KULTer.hu - „Különleges könyveket adunk ki”
68893
post-template-default,single,single-post,postid-68893,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

„Különleges könyveket adunk ki”

Interjú Horváth Balázzsal, a Typotex Kiadó főszerkesztőjével

Hogyan képzeljük el egy kiadó főszerkesztőjét, milyen feladatokkal jár ez a munka? Mennyire nehéz bekerülni a szép- és szakirodalmi élet vérkeringésébe? Mi a Typotex ars poeticája? Mi is az a Merítés? Mitől lehet különleges egy olvasói díj? Többek között ezekről kérdeztem Horváth Balázst, a Typotex Kiadó főszerkesztőjét.

 KULTer.hu: Nagyon izgalmas feladat lehet egy kiadó főszerkesztőjének lenni. Mennyire „messziről” érkeztél meg ehhez a hivatáshoz, mennyire volt evidens, hogy a könyves világban szeretnél elhelyezkedni?

Igen, a főszerkesztőségnél momentán nem tudok izgalmasabb feladatot elképzelni. De azt nem állíthatom, hogy világéletemben erre készültem. Nagyon kis faluból származom, és bármennyire is szerettem már kisgyerekként a könyveket, valahogy az az elképzelés alakult ki bennem, hogy ilyesmivel tőlem az élet minden vonatkozásában galaxisnyi távolságra lévő emberek foglalkoznak csak. Azért szerencsére a soron következő lépések mindig tiszták voltak, és jó irányba vezettek. Pannonhalma után az ELTE következett, és ott már természetes opcióként merült fel bennem is, hogy lehet közöm könyvekhez.

HeimAlexandrafotója

Hogy végül sikerült kiadói munkát vállalnom, ahhoz nagyon kedvező csillagállások kellettek. Fontos, hogy az ember elhivatott, kitartó és tehetséges legyen, de a szerencse, illetve a megfelelő élethelyzet sem hátrány. Tanítottam, és mellékesen külsősként dolgoztam a Typotexnek. Az előző főszerkesztő GYES-re készült, a kiszemelt utód pedig a próbaidő alatt belátta, nem neki való ez a feladat. Én egy nagyon jó tanári testület tagja voltam, de fiatalként még nem volt családom, és így könnyebben mertem belevágni ebbe a kalandba.

KULTer.hu: Mit szeretsz, és mit élvezel kevésbé ebben a feladatban?

Nehezen tudok szétválasztani egy adott tevékenységet jóra vagy rosszra. Na jó, persze panaszkodni tudok. De mivel alapvetően szeretem, amit csinálok, ezért az egyéb részeket is bevállalom. Például főszerkesztőként gyakran olyanra kell rávenni embereket, amire eredetileg nem is gondoltak. Úgy értem, a határaikon túlra kell őket kergetni. Vagy két-három különböző ember között kell megteremteni az összhangot. Ezek sokszor embert próbáló feladatok, hiszen sok jut rám az érzelmekből.

Az is nehéz, hogy a legtöbb könyvkiadó, no meg a kulturális cégek többsége nem a piacról él, támogatókra van szüksége. Mindez lassan, nagyon lassan tud csak működni, aztán meg hirtelen sietni kell. Vagyis 1-2 évig kell dolgoznunk egy könyvmegjelenés előkészítésén, hogy aztán nagyon gyorsan legyen belőle tényleg könyv.

Mindezek sokszor komoly menedzseri feladatok. Arra pedig egyáltalán nem számítottam, hogy a főszerkesztő igazából egy vezető pozícióban lévő kulturális menedzser. Pláne, ha belegondolok, hogy a 90-es években értelmiségi szempontból milyen megvetendően hangzott ez a szó…

KULTer.hu: Szerintem elég ismert kiadóról van szó, de ha valaki olyannak kellene bemutatnod, aki még nem tartott a kezében Typotex-könyvet, mit éreznél fontosnak elmondani? Van valamiféle kiadói ars poetica, ami alapján válogattok a megjelenésre szánt művek között?

Különleges könyveket adunk ki – így szoktam összefoglalni a Typotex Kiadó ars poeticáját. Nehéz ennél konkrétabban jellemezni egy 1989 óta működő kiadót, amely szakkönyveket és szépirodalmat is megjelentet. Igazából nem egy szándékolt elkülönböződésről van szó, még csak nem is a kiadó dolgozóinak rendkívül különleges érdeklődéséről, hanem egyszerűen azt adjuk ki, ami nekünk hiányzik a magyar piacról. Jellemző helyzet, hogy egy fordítási jogra bejelentkezünk, és kiderül, már más is szeretné. Mi szinte kivétel nélkül azt mondjuk: oké, csinálják ők, majd olvasóként megvesszük, ha megjelent – mi meg kiadóként keresünk mást.

HeimAlexandrafotója3

Azért vannak tematikák, amelyek szervesebben kapcsolódnak hozzánk, bár ezek is elég távol esnek egymástól. Például matematika és fizika, kommunikációelmélet, az evolúciós szemlélet alkalmazása különböző területeken, esszékiadás filozófusoktól, művészeti íróktól, a szépirodalomban pedig a kortárs európai, viszonylag a pályájuk elején járó szerzők művei. Ezek a témák könnyebben csatornázódnak be hozzánk.

KULTer.hu: Hogy gondolod, a Typotex milyen mértékben célozza meg a ‒ nevezzük így ‒ „laikus” olvasókat, és mennyire a szakirodalom iránt érdeklődőket? Egyáltalán lehet-e, szoktátok-e mérni valamilyen módon az olvasótábor összetételét akár ilyen, akár más szempontból? 

Mindenki laikus. Illetve csak az író szakértője az adott témának. Egyszerűen a mai tudományos munkára annyira a specializáció a jellemző, hogy a kollégák is sokszor nehezen tudnak egymással szót érteni. Éppen ezért mindenkinek meg kell találnia azt a nyelvet, amelyben a tartalmat és az érthetőséget egymáshoz arányítva tolja a maximum felé. Nehéz feladat ez, de megvalósítható.

Sokféle igényt kielégítünk, és ezek általában nagyon is különleges igények, ami azt sejtetné, hogy elszigeteltek egymástól, ám én azt látom, hogy rá tudjuk szoktatni az olvasóinkat a különlegesség keresésére. Például hogy elolvassa a Diktátorok kézikönyvét, ami igazából egy normális történelemkönyv a diktatúrák működéséről, aztán a Barbie-t veszi kézbe, ami meg antropológiai elemzés a barbizásról, és végül ezt az intellektuális kalandtúrát megfejeli A babák filozófiája című gyermeklélektani művel. Erre a kalandra nagyon sokan rávehetők, de alapvetően nincs egy fix alap, amire építkezhetünk.

Időnként próbálunk méréseket végezni, és úgy tűnik, hogy a 30–50 közötti korosztály egy kicsit kiemelkedik, illetve a nemek aránya egyenlő. Előbbit én úgy értelmezem, és részben én is így éltem át, hogy a mindenevés korszaka után az ember keresi a specialitásokat. Ami a nemek arányát illeti, tudni kell, hogy a nagy könyvfogyasztók minden mérés szerint a nők, vagyis ebből a szempontból mi sokat teszünk a nemek közti egyenlőségért.

KULTer.hu: Egy könyv megítélésével kapcsolatban a hivatásos kritikusok írásai mellett a laikus olvasók is hallatják hangjukat egyre több online fórumon, közösségi térben. Szerintem a Moly.hu az egyik legjobban funkcionáló közeg az ilyen értékelések elhelyezésére. Az oldal felhasználójaként mennyire követed a Typotex-könyvek megítélését, hatástörténetét, illetve mennyire irányítják a saját olvasásodat az oldalon olvasható értékelések?

Mostanában szeretem azt mondani a Molyra, hogy ott minősített felhasználókat találunk. Azt értem ezalatt, hogy az ott megtapasztalt nézőpontok nem feltétlenül az átlagos jelzővel illethetők. Ez nekünk azonban nagyon jó, mert összeköti a különleges kiadót a különleges olvasókkal. Így aztán a mi kiadónk, amely eleve otthonosan mozog az e-térben, aktív és viszonylag régi molyolónak számít.

HeimAlexandrafotója2

Én személy szerint is nagyon odafigyelek a molyos véleményekre, noha nyilván szakkönyvekről kevesebb értékelés születik, mint a szépirodalmi művekről, de azért ennek a területnek is megvannak a maga slágerkönyvei. Ez lehet olyan klasszikus, mint Darwin alapműve, de lehet akár egy teljesen friss szemléletű elemzés három fiatal kutatótól A tudomány határairól.

KULTer.hu: A Moly.hu könyves közösségi oldalnak egy Merítés című, havonta megjelenő online folyóirata is van. Ehhez az orgánumhoz kapcsolható az idén először átadott Merítés-díj is, melynek ötlete tőled származik. Mi vezetett oda, hogy ezt a díjat megalapítsd? Milyen szempontok alapján hívtál meg tagokat zsűrizni? 

Engem érdekelnek a díjak. Nem merültem el szakszerűen a díjak történetében, de követem az irodalmi díjakkal kapcsolatos híreket, illetve a díjazás menetéhez kapcsolódó elméleti vitákat. A díjak túlnyomó többsége, és ez itt most 99,9%-ot jelent, szakmai díj. Az irodalommal állásszerűen foglalkozók jelölnek ki az irodalommal szintén állásszerűen foglalkozók közül valakit: egy közegen belül értékelik a szakmabeliek a szakma szempontjából a legjobbakat. Így aztán érthető, hogy a Nobel-díj vagy éppen az Aegon-díj esetében az olvasók számára nagyon is meg kell magyarázni a zsűri döntését. Tisztában kell lenni azzal, hogy a szakma és az olvasók között el nem tüntethető távolság van.

A másik végletet az eladási számok jelentik, amelyek viszont összemérhetőnek mutatnak nem összemérhető dolgokat. A lektűrszerző gondolhatja magát jobbnak sok, az irodalmat magas szinten művelő szerzőnél: noha nem viszonyíthatóak egymáshoz, mert más kategóriában vannak. Ezek a kategóriák sem sorolhatók hierarchiába. Egyszerűen mások. A szakmai díjak és a számok között pedig ott van a Szent Grál: az olvasói díj. Mindenki igazából arra kíváncsi, hogy mit szeretnek az olvasók, és egyáltalán nem azt szeretik, amit a legtöbb példányban olvasnak el.

Ráébredtem, hogy a molyos olvasói közösség, amit ugye minősített olvasók alkotnak, egyesíti a szakmaiságot és a tömegigényt. Azt gondoltam, azért itt is szükség van egy szűkített listára, ami bevett a díjak világában. Ha ezt egy normál zsűrinél nagyobb létszámú csoport hozná össze, akkor ez egyrészt biztosítaná azt, hogy szakmailag kifogásolhatatlan legyen a szelekció, másrészt a létszám miatt (ami végül 18 fő lett) megmaradna tömeges szűrésűnek, mert ekkora létszám már elnyomja az egyedi mintákat.

A felkérés sem csak tőlem indult. Igazából, mint egykori Merítés-szerkesztő, olyanokkal vettem fel a kapcsolatot, akiket a Merítésben ismertem meg. Ebből aztán következett, hogy a tagok zöme onnan érkezett. De a Merítést sem egy központosított nézőpontú magazinnak kell elképzelni. Nagyon nyitott, változatos közeg. Azt mondhatom, hogy aki érdeklődést mutatott a kortárs magyar próza iránt, jöhetett. Ha 16-an vagy 26-an jönnek, akkor annyian. Ez remélhetőleg a későbbiekben is így lesz. Ismerjük be, elolvasni évi 20-30 kortárs művet mindenképpen egy vállalás.

KULTer.hu: Idén Závada Pál és Dragomán György kapták meg a zsűri, illetve az olvasóközönség díját. Hogy fogadták a megkeresést, mit szóltak a díjhoz?

Nagyon nagy örömmel fogadták. A Molyt ismerték, és szép dolgokat mondtak a felhasználók tevékenységéről. Végső soron az derült ki, hogy nemcsak az olvasókat sikerült az írókhoz közelebb vinni, hanem az írókat is az olvasókhoz. Ez mindenki számára különleges élményt jelentett. Ebből a szempontból Závada Pált emelem ki, mert jobban mutatja, mire gondolok: a beszélgetés közben ő megértette, hogy mennyire tudatos írónak tartják őt az olvasói – mi olvasók meg megérthettük, hogy ő nem tekinti magát annak. Az igazság valahol félúton lehet… De nekem tényleg úgy tűnt, hogy ők is respektálnak bennünket. Ezt talán az is mutatja, hogy a kiadójuk, a Magvető is képviseltette magát.

 

HeimAlexandrafotója4

KULTer.hu: A Merítés-díj idén kortárs prózai művek közül válogatott s ítélte oda végül a díjakat. Más kategóriát is terveztek, esetleg lírai művek közül kiválasztani a legerősebbet? Melyiket gondolod nehezebb, felelősebb feladatnak?

Igazából engem mint a Typotex főszerkesztőjét és mint ilyesmit is olvasó embert évek óta foglalkoztat, hogy a tudományos ismereteket terjesztő, magyar nyelven született könyvek világában nincsenek igazán elismert, átfogó díjak. De még talán átláthatósága sincsen ennek a területnek. Fentebb már említettem annak az ellenérvnek az elfogadhatatlanságát, hogy egy kémiai és egy nyelvészeti mű közönsége nagyon más. Én elég sikeresen harcolok ez ellen. De tény, nagyon nehéz átlátni ezt a szeletét a könyvkiadásnak, és még nehezebb olyan olvasókat találni, akik falják az ilyen típusú műveket. Ezzel szemben a szépirodalom világa egy nagyon jól szervezett, átlátható világ. A törzsközönsége is kellően homogén. Ennek a közegnek én is egy lelkes tagja vagyok: így célszerűnek tűnt ezzel kezdeni.

A lírára konkrétan rátérve: ugyan szerintem a mában nagyon is van helye és kibontakozási tere a versnek – de nem a verseket tartalmazó könyvnek. Míg a novella a folyóiratokból kilépve kötetként önállósodik, addig a versek kötetbe fűzve mintha manapság elhalkulnának. Én szívesen látnám az év versét, de a Molyon belüli megvalósításra semmi ötletem nincs. Talán még a szépirodalomhoz a gyerekeknek szánt irodalom áll a legközelebb. Ahhoz talán lehetne kaptafa a mi munkánk. Vagy egyéb ilyen műfaji szűkítések, például a sci-fik, krimik. Mindezzel nem elkedvetleníteni akarok mindenkit, inkább arra mutatok rá, hogy a többi Merítés-díj nagyon nem húzható rá erre a már kitalált modellre. Nem csupán újabb kategóriák bevezetéséről van szó, hanem azokat ugyanúgy ki kellene találni. De amit a tagság toborzásánál mondtam, itt is csak azt tudom elismételni: a kapu nyitva áll. Ha valaki érez magában erőt, elhivatottságot, akkor rajta, várjuk, támogatjuk.

A fotókat Heim Alexandra készítette.

Szolyka Hajnalka

szerző: Szolyka Hajnalka
honlap e-mail
Szolyka Hajnalka 1993-ban született Budapesten. A Debreceni Egyetem magyar alapszakos végzős hallgatója. Régebben írt, már csak olvas. Főként a klasszikus magyar irodalom érdekli.

KULTprogramok

<< 2019. Júl. >>
hkscpsv
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum