KULTer.hu - A szabadság nulla foka
76739
post-template-default,single,single-post,postid-76739,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

A szabadság nulla foka

Michel Houellebecq: A harcmező kiterjesztése

Michel Houellebecq a kortárs francia irodalom kivételes helyzetben lévő írója, amennyiben azon kevesek közé tartozik, akinek a neve és egyes regényei világszinten ismertek (ő a kortárs francia irodalom legtöbb nyelvre fordított szerzője) – sajátosan kiemelt helyzetéhez persze tagadhatatlanul hozzájárul a 2015 januárjának elején lezajlott párizsi Charlie Hebdo-merénylet, ami a Behódolás című legutóbbi regényének megjelenésekor rázta meg Európát.

Az 1956-ban született Houellebecq nyilván nem ezzel a szerencsétlen együttállással írta be a nevét az irodalmi köztudatba, első regénye, A harcmező kiterjesztése (L’extension du domaine de la lutte) 1994-ben jelent meg Franciaországban. Ezt követte 1998-ban az Elemi részecskék (Les particules élémentaires), amit abban az évben – egy magánszemély által 1989-ben alapított – Prix Novembre-ral díjaztak, illetve a Lire irodalmi folyóirat az év könyvévé választotta. (Külön izgalmas a történet mellékszála: Michel Dennery díjalapító Houellebecq kitüntetése után kilép a díj mögül, mert visszautasítja a regény eszmevilágát – a díj ezután Prix Décembre néven egy új mecénásnak köszönhetően újjáalakul.)

Magyarországon a második regény fordításával indul Houellebecq recepciója, s az Elemi részecskékkel (2001) kezdően minden további regényének fordítására sor kerül, Tótfalusi Ágnesnek köszönhetően (Plateforme, 2001 / A csúcson, 2003; La Possibilité d’une île, 2005, Prix Inallié / Egy sziget lehetősége, 2006; La carte et le territoire, 2010, Prix Goncourt / A térkép és a táj, 2011; Soumission, 2015 / Behódolás, 2015, illetve magyarul olvasható még tőle a franciául 2000-ben kiadott Lanzarote című kisregény, 2013; költészete nem férhető hozzá magyarul). Ez az áttekintés amiatt is lehet fontos, hogy pontosan lássuk: egyedül csak A harcmező kiterjesztése, vagyis az eddigi regényírói életmű első darabja nem volt magyarul olvasható. A kortárs szerzők pályájának követésében szükségképpen figyel az olvasó az egyes művek időbeliségére, az életmű linearitásában elrendeződő regények tematikus és poétikai kapcsolódásaira, a „fejlődés” és a „hanyatlás” esetleges megállapíthatóságára.

a-harcmez-kiterjesztese

Éppen ezért izgalmas kérdés, hogy az életmű első regényét hogyan lehet olvasni az elmúlt két évtized távlatában és az azóta megjelent regények függvényében. A magyar kiadás fülszövege úgy vet számot A harcmező kiterjesztésével, hogy az Elemi részecskék előtanulmányaként tesz rá olvasási ajánlatot. Nem biztos, hogy szerencsés ezt az alárendeltséget megfogalmazni, hiszen akkor túlzott hangsúlyt kaphat a pályakezdés és a kísérletezés, ami egyfajta felmentést is jelenthet a kritikus olvasásban. Tagadhatatlan, hogy az Elemi részecskék testvérpárja élettörténetének önéletrajzi monológokkal is megbontott párhuzamos elbeszélése és összeírása az antropológiai-metafizikai távlatból megfogalmazott biofizikai tézisekkel a kortárs európai kultúra bírálatában és a főhősök depresszív karakterében természetesen emlékeztet A harcmező kiterjesztésének világképére – ugyanakkor ezt a kapcsolatot az összes többi Houellebecq-regénnyel is megerősíthetjük.

A regény rövidségét talán a három részre tagolás, illetve azoknak kurta kis fejezetekre osztása teszi feltűnővé, amely szakaszok az egyes szám első személyű elbeszélést naplószerű reflexiókra bontják. A fejezetek estenként metaforikus vagy tematikus címet és/vagy ritkábban mottót is kapnak. A főszereplőt az olvasó nem tudja néven nevezni, nincs kimondva a szövegben a neve, de számomra nem jelenik meg annak lehetősége, hogy ezáltal figurája akárki is lehetne – sokkal inkább a magába zártságot, a narcisztikus önmegfigyelést erősíti ez a névtelenség. Az önéletrajzi párhuzamok (Houellebecq programozóként kezdett el dolgozni tanulmányai elvégzése után) persze annak lehetőségét is felvázolják, hogy Michelnek nevezzük őt, de azt hiszem, ennek az azonosításnak semmiféle jelentősége nincs az olvasásban. Az ún. főszereplő harminc éves, s egy informatikai cég programozója – aminek talán a regény megjelenése óta eltelt csaknem negyedszázadnyi távlatból mindenképpen van jelentősége, hiszen ebből az időbeli távlatból ráláthatunk arra, hogy milyen tudatformáló szerepe is lehetett az ezredforduló előtt az informatikának, voltak-e már akkor tünetei annak, hogy a számítógép-használat átformálja a hétköznapi ember gondolkodását és a társadalom működését. Az elbeszélés A szabadság fokozatai J. Y.  Fréhaut szerint című fejezetben a munkahelyet váltó kolléga figuráján keresztül egyértelműen kétségbe vonja a technikai fejlődésbe vetett hitet: „Egyszer a civilizációról beszélgettünk. Jean-Yves Fréhaut azt mondta – és bizonyos értelemben komolyan is gondolta –, hogy az információáramlás növekedése egy társadalom kebelében önmagában is nagyon jó dolog. Hogy a szabadság tulajdonképpen azt jelenti, hogy különféle kapcsolódásokat létesíthetünk egyének, tervek, szervezetek és szolgáltatások között. Szerinte a lehető legtöbb választás jelenti a szabadság maximum-fokát. A szilárd testek mechanikájából kölcsönzött metaforával élve »szabadságfoknak« nevezte ezeket a választásokat. […] Az ő esetében a híres szabadságfok abban állt, hogy a Minitelen rendelte meg a vacsoráját.” (46–47.)

A főhős számára az informatikai cég közege elsősorban annak terepe, hogy megélje magányát, időnként utazzon, s a munkája által megismert figurákon keresztül az emberről mint olyanról gondolkodhasson. Az események szenvtelen, szinte nouveau roman-szerű leírása mellett azonban az elbeszélő a harmadik fejezetben megszólítja az olvasóját, s megosztja vele írása célját, ami a kívülálló megfigyelő alakjában megjelenő író hitvallásaként is értelmezhető: „Az alább következő oldalak egy regényt képeznek; úgy értem, egy sor rövid történetet, amelyeknek én vagyok a főhőse. Az életemet választottam témául, ám ez valójában nem is volt választás: amúgy sem létezik számomra más kiút. […] Leegyszerűsítek. Egymás után bedarálom az összes részletet. Ehhez egyébként a történelmi mozgások játéka is hozzá fog segíteni. A világ a szemünk láttára uniformizálódik; a telekommunikációs eszközök egyre fejlettebbek lesznek; a lakásomat újabb és újabb háztartási eszközök népesítik be. Az emberi kapcsolatok fokozatosan ellehetetlenülnek, és ettől azoknak a történeteknek a száma is lecsökken, amelyekből felépül egy ember élete. És lassacskán kibukkan a halál arca, teljes pompájában. A harmadik évezred csodálatosnak ígérkezik.” (19–21.)

hou

Munkatársával, a végtelenül csúnya, és ebből kifolyólag a nőkkel kudarcot kudarcra halmozó kollégájával való kapcsolata ürügyén kristályosodik ki a regénynek a címben rövidebben, a hátsó borítón viszont hosszabban idézett tézise: „Egy tökéletesen liberális gazdasági rendszerben egyesek hatalmas vagyonokat halmoznak fel, mások munkanélküliségbe és nyomorba süllyednek. Egy tökéletesen liberális szexuális rendszerben egyeseknek változatos és izgalmas nemi élete van, mások maszturbációra és magányra kényszerülnek. A gazdasági liberalizmus a harcmező kiterjesztését jelenti, minden életkorra és minden társadalmi osztályra [eddig a hátsó borító idézete]. Gazdasági téren Raphaël Tisserand a győztesek táborába tartozik, szexuális téren a legyőzöttekébe. Vannak, akik mind a két területen győztesek, mások mind a két területen veszítenek.” (112.) A szöveg tehát ajánlatot tesz a tézisregényként való olvasásra, ami azonban – és véleményem szerint szerencsére – nem korlátozza és teszi kizárólagossá az értelmezést, vagyis nem csupán ennek a tételnek az illusztrációja marad a történet.

Ugyanakkor az elbeszélői tudat csapongása, ami az események és a személyek feletti reflexiókból és egyáltalán: a világ és az önmaga jelenségeinek folyamatos értelmezési kényszeréből ered, jócskán túllép a sajátosan korlátozott, és más Houellebecq-regényekben is visszatérő antropológiai tézis demonstrációján. Mindazonáltal, ellentétben például az Elemi részecskék kidolgozottságával és elbeszélői rétegeinek gazdagságával, A harcmező kiterjesztése inkább csak felvillant olyan tematikus szálakat, amelyek végig fenntartják az olvasói figyelmet. Az egyik ilyen réteg a női szexualitás megfigyelése és a férfi szexualitás megélése, ami nem azonosítható a tézisben megfogalmazottakkal. Ehhez kapcsolódóan a társadalmi nemi szerepek, a család mint érzelmi közösség, a gyermekről való gondolkodás is jelen van, elsősorban fotográfiai negatívokként, illetve az emberi szabadság kontextusaiként.

Mindezen műfaji-tematikai rétegzettség talán a magyar olvasó számára is megmutatja a regény beágyazottságát a francia irodalmi és filozófiai hagyományba: Blaise Pascal kozmikus szorongásának, La Fontaine társadalomkritikájának, Jean-Jacques Rousseau kultúrpesszimizmusának, Albert Camus Mersault-jának bizonyosan egy ezredvégi újrafogalmazásaként is olvashatjuk A harcmező kiterjesztését. Engem tagadhatatlanul meggyötörnek Houellebecq regényei: részben hihetetlenül inspirálnak gondolati gazdagságukkal, asszociációs láncolataik termékenységével, részben azonban végtelenül elkeserítenek a kortárs európai társadalom disztópiaként való megmutatásával – félek ugyanis, hogy igaza van. Éppen ezért nem tudom megfejteni a regény mottóját, hát még, ha mellérendelem a Houellebecq-regényekben felbukkanó kereszténységképet: „Az éjszaka elmúlt, a nap pedig elközelgett; vessük el azért a sötétségnek cselekedeteit, és öltözzük fel a világosság fegyvereit.” (Pál levele a rómaiakhoz, 13:12)

Michel Houellebecq: A harcmező kiterjesztése, fordította Tótfalusi Ágnes, Magvető, Budapest, 2016.

Bódi Katalin

szerző: Bódi Katalin
honlap e-mail
Bódi Katalin 1976-ban született Salgótarjánban, jelenleg Nyíregyházán él. A Debreceni Egyetem Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézetének adjunktusa, irodalomtörténész, kritikus. A Studia Litteraria irodalom- és kultúratudományi folyóirat szerkesztője.

KULTprogramok

<< 2020. ápr. >>
hkscpsv
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum