KULTer.hu - Teljes a 4. Friss Hús rövidfilmfesztivál programja
72158
post-template-default,single,single-post,postid-72158,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Teljes a 4. Friss Hús rövidfilmfesztivál programja

Közeledik a 4. Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál. A március 30. és április 3. között megrendezett fesztivál programját 2014. január után készült nemzetközi és magyar rövidfilmekből állították össze.

A nemzetközi versenyprogram három blokkjának válogatásában olyan filmek szerepelnek majd, mint az idén februárban Oscar-díjat nyert Stutterer (Dadogó) vagy a legutóbbi Európa Filmdíj győztese, a horvát Picnic (Piknik) című film, de bekerültek a válogatásba olyan alkotások is, amelyek a Sundance, a Berlinale vagy a Cannes-i Filmfesztivál hivatalos programjaiban versenyeztek.

Friss_huss_daazo_v2

A magyar programba összesen 30 filmet válogattak be. A magyar közönség a Friss Húson láthatja először Bucsi Réka új, LOVE című animációs filmjét, amelynek világpremierje a Berlinalén volt, és a napokban az egyik legrangosabb amerikai fesztiválon, az SXSW-n vetítik. A korábbi rövidfilmjeivel nagy sikereket arató Kárpáti György Mór Gólyatábor című munkája szintén a Friss Húson mutatkozik be, csakúgy mint Fabricius Gábor új filmje, a Dialogue.

Emellett számos figyelemre méltó alkotás került a versenyprogramba a hazai filmes oktatási intézményekből (Budapest Metropolitan Egyetem, ELTE, MOME, SZFE), valamint a Média Mecenatúra által támogatott filmek is megjelenési felületet kapnak.

golyat

A tavalyi Friss Húson bevezetett programszerkesztési koncepciónak megfelelően az animációs és az élő szereplős filmek idén is közös blokkokban, de külön kategóriában versenyeznek. A fesztivál záróünnepségén három fődíjat osztanak ki: a legjobb magyar élő szereplős, a legjobb magyar animációs, és a legjobb nemzetközi élő szereplős/animációs filmnek járó díjat.

A Friss Hús magyar válogatásának teljes listája:

35 (r. Barcsai Bálint), A nyalintás nesze (r. Andrasev Nadja), A répa (r. Lengyel Balázs), A körömágyszaggató (r. Király Krisztián), Állomás (r. Vékes Csaba), Az Elmenetel (r. Tóth Barnabás), Beyond (r. Kopasz Milán). Buborék (r. Pusztai Ferenc), Cosmic Jacuzzi (r. Takács Anikó), Dialogue (r.Fabricius Gábor), Éjszakai festés (r. Grosan Cristina), En Passant (r. Oláh Kata), Fehér farkas (r. Szilágyi Fanni), Fizetős nap (r. Bernáth Szilárd), Gólyatábor (r. Kárpáti György Mór), Házibuli (r. Bárány Dániel), Indián (r. Simonyi Balázs), Késő nyár (r. Csata Hanna), Kiút (r. Ottlik Anna), LOVE (r. Bucsi Réka), Mindenki (r. Deák Kristóf), Polaroidok (r. Lichter Péter), Remény (r. Szirmai Márton), Romanian Sunrise (r. Visky Ábel), Sétagalopp (r. Freund Ádám), Sötét kamra (r. Pálfi Bernadette), Szabó úr (r. Ferenczik Áron), Szép alak (r. Kis Hajni), Szuper (r. Kőrösi Máté), Tabula Rasa (r. Csoma Sándor), Terminál (r. Simonyi Balázs), Tetemre hívás (r. Madarász Isti), Tolvaj (r. Mayer Bernadette), Vizsgálat (r. Fekete Tamás), Zserbó (r. Kemény Eszter)

Részletes program a KULTer.hu programfüzetében olvasható.

KULTer.hu Hír

szerző: KULTer.hu Hír
honlap e-mail
A KULTer.hu rendelkezésére bocsátott és a szerkesztőség által továbbszerkesztett, vagy a szerkesztőség által összeállított sajtóanyagok és a szerkesztőségi hírek megjelenési formája.

KULTprogramok

<< 2019. okt. >>
hkscpsv
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum