KULTer.hu - Szávai Attila kisprózája
71019
post-template-default,single,single-post,postid-71019,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Szávai Attila kisprózája

3 X 1

A langyos tavaszi eső lusta cseppekben hullik a gyógyszertár előtti szoborra: meztelen nő, egyik keze csípőjén pihen, másikban vizeskancsót tart. Szája bal szeglete félmosolyra áll, mint aki ki szeretné nevetni a világot, de elfolytja, mert attól tart, ezzel illetlenséget követne el. Láthatóan boldog és elégedett saját szoborlétével. A szobor bal lábához kikötöttek egy kutyát, az állat a szemergő eső ellenére egészen vidám, kettőt vakkant, majd levizeli az ízléses ívben ábrázolt bokát, a vizelet fiatalos serregéssel csapódik szét a jobb lábon. Miután végzett az eb, leül, mozdulatlanná dermed, talán éppen kutyaszobrot játszik. Gazdáját várja, a gyógyszertár bejárati ajtaját nézi. Esőkabátos alak lép ki az ajtón, a patikából kilépők nemzetközileg elfogadott gondterhelt, áhítatos arcvonásaival. Tüsszent, orrát fújja, halkan káromkodik. A kutya örül az idegennek, feláll, farkát csóválja. A szobor közömbös, a nemes köveket nem hatják meg az emberi élet fonákjai.

Pillanatra résnyire nyitva marad az ajtó, belátni a patika eladóterébe. A kutya felélénkül, gazdáját keresi, az irodalmi lap szerkesztőjét. A szerkesztő diszkréten várakozik a sorban, megfontoltan, de kissé félénken tartja maga előtt sapkáját, van az alakban valami nagypapás. Közben kritikus hangú belsőmonológban adja elő a gyógyszeriparral kapcsolatos ellenérzéseit. Az előadás sikeres, a belső közönség hosszasan, elismerően tapsol.

A három pénztárból kettő üzemel, lassan halad a kiszolgálás, fél óra alatt, mint a kövér tavaszi felhők, összetorlódnak az emberek. Az üresen maradt pénztárhoz kisméretű táblát tettek ki „itt jelenleg nincs kiszolgálás” szöveggel. Az újonnan belépők automatikusan beállnak az üres, jelenleg nem üzemelő ablakhoz. Átlagosan 18 másodperc telik el addig, míg leesik nekik, majd halk krákogással állnak be valamelyik szélső sor legvégére. Hogy várakozás közben legyen mit nézni, a patika belső falait nagyméretű plakátokkal tömték meg a szorgos kezek. A gyógyszeres reklámplakátok egyikén idealizált család, apuka, anyuka, kisgyerek. Apuka kezében a hirdetett készítmény, mindannyian, az egész család azt nézi, megbabonázva, mosolyuk majdnem hiteles.

A sorban egy kisfiú is áll, a plakátot nézi, pontosabban a plakátgyerek ruháját. Az embergyerek tekintetében enyhe irigység, még nem nevelte fel teljesen magában, még csak gyakorolja az érzést. Ha nem figyel majd, egészen szorgos, tehetséges irigykedő válhat belőle. A kisfiú egyik kezében egy vény, másikban pénztárca, karjai mereven lógnak törzse mellett, mint egy robot, amit áramtalanítottak. Mikor haladni tudna a sorban, mert az egyik ügyfél végzett a kasszánál, a fiú nem mozdul, elbambul teljesen, úgy szólnak rá hátulról, tompa, náthás hangon: haladjál már. Erre többen a fiú mögötti férfire néznek, mert végre történt, felfénylett valami a várakozás szürke perceiben: egy elégedetlen, betegségtől kásás emberi lélek érzelmi kisülése járja át a patika légkörét. A méltatlankodó hang széles ívben körberepül a helyiségben, hogy aztán elcsendesedjen, eltűnjön a gyógyszeres dobozok puha zörejei között. A kis papírdobozokat ketten pakolják, közben kék golyóstollal írják rá a dózisokat a kartonfelületekre. Szép, kövér nőies számok, azok között hirtelen, kapkodós ikszek. A két fehér köpenyen, kis táblán egy-egy női név. Erika és Gabriella. Sose szólították még őket munka közben nevükön az ügyfelek. De a vásárlókra jó hatással van az értesültség e két anyakönyvi adatról. Erika szívesen használja a számítógép klaviatúráját, a sorban álló szerkesztő hamar felfigyel a gépelési mozdulatokra, egészen kecsesnek, gusztusosnak tartja azokat. Gabriella inkább a gyógyszeres dobozokat szeretni kiadni, pakolni, rendezgetni. Szereti, amikor a golyóstoll golyója minden betű felírásának kezdetekor lágyan koppan a doboz felületén.

Az eladótérben, az ablak alatt kisasztal található két székkel. Az asztalon fémtálca, rajta üvegkancsóban víz, három lefelé fordított pohár. Merev, lezárt némaságuk lágyan bújik meg a gyógyszer- és köhögésszagban, mintegy felerősíti azokat. A szerkesztő megfigyeli a gyógyszerdobozokon a betűtípusokat, a tipográfiát. Az eladó Erika névtábláját is ilyen szemmel nézi. Erika ezt megérzi, zavarba jön, kissé elpirul. Bal kezének ujjaival a fehér köpeny gallérját kezdi morzsolgatni. Senki nem nézte még meg az ő tipográfiáját.

Újabb vásárlók érkeznek, két idős hölgy. Halkan nyikordul az ajtó mögöttük, ahogy belépnek. Harangszót fúj be a tavaszi szél, dél van. Az asszonyok halkan köszönnek, úgy általánosságban engednek el két megfáradt, kesernyés jónapotot. Nem címzik személyesen egy-egy embernek, ez a köszöntés mindenkinek szól, a vásárlóknak, a patika személyzetének, a gyógyszerszagnak, az összes elképzelhető betegségnek, a vizeskancsóban kapálódzó muslicának, úgy általában a társadalomnak, az összes angyalnak és szentnek. Hamar akklimatizálódnak. Miután teljesen ellazultak, nagy szakértelemmel mindenkit alaposan megnéznek, aki a helyiségben van. Ha érdekeset találnak valakin, halkan krákognak, majd, mintegy mellékesen, hogy mégis történjen valami, elmesélik egymásnak a legutóbbi végbéltükrözést. Úgy tudnak beszélni egy kiadós gyomormosásról, egy fertőző májgyulladásról, mint egy mellékes időjárási adatról.

A sorban ácsorgó allergiás hivatalnokra heves tüsszögési roham tör, a közvetlen közelében állók ösztönösen távolabb lépnek tőle, van valami diszkrét ezekben a fél lépésekben. A pénztárgépek ciripelése, a vonalkód olvasó csippenései visznek némi szint a szaftos, ugatásszerű tüsszentésekbe. A szerkesztő becsukja szemét és azt játssza, hogy milyen lenne az a novella, amit egy patikában hallható zajokból, zörejekből írna meg a szerző. Hogy minden ember a saját zajának a kovácsa.

A következő tizenkét másodpercben a patikában szinte teljesen süket csend lesz, hideg némaság. Apró, bizonytalan neszezés hallatszik csupán: Gabriella papír fecniket tuszkol néhány gyógyszeres dobozba. Fél éve hatalmasodott rajta el végérvényesen a szokás, miszerint minden csütörtökön a munkaidő lejárta előtti negyed órában véletlenszerűen kiválaszt 22 darab gyógyszeres dobozt. Ezeket kissé kihúzza a polcról, épp csak néhány milliméternyit. Miután alaposan körülnézett, egyesével kinyitja a színes dobozokat, majd egy-egy kézzel teleírt és összehajtogatott jegyzetfüzetlapot dug azokba. A papírokra előző este otthon a konyhában ücsörögve írt pozitív üzeneteket. Minden ilyen papírlapon van egy adagolási útmutató is: „3X1 pozitív gondolat minden napra.” Három, kissé eltúlzott szmájli zárja a mondatot. A gyógyszertárban vásárlóknak fogalmuk sincs, hogy Gabriella a pozitív elkövető, alapvetően jól esik nekik ez a fajta gondoskodás. A patikusnő férje egy szerdai napon megtalálta a konyhaszekrényen a másnapra megírt papírokat, és nem tudván, hogy hová készülnek, kidobta azokat, majd újakat írt helyettük. A fájdalomcsillapítót kiváltó nyugdíjas vasutas egy tejszínes vargányás vaddisznópörkölt receptjét találta meg a dobozában, a fiatal csellistalány kézkrémet vásárolt, aminek a csomagolásában a NASA Apollo-programjának fontosabb dátumait rejtették. A vegyészmérnök a kiváltott végbélkúpjai mellet az egyik aktuális politikai párt (az ellenzék) jól ismert szlogenjét találta. Már az ágyban feküdt deréktól lefelé meztelenül, szétterpesztett lábakkal, amikor megtalálta a papírt. Elolvasta, majd úgy, ahogy volt, pislogás nélkül, hosszasan bámulta a plafon repedéseit. Gabriella sosem tudta meg férje akcióját.

Telefon csörren, mindenki felélénkül, mozgolódni kezdenek a vásárlók, Erika bekapcsolja a falra szerelt egyik plazmatévét, amire a cég informatikusa gyógyszerreklámokat töltött fel. A hetedik reklám közben a tévé lefagy, megmerevedik a kép, amin egy férfi látható, aki határozott mozdulattal mutat a képernyő bal sarka irányába. A kisfiú fogékony a misztikus dolgokra, ezért gondolatban tovább követi a mutatóujj által megszabott irányt. A patika előtti szoborra mutat a szőrös férfiujj. A langyos tavaszi eső lusta cseppekben hullik a gyógyszertár előtti szoborra: meztelen nő, egyik keze csípőjén pihen, másikban vizeskancsót tart. Szája bal szeglete félmosolyra áll, mint aki ki szeretné nevetni a világot, de elfolytja, mert attól tart, ezzel illetlenséget követne el. Láthatóan boldog és elégedett saját szoborlétével.

Szávai Attila

szerző: Szávai Attila
honlap e-mail
Szávai Attila (Vác, 1978) író, szerkesztő. Tagja a JAK-nak, a balassagyarmati Komjáthy Jenő Irodalmi és Művészeti Társaságnak, egyik alapító tagja a rétsági Spangár András Irodalmi Körnek. A Palócföld folyóirat szerkesztője, a Váci Polgár havilap munkatársa. Eddigi kötetei: Mászóka (Kapu Könyvek, 2007), Fészercsend (Kapu Könyvek, 2008), Optikai tuning (Palócföld Könyvek, 2009), Hetedik emelet (JAK-füzetek, 2013), Huszonkettő (Palócföld Könyvek, 2016).

KULTprogramok

<< 2018. Júl. >>
hkscpsv
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum