KULTer.hu - Oscar-díjat nyert a Saul fia!
71203
post-template-default,single,single-post,postid-71203,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Oscar-díjat nyert a Saul fia!

A Saul fia kapta a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat helyi idő szerint vasárnap Los Angelesben. Nemes Jeles László rendező holokausztdrámája az első magyar alkotás, amely 1982 óta elnyerte az amerikai filmakadémia elismerését. Harmincnégy évvel ezelőtt Szabó István Mephisto című műve diadalmaskodott. A legjobb film a Spotlight – Egy nyomozás részletei lett idén!

A díjat átvéve Nemes Jeles László köszönetet mondott alkotótársainak, köztük a főszereplő Röhrig Gézának, valamint Magyarországnak, amiért támogatta a filmet. „Az emberiség legsötétebb óráiban is talán van bennünk egy belső hang, amely lehetővé teszi, hogy emberek maradjunk. Erről a reményről szól ez a film” – fogalmazott.

A Saul fia a Mustang című francia, A kígyó ölelése című kolumbiai, az Egy háború című dán és A sivatagon át című jordániai filmmel volt versenyben.

Közben itthon a Saul fia túl van a 150 ezer nézőn, az Aranyglóbusz elnyerése és az Oscar-jelölés után telt házzal vetítették a mozik, egy ideje az középiskolások ingyen nézhetik az Uránia moziban. A televíziók közül az RTL Klub csapott le a filmre, még időn leadják a filmet reklámszünetek nélkül, április egytől pedig a Vodafone Redmozi rendszerében azok is megnézhetik a filmet, akiknek nincs tévéjük, csak okostelefonjuk vagy tabletjük.

nemesjeles

Legjobb eredeti forgatókönyv: Spotlight
Legjobb adaptált forgatókönyv: A nagy dobás
Legjobb női mellékszereplő: Alicia Vikander (A dán lány)
Legjobb jelmeztervezés: Mad Max: A harag útja
Legjobb látványtervezés: Mad Max: A harag útja
Legjobb smink: Mad Max: A harag útja
Legjobb operatőr: Emmanuel Lubezki (A visszatérő)
Legjobb vágás: Mad Max: A harag útja
Legjobb hangvágás: Mad Max: A harag útja
Legjobb hangkeverés: Mad Max: A harag útja
Legjobb vizuális effektek: Ex Machina
Legjobb animációs rövidfilm: Bear Story
Legjobb animációs film: Agymanók
Legjobb férfi mellékszereplő: Mark Rylance (Kémek hídja)
Legjobb rövid dokumentumfilm: A Girl in the River
Legjobb dokumentumfilm: Amy 
Legjobb rövidfilm: Stutterer 
Legjobb idegen nyelvű film: Saul fia (Magyarország)
Legjobb eredeti filmzene: Ennio Morricone (Aljas nyolcas)
Legjobb eredeti betétdal: Sam Smith – Writing’s on the Wall (Spectre)
Legjobb rendező: Alejandro González Inárritu (A visszatérő)
Legjobb női főszereplő: Brie Larson (A szoba)
Legjobb férfi főszereplő: Leonardo DiCaprio (A visszatérő)
Legjobb film: Spotlight

  • A legtöbb, hat Oscar-díjat a Mad Max – A harag útja című film gyűjtötte be.
  • Miután Leonardo DiCaprio hatodszor szerepelt a jelöltek között, végre díjat is nyerhetett!
  • Három díjat nyert A visszatérő című túlélődráma: a tavalyi év és a Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje) című filmje után ismét Alejandro González Inárritu lett a legjobb rendező.
  • Történelmet írt Emmanuel Lubezki, a mexikói operatőrnek ugyanis három egymást követő évben sikerült elnyernie a nagy presztízsű elismerést. Tavaly a Birdman, két éve pedig a Gravitáció fényképezéséért ismerték el.
  • Meghatottan vette át a díjat Ennio Morricone az Aljas nyolcas című filmhez szerzett zenéjéért. A 87 éves olasz komponistát korábban ötször jelölték, de eddig nem nyert a legjobb filmzene kategóriában. 2007-ben életműdíjjal tüntették ki.

Forrás: MTI, borító: Facebook

KULTer.hu Hír

szerző: KULTer.hu Hír
honlap e-mail
A KULTer.hu rendelkezésére bocsátott és a szerkesztőség által továbbszerkesztett, vagy a szerkesztőség által összeállított sajtóanyagok és a szerkesztőségi hírek megjelenési formája.

KULTprogramok

<< 2019. nov. >>
hkscpsv
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 1

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum