy én már este 8-kor hazamegyek, ő pedig még ilyenkor is a hallgatói érdekképviseleten melózik. Szégyenteljesen felosontam a harmadikra. Az iroda környéke sötét volt, a kollégák kivételesen korán leléptek, csak a filozófia tanszék irányából szállingózott fel valamiféle gyanús, ám korántsem kellemetlen illatű füst.

Az irodában gyorsan felugrottam a netre is, csak a fontosabb dolgok miatt, x-mail, Face-phone, sportfogadás, hasonlók. Kb. tíz perce néztem utoljára, de azóta bármi történhetett, a zsenitelefonom pedig újabban önkényesen szűri a látogatható oldalakat, alig bírok vele, a felesleges veszekedéseket pedig meguntam. A Felcsút vesztésre állt Katarban, a belinkelt saját készítésű közérzületi versvideóm pedig azóta kapott négy és fél like-ot, tizenhat hate-et, valamint egy hozzászólást egy ismerőstől. (Természetesen bannoltam.) Jött két üzenet a szerkesztőségből, de ezeket véletlenségből reflexből töröltem.

Gyorsan visszazártam az irodát, hogy hazaérjek a szíriai elnökválasztásra, szavazni szerettem volna a kurd jelöltre – az új állampolgársági szisztéma szerint egy letöltött applikációval már az EU-ból is voksolhatunk. (Hiábavaló: a demokratikus elnök hatásköre alig terjed majd túl a rezidenciáján…) A kerengőn minden csöndes volt, csak a néprajz tanszék felől hallatszott a tétován koccanó felespoharak megszokott zaja. Rám várt az éjszaka.

Lapis József

szerző: Lapis József
honlap e-mail
Lapis József 1981-ben született Sárospatakon, tanulmányait Debrecenben végezte, hosszú ideig ott is élt. Kritikus, irodalomtörténész, könyvtáros, a Prae és az Alföld folyóiratok szerkesztője. Elsősorban modern és kortárs magyar irodalommal, gyerekirodalommal kapcsolatos tanulmányokat, recenziókat publikál. Könyvei: Az elmúlás poétikája (2014); Líra 2.0. - Közelítések a kortárs magyar költészethez (2014). 2015-ben Móricz Zsigmond irodalmi ösztöndíjban részesült.

KULTprogramok

<< 2018. okt. >>
hkscpsv
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum