KULTer.hu - Mindenki megtalálhatja majd a helyét az idei könyvfesztiválon
73443
post-template-default,single,single-post,postid-73443,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Mindenki megtalálhatja majd a helyét az idei könyvfesztiválon

Dedikálásokkal együtt több mint 400 programmal, mintegy 200 új kötettel és 600 résztvevő szerzővel, tudóssal és művésszel várja az érdeklődőket április 21. és 24. között a 23. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, amelynek díszvendég országa Szlovákia lesz – mondta el Keresztury Tibor, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) igazgatója.

A fesztivál helyszínét adó Millenáris park négy napra Európa legnagyobb (hétezer négyzetméter) könyvesboltjává változik, ahol a látogatók a kiadók mellett 24 ország, köztük két évtized szünet után Csehország standjával is találkozhatnak.

A könyvpiaci és könyvtáros szakmai alkalmak, író-olvasó találkozók, zenés előadások, filmvetítések és kiállítások mellett a korábbiakhoz képest idén több társadalomtudományi kérdéseket feldolgozó beszélgetés is szerepel a programok között – emelte ki Keresztury Tibor, aki hangsúlyozta: a fesztivál fő célja a rendkívül igényes és nívós magyar olvasóközönség megszólítása.

A korábbi évekhez hasonlóan idén is megrendezik az ország független könyvesboltjainak sokszínűségét ünneplő Kis Könyves Éjt, valamint idén is várja a családosokat a fesztivál legnépszerűbb helyszínének számító Gyerek(b)irodalom szekció. A fesztivált a hagyományokhoz híven a Születésnapi Irodalmi Szalon zárja, ahol idén mások mellett Bodor Ádámott, Bereményi Gézát és Spiró Györgyöt is köszöntik.

kke

„Bár közel élünk egymáshoz, nagyon kevéssé ismerjük egymást” – fogalmazott Miroslava Vallová, a Szlovák Irodalmi Információs Központ vezetője, aki szerint a könyv és az olvasás a legjobb eszköz egymás kultúrájának mélyebb megismerésére.

A fesztiválra 18 kiadó gondozásában jelennek meg szlovák szerzők művei magyar fordításban. A 33 kötet között történelmi és irodalomtörténeti munkák, kortárs regények, próza és költészeti antológiák, gyerekkönyvek, valamint egy irodalmi szakácskönyv is szerepel. Emellett hat irodalmi folyóirat – a Lettre, a Jelenkor, a Kalligram, a Látó, az Irodalmi Szemle és az OPUS – ad közre mellékletet a szlovák díszvendégségre készülve.

Miroslava Vallová hozzáfűzte: a fesztiválon 40 szlovák szerző vesz részt, és több mint 50 programmal várják az érdeklődőket Szlovákia díszvendégsége alkalmából.

A fesztivál díszvendég írója idén a norvég Jostein Gaarder lesz, aki április 22-én az Etika a jövőért címmel a globális felmelegedés veszélyeiről tart előadást – mondta el Kőrössi P. József, a szerző műveit magyarul megjelentető Noran Libro Kiadó vezetője. A kiadó az író legújabb, Anna világa című regénye mellett a Sophie világa és a Kártyák titka című Gaarder-köteteket is újra megjelenteti a fesztivál alkalmából.

jg

Immáron 16. alkalommal rendezik meg az Európai Elsőkönyvesek Fesztiválját, amelyre idén 18 országból érkeznek tehetséges fiatalok – mondta el az eseményen Karádi Éva, a Lettre folyóirat főszerkesztője, aki kitért arra is, hogy az Európai Írótalálkozó résztvevői egyebek mellett idén az irodalmi díjak és pályázatok szerepéről, a siker és az irodalmi kvalitás összefüggéseiről fognak beszélgetni.

A sajtótájékoztatón Kovács Eszter, a Pozsonyi Pagony főszerkesztője a gyermek- és ifjúsági irodalom trendjeiről beszélt. Mint fogalmazott, a magyar gyerekkönyv kiadás a 2000-es évek elején kapott újra lendületet, mára pedig mind a témaválasztás bátorsága, mind az illusztrációk minősége terén elérte a nemzetközi színvonalat.

A 23. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált április 21-én Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter és Marek Madaric szlovák kulturális miniszter nyitja meg.

Forrás: MTI

KULTer.hu Hír

szerző: KULTer.hu Hír
honlap e-mail
A KULTer.hu rendelkezésére bocsátott és a szerkesztőség által továbbszerkesztett, vagy a szerkesztőség által összeállított sajtóanyagok és a szerkesztőségi hírek megjelenési formája.

KULTprogramok

<< 2019. okt. >>
hkscpsv
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum