KULTer.hu - Menjünk, mindjárt becsengetnek
76495
post-template-default,single,single-post,postid-76495,single-format-standard,ajax_updown_fade,page_not_loaded

Menjünk, mindjárt becsengetnek

Egy kicsit mindenki megbolondult, mire negyedikesek lettek. Az semmi, hogy a fiúk néha verekedtek, vagy durvábban rúgták a pályán a focit. De amikor azt játszották, hogy ki tud hason csúszva gyorsabban bejutni a vécébe, vagy ki mer keményebb dolgokat a másik arcába mondani, például hogy „te még nem is hallottad, hogy meghalt az anyukád?”, azt már nem lehetett szó nélkül hagyni. Ahogy azt sem, amikor a lányoknál kitört a balhé.

Az egész egy levelezéssel kezdődött. Aranka megírta Áginak, hogy ez a Bori oltári lúzer. Utána biggyesztette azt is, hogy „picsa”, de azt kiradírozta. Aki hittanra jár, az mégsem fogalmazhat ilyen durván. Azt viszont nem húzta le, hogy ronda, kövér és hülye is. Nem fogunk beszélni vele – írta Aranka. Tilos Borival szóba állni, ezzel zárta a levelet, amit nyelvtanórán csúsztatott oda a padtársának.

Áginak tetszett az ötlet. Igaz, hogy tavaly vagy kétszer is járt Boriéknál, ajándékot is vitt neki a szülinapjára, de az osztályban mégis Aranka volt a főnök. Szép is, okos is. Néha még Kati nénit, az osztályfőnököt is átverte, azt hazudta neki, hogy megcsinálta a házi feladatot, de a nagymamája rosszul lett, és amikor elvitte a mentő, ott maradt nála a füzete. Majd anyukám elhozza holnap, szipogta Ágika. Kati néni szigorú tekintettel nézett rá, és csak akkor enyhült meg, mikor a kislány elmorzsolt két csepp könnyet, és lehajtotta a fejét. (Azt már nem látta Kati néni, amikor a gyerek elfordult, és olyan arcot vágott, mintha az Éjjel-nappal Budapest sztárja lenne.)

A lányok között gyorsan végigsöpört a hír, hogy Bori hülye, és jó, ha menekül tőle mindenki, mert még elkapja. Mivel Bori a középső padsorban, Tóth Jani mellett ült, így nem kellett tőle látványosan elköltöznie egyik lánynak sem. De az ebédlőben már nem ültek mellé, és a tornaöltözőben sem. Amikor pedig sétálni indult az osztály, Bori azt tapasztalta, valahogy az összes lány elhúzódik a közeléből. Nem sírt, de majdnem. Ott kullogott a sor végén, és amikor megérkeztek a fogászatra, akkor a vécéajtó mellett állt meg, jó messze a többiektől. Fogalma sem volt, mi ez. Elképzelni sem tudta, mit csinálhatott, vagy mit ronthatott el. De nem szólt senkinek, sem Kati néninek, sem a szüleinek.

Másnap úgy gondolta, tesz egy próbát, és kideríti, mi lehet a gond vele. Hiába ment azonban oda Szandihoz, ő is csak elfordult tőle. Hagyjál már, nem veszed észre, hogy zavarsz? – kiáltott rá Borira durván, mikor az megérintette a vállát. Ez nem ért semmiből – fordult a lányok felé, akikkel éppen azt beszélték, hogy milyen lesz a szombati buli Grétiéknél.

Bori leforrázva elvonult. Szeretett volna sírni, de nem akarta, hogy a lányok lássák. Egész nap tartotta magát, de azért amikor hazaért, csak összetört és a párna közé fúrta az arcát, úgy zokogott. Mire a szülők hazaértek, addigra persze igyekezett összekapni magát.

Másnap sem szólt hozzá senki az osztályból, és harmadnap sem. Szombaton viszont megcsörrent a telefonja, a kijelzőn Szandi nevével. Felkapta, ám nem Szandi szólt bele, hanem Aranka. Remélem, te is olyan jól szórakozol, mint mi. Tudod, mindenki itt van. Mindenki! Óriási a buli! Hallod? Szuper minden! És az a legszuperebb, hogy te nem vagy itt! Ugye, lányok? Hatalmas kacagás jött erre a háttérből.

Bori zokogva lecsapta a mobilt, és kirohant. Majd felborította az anyját, aki pont ekkor lépett be a szobájába. Csak nézett, mi van a gyerekével. Indult volna utána, de ekkor Bori mobilja ismét megszólalt. Odalépett az ágyhoz, látta, hogy Szandi az, gondolta, felveszi, és megmondja, hogy pillanat, viszi Borihoz, de nem Szandi telefonált, hanem Aranka. Mi van te hülye, te büdös, mit csapkodod a telefont, nem érdekel, milyen szuper a buli?

Bori anyja lefagyott. Tessék? Te vagy az, Aranka? Hogy beszélsz te az én lányommal? Erre Aranka csapta le a telefont. A nő vérnyomása viszont az egekbe szökött. Fülön fogta a lányát, és elmeséltetett vele mindent. A gyerek zokogott, alig lehetett érteni, mit mond.

Hétfőn reggel Bori anyja az iskolában kezdett, Kati néninél. Elmondta neki, mi történt szombaton, hogy koronázták meg a lányok azt a hetet, amikor kiközösítették a gyerekét. Kati néni döbbenten hallgatta. Úgyis lesz ma osztályfőnöki óra, mondta, s türelmet kért. Egész nap figyelte a gyerekeket, és a szünetekben beszélt pár szülővel is. Aztán amikor eljött az ötödik óra, elővette a témát. Először név nélkül, aztán nevesítve. 45 percen keresztül az emberség, a közösség, a tisztelet, a becsületesség volt a téma. Kati néni egyszer sem emelte fel a hangját. Nem szidta le az osztályt, leginkább kérdezett. Az óra végén a lányok piros szemmel néztek maguk elé, beleértve Borit is. Aranka zokogva rohant volna ki a teremből, amikor megszólalt a csengő, de Kati néni megállította: várj, veled még szeretnék beszélni.

Másnap reggel Aranka apukája a kapuban várta Kati nénit. Mit képzel maga, kiabált a tanárnővel. Az én gyerekem nem olyan. Mi templomba járunk, tette hozzá, mintha ez bérlet lenne a VIP-szektorba. Úgy állt ott, mint egy dühös óriás, aki mögött némán húzódott meg a kislánya.

Kati néni szinte meg sem hallotta a férfi háborgását. A gyerekhez fordult. Az osztály előtt nem hoztam szóba, de most megkérdezlek, Aranka: kinek az ötlete volt, hogy a vécében lehúzzátok egymás bugyiját, és nézegessétek, kinek milyen? Vagy azt is csak kitaláltam?

Aranka alig hallhatóan (és teljesen megsemmisülten) mondta: én.

Kati néni elővett a táskájából egy gyűrött levelet. Ezt ki írta? A gyerek megismételte: én.

Kati néni nem adta oda a férfi kezébe a levelet, csak odamutatta, megismeri-e a gyereke írását. Az apuka elhallgatott. A nagy, dühös óriás egy pillanat alatt összeomlott. Hátat fordított, és köszönés nélkül távozott.

Kati néni megfogta a gyerek vállát: menjünk, mindjárt becsengetnek. S elindultak befelé.

Szénási Miklós

szerző: Szénási Miklós
honlap e-mail
Szénási Miklós 1967-ben született Debrecenben. Lapszerkesztőként és újságíróként dolgozik. Verset és prózát is ír, Az év novellái antológiában többször szerepelt. Egyik szerzője a Mesés férfiak szárnyakkal című darabnak. Fontosabb könyvei: Faustus tanársegéd úr, A kert, Boszorkányos széphistória. Legutóbbi kötetei: Kerülöm a könyveket, hiszen július van; Sugárhajtású nosztalgia.

KULTprogramok

<< 2017. aug. >>
hkscpsv
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Események

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archívum