KULTer.hu - Ennyin nem múlhat semmi
70752
post-template-default,single,single-post,postid-70752,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Ennyin nem múlhat semmi

A három testőrt vetítették. Délelőtt. Arra nem emlékszem, pontosan hánytól, de úgy sejtem, alaposan körbejárhattam a tér és az idő problematikáját, miszerint ha felkelek, megtanulok és betolom az ebédet (anyám kelkáposztafőzeléket hagyott a hűtőben fasírttal), beérek-e még az első órára a tanár előtt akkor is, ha a filmet végignézem.

Ötödikes voltam, a Mester utcára jártam, ami az Arany János nevét viselő intézményhez tartozott. Az elsőt az Eötvösben kezdtem, Katóka néni tanított olvasni, írni, őt nagyon szerettem. Szirák Petivel voltunk padtársak, harmadik után viszont elköltöztünk a Csapóról. Új osztályba kerültem, s bár elsőre nehéz volt megérteni, hogy amit a korábbi helyen házi feladatnak hívtak, itt meg önszorgalminak, miért kötelező, a negyediket idilli környezetben, egy Csap utcai tanteremben tölthettem, amihez néhány lombos fával, falatnyi kerttel szűk udvar is tartozott, s ez nekünk, gyerekeknek igazi paradicsom volt. (Elsősorban a szünetek miatt.) A Mester utcán már több osztály rohangált a szürke ég alatt, ha kicsengettek. Két műszakban tanultunk, a tábla zsíros volt, a padló olajos, és Zoli bácsi, a földrajztanár vonalzóval és kulcscsomóval kezelte a lehetetlenül viselkedő, egy-egy osztálynak akár harmadjára is nekifutó srácokat. Én nem tartoztam közéjük, szerettem olvasni, és a történelem világa különösen vonzott.

Athos, Porthos, Aramis és természetesen a kedvencem, D’Artagnan kihagyhatatlanok voltak azon a csütörtökön (vagy pénteken) is. Akkoriban még ráértem sok mindenre: az olvasás mellett újraolvasni, újranézni is. Nem kérdés, hogy Dumas regényét jól ismertem, és vérbeli könyvmolyként a Húsz év múlva vaskos köteteit is rég kivégeztem már. (Ha visszaidézem, erősen gyúrhattam arra, hogy majd Bragelonne vicomte kalandjait is kikölcsönözzem a Viola utcai könyvtár felnőtt részlegéből.) A kardozós filmeket egyszerűen nem tudtam megunni. Szükségem volt arra, hogy elképzeljem: én pattanok lóra, én küzdök meg a rosszarcú ellenséggel, én mentem meg fürtös szépséget, s juttatom el helyére az értékes nyakéket. Nagy valószínűséggel azért sejthettem, hogy az életben nincs így, nem mindig a jó söpri be a főnyereményt (voltak erre mutató jelek már akkor is), de gyerek voltam, és szerencsés, mert megengedhettem magamnak a játék és a fantázia luxusát.

A döntést tulajdonképpen már akkor meghoztam, amikor bekapcsoltam a tévét. (Fekete-fehér, karcsú lábakon álló, súlyos darab; az első Favorit volt, ez meg Videoton, egy még szuperebb technika.) Szokásosan most is a testőrök oldalán álltam, és utáltam a bíboros pribékjeit. Még csattogtak a pengék, amikor a biztonság kedvéért öltözködni kezdtem (sapka, sál, suhogós dzseki, amire nagyanyám, aki 1909-ben született, azt mondta: lemberdzsek), és amikor a vége felirat megjelent, azonnal rohanni kezdtem. (A kulcsot a táskába löktem, mert ha a nyakamba akasztom, csak akadályozott volna, s talán a szemembe is csapódik.) A másodikon laktunk, nem vártam liftre. Végigtempóztam a járdán, a parkoló autók előtt (Wartburg, Lada, Trabant, kis Polski és egy piros Zaporozsec), aztán a Honvéd és Hortobágy utcák kereszteződésében fékeztem. Itt már kapkodva vettem a levegőt, nem kedvezett a futásnak a válltáska, meg a kézben hurcolt sárga, Centrum Áruház feliratú reklámszatyor sem a tornacipővel. Nem jött autó. (Akkoriban még nem volt elviselhetetlenül durva a forgalom. Nagyanyámék utcájában is csak két családnak volt autója, amikor ott nyaraltam, nem izgult senki, ha gátakat építettem a földút mélyedéseiben hullámzó barna pocsolya szélén és hajót engedtem útjára.) A Csemetén loholtam tovább. Az oldalam szúrni kezdett, megálltam, az órámra néztem. Jól járt, ami rám nézve semmi jót nem ígért. Valamit nagyon elszámolhattam, valami nem úgy volt, ahogy lehetett volna. Én még messze jártam az iskolától, de a csuklómon terpeszkedő (Rakéta vagy Poljot márkájú) óra azt mutatta, hogy már becsengettek.

Átfutott rajtam, mi lenne, ha visszafordulnék. Ha kihagynám ezt a napot. Azt mondanám, nem voltam jól. Fájt a fejem, belázasodtam, rosszul éreztem magam. A szülők igazolhatnák ezt a napot. Nem lenne gond a késésből. Holnap (vagy holnapután) úgyis szombat lesz, amit elmulasztottam, kényelmesen bepótolhatnám. Anyám átküldene Nagy Pistához, aki a szomszéd lépcsőházban lakik, kérdezzem meg, mi a lecke. Ez volt az egyik változat. A másik a reményé: és ha mégsem csengettek be? Ha van még idő, ha mégis beérek rendesen? Nem bántam volna, ha látok valakit, aki hozzám hasonlóan még úton van az iskolába, de az utca nyomasztóan üres volt.

Haj, égiek, mondhatnám ma, oly sok évvel később, állítsuk meg az időt abban a pillanatban, és ne hagyjuk azt a vékonyka gyerekembert tovább tépelődni. Mondjuk azt, csak semmi pánik, fiú, ennél nagyobb gondod, nyűgöd soha ne legyen az életben. Mit számít az, hogy egy magadfajta srác késik-e az iskolából, kap-e dorgálást, feddést, nevetnek-e rajta a többiek, hiszen valódi tétje annak a pár percnek nincs. Nem vonatról, nem létfontosságú eseményekről maradsz le, aligha vesz váratlan fordulatot az emberiség sorsa, mert nem leszel ott, amikor a hetes jelent. Hagyjuk, nyugodjon le ez a gyerek. Élvezze ki a percet, amikor belép az osztályba, helyére vonul, előveszi a könyveit, füzeteit és bekapcsolódik a munkába, és megérzi, ennyin nem múlhat semmi. Sem most, sem évtizedek múlva.

Szénási Miklós

szerző: Szénási Miklós
honlap e-mail
Szénási Miklós 1967-ben született Debrecenben. Lapszerkesztőként és újságíróként dolgozik. Verset és prózát is ír, Az év novellái antológiában többször szerepelt. Egyik szerzője a Mesés férfiak szárnyakkal című darabnak. Fontosabb könyvei: Faustus tanársegéd úr, A kert, Boszorkányos széphistória. Legutóbbi kötetei: Kerülöm a könyveket, hiszen július van; Sugárhajtású nosztalgia.

KULTprogramok

<< 2018. ápr. >>
hkscpsv
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum