KULTer.hu - Juhász Tibor versei
73942
post-template-default,single,single-post,postid-73942,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Juhász Tibor versei

Adásszünet

Nem tudjuk, milyen évszak van,
csak ruháink lesznek egyre vékonyabbak.
Tüdőnk füstje napról napra lassabban
oszlik el, már egészen nehéz a legyintés,
amivel gyermekeink elől próbáljuk
elkergetni a hideget. A lyukas kályhába
a folyosóról összeszedett szemetet tömjük,
akár egy haldokló, köhög ez a leharcolt
szerkezet, haláltusája mégis megnyugtat,
hiába, hogy nem ad meleget.
Az adásszünet, mint férgek tömege,
zsizseg a szobában: a fehér testek
megmásszák a belezett konyhaszekrényt,
a vízköves csapot, beterítik a megégett
kanapét és székeket, majd elvegyülnek
a sarokba dobált pólók és farmerek között.
Az ablakkal szemközti falon egy szikrázó
tengerparti táj húzódik fákkal, szerelmesekkel,
az éggel érintkező vízfelülettel.
A tapétát itt-ott már felkaparták a gyerekek.
Pántnélküli, foszló táskákat tartanak
a kókuszokba vert szögek.

Vágás

A vécéből szüntelenül árad a szennyvíz
és a tyúkszar keveréke. Mintha nem lenne ajtó,
bűz és tollak mindenütt, kukoricaszemek
sárgállanak a szőnyegen, a repedezett
ajtókereten sötétvörös pacák, a múlt heti vágás
nyomai. Egy rendellenesre nőtt máj, kitépett
zakóbélés hever a szétszórt csontokon,
nem lehet eldönteni, hogy a maradványok
vagy a kilátástalanság szilánkjai ropognak
lépteink alatt. A mellettünk lévő lakásban
disznókat tartanak, mintha dőlni készülne
az épület, döngenek a falak, ahogy nyugtalankodnak
az állatok. A padlón kanalak és tányérok egymásba
rakva, egy kenyérvágókés, hegyével a szárnyasok felé
mutat, mintha tudna a szobában alvó tizenéves
szükségeiről. A lyukas pokróc szuszogását
alig lehet hallani. Csörömpölnek a tányérok,
ahogy közöttük elsuhan valami.

Amire telik

Már harmadik napja vártuk a fizetésünket.
A túlórázott hétvégék után használhatatlanok
és ingerlékenyek voltunk bármihez is.
Körbekérdeztem az öltözőben,
és miután rájöttem, hogy még senki sem
kapta meg, megpróbáltam rávenni
a munkatársaimat, hogy jöjjenek velem
az irodába. Rájuk kellene rúgni az asztalt,
mondta egy háromgyerekes családapa,
hogy folyjon a vérük patakokban,
akkor talán megtudják, hogy milyen is ez.
Látta rajtam, hogy komolyak a szándékaim,
és visszakozni kezdett, én be nem teszem
oda a lábam, ha fejbe lőnek sem, váltott hangnemet,
de undorát nem tudta leplezni.

Végül találtam valakit, akinek semmi
vesztenivalója nem volt. Amolyan hitvány
figurát, aki egész nap csak piszmogott
a gépek között. Nem tudtunk róla semmit,
a kocsmában sem találkoztunk vele,
éppenséggel családja is lehetett, de
néhai megszólalásaiból ítélve ugyanazokkal
a problémákkal küzdött, amikkel mi,
így különösebben senkit sem érdekelt.

Ekkor láttam először érzelmet rajta.
Éppen azt magyaráztam neki, hogy mit kellene
mondani az irodában, mikor észrevettem,
hogy egyre sűrűbben pislog a többiek felé.
A szeme kétségbeesetten kutatott a zubbonyok
között, mintha valami olyasmit keresett volna,
aminek okán visszaállhat közéjük.
Ha fejbe lőnek sem, utánozta félve a családapát,
mikor befejeztem a mondandómat,
és az öltözőszekrényéhez sietve
vetkőzni kezdett, egyik szemét a többieken tartva,
nehogy lemaradjon.

 

(Megjelentek az Alföld 2016/4. számában.)

Juhász Tibor

szerző: Juhász Tibor
honlap e-mail
Juhász Tibor 1992-ben született Salgótarjánban, költő. Egészségügyi szakközépiskolába járt, majd a Miskolci Egyetemre, most kereskedelemmel foglalkozik. Versei 2012 óta jelennek meg. Igyekszik azokkal a személyes problémákkal foglalkozni, amik több embert érintenek. 2015-ben jelent meg első kötete, az Ez nem az a környék.

KULTprogramok

<< 2017. okt. >>
hkscpsv
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum