KULTer.hu - Szindbád nagy utazása a reggeli buszon
72536
post-template-default,single,single-post,postid-72536,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Szindbád nagy utazása a reggeli buszon

Szindbád mindig a parkon vágott keresztül, mert így látta, kik várnak a buszra. Névről nem ismerte őket, csak látásból. Volt a magas, tüsifrizurás asszony, aki általában középen szállt fel. A farmerdzsekis, mindig cigarettázó férfi, és az szőke nő, akiről nem tudta eldönteni, hány éves lehet. Gyakran telefonált, és amikor befejezte, a mobilt a táskájába csúsztatta be. Aztán onnan halászta elő, amikor újra megszólalt a 70-es évek zenéit idéző, Szindbád szerint alapvetően borzalmas csengőhang.

Ma korábban jött a busz, de még éppen el tudta érni, időben kocogni kezdett, mikor látta, hogy ott remeg a sárga járgány a lámpánál. A busznak buszszaga van, gondolta Szindbád, amikor megállt az ajtóval szemben, és nézte, hogyan suhannak el az ismerős utcák, házak és fák. Arra gondolt, valaha nem ezt az életet tervezte magának. De valahogy belefáradt a nagy utazásokba. Minden kikötő olyan, mint a többi. Este, reggel, tavasz, ősz, eső, szél, napsütés, olykor vékonyka havak: nem túl sok izgalmat hoztak az évek. Már az sem érdekelte, hogy olyan fogásokat kóstolgasson, amilyeneket még soha. A gyöngyöző pezsgőkről is szép lassan leszokott. Cigaretta? Szivarka? Nem is emlékezett rá, mikor bodorított utoljára füstöt. Mondjuk ezt éppen nem bánta. Juditra gondolt, akit talán háromszor látott. A Balatonnál találkoztak, oda tért vissza a nő, mikor elege lett a svájci életből. Hazajött a férjével, letelepedtek egy kis faluban, és hangulatos, barátságos otthont varázsoltak a régi présházból. Nem volt olyan boruk, amivel a nagy piacokra be lehetett volna törni. De mindig akadt, amiből hűvös fröccsöket kortyolgathattak esténként a teraszon ülve. Nézték a csillagokat, a szőlő leveleinek rezdülését, és versekről, zenéről, festészetről beszélgettek. Judit kezében mindig ott parázslott a cigaretta. Hamar elment, szontyolodott el Szindbád, ahogy a busz a főútra fordult. Amikor kiderült, hogy a tüdejével van baj, és áttétes, lehetett sejteni, hogy csak hónapjai vannak hátra. Pontosan négy volt. A családtól még el tudott búcsúzni. A kerttől, a zöldesen hullámzó víztől is. Aztán végül néhány nap alatt ment el.

A halál sohasem érkezik jókor, mondta Szindbád barátja, mikor jött a hír, hogy Judit vasárnapról hétfőre virradóra végleg elaludt. Tudod, folytatta két nappal később, mielőtt a szokásos esti pingpongozás végéhez érkeztek, mikor azt mondják, testét most örök nyugalomra helyezzük, senkinek nem jut eszébe, hány év is ez valójában. Mert eltelik húsz vagy huszonöt év, és jön az értesítés, hogy a sírhelyet tessék újra megváltani. Akinek már senkije nincs, vagy ahol nincs erre pénz, ott eddig tart.

Szindbád úgy volt vele, mint mások, nem szeretett a halálra gondolni. Ma este színházba készült, és ez valamelyest felvillanyozta. Ott játszani fognak, és ha akarja, ha engedi, ő is részese lesz a játéknak. Annak, hogy néhány nő meg férfi úgy tesz, mintha nem azok lennének, mint akik valójában. Talán énekelni fognak, talán táncolni is. Egy zavarta viszont a színházban, s talán azért, mert Szindbád még a régi világból érkezett: valaki a falra pingált három betűt a büfé felé vezető lépcsőfordulónál. Rap. Ezt üzente az ismeretlen alkotó az utókornak. Írhatott volna bármi egyebet, a hajós azt is utálta volna. Nem értette, talán tíz év alatt hogy nem sikerült eltüntetni ezt a három termetes, szürke betűt a falról. Egy plakáttal például. Vagy egy tükörrel, amiben a szép hölgyek megigazíthatják a hajukat. Vagy ami mellett úgy kell elmenni, hogy még véletlenül se nézzünk oda. Mint a régi időkben, amikor azt játszotta az ember, még gyerekként, szatyorral a kezében a bolt felé baktatva, hogy nem szabad vonalra lépni. Nem mintha történne bármi is akkor. De mégis, így érdekesebb volt az út.

Azok a járdák most lehetnek csak tele repedések ezrével, gondolta Szindbád, amikor leszállt a buszról. Az ég szürke volt, a levegő párás, valami halvány eső szitált ugyan, de emiatt még a csuklyát sem húzta a fejére. Lehet, hogy a halott galamb ott hever majd most is a járda mellett, mint tegnap és azelőtt is, de a fákon a rügyek egyre kövérebbek. Mégiscsak itt a tavasz, gondolta a hajós, és hagyta, hogy a tömeg, a forgalom sodorja csak magával, vigye messzire.

Szénási Miklós

szerző: Szénási Miklós
honlap e-mail
Szénási Miklós 1967-ben született Debrecenben. Lapszerkesztőként és újságíróként dolgozik. Verset és prózát is ír, Az év novellái antológiában többször szerepelt. Egyik szerzője a Mesés férfiak szárnyakkal című darabnak. Fontosabb könyvei: Faustus tanársegéd úr, A kert, Boszorkányos széphistória. Legutóbbi kötetei: Kerülöm a könyveket, hiszen július van; Sugárhajtású nosztalgia.

KULTprogramok

<< 2018. máj. >>
hkscpsv
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum