KULTer.hu - Egy egyszeri tanársegéd naplója
76054
post-template-default,single,single-post,postid-76054,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Egy egyszeri tanársegéd naplója

4. rész – Albérlet

A történet minden helyszíne és szereplője, az elbeszélőt is beleértve, az írói fantáziaműködés szüleménye. Bármely hasonlóság valamely élő vagy elhunyt személlyel, netán helyszínnel, kizárólag a fatális véletlennek tulajdonítható.

  1. május 26., csütörtök, 18 óra 18 perc

Az óráim megtartása után kicsit még beszélgetek a kollégákkal. Mindenki a BL-döntő lázában ég, a Fradi játszik a Manchester Uniteddel. Bezártak néhány vidéki egyetemet és kórházat, de megérte, ott vagyunk! Az öreg Ranieri, miután a Leicesterrel behúzta az angol bajnokságot, nem tud hibázni, előbb Katarral megnyerte az EB-t, majd nagy nehezen a Ferencváros kispadját is elvállalta, aligha aprópénzért. Az irodában belenéztem kicsit a sajtóba is: a La Gazetta dello Sport a Messi–Kovács csatárpáros hatékonyságát elemzi, a Nemzeti Sport Dárdai Pállal készített nagyinterjút, aki miután zsebre tett két salátástálat a Herthával, idény közben átvette a United kispadját, amely az utóbbi nyolc évben tíz edzőt rágott meg és köpött ki. Talán Pali személyében végre megtalálják Sir Alex utódját.

Hazasétálok új, tulajdonképpen első saját albérletembe. Az újkerti lakótelep még őriz valamennyit a fákkal és zöld szigetekkel tarkított békebeli panelszavanna jellegéből. Csak a belváros vált térkődzsungellé.

A lakás a negyedik emeleti folyosó végén van, másfél szobás enyhén leharcolt kis kuckó. Ez az enyém, a nagyvilág helyett e tér lesz otthonom. Kissé áron felül vettem ki, de a szerény tanársegédi fizetésből kijövök. Berendezkedtem a kisszobában a könyvespolcaimmal kanapémmal és íróasztalommal, a nagyobbat majd afféle nappalinak, vendégszobának alakítom át. Bár azt hiszem, nem sokan alszanak majd ott.

Leülök a kis szobámban, fakó fényű éjjeli lámpám mellett, nézem a feslő narancsszínű szőnyeg rojtjait, és boldog vagyok. Tavaly, még a születésnapomra kaptam néhány szál virágot, már-már tévedésből. Nem tudtam kidobni őket. Az illatuk azóta folyamatosan változik, mára a rothadás enyhén édeskés szaga elmúlt. Csak ha nagyon közel hajolok hozzá, akkor érint meg valami fakó lélegzet. Ez a lassú átalakulás ráncokat vet az idő felületén, azt az érzést kelti, hogy nem áll. Folyik.

május 27., péntek, 8 óra 43 perc

A kávét már feltettem főni, amikor csengetnek lentről. Tudom, hogy a szerelők azok, így csak megnyomom az ajtónyitó gombot. Néhány perccel később hangosan kopognak a résnyire nyitott bejárati ajtón, én addigra tornacipőben, rendezett öltözékben, kicsit izgatottan várom őket. Tulajdonképpen ők lesznek az első vendégeim. Ügyesen eltakarítom az útból az üres üvegeket. Két leengedett vállú, nyurga fiatal srác lép be. Az egyik lapos pislantásokkal körülnéz.
– Itt kell beszerelni a netet?
Bólintok. Épp mondanám, hogy nem kell levenni a cipőt, de már túl vannak rajta.
– Kértek kávét? Épp most főtt le.
Meglepődnek, de csak egy kicsit. Gyorsan bólintanak. Én a vendéglátó eleganciájával és szolgálatkészségével indulok a konyhába.
– Mit kértek bele? Cukor?
Sűrűn bólogatnak mindketten.
– Ja, cukor.
– Tej?
– Ááhh… – Cinkos tekintettel néznek össze, mosolyogva, mintha valami nevetségeset mondtam volna. Kíváncsi lennék, valami közös történet van a háttérben, vagy egyszerűn lúzer dolog tejjel inni a kávét.
Elkészítem, és kiviszem nekik. Megköszönik, gyorsan felhajtják.
– Na, csináljuk.

május 28., szombat, 21 óra 35 perc

Nagy nehezen kiügyeskedem magam a lakásból a szeméttel a meccs szünetében, és megyek a ledobó felé. A neonfényű folyosón a szomszéd srác épp most ér haza, vigyorogva előreenged a folyosón. Felismerem ezt az arckifejezést, mert láttam már. Pár éve újév reggelén álmosan támolyogtam ki a kollégiumi szoba közös előterébe, ahol a szobatársam, Lajos fáradt, de diadalittas arca fogadott. Pacsira emelte a kezét, mikor meglátott, én mosolyogva belecsaptam: nyilvánvalóan becsajozott – ez a minimum. A szomszédom most kiköpött Lajos. Már emelem pacsira a kezem, de kicsúszik belőle a szemét. A srác besegít kicsit, aztán behív egy sörre. Négy lesz belőle. Ő is nézné a második félidőt, bár inkább dumálna. Főleg ő dumál, főleg nőkről, én nézek és bólogatok. Hosszabbítás, duplanulla, a büntetőket már én sem figyelem. Kissé dülöngélve totyogok vissza a lakásba, kaparászok a kulccsal. Elszívok még egy cigit az erkélyen, a fények lassan kialszanak az ablakokban. A távolból idehallatszik az állatkerti szamár keserves éjjeli ordítása.

Lapis József

szerző: Lapis József
honlap e-mail
Lapis József 1981-ben született Sárospatakon, tanulmányait Debrecenben végezte, hosszú ideig ott is élt. Kritikus, irodalomtörténész, könyvtáros, a Prae és az Alföld folyóiratok szerkesztője. Elsősorban modern és kortárs magyar irodalommal, gyerekirodalommal kapcsolatos tanulmányokat, recenziókat publikál. Könyvei: Az elmúlás poétikája (2014); Líra 2.0. - Közelítések a kortárs magyar költészethez (2014). 2015-ben Móricz Zsigmond irodalmi ösztöndíjban részesült.

KULTprogramok

<< 2019. Sze. >>
hkscpsv
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum