KULTer.hu - „Kimozdítani a nézőpontot”
71756
post-template-default,single,single-post,postid-71756,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

„Kimozdítani a nézőpontot”

A magyar falu poétikái

A Fiatal Írók Szövetségének első alkalommal megrendezett irodalomtörténeti tanácskozása – A magyar falu poétikái címmel – alkalmat szolgáltatott arra, hogy a falu szemantikai tere, amely gyakran reflektálatlanul csak a „városi” ellentétét, egy oppozíció másikját foglalja magába, a közelség és a megismerhetőség tapasztalatát nyújtó hellyé váljon. A háromnapos konferencián filmvetítések, hosszabb és rövidebb helytörténeti beszámolók, egy kerekasztal-beszélgetés és számtalan színvonalas előadás tett kísérletet arra, hogy elsősorban az irodalomban, de a vizuális kultúrában, így a divatban vagy a filmben is jelenlévő „népi”- és falureprezentációk újszerű értelmezését nyújtsa.

A tanácskozás első délutánja intenzívebbre sikeredett, amelyben nagy szerepet játszott, hogy egy könnyednek nem mondható, sőt számtalan problémát felvető filmet tekinthettünk meg. Szabó Szonja 2005 és 2012 között készült Ammen című munkája – amely egy roma közösség hitéletének változásait követte nyomon hét év leforgása alatt – képezte a vetítés utáni kerekasztal-beszélgetés tárgyát. Antal Nikolett, Csepregi János, Muszatics Péter és Tompa Andrea többek között a dokumentumfilm műfajához szervesen kapcsolódó hitelesség, a „puszta” dokumentáció kérdését és a felvett szereplők megnyilatkozásainak őszinteségét vitatták meg. Szó esett még a roma közösségen belüli szegénység implikálta élet beszűkültségéről is, amelybe Tompa Andrea szerint a vallás némi rendezettséget vihet, és nem hagyható figyelmen kívül Csepregi János gondolata sem, aki a „lefelé való beszéd” problematikusságára és az erre való reflexió fontosságára hívta fel a figyelmet, bármilyen periférián élő közösséghez való viszony kialakításának esetében.

_LLB7110

Rövid kávészünetet követően, amelyben kifújhattuk magunkat és rendezhettük gondolatainkat a filmről, elérkezett a nap talán legnagyobb várakozással övezett eseménye, Oravecz Imre és Kulcsár-Szabó Zoltán dialógusa. Tekintve, hogy egy hasonló felállású párbeszéd nem is olyan régen lezajlott Oravecz Imre Távozó fa című könyvének bemutatóján, Kulcsár-Szabó Zoltán inkább a konferencia témája, nem pedig a friss lírakötet felől kívánta alakítani a beszélgetést. Ennek köszönhetően számtalan személyesebb, gyermek- és ifjúkori történet is szóba került, olyan kérdések mellett, mint hogy mik alakíthatják a faluról való ismereteinket, honnan szerezhetünk irodalmi tapasztalatot a témával kapcsolatban és milyen viszonyban áll(hat) egymással a valós és a szövegek kínálta ismeret. Oravecz Imre kifejtette, hogy neki a falu(si élet) elsősorban egyfajta szemléletet és gondolkodásmódot jelentett, amely minden esetben képes volt válaszokkal szolgálni. Ugyanakkor Móricz – vagy a „móriczi hagyomány” – olyan örökségként tűnt fel számára, amelytől inkább távolodni akart. Kulcsár-Szabó Zoltán egyik utolsó kérdése arra vonatkozott – amit Oravecz amerikai emigrációja hívott elő –, hogy lehet-e egy ingázó életben a falu (jelen esetben Szajla) egyfajta életközéppont, hiszen úgy tűnik, költészetében megkerülhetetlen referenciapontként működik. Oravecz erre azzal a példával élt, hogy Szajla számára inkább olyan, mint egy mindig jelenlévő halott, és éppen emiatt foglalkoztatja, hiszen míg egy embert eltemethetünk és idővel egyre kevesebbszer ébredünk rá a hiányára, addig Szajla folyton emlékeztet saját változására.

_LLB7156

A pénteki naptól kezdve plenáris előadásokon vehettünk részt, ahol elsőként Hansági Ágnes beszélt Jókai faluképét érintve arról, hogy az író regényeiben a várost mint „bűnös várost” definiálták, azonban a falut nem lehetett ennek kontrasztjaként elgondolni vagy ideális természetként értelmezni. Míg Kisfaludynál a falu leírására a népköltészet szolgált egyfajta szótárként, Eötvösnél pedig a festészet kínálta a mintát, addig Jókai esetében a jog rendszerén keresztül volt megjeleníthető a falu. Ezáltal az első két írónál homogénnek tűnt fel a falu közössége, Jókainál viszont már problematikussá vált a falusi értelmiség felelősségének kérdése, hiszen a város egyszerre volt a beavatás színtere és az a hely, ami cselekvőképes, de a falura visszatérni nem tudó értelmiségi réteget nevelt ki.

_LLB7201

Szilágyi Zsófia mindenekelőtt az olyan általánosító fogalomhasználatokra hívta fel a figyelmet, amelyek szinte egymás szinonimáiként gondolják el a faluregényt, a parasztregényt vagy a szegénységről szóló regényt. Hasonló kivetnivalókat vetett fel Móricz regényeinek értelmezésével és a már-már kiüresedetté citált „móriczi hagyomány” használatával kapcsolatban is. Mindezeket olyan idézetekkel támasztotta alá, amelyekben a „móriczi hagyomány” egy megszilárdult értelmezési tömbként van jelen, miközben a cikkek írói figyelmen kívül hagyják azt a fontos szempontot, hogy Móricz regényeit is már másokhoz képest olvasták, sőt Móricz nem volt paraszti származású, nem rendelkezett reális munkatapasztalattal sem. Ha jobban megvizsgáljuk, Móricz valójában atipikus karakterekkel dolgozott (itt említhető pl. Turi Dani alakja). A szekciót végül Németh Zoltán előadása zárta, aki a falu fogalmának tisztázására és a korábban reflektálatlanul hagyott jelentésrétegek kibontására tett kísérletet.

_LLB7311

Egy rövid kávészünetet követően Oravecz Imre társaságában került sor Mészáros Márton és Pataki Viktor munkáinak prezentálására, akik dolgozataikban Oravecz Imre Ondrok gödre című regényét tárgyalták. Mészáros Márton értelmezése főként a tüzesgép motívumának szerepére fókuszált, amelynek történetbeli megjelenése ember és gép, gép és természet kapcsolatát problematizálja, továbbá azt a kérdést is felveti, hogy hogyan integrálódhat a falu környezetébe és munkájába a(z ú)j technika. A gőzgép hosszú leírásai, amelyeket „nem-fikciós” szövegelemekként értelmezett, a regényben önálló motívumként tűnnek fel, ami veszélyforrást, kiszámíthatatlanságot és határsértések kiváltását jelenti. Pataki Viktor az emlékezés és az – Oravecz műveiben jelentős szereppel bíró – emlékezettechnika kérdését, ezek narratívába épülését vizsgálta. Pataki Viktor szerint Oravecz regényére jellemző eljárás, hogy az író a jövőből előrehozott emlékeket írja vissza a szövegbe, így alkotva meg Szajla történetét. Végül Kollár Árpád beszélt elsősorban az Új Symposion indulása előtti időszakról, továbbá a couleur locale (helyi színek) fogalmáról, amely mint identitásképző, fontos szerepet töltött be a magyar irodalomban.

A délutáni szekció kezdete előtt személyes tapasztalatot is szerezhettünk a falusi életről, hiszen fakultatív programként Pista bácsi tájházát látogattuk meg az Ófaluban, ahol vendéglátónk számtalan családi történetet és emléket osztott meg velünk rövid ottlétünk alatt. Majd, folytatva az előadássorozatot, Jánosi Zoltán Ratkó József irodalomban betöltött szerepéről és életéről beszélt, Szirák Péter végül Az elvesztett falu – Kép, színtér vagy poétika? című előadásában a faluábrázolások komplexitását tárgyalta, kitérve olyan írókra, mint Mikszáth Kálmán, Móricz Zsigmond, Németh László és Borbély Szilárd. A nap utolsó előadásaként Keszeg Anna izgalmas prezentációját hallgathattuk meg – Torockó példájából kiindulva –, ami a vizuális kultúra felől közelítve a divat szerepét elemezte a faluábrázolásokban. Lezárásként Fekete Vince felolvasásának lehettünk tanúi.

_LLB7437

A szombati napon sem maradtunk előadások nélkül, Orcsik Roland egy nagyon intenzívre hangolt beszámolóval készült Bencsik Orsolya és Aaron Blumm falusi elbeszéléseiről, Száz Pál Patai József Középső kapu című regényéhez ajánlott mnemotechnikai olvasatot, Oláh Szabolcs pedig Cserna-Szabó András Sömmi című kötetét értelmezte, gyakran humorosan parafrazeálva a felolvasott szövegrészeket, amellyel sikerült kompenzálnia a némileg hosszúra sikeredett előadásért.

A tanácskozás igencsak ígéretes megközelítésmódokat sejtető címe által keltett elvárások mind beigazolódtak az utolsó nap végére, a megfeszített tempó ellenére is, ami magas fokú koncentrációt (és olykor kitartást) igényelt minden résztvevőtől, mindezzel együtt egy jól átgondolt, megfelelő dinamikával felépített programsorozaton vehettünk részt. Közös, Szögligethez kapcsolódó tapasztalatokkal gazdagodtunk, és talán nem túlzás azt állítani, hogy Bubenkó Gábornak a konferencia minden napján tartott hol rövidebb, hol hosszabb ismertetői és filmvetítései Szögligetről, a – kezdetben hat órás, de végül megvágott, számunkra csak néhány mozzanatban bemutatott – kenyérsütésről vagy Derenkről autentikus és nagyon kedves szögligeti élményként marad meg emlékezetünkben.

A magyar falu poétikái – A FISZ irodalomtörténeti tanácskozása, Szögliget, 2016. március 3-5.

A fotókat Laki-Lukács Boldizsár készítette.

Sebesi Viktória

szerző: Sebesi Viktória
honlap e-mail
Sebesi Viktória 1992-ben született Budapesten. Jelenleg az ELTE BTK Irodalom- és kultúratudomány mesterszakos hallgatója, összehasonlító irodalom- és kultúratudomány szakirányon tanul.

KULTprogramok

<< 2018. ápr. >>
hkscpsv
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum