KULTer.hu - Nyirán Ferenc verse
74243
post-template-default,single,single-post,postid-74243,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Nyirán Ferenc verse

Posztumusz elégia

                                                                     „Csak most az egyszer szólhatnék veled,
                                                                       kit úgy szerettem.” (Pilinszky János)

Mint kivágott, beteg vén fa,
melynek gyökere emlékszik a múltra,
olyan vagyok.

Már nem lázadok, csak örülök a napfénynek,
ha hulló leveleimre rásüt, s még keringő
nedveimben kelt némi vágyat, csöppnyi
élni akarást, de hiába.

Fázósan érkezik az alkony, ilyenkor
becsukódom, magányom magamra
zárom, s éjjel, mint esőben ázó balkon,
rólad álmodom.

Nem voltam haszontalan. Teremtem és
sokszor árnyat adtam. Eztán is lesz miért
halnom, kutyaól leszek vagy gerenda egy ház falában,
égig érő létra, meg hintaló a kisgyermek álmában.

Ha majd sétálsz az őszi avarban, nem
tudod, hogy bennem gázolsz. Ha melegít
kályhádban a tűzifa, nem tudod, hogy
én hevítelek. Mert így szerettelek.

Ledöntött törzsemen ezer apró bogár
nyüzsög, mint egykor rólad szóló
álmaim. Lassan olvadok bele a tájba,
akárha az elmúlás felpörgetett filmkockáit
néznéd. Aztán egyszer csak eltűnök.

Kifakult filmvászon, fehér vibrálás
a vége szakadt szalag nyomán.
Csak itt-ott villannak piros foltok,
mint mikor ügyetlenségemben
megszúrtam magam, s még napok
múlva is vércseppekre leltem a konyha kövén.

Majd eljön az idő, mikor hallgatok.
S csak nézlek némán, mint dóm falán
a szárnyas angyalok.

Nyirán Ferenc

szerző: Nyirán Ferenc
honlap e-mail
Nyirán Ferenc 1951-ben született Debrecenben. Apróságok kicsiny tárháza című verseskötete a 2016-os Könyvfesztiválra jelent meg a Műút-könyvek sorozatban.

KULTprogramok

<< 2018. ápr. >>
hkscpsv
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum