KULTer.hu - Szégyenszám
73607
post-template-default,single,single-post,postid-73607,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Szégyenszám

Órák óta várunk. Sokan már hajnalban az ajtó előtt toporogtak, egymás után szívták a cigarettákat, csecsemőiket próbálták csitítgatni, nekidöntötték homlokukat a fotocellás ajtó üveglapjának, úgy aludtak, persze nem mélyen, hiszen résen kellett lenni, bármikor jöhetett valaki, aki ugyanúgy munkát akart, segélyt, bármit, és ezért képes volt arrébb lökni az alvó embert, meg felháborodni, hogy ha így akarsz előrejutni, ne csodálkozz, ha eltaposnak. Legtöbbünk nem fog ma sorra kerülni. De akik sorra kerülnek, azokat sem közvetítik ki. Esetleg egy lehetetlen címet kapunk valami eldugott faluba, ahol pár düledező vályogházon meg egy összedőlt buszmegállón kívül nincsen semmi. De azért elmegyünk majd oda, elpanaszoljuk majd valakinek ezt az egész kálváriát, megkínáljuk a laposüvegből, és bárgyún mosolygunk az üres disznóólak körül rohangáló elrongyolódott gyerekekre. Aztán hazaindulunk, gyalog, mert erre csak egy busz jár naponta, az sem jön visszafelé, bemegy a környező falvakba, átvág a vidéken, majd rátér a huszonegyesre. Mi meg csak vonszoljuk magunkat, mint a megrugdosott, gazdátlan kutyák, amik annyira szánalmasak, hogy egyetlen autós sem bírja ki, hogy rájuk ne dudáljon.

Akik később jöttek, és nyitás előtt nem tudtak közelebb férkőzni az ajtóhoz, vagy nem voltak annyira célratörőek, hogy öregeket és asszonyokat sem kímélve előreverekedjék magukat a tömegben, azoknak már nem jutott szék. Ők a földön ülnek, hátukat a csempézett falnak vetve, a saras padlót nézik, néha rápillantanak a kezükben tartott papírfecnire, de sokan olvasni, számolni sem tudnak, a fecnin lévő számjegyeket hasonlítgatják össze a kijelző számaival, próbálnak rájönni, hogy hányan vannak még előttük, de aztán elszégyellik magukat, és újra a sarat kezdik vizsgálni. Az információs pulton is ülnek, a biztonsági őr már nem szól rájuk, a pult mögé menekült, onnan káromkodik, hogy piás banda, ha már nem bírtátok ki, legalább a pofátokat mossátok meg, mielőtt idejöttök, aztán ránéz egy átszakadt nőre, ez nem játszóház, mondja köpködve, a kölyköket otthon kellett volna hagyni. A nő nem szól vissza, felváltva a sorszámára, a kijelzőre és a munkanélküliek között rohangáló gyerekeire tekint, és ugyanaz az üres kifejezés lóg az arcán, mint ami az esti iskolában szokott.

Most feláll valaki a kettes ablaktól, őt kiközvetítették, büszkén dugja a címet az egyik ismerőse elé, az megnézi, röhög, mert volt már ott vagy háromszor, nincsen ott semmi, csak putrik meg egy kocsma, a kocsmáros viszont rendes, zsidó vicceket kell neki mondani, akkor majd adja a fröccsöt. A ketteshez szólítják a háromszázhuszonegyest, de egyikünk sem mozdul, az ügyintéző feláll, elordítja magát, hogy egy hármas, egy kettes és egy egyes, aki ezeket látja a papírján, az legyen már szíves idefáradni, de nem reagál senki. A nő megvetően végignéz rajtunk, káromkodik, leül. Kisvártatva feláll valaki egy székről, megalázottan a kijárat felé veszi az irányt, és menet közben a kuka mellé hajít egy papírgalacsint. Többen ugrunk érte, de most én vagyok a gyorsabb, kisimítom a papírt, a kettes ablakhoz sietek, elnézést, mondom az ügyintézőnek, nem hallottam, hogy szólított.

Fejléckép: Origo.hu.

Juhász Tibor

szerző: Juhász Tibor
honlap e-mail
Juhász Tibor 1992-ben született Salgótarjánban. Költő, a KULTer.hu szépirodalmi rovatának szerkesztője, a Kortárs Online irodalmi rovatvezetője. Egészségügyi szakközépiskolába járt, majd a Miskolci Egyetemre, most a Debreceni Egyetem hallgatója. Első verseskötete Ez nem az a környék (2015), első prózakötete pedig Salgó blues (2018) címmel jelent meg.

KULTprogramok

<< 2019. ápr. >>
hkscpsv
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum